2012. december 2., vasárnap

Intrepid, water taxi & memorial

A Hálaadás utáni hétvége mindig zajos és zsúfolt Amerika-szerte, de a szombat délután embertömege és forgataga még nekem is sok volt – pedig mostanában hozzá vagyok szokva a szűkös és sok emberrel tömött helyekhez… Mindenesetre amilyen zizegő zsizsikesüvegnek tűnt egész Manhattan szombat délután – annyira kihaltak és szellősek voltak az utcák vasárnap reggel fél kilenckor, mikor nekiindultunk a következő napnak.

Vasárnap reggel


Kora reggeli kószálók


A karácsonyfa mellett sok helyen menórát is
felállítottak a közelgő ünnepek kapcsán


A Grand Central Terminal csarnoka – az elővárosi vonatok egy része ide fut be


Thanksgiving specialty – sorakoznak ünnepi hétvége
változtatásait tartalmazó menetrendek

A Grand Central Terminal után átsétáltunk a Penn Station-höz, ahonnan a New Jersey felé induló vonatok mennek – szereztünk vonatjegyet az esti meccshez. Utána pedig az alábbi bárkát vettük célba, mely a sziget nyugati oldalán, a Hudsonban található.

Intrepid Sea, Air and Space Museum


Így fest felülről (forrás: en.wikipedia.org)

A múzeum valójában a nyugdíjba vonultatott USS Intrepid hadihajó, valamint a tetején felhalmozott járműpark; már öt évvel ezelőtt is meg akartam nézni – csak éppen akkor vitték el teljes tatarozásra. Azóta szép, fényesen visszakerült, ráadásul az űrsiklóprogram lezárásának köszönhetően még az Enterprise-sal is megtoldották a kiállítást – mindenképpen a teendők listájának elején szerepelt.

Tat

Sajnos azonban gyanúsan nagy volt a csend, mind a fedélzeten, mind a bejáratnál, esélyes volt, hogy Sandy itt is nyomot hagyott maga után, így némi rossz előérzettel közelítettünk a bejáraton feszítő kék táblához :(

We’re sorry to inform you…

Szóval másodszor is meglógott előlem ez a csónak, mindenképpen vissza kell még mennem egyszer olyankor, amikor végre meg lehet hódítani.

A kútba esett program helyett némileg bánatosan, de úgy döntöttünk, benevezünk a New York Water Taxira, ha már ennyire közel ácsorog ehhez a tutajhoz.

Ha nincs ló... szamár az előtérben

A Water Taxi délről kerüli meg a szigetet, útközben megáll sziget csúcsán fekvő Battery Parktól nem messze, utána átmegy a Brooklyn Bridge tövéhez, majd visszafelé a Szabadság-szobor előtt egy kört téve indul vissza az Intrepidhez. Induláskor egész jól rá lehetett látni az utóbb említett lélekvesztőre :)

Nyomokban Concorde-ot (jobbra lent) és Enterprise-t tartalmaz

A Water Taxi idegenvezetőjének elmondása szerint az Enterprise-t alapvetően egy külön sátorban tartják és plusz belépőért lehet megnézni; ezt azonban Sandy feleslegesnek ítélte és a hónap elején nemes egyszerűséggel belesodorta a Hudsonba, így még hónapokig tart, míg újranyit a múzeum. Az Enterprise egyébként az űrsiklócsalád egyetlen tagja, mely sosem járt az űrben, viszont ő a prototípus, mely alapján a többit megépítették; így mindenképpen kulcsfontosságű szereplője az elmúlt 30 év űrutazásának.

A Hudsonon lefelé haladva egy másik bárkára is felhívták a figyelmünket. A Three Forty Three nevű tűzoltóhajó annak a 343 tűzoltónak a tiszteletére lett elnevezve, akik a World Trade Centernél vesztették életüket a mentési munkálatok közben. A hajó orrára felírt név betűi pedig a tornyok romjainak acéldarabjaiből készültek.

343

Ezzel már elő is került a következő programpontunk, útba ejtettük a 9/11 Memorialt.

Partraszállás után


Úton a WTC site felé – épül a One World Trade Center,
avagy korábbi nevén Freedom Tower


Közösségi kert :)


9/11 Memorial

A két torony helyén hatalmas, fekete medencéket alakítottak ki, körben vízeséssel.

A vízesés peremén pedig az áldozatok nevei olvashatóak.


Méltóságteljes

A emlékhelyhez egyébként teljes biztonsági ellenőrzés után lehet csak bejutni, rendőrök mindenhol – még mindig nagyon tartanak esetleges további eseményektől. Körbesétáltuk mindkét medencét, elgondolkodtunk, de talán a nagy tömeg miatt is, de nehezen sikerült magunkat átadni a hely szellemének – már amennyire külföldiként egyébként lehetséges. A memorial körül épülnek az új kereskedelmi világközpont épületei, de ezzel együtt úgy hiszem, méltóságteljesen emlékeznek a történtekre.

2 megjegyzés:

  1. Jé, amikor én Amerikába jártam (2007, amikor még ifjú voltam és bohó), akkor az Enterprise még Washingtonban volt a Steven F Udvar-Hazy centerben. Most nézem, hogy idén cserélték ki a dicsőbb pályát maga mögött hagyó Discovery-re.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, akkoriban még nem volt űrsikló az Intrepiden, a látogatás előtt gondoltam is arra, hogy érdemes volt megvárnom az Enterprise-t... A következő alkalomra hasonló lépésként minimum a Curiosity-t kellene még hozzávenni, de ha jól tudom, az még egy darabig a vörös sziklán marad :)

      Törlés