A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tongariro Alpine Crossing. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tongariro Alpine Crossing. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 28., szombat

Tongariro Alpine Crossing – második rész

Szóval feljutottunk a Tongariro tetejére, remek időnk volt, de még nem voltunk a túra felénél sem, úgyhogy viszonylag hamar betoltuk a csúcscsokit, aztán tűz. Mármint hogy mi téptünk a dolgunkra, nem tört ki semmi.

Azért a színvilágon útközben sem győztünk ámulni


Majdnem visszaértünk
 a crossing – Tongariro-csúcskitérő kereszteződéshez


Közvetlenül mellette bújik meg a hegyoldalban
 a Red Crater – 1926-ban köpött hamut utoljára


Érhető az elnevezés (red = piros)


Fumarolák palettája a Red Crater oldalán


A Crossing teteje


Vulkáni Steinmännli :)

A Red Crater után jó meredek, részben mesterségesen összetúrt kavicshányáson lehet lemászni a következő megállóig, az Emerald Lakes-ig (= smaragdszínű tavak). Utána a teknőn átkelve felmászik az ember a Blue Lake-ig, végigsétál mellette és irány le a túloldalon.

A következő másfél óra


Közben itt-ott fumarolákkal is találkozni,
 éppen hogy bokán nem harapják a túrázót


Emerald Lakes


Mindenhol ereszt ez a hegy… most komolyan,
 mint egy öreg gumimatrac.


Szépséges


Red Crater oldalról


Bagoly terepszemlél – látszik a törmelékből összetúrt lejtő is,
 meg az is, hogy bokáig süllyed benne az ember

Kivéve, amikor gyalogol, mert akkor akár térdig is. Az a tippünk, hogy egyébként túl meredek lenne a felszín, ezért összetúrtak egy ilyen lankásabb lejtőt törmelékből, amin sziklamászó felszerelés nélkül is le lehet jutni. Viszont annyira laza ez a törmeléklejtő, hogy jó alaposan bele kell vájni az embernek a lábát minden lépésnél, hogy meg ne csússzon – mintha térdig érő hóban ereszkednénk lefelé. Csak a hótól például nem tüsszög az ember, mint a kőportól :)

Végig a törmelékes úton, végig a törmelékes úton…


Leértünk az első smaragdtóhoz – tiszta Óz a csodák csodája :)


Itt csúszkáltunk lefelé


Bagoly két tó között


Integetni is tud


A harmadik tavacska a völgy alján


És ilyen jól néztünk ki a porbancsúszkálás után


Közben lekepesztettünk a harmadik smaragdhoz is :)


Tovább a Blue Lake felé


Félúton a teknőben – visszanézve látszik a Red Crater


A Blue Lake mellől pedig remekül lehet látni
 egy frissebb lávafolyást, egy-kétszáz éves lehet :)


És sokat emlegetett a Blue Lake

A maorik szent helye, így arra kérik a kedves látogatót, hogy bármilyen hívogató is, ne mártózzon meg benne, ne úsztassa meg a kutyáját és ne a partján piknikezzen.

Átérünk lassan a hegy másik oldalára –
közeledik a Te Maari kráter környéke

Ha pirosan villogna akármelyik lámpa, fordulj meg és szedd a lábad. Ha már elhaladtál a tábla mellett, akkor meg lefelé. Nagyon gyorsan.

A veszélyzóna


A közelebbi tavacska Lake Rotoaira, a távolabbi a Lake Taupo

Amely egyébként az egész környék legnagyobb vulkánjának kráterét tölti ki – erről majd még később bővebben :)

Újabb és újabb apróságok az ösvény mentén


Visszatértünk a növényhatár alá – oldalt
 meg már a Te Maari pamacsai látszanak


Közelebbről


Szinte szemmagasságban


Pff, ez még eltart egy darabig


Ahogy halad lefelé az ember, nem egy táblán figyelmeztik,
 hogy eddig és ne tovább!


Te Maari


Lent a Ketetahi Hut – vagyis az itteni menedékház


Itt se ücsörögjön az ember a szükségesnél hosszabb ideig


És íme a bizonyíték, hogy a Te Maari idáig is el tud köpni


Aha. Már érthető, hogy miért nem működik a Ketetahi Hut…


… menedékházként a 2012-es kitörések óta.


Vulkáni bombatölcsér


Öt-tíz méterre a bejárattól


Sok-sok szerpentinkanyarral lejjebb


Ösvénysövény


A sövényen túl :)


Ezt ugye nem mondod komolyan?

