Boston egy napban

Igazából New Yorkba indultunk, de ismét úgy alakult, hogy arrafelé tele volt minden. De ha már (még) egyszer Boston felé kanyarodtunk, megálltunk ott egy napra. Egy kis megkésett nyárhangulat következik :)

Boston egyik népszerű attrakciója a Duck Tours – kiszuperált katonai kétéltűekkel viszik városnézésre a népet, ami félúton bemászik a Charles Riverbe, csónakázik egy kicsit, aztán visszamászik a partra.

A járgány belülről

Egy másik hátulról

Már nem terepszínűek, de a hadsereg azért rajta hagyta a ’keze nyomát’ – az aláírások a ponyván veterán, illetve még a hadseregben szolgáló katonák szignói.

Tetőkép

Új Boston, régi Boston

Belvárosi hangulat

The New England Holocaust Memorial – az üveg tornyokon
 több tízezer tábori azonosítószám szerepel

City

Tükörkép

Akkor ez még aktuális volt :)

Boston Common – az Államok legrégebbi parkja,
 1634-ben „nyitották meg”

Trinity Church tükröződik a John Hancock Center üvegfalában

Boston Public Library

Mellette az Old South Church – a bal oldali utcában van
 pár száz méterre a Boston Marathon befutója…

A Beacon Street évszázados házikói

Nem filléres lakások, az utca túloldalán
 a Boston Common nyújtózkodik

A rózsaszínes ablaktáblák pedig külön értéknek számítanak

Sőt, Lavenders-nek, azaz Levenduláknak hívják őket, történt ugyanis, hogy az 1800-as években gyártott ablaküvegek egyik sorozatába túl sok mangán-oxidot kevertek, ami az évtizedek során napfény hatására elszíneződött. Az eredendően hibás, egyébként import, brit (fúj! – erről majd még később) termék vagy kétszáz évvel később pedig státuszszimbólummá lett… Ja és nézzétek meg a képen a gázlámpát is, tényleg az, Boston történelmi negyedeiben majdnem háromezer dolgozik belőlük :)

Massachusetts State House – az amerikaiak valahogy szeretik a kupolákat.

Nem tudom, hogy mi lehetett eredetileg, de tetszik

Korok kombinációja

Vízreszállás

Charles River

Ez sem egy mai darab

Szembekacsa

A túravezetők már a túra elején instruálják a népet, hogy hogy kell hápogni hajószinten – legnagyobb meglepetésünkre forgalmas kereszteződésekben néha a járókelők ránkhápogtak, amire természetesen felelni kellett. A szembekacsákról nem is beszélve. Very American.

Bárányok az égbolton

Fahatár

Nagyváros – közvetlenül a híd mögött bújik meg a Beacon Hill
 (a lila ablakos házak a túlsó szélén vannak)

Ott ül a közepén a Massachusetts State House – igen, az arany kupolás :)

A Charles River itt szépen kiszélesedik

Túlpart – Cambridge, meg az MIT

A csónakázás után szárazra kerültünk –
 és viszonylag hamar átszálltunk a kacsáról…

Erre a villamosfélére, amit tramnek hívnak,
 de néha lemegy a föld alá

Körbeszaladtuk a Boston Commont is,
 ha már egyszer erre jártunk

Egész ragyogó időnk volt

Persze azért a lába elé is néz az ember

A szomszédos Boston Public Gardenben

A kacsák az itt játszódó, errefelé nagyon népszerű mese főszereplői: Jack, Kack, Lack, Mack, Nack, Ouack, Pack and Quack. Elöl a kedves mama. Ja és az az urban legend, hogy a kacsákat nem nagyon kell polírozni, mert olyan gyakran ülnek rájuk gyerekek, hogy ettől fényesek maradnak a hátasok :)

Madarak mindenütt

A hattyús hajókat 1877-ben bocsátották először vízre. Akkoriban egy Robert Paget nevű úriember már egy ideje üzemeltetett csónakokat a Boston Public Gardenben, aztán egy este megnézte a Lohengrint a helyi operában és ez inspirálta a biciklit csónakkal ötvöző, hátul egy méretes hattyúval megtűzött verzióra. Bejött, azóta is pörög a biznisz :)

A Boston Common és a Public Garden után múzeumosdi következett. Útközben találtunk egy ismerős koncepciót.

