A hosszúra sikeredett (ugyanakkor remek) key west-i kirándulás után (beszámoló
itt és itt) egy lazább napot terveztünk, körülnéztünk Miamiban, Bagoly még úgy
sem járt errefelé. Miami Beachről egész sokféle busz megy a belváros felé,
fogtunk is egyet. Itt a buszokon lehet készpénzzel fizetni, szépen bedobálja az
ember a kis automatába a 2 dollár 25 centet (tessék, végre valami, ami drágább,
mint a BKV); aztán már söpör is a busz belsejébe. A sofőrök általában vagy
nagyon kedvesek és kifejezetten vidámak, vagy teljesen életunt fejük van. A
kettő között nem sokat láttam még...
Szóval
beértünk Miami belvárosába és úgy döntöttünk, ha már egyszer ennyi víz van
ebben a városban, érdemes a busz helyett most inkább hajóról körülnézni. A
túrát úgy adták el nekünk, hogy ’City Sightseeing Tour’ (’Városi látványosságok
túra’ – a szerk.), de elég hamar kiderült, hogy ez valójában a mellette
szereplő ’Millionarie’s Row Cruise’ lett, vagyis a különöböző szigeteken található
kúriák és villák előtt halad végig. Erre már csak akkor jöttünk rá, amikor az
idegenvezető a parttól száz méterre belekezdett a mondókájába... Végülis nem volt
rossz, de legközelebb kicsit alaposabban megvizsgálom a kérdést, hogy akkor
milyen túráról is van szó.
A
háttérben látszanak a kikötő felé menő hidak látszanak;
illetve a háttérben a miami kikötő jellegzetes vendégei közül az egyik (a felnyitott kék híd mellett a nagyobbik viadukton épp egy kamion halad, csak hogy érzékeljétek a méreteket). A Port of Miami
ugyanis a világ egyik legnagyobb teher- és utasforgalmú kikötője.
de nagyon más, mint az Európa vagy az A38 :)
– egyébként Oroszországba is kell meghívólevél, nem? :)
ennek a monstrumnak (butterfly – lepke)
Itt
kezdtek sorakozni a mindenféle villák, egyik-másikat a híres lakója miatt
mutatták be, de a villák egy jó része forgatási helyszínként volt érdekes,
egyrészt egy rakás zenei klipet forgattak bennük, de filmhelyszínek is akadtak.
de nem utasítanám vissza, ha hozzám akarnának vágni egyet
középen elöl pedig az American Airlines Arena,
a Miami Heat kosárlabdacsapat otthona
A
hajókázás után úgy döntöttünk, eszünk valami ebédfélét. Kifejezetten
turistafrekventált helyen jártunk épp, így igencsak megörültünk egy egész
szintnyi kifőzdének, eddig nem nagyon találkoztam ilyesmivel arra nyugaton. A
terep ugyanakkor elég kihaltnak tűnt, furcsálltuk is először, aztán rájöttünk,
hogy egyrészt mindenhol ugyanazt kínálják (gyros, gyros, falafel és hal);
másodszor a kiszolgálás olyan csapnivaló volt, hogy tanítani kellene, hogy na
így nem vendéglátunk. Valószínűleg megbocsátható lett volna a mufurc
pultoslány, ha kaja jó lett volna, de az még a kiszolgálást is alulmúlta.
Szégyenszemre a felénél feladtam, mert még a krumplim is félig fagyott volt
belülről…
a sirályok és egyéb dögök nagy örömére
Az
ebéd címén pofára esés után elindultunk hazafelé, mert még el akartuk csípni az
utolsó világos órát fürdőzés céljából. Itt nem hullámzik olyan erősen az óceán,
mint Puerto Ricón, cserébe viszont van egy három-négy méter széles, kövekből és
törött kagylókból álló ágy, amin a térdig érő (és ott eléggé hullámzó) vízben
kell átkelni. Utána már minden remek, a víz így december közepén is kellemesen
meleg, valahol hihetetlen érzés ez a Balatonon szocializálódva. Amikor az ember
karácsonykor kimegy csúszkálni a jégre és annyira vág a hideg szél, hogy tíz
perc alatt alig látsz a könnyektől… Ööö, vissza a témához, szóval fürödni
terveztünk, de majdnem lemaradtunk róla, ugyanis a buszon hazafelé a sofőr egy
harmadikféle állatfaj volt, méghozzá a „betartunk minden szabályt, én is, meg
az összes utas is”-kategóriából. Egy nagydarab ürge ugyanis többedszeri
felszólításra sem volt hajlandó elállni az első ajtó közeléből (ki lehetett
látni tőle, de az ajtóhoz vezető utat útközben elállta); mert elmondása szerint
nemrég egy buszbalesethez volt szerencséje és ő nem hajlandó beljebb menni,
mert az veszélyes. A sofőr kötötte az ebet a karóhoz, hogy de, menjen beljebb
és üljön le, az ürge meg mondta, hogy ő kifizette a viteldíjat, ott áll, ahol akar.
Jó tíz percnyit vitatkoztak, aztán a sofőr nem kukoricázott, kihívta a
rendőröket, akik pár perc után meg is jelentek és lekísérték a testes fickót a
buszról, beszéltek vele egy pár percet, majd mentek a dolgukra. Elképesztő
jelenet volt, a többi utas is némileg hitetlenkedve nézte a dolgot… a vége
pedig ránk nézve az lett, hogy alkonyatkor jutottunk csak a tengerbe, ami addig
egészen jó volt, amíg az embernek csak a feje lóg ki a vízből – napsütés nélkül
viszont szélben a törölközőkhöz rohanni lelkierőt igénylő feladat. Sajnálni
azért nem kell, szép hely ez a Florida :)
A
vízminőség ellenőrzése után hamar fellőttük a pizsamát, tekintve hogy a következő
nap ismét hosszúnak és sok kilométeresnek ígérkezett – és utólag azt kell, hogy mondjam az egész év egyik legjobb és legérdekesebb kiruccanása volt! Beszámoló hamarost :)
