Red, white and blue egész nap

Big Island után (bejegyzések erre) még két napunk volt Oʻahun. Az első éppen július 4-re (2017. július 4-ről beszélünk – a szerk.) esett, vagyis Independence Day-re, amely a függetlenség napja. 1776-ban ezen a napon kiáltották ki az USA függetlenségét Nagy-Britanniától, mi pedig ennek jegyében az egész napot amerikai zászlók tucatjai között töltöttük. Hol lehet ez Hawaii-on?

Ahol ilyenek is vannak dögivel.

Yep, Pearl Harbor.

Pearl Harbor (az öböl) egy lagúna, pompás hely kikötőnek – nem véletlenül otthona még mindig az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának. Ma a Hickam Airfielddel együtt 'Joint Base Pearl Harbor-Hickamnek' hívják, pár (tíz)ezren járnak oda dolgozni nap mint nap – ezért is mondják a honoluluiak, hogy mind reggel, mind délután érdemes elkerülni Pearl Harbor (a bázis és városrész) környékét, különben órákig ül az ember a dugóban. A kétszer hatsávos autópálya ellenére.

Pearl Harbort (az eseményt), remélem, nem kell bemutatni senkinek… de egy kis emlékeztető nem árt: 1941. december 7-én, vasárnap kora reggel a Japán lecsapott az USA csendes-óceáni flottájára. (Cikk a témában erre, itt pedig újraszínezett fotókat nézhettek – a téma kapcsán kicsit olvasgattam én is. Régen volt, na. De a jegyzeteim megvannak, blogot írni most van időm, szóval hadd szóljon - a szerk.) 

A pearl harbori támadásban majdnem 2500-an haltak meg, elsüllyedt négy csatahajó, komolyan megrongálódott másik négy, felrobbant/kiégett/tönkrement vagy 180 repülő, és az USA története során egészen addig (és még majdnem további 60 évig) ez volt a legtöbb áldozatot követelő ellenséges támadás amerikai földön. Egészen 2001. szeptember 11-ig. Utóbbiról egyébként itt, itt és itt írtunk. Az amerikaiak nagyon értenek a tiszteletteljes és szép emlékezéshez, még ha néha kicsit hatásvadász is a dolog… na de, vissza Pearl Harborhoz (az emlékhelyhez)!

A Pearl Harbor National Historic Landmark részben összefonódik a jelenlegi bázissal (értelemszerűen – nem volt másik, ekkora lagúna kikötőnek), így van egy Visitor Center a parton, ahonnan busszal lehet bejutni a Ford Islandre és megnézni az ottani kiállításokat, illetve hajóval lehet eljutni az USS Arizona Memorialhoz.

Oʻahu, Pearl Harbor (azon belül Ford Island) és az akkori események
 (kép innen, ahol nagyobb verzióban is megnézhető)

Ford Island, előtérben a Visitor Centerrel
(kép innen és ott szintén nagyobb verzióban is megtekinthető)

Utóbbinál parkol a vízben a USS Bowfin nevű tengeralattjáró, amit az elejétől a végéig végig lehetett mászni (a bejegyzés majd ezzel folytatódik). A Ford Island mellett pedig láthatjátok a Battleship Row-n a USS Arizona Memorialt, amely az elsüllyedt USS Arizona felett fehérlik és a kiállított USS Missourit, ezeknél is jártunk, de majd csak a következő bejegyzésbe fognak beleférni.

Első körben a Visitor Centerben néztünk körbe, illetve a körülőtte levő parkban, ahol több kiállítás is helyet kapott, rengeteg emlékhellyel és Cape Canaveralnál is több rakétával együtt (utóbbiról volt szó erre). Persze azokat a rakétákat sokkal békésebb célokra használták, még ha a háborús ipar termelte is ki őket.