Ehető dolgokat termő növények

Kiállítva…

… fadobozban :)

Porzó Korzó sétány méretben – meg egy kicsit más háttérrel

Következő célpont bemérve - Boston Tea Party Museum

Utóbbi egyébként roppant amerikai tapasztalat volt. Korabeli hacukába öltözött helyiek fogadtak minket, első körben részt vettünk egy polgári tanácson, ahol kollektíve elmondtuk mindennek a brit adókat, a királyt, az adókat, a gyarmati rendszert, az adókat (ugye a bostoni teadélután volt az amerikai függetlenségi háború közvetlen előzménye), aztán demonstrálandó, hogy itt aztán nem lesz jogtalan adófizettetés, nekiindultunk tengerbe hányni a kikötőben 20 napja álló három hajó rakományát. Az akkor még érvényes brit rendelet szerint ugyanis az érkező hajóknak 21 napon belül kellett kitenni a tearakományukat, Boston polgárainak pedig megfizetni az arra vonatkozó adóterheket. Viszont, ha nincs rakomány, nincs adó sem, így 1773. december 16-án éjjel egy csapat bostoni hazafi indiánnak öltözve megrohanta azt a bizonyos három angol hajót és tengerbe szórta a teásládákat.

Résztvevők a polgári tanácson

Mindenki kapott kártyát, voltak, akiket fel is szólítottak beszédre és értelemszerűen protestálnia kellett az adott szerep szerint. Ez különösen jól jött ki, mikor egy 8-10 éves kissrác emelkedett szólásra és magyarázta a tisztelt egybegyűlteknek, hogy mennyire nem fair a teára adót fizetni, mikor egyszerű szerény szabói fizetéséből alig tudja etetni a tizennégy gyerekét… Szegény srác nem teljesen értette a kitörő röhögést, mikor a színészi teljesítménye teljesen korrekt volt :)

A gyűlés után megrohamoztuk a hajót

Hosszadalmas jelmezes szónoklattal kísérve

Bele  lehetett szórni a vízbe a teásláda méretű,
 a hajó oldalára kötött hungarocell dobozokat.

Meg még egyszer, meg még egyszer, mert négy volt összesen és mindenki szeretett volna lázadni.

Árbockép

Egyébként a függetlenségi háború előtti időszakból származik a ’Taxation without representation is tyranny.’ idézet, mely az egyik legfontosabb összetartó erejű gondolata volt az akkor még gyarmat Amerikának – a brit kormány ugyanis adóztatta őket, de nem volt szavuk a brit parlamentben. Ez a gyűlés alatt is párszor elhangzott, de valahol még komolyabb, hogy ma Washington D.C. lakói vannak pontosan ilyen helyzetben – ugyanis fizetnek szövetségi adót de nem képviseltethetik magukat a kongresszusban. Olyannyira magukénak érzik a mondatot, hogy 2000-ben rákerült a DC-i rendszámtáblákra :)

Belvárosos-sétálós

Zárókép

Nagyjából ennyi fért bele egy napba Bostonban, este hat körülre pedig már bulmiztunk ki a reptérre, irány New York :)

October – Red, white and blue, 2. rész

Bostonnal folytatódik. Boston nagy kedvenc, a város emberi léptékű, gyalog is viszonylag könnyen bejárható, de ha mégis messzebb kellene menni valahova, van villamos, meg metró… kész paradicsom. Emellett sok kis utcácska is akad, vicces boltokkal, kávézókkal, rengeteg park van és a Charles folyó sincs messze a szállásunktól – a partján nagyokat lehet sétálni, meg futni :)

Ez alkalommal ráadásul óriási mákom volt a szobával, sokadik emeleten kaptam helyet, ráadásul a Charles folyóra és az MIT-re (Massachusetts Institute of Technology, egyetem) nézett az ablaka, így minduntalan fotók „készültek” a kilátásról.