Itt már kezdett nagyon panaszkodni a jobb térdem a terhelés ellen, így igencsak rosszul esett az a maradék három kilométer.

Páfránycsigák


És az utolsó volcanic hazard aznapra –
ha zajt hallasz felülről, ne folytasd az utad!

Csak tudnám, mit csináljak helyette. A lahar, mint olyan, reális veszély, ugyanis ha Te Maarinak éppen kitörni támadna kedve, a hamu egy idő után a gravitációnak engedelmeskedve zúdulna lefelé a hegyről, pont úgy, mint a víz. Ha kettő keveredik – amire a patakmeder különösen alkalmas - na, abból lesz a lahar. Forró hamu és víz keveréke, ami egyes esetekben akár száz kilométer per órás sebességgel zúdul alá a lejtőkön. Szóval semmiképp sem egészséges az útjába kerülni… A tábla azt írja, hogy ha zajt hallasz felülről, akkor ne lépj be a potenciális laharzónába. Ezt értem is, meg nem is, mert közben meg aszondják a felső táblák, hogy kitörés esetén takarodj le a hegyről, amilyen gyorsan csak tudsz. Ha valaki tudja megfejtést, ne habozzon megosztani velünk :)

Mivel nem hallottunk zajt, ezért átkeltünk a laharzónán, különösebb incidens nélkül. Meg előbb-utóbb a rengetegből is kikerültünk. Csöppet kifulladva, de abszolút megérte. Jó éjt! :)

2015. március 25., szerda

Tongariro Alpine Crossing

Rotorua után különleges dolog következett: ugyanazon a helyen aludtunk, két egymást követő este is :) Ez nem sokszor fordult elő új-zélandi látogatásunk alatt. Máshogy viszont kicsit vadmalac-dolog lett volna bevállalni a Tongariro Crossing túra jó 20 kilométerét – kb. 1000 méter szinttel megfűszerezve. Szóval előző este már Turangiban vertünk tábort, hogy másnap reggel húsz percet kelljen csak vezetni a parkolóig, ahol felszednek majd bennünket a hegyi shuttle busszal. A Tongariro ugyanis egyirányú buli egy nap alatt és nem ugyanoda ér vissza az ember, mint ahonnan elindult.

Középen baloldalt látjátok a nyilacskát
 – Tongariro Crossing (kép innen)


És a zsebrevágható verzió az útvonalról

Az autót letettük reggel hét után nem sokkal a Ketetahi parkolónál (daily úti cél) és vártunk a kis mountain shuttle-re. Már útközben néztük a hegyoldalt, hogy gyanús pamacsok jönnek kifelé belőle, a Tongariro és testvérkéi ugyanis aktív vulkánok. Mármint a pamacsok mellett 2012 novemberében hamu is érkezett, jó négy kilométer magasra kilövellve, ennyire aktív :) Egy kiszolgált iskolabuszban le lehetett rendezni reggel a buszjegyet, meg kaptunk kávét is, megkérdeztük, hogy ez így errefelé tényleg mindennapos-e. Ugyan az ember elolvassa az útikönyveket, megnézi a neten, amit csak lehet, aztán plöztlich ott van előtted a hegy, azt dől belőle a cucc.

Ni.

De mondták, hogy semmi gond, ez völlig normal, kb. minden nap ez van két éve, hol kicsit több, kicsit kevesebb, de majd figyeljünk az ’active volcanic hazard’ táblákra és fogadjunk szót az instrukcióknak. Illetve, az sokkal nagyobb gáz lenne, ha hirtelen nem jönne ki több ilyen kis pamacs a hegyből, mert a forrás nem szűnik meg, ha nem jön ki semmi, az azt jelenti, hogy valami miatt bennragad, aminek jó eséllyel pukkanás = vulkánkitörés lenne a vége.

Szóval a kis pamacsoknak alapvetően örülni kell :)

A pamacsok forrása a Tongrariro vulkán Te Maari nevű krátere, mely 1897 után először 2012 augusztusában lépett működésbe, akkor jó 10 ezer köbméter hamut és vulkáni bombákat köpködve. 2012 novemberében bekövetkezett még egy kisebb kitörés is. Azóta pamacsok, elnézést, aktív fumarolák vannak, meg kénszag. De néha több kilométeres körzetben :)

A Tongariro szomszédja, a Ruapehu

A Ruapehu Új-Zéland legaktívabb vulkánja. 2007-ben tört ki utoljára, de mivel hó és gleccserek vannak a tetején, a kitörései igencsak vehemensek tudnak lenni. Utóbbi kép már a kis hegyibuszból készült, robogtunk a túra kiindulópontja felé.

