A nevekből nem biztos, hogy egyértelmű, de ismét Svájc lesz a helyszín. Svájcról jó
esetben a hegyek, meg a csokoládé jut az ember eszébe; nem is gondolnátok, hogy
milyen nehéz néha a hegyremenősdit összehozni. A csoki még csak-csak, minden tisztességes
vasútállomáson lehet kapni normális, itt is csokinak számító csokit, a
boltokról nem is beszélve. A prospektusok szerint azonban itt hegyek is vannak, a
bökkenő csak az, hogy a képeken mindig süt a nap ezerrel, felhő csak
dísznek van, az is magasan a hegyek felett. Hahaha. Idén nyáron munkanapokon általában szikrázó napsütés volt, hétvégente viszont rendszeresen az alapján
kellett szemezgetni a kirándulási lehetőségek között, hogy a.) hol nem esik az
eső, b.) hol lehet kilátni a felhők közül. Ráadásul az efféle szűkítés után már nem sok
válogatnivaló szokott maradni. Így jártunk augusztus utolsó hétvégéjén is,
amikor is az elsődleges úticélunk az összes webkamera tanúsága szerint
tocsogott a ködben és esőben, így kénytelenek voltunk más célpontot keresni,
így lett a Grimselsee, mely 1900 méter magasan található a Grimselpass alatt; Bern
és Wallis kanton határától nem messze. És utólag kiderült, hogy még egész szerencsénk volt a felhőkkel... Ja, és azt is meg kell jegyezzem, hogy ha valahol nincsenek éppen felhők és süt a nap, az jó eséllyel szépséges kilátást jelent!
Például itt, a Grimselsee
partján
(amely valójában egy hatalmas víztározó)
A
Grimselsee a szomszédos tavacskákkak együtt egy vízerőműrendszer része – ez a
legnagyobb tározója a rendszernek… éppen most tervezik bővíteni az 1932-ben
épített gátat, hogy növeljék a tározó kapacitását. A gáton található kis
kiállítás megtekintése után napunk hátralevő részét annak a kérdésnek a megvitatásával
töltöttük, hogy a Grimselsee tározókapacitásának megnövelésével kapott
áramtermelési többletkapacitás (megújuló energiaforrás!) megéri-e a kis láp
elárasztását, mely jelenleg a Grimselsee mellett található. Nem jutottunk
konszenzusra. Leginkább konkrét adatok és tények hiányában, mert a „kis láp” és
a „több kWh” csak elvi vitára adtak lehetőséget. De legalább órákon keresztül.
Közben
azért folytattuk utunkat is, felmentünk a Grimselpassra, vagyis a hágóra. Télen
az Alpok hágó szinte mind zárva vannak, az alattuk fúrt alagutakon keresztül
lehet közlekedni, mely néha egész komoly dugókkal nehezíti meg az utazást –
főleg a Gotthárdon keresztül. Nyáron viszont érdemes felmenni a hágók felé,
mert általában nagyon szép kilátás nyílik ezekről a 2000-2500 méter közötti
magasságban levő átjárókról a hegyekre.
Mire
felértünk ugyanis, egy felhő teljesen betakarta a Grimselsee-t, a hágót és
minket is, így a látványból nem sok maradt. A térképen viszont felfedeztük,
hogy nem messze található a Rhoneglestcher és a Furkapass, melyen keresztül szintén el
tudunk indulni hazafelé, így gondoltuk, inkább arra kanyarodunk, mint
visszafelé a felhőbe. A térképen azt is láthatjátok, hogy a Rhonegletscher „párja”, amely
a hegygerinc másik oldalára nyúlik le, a nem sokkal ezelőtt meglátogatott
Triftgletscher (beszámoló itt).
A
dolog érdekessége, hogy a Triftgletscher olvadó vize hosszú út után az
Északi-tengerben köt ki, míg a Rhonegletscher olvadéka a Földközi-tengerbe jut;
vagyis itt jól kivehető a kontinentális vízválasztó :)
Még
kőbe is vésték – felhívnám a figyelmet
a kő mögött (és körül) található
tejfölre…
A
vízválasztó megcsodálása után elindultunk lefelé a hágóról, hátha nem terítette
be még az egész völgyet a ködgép… és lőn :)
Néhány
tíz méterrel lejjebb már ez fogadott bennünket.
Jobb
oldalt fent látszik a Rhonegletscher nyelve hegye, fent középen a Furkapass,
lent a völgy alján pedig Gletsch település, mely az 1800-a évek közepe táján a gleccser
végéhez épült vendégházakból áll.
Szépen
lekanyarogtunk a völgy egyik oldalán, fel a másikon, aztán célbavettük magát a
Rhonegletschert.
A
geotextillel letakart – egyébként három-négy méterrel vastagabb gleccserrészben
egy kifaragott jégbarlang található. Valamiért el kell kérni 7 frankot belépő
gyanánt. A barlangot valamikor a ’80-as években faragták; azóta próbálják
fenntartani, de évről évre egyre jobban olvad. Ha nem takarnák be, már alig
maradt volna belőle valami… Valahol
döbbenetes a tudat, hogy valószínűleg a következő generációk semmit sem fognak
látni ebből a szépségből. Ez az éghajlatváltozás szinte elkerülhetetlen
velejárója. Mégsem takargathatjuk be az Alpok gleccsereit egész nyárra...
A
gleccser nyelve az olvadékból kialakult tóba nyúlik bele
Tükörfény - a gleccserek alatti sziklafelszínt sokszor szinte
teljesen simára gyalulja a
lassan csúszó jégtömeg
Valamikor
a ’70-es években
Jelenleg
a gleccser már messze nem nyúlik túl azon a peremen, hanem helyette vízesés
formájában bukik át az olvadékvíz egy nagyobb szikla két oldalán.
Tipikus
’nemenjolyanközel!’ kategória,
de a Baglyok bátor állatok.
Mire
végeztünk a keserédes gleccserbámulással, a Grimselpass
felől érkező felhő fenyegetően terpeszkedett a völgy fölé.
És
mint kiderült, a másik oldalról is megkezdték inváziójukat,
így elindultunk hazafelé...
a Furkapasson keresztül – itt a vége, fuss el véle :)