Jutalomfalat a 10 és fél órás munkanap után :)

Az ablakomból részben a Boston Red Sox baseball csapat stadionjára, a Fenway Parkra is rá lehetett látni, ráadásul éppen játszottak. Mondjuk ilyen távolságból ez abban nyilvánult meg, hogy ki volt világítva az egész, a játékból már nem nagyon látszódtak a részletek… Egy darabig még ücsörögtem az ablakpárkányon, aztán fellőttem a pizsamát. Valamiért felébredtem hajnalok hajnalán (talán mert otthon ebédidő volt); annyi energiám még akadt, hogy gyorsan kattintgattam egy kicsit :)

Hajnalodik – és igen, az egyetemen itt-ott már
  (vagy talán inkább még) pislákolnak a lámpák

Mivel nagyon embertelennek tűnt félig sötétben felkelni, beneveztem egy második körre is alvásból, biztos, ami biztos, aztán reggel örömmel konstatáltam, hogy süt a nap, szép, őszi idő van.

Ugye?

Arrafelé is – a kép bal oldalán, középen a zöld színű izé a Fenway Park

Gyors reggeli után nyakamba vettem a várost, pontosabban átmentem a folyó túlpartjára, Cambridge-be; hogy körülnézzek egy kicsit. Az MIT mellett a város másik hatalmas egyeteme ugye a Harvard, kíváncsi voltam, hogy milyen is a hangulat arrafelé.

Nos, szép őszies :)

Kék éggel

És csodás színekkel

Többet tényleg nem nagyon sikerült megtudnom a helyszínről, lehet, hogy valami hátsó kaput sikerült csak megtalálnom, de nem nagyon jöttem volna rá, hogy jéé, ez a Harvard, ha nem hívják úgy a metrómegállót, ahol leszálltam. Se egy térkép, se egy tájékoztató tábla, csak a rengeteg fotózkodó turista miatt lehettem biztos abban, hogy ott járok, ahol gondolom.

No meg az egyetem bejáratával szembeni templomon
levő tábláról, muhaha :)
("Átálltunk a fosszilis üzemanyagokról [másra], most ti jöttök, Harvard!" – a szerk.)

A Harvard után nekiláttam a kis listámnak – felírtam előzetesen néhány second hand bolt nevét és címét, ahol körül akartam nézni. Egész más hangulata van arrafelé az ilyesminek, mint nálunk, egyrészt a ruhák nagyrészt helyi adományokból érkeznek, ha valaki megunja, vagy nem lett jó rá, stb. beadja egy ilyen shop-ba, ahol 3-4-5 dolláros árért lehet a göncök nagy részét megvenni. Sokszor még az eredeti cetli is rajtuk van, színek és/vagy méretek szerint le vannak válogatva; árukészletben pedig a nagyobbak felveszik a versenyt az otthoni használtruha boltokkal. Azt viszont hamar leszűrtem, hogy mivel helyi lakosoktól érkeznek a cuccok, Boston Red Sox (baseball), Boston Bruins (hoki), Boston Celtics (kosárlabda) és természetesen New England Patriots (amerikai foci) mezek akadnak szinte mindig, de más csapatok cuccát csak elvétve fogom megtalálni :(

Jópofa sikátor két bolt között

Kellő mennyiségű thrift shop-ot végigjárva – elképesztő világ egyébként valahol, a témában ezt a dalt érdemes meghallgatni, pont ilyen – úgy döntöttem, érdemes visszatérni a lakosztályomba és aludni egy órát, mielőtt belevágnánk az éjszakai hazaútba. Előtte meg még fotózni sem árt egy kicsit.

Égszínek – valójában ilyen a teljes kilátás

De ez a bazinagy tető (valami konferenciaközpont) sokat ront rajta

Így mindjárt jobb

MIT – a kupolás épület ’Great Dome’ névre hallgat,
az egyetem jelképe

Bostonban járt az ősz

Napnyugta, Charles folyóval

Kezdődik a kék óra

Goodnight, Boston!