Tények – Pearl Harbor súlyos csapás volt,

de végeredményben stratégiailag nem döntő jelentőségű

És akkor a USS Bowfin, már a fedélzeten –
 elöl a Ford Island, balra elöl az USS Arizona Memorial

Meg a részben felújítás alatt álló USS Missouri

Oldalt meg az aktuális, használatban levő monstrumok

A USS Bowfin 1942. december 7-én került vízre a kontinensen, 9 bevetésen szolgált a második világháborúban a Csendes-óceánon, majd a járőrszolgálatot teljesített a koreai háborúban. Kétszer is nyugdíjazták, a második után, 1979-ben került Pearl Harborba, kiállításra érett példányként. Egy 90 méter hosszú, kb. 8 méter átmérőjű csőről van szó, 48 óráig bírta annak idején a víz alatt 2 csomós (3.7 km/h) sebességgel haladva. 24 torpedót tudott magával cipelni, 10 tiszt és 70 közlegény dolgozott rajta egy-egy bevetésen, váltásban. Azért 80 embernek ez nem túl nagy hely, főleg úgy, hogy közben az a tudat van bennük, hogy 100 méterrel a tenger szintje alatt vannak, és csak remélik, hogy észrevétlenek tudnak maradni. A legénység váltásban dolgozik, nagyjából 8 óra munka, 8 óra alvás, 8 óra egyéb rendszerben rotálódnak, hely minimális, összezártság tetőfokon, nem beszélve az ellenséges torpedókról… élmény lehetett.

A szűkösség mindjárt nyilvánvalóvá vált, ahogy bemásztunk a tengeralattjáróba. A USS Bowfin kiállítása az első torpedóteremben (van ilyen szó?) kezdődik, ahol a többek között közlegénység ágyikói is találtatnak.

A háttérben (két másik látogató mellett) láthatjátok a torpedócsöveket.

És igen, a legénység részben
a még ki nem lőtt torpedók felett alszik.
Ez nekem már önmagában elég félelmetes.

„Spanyolfal” ajtóval… gondolom vízzáró is.

Betöltve

Instant rémálom, még mindig.

Átjöttünk a spanyolfal ajtaján,
 csak nehogy beleakadjunk valami szerkentyűbe!

Vizesblokk

Részletek

Zseniális, hogy a zuhanyzó alját ugyanaz a hatszögletű minicsempe borítja, mint amit rengeteg 70-80 éves házban látni egész Amerikában. Azon se lennék meglepve, ha a következő 5-10 évben ez a csempeféle, sőt inkább mozaik újra divatba jönne, mind a metrócsempe Budapesten :)

Utána valahogy visszakeveredtünk a torpedóterembe.

És megtaláltuk a torpedókilövési checklistet is. Creepy.

A checklistekkel való munka nekem mindennapos, az aviation industry-ban minden safety- és security-típusú munkát checklisttel végzünk (a pilóták és a szerelők meg főleg). Tudom, hogy dedósnak hangzik és bizonyos idő után az ember kívülről fújja az összes checklistet, mégis mindig azzal dolgozunk, ráadásul ujjal követve, ahogy egyik pontról haladunk a másikra (pl. equipment check, amikor a biztonsági felszerelést ellenőrizzük, hogy megvan-e minden, ami kell), mert így biztos, hogy nem marad ki semmi, akkor sem, ha közben kérdezz-felelek zajlik a kollégákkal vagy bármi apróság miatt pár másodpercre elterelődik a figyelmünk. Egy idő után egyébként  már az melós kiruccanásokhoz is kialakult egy mental checklistem a bőröndömhöz és elég csak ezen végigmennem: kispárna, futócucc, útlevél, hadd szóljon! – na jó, a valóságban egy kicsit hosszabb. De, ott tartottunk, hogy a torpedókilövéses checklist ehhez képest nekem kicsit morbid volt, még akkor is, ha pontosan értem, mire való.

Arról, hogy miért nem való
magas embereknek ez a munkahely.

Kiskonyha.

Egészen otthon érezném magam benne, bár talán mégsem mindegy hogy 10 kilométerrel a föld fölött vagy 100 méterrel a tenger szintje alatt főzőcskézik az ember.