Nekiindultunk


Balra a Tongariro, jobbra az egyik kúpja, a Ngauruhoe – külön
 vulkánként szokták emlegetni, de valójában a Tongariro része


Hogy könnyebben el lehessen képzelni a terepet – kép innen
a Ruapehu az egésztől jobbra található, a középen induló,
szürke csík a crossing útvonala


Szűkül a völgy – valójában jobbra-balra
 megszilárdult lávafolyások vesznek körül


Azért nem mai darabok – bőven van rajtuk élet


De vannak „egészen frissnek” tűnő formációk is :)


A Ngauruhoe tornyosul

Ismerős lehet a fizimiskája, ő játszotta a Végzet Hegyét a Gyűrűk Urában. Persze utólag megdolgozták egy kicsit speciális effektekkel. Ilyesmire.

Mocsááár


Közelkép


Megkövült lávatüskék


Oldott tápanyag is van elegendő


Apróság


Itt kifejezetten jól látszanak a lávafolyások


Harangvirág :)


Kiszáradt patakmeder

Az ’Alpine’ kifejezést utólag adták hozzá a Tongariro Crossinghoz – ugyan nem pont alpesi táj, de az időjárási körülmények hasonlóak lehetnek, vagyis nagyon hirtelen és nagyon gyorsan változhat az idő, tűző napsütésből villámgyorsan lehet köd, eső, hó és üvöltő orkán. Bizonyos magasság felett se növényzet, se semmi, hogy megvédje a túrázókat az elemektől, így mindenkinek réteges öltözetet, elegendő inni- és ennivalót, valamint elsősegély-készletet javasolnak. Mivel a 2000-es évek elejétől egymás sarkát taposták a kirándulók és sokuk viszonylag felkészületlenül érkezett a helyszínre, úgy gondolták, hogy az 'Alpine' elnevezéssel talán el lehet gondolkodtatni egy kicsit a lelkes vállalkozókat, hogy mivel érdemes készülni a túrára. Bejött, de az elején még tartottam tőle, hogy a degeszre tömött hátizsákom lesz a nap nyűgje.

Lávarétegek


Soda Springs Falls – körülbelül idáig könnyű az útvonal


Innentől fel van rántva a púpok közé


Erózióvédelem – rengetegen mennek végig
 az útvonalon nap mint nap


Ngauruhoe


Kifújtuk magunkat - nem rossz a látvány :)


Lávaaa – egyébként mind a Tongariro,
 mind a Ngauruhoe andezittel dolgozik


A Tongariro csúcsa – a távolabbi pukli, 1978 m


Mount Doom - A Végzet Hegye


Belőle is jönnek pamacsok, ha nem is annyi,
 mint a Te Maari kráterből


Meg lehetne mászni ezt is, de kb. 300 méterrel magasabb
 a Tongarirónál, meg csöppet nehezebb a terep


Szóval mi maradtunk utóbbinál, ez már a South Crater


Poros bakancsok


A jobb szélen kell majd elkezdeni felmászni és végig
 a peremen, ha el akarunk jutni a Tongariro csúcsára


A South Crater tulajdonképpen a Tongariro és
 a Ngauruhoe között elhelyezkedő fennsíkszerűség


Holdbéli táj a gerinc túlsó felén is


Tényleg nem nagyon van hova húzódni, ha beüt a szutyok idő


Forgalmi helyzet


Színvilág


Szépséges


Cukiságok a kövek között


A pukli már a Red Crater széle,
 arra halad tovább a crossing útvonala

Bagoly mindenképpen fel akart menni legalább az egyik csúcsra – azt beláttuk, hogy most így a Ngauruhoéra felszaladni botor vállalkozás lenne, de a Tongariro csúcsa egy olyan másfél-kétórás kerülőnek tűnt, így elindultunk arrafelé.

Nyehe, még mindig jó a kilátás


Utaznak felettünk a bárányfelhők


Vicekvacak a kövek között


Lokális gerinctúra


A túlsó oldal – a kék tó a Blue Lake


Magasságban már bőven lefelé van,
 de kilométerben körülbelül az a fele


Balra a lapos tetejű valami egy megszilárdult lávató :)


És csúcscsoki-time!
A Ngauruhoe és a Ruapehu a Tongariro tetejéről :)


Meg két kalaposmajom :)


South Crater felülről


A Végzet Hegye árnyékba borul


Bagoly a hegyen


Ott lent kanyarog az első három kilométer :)


Zsebi a hegyen

Folytatása következik :)