A bostoni kör után két napra haza, próbáltam egy kicsit rendbe rázni a lakást, továbbra is igyekeztünk kienni a fagyasztót, hogy végre le tudjam engedni (így utólag visszagondolva, majd 4 hétig tartott, mire minden elfogyott belőle); meg ünnepélyesen mostam A mosónapon. Utóbbi nem is olyan egyszerű, mivel mindenki zugmosó lett a házunkban (NEM akkor mos, amikor mosónapja van), újabban mindig sorba kell állnom a saját mosónapunkon. Persze egy-egy mosás nem gond, de néha nehezemre esik azt mondani, hogy semmi gond, majd megoldom másnap (két napig tart egy mosónap), amikor öt perccel este hat után (a mosónap kezdete) lent találok egy teli mosógépet, amin éppen most indítottak el egy 90°C-os kétórás mosást és ott sorakozik még 3 adag leválogatott szennyes, azt üvöltve felém, hogy igen, mi mind ki akarunk mosódni, MA!!! Még csak nem is a mosás miatt, de ha valaki teleteregeti a szárítóhelységet a 4 mosásával, amit utána otthagy 5 napra, akkor nekem már nem sok választásom van, mint annyit kimosni, amit a lakásban ki tudok teregetni, majd szintén ráállni a zugmosásra, hogy mindig csak egy szárítónyi szennyesünk legyen. És bezárul az ördögi kör. Hmm, hol is tartottunk? Ja, október.

Boston után a következő út Chicago felé vitt, ennek külön örültem, tekintve hogy ideiglenes hajlékomban vendégül láthattam Mókus ügynököt, aki a városba érkezésem hírére bevállalta a háromórányi buszozást és eljött meglátogatni. Próbáltuk behozni az elmúlt 3-4 hónap pletykaadagját, szereztünk karácsonyi meglepetést (ami azóta Project Transformers néven szerepel a teendők listáján, nem is gondolnátok, hogy mennyire népszerűek a műanyag figurák az Államokban, állandóan elhordják őket előlem), benéztünk a Cheesecake Factory-be és a Ghirardellibe (sajttorta- és csokibolt, respectively) és már csak ettől híztunk fejenként 20 dekát, az elfogyasztott kaját nem is tekintve; illetve ellátogattunk a Shedd Aquariumba, ahol ezerféle halat, kígyót, békát, polipot, delfineket, fókákat, tengeri vidrákat és hasonló uszonyos/szőrös/pikkelyek fenevadakat látogattunk.

A nagymedence – igen, egy mosógép van a kivetítőn,
a fókashow-t egy energiatakarékosság témájú kiselőadással kezdték
(best of termékkapcsolás)

Második felvonás – delfinattrakció :)

A Shedd Aquarium az egyik legnagyobb a maga nemében, leginkább a fajszám tekintetében, van amazonasi gyűjteményük, afrikai folyók lakói, egy csomó minden Észak-Amerikából és persze delfinek, fókák és tengeri tehenek, csak hogy a nagyokat is említsük. Lehet ráját is simogatni – utóbbiról ugyanaz a véleményem, mint a kisoroszlánok simogatásáról, persze ezzel jobban el lehet adni a programot, meg kell a pénz a fenntartásra, a kutatásokra, meg minden, de tényleg nem árt ez a rájáknak?

Ilyen állatokra viszont nem számítottunk

Persze, jobban belegondolva, az akváriumokat is kell rendszeresen tisztítani és ugye a több ezer liter vizet nem lehet minden egyes alkalommal leengedni, így maradnak a búvárok és a műanyag mosogatókefék :)

Chicago után november elejére még beficcent egy Miami is, bár a 24 órás layover nagy részét az orkánszerű szél miatt a szállodai szobámban töltöttem; ugyanis arrafelé még tart a hurrikánszezon. Mindehhez kellemes, 25°C-os meleg és pára társul, ezt a fényképezőgépem is megtapasztalhatta, miután 10 órát töltött a csomagtérben a bőröndömben, nem volt ideje még átmelegedni az első kép előtt.

Íme, az eredmény

Néhány perccel később már javult a helyzet

Bár nem a szél vs. pálmafák ütközetben

Indulás haza

Downtown Miami

Utóbbi két kép sajnos nem lett túl éles, de felszállás után túl gyorsan szoktak teperni a gépek ahhoz, hogy éles fotókat lehessen készíteni. Azért abban bízom, hogy a hangulatot sikerült így is átadni :)