A business class.

A szalon.

Még az első osztályon is csak kábelekkel az ágyadban lehet csicsikálni.

Kommunikáció

Nyitva - gondolom nem olyan jó érzés belegondolni,
 amikor csak ennek a zárt verziója választ el 100 méternyi vízoszloptól.

A merülés egyébként egy érdekes kérdés a tengeralattjáróknál. Annak idején azért nem tartózkodtak hetekig a víz alatt, a USS Bowfin vagy 70 napig tudott vízfelszínen járőrözni egy készlettel és ugye kb. két napra tudott alámerülni. A mai, nukleáris meghajtású tengeralattjárók 90 napnyi készletet szoktak magukkal vinni, és tudnának ennyit is merülni, és ha nem kéne kaja, meg egyéb apróságok, mint oxigén, hajtóanyag szempontjából tovább is bírnák. Szerintem a három hónap víz alatt már önmagában is elég durva pszichológiai terhelés a legénységnek, itt van két szösszenet arról, hogy milyen a merülés maga, az egyik a U-571 című filmből egy jelenet, a másik egy rövid dokumentumfilm-szösszenet. Dive! Dive! Dive!

A USS Bowfin most nagyon nem lenne alkalmas merülésre, see?

Kontroll

Na ez az igazi konyha, felhívnám a figyelmet
 a dagasztóra jobb oldalt

Reggelihez megterítve

Kedvenc csempe itt is

Aha, ha nem a torpedók felett alszol, akkor az úttörőtáborban.

Meghajtás

Dugattyúk

Irányítás GE-emblémával

Nem éppen a fordulékonyságukról
híresek ezek a monstrumok sem...

Voilá, a hátsó torpedóterem. Előnytelen lenne
 egy olyan tengeralattjáró, ami csak előre tudna köpni.

Végigértünk rajta – balra a mai bázis,
 jobbra a Ford Island és következő úti céljaink

Előtte még körülnéztünk a USS Bowfin fedélzetén is

És itt sétálva meglepett bennünket egy honu, vagyis Hawaiian green sea turtle, magyarul közönséges levesteknős helyi alfaja. A hawaii kultúrában a honu szerencsét hozó állatnak számít, rengeteg helyen látni, sőt az ajándékboltok is rogyásig vannak honuval, de addig nem találkoztunk valódi honuval a tengerben. A felnőtt honuk méteresre is megnőnek, 100-150 kilós testsúllyal – a jelen példány szinte biztos, hogy még gyerek volt, alig félméteres :)

Inkább néztem, ahogy úszkál, de azért pár fotót lőttem róla.

Megnézte a Bowfin oldalát is

Submarine for scale.

A Waterfront Submarine Memorial, annak az 52 tengeralattjárónak
 és a legénységüknek állít emléket, akik a II. világháborúban odavesztek

USS Bowfin

Tengeralattjáró mentőkapszulája – ezt szerintem kötőjellel
 sem lehetne egybeírni (tengeralattjáró-mentőkapszula?)

Egyszer használtak ilyet sikeresen, 1939-ben a USS Squalus
 legénységét tudta kipecázni egy ilyenben a USS Falcon egy
 leengedett kábel segítségével. Szó szerint kipecázták őket.

Valahol a közelben kiállítottak egy periszkópot is, ezzel lehetett kémlelni a környéket.

A Bowfin teteje, a USS Arizona Memorial
és a USS Missouri egy jó napon

Meg amikor kevésbé jól sikerült beállítani a szerkezetet…

Elperiszkopáltunk a parton egy darabig, aztán megnéztük a USS Bowfin Memorial Museumot is, ahol rengeteg relikviát gyűjtöttek össze a hajó történetéből.

Mini Bowfin

Ha nem írtam volna meg a bejegyzés elején, hogy mikor
 jártunk arra, ebből a táblából akkor is ki lehetne következtetni
 +/- egy év pontossággal… zárókép, folyt. köv. :)