"És melyik hotelben van a szállása?" - ... (avagy Bagoly ügynök jelenti a Távol-Keletről)

Mi vezetett ehhez a kérdéshez, és mi volt a válasz? Miért is érdekes ez? Minden kiderül hamarost - stay tuned.

A történetnek sok tanulsága van. Ott kezdődik, hogy kitaláltuk, hogy el kéne nézni a Távol-Keletre is, mert az érdekes. Hová repülünk könnyen (és olcsón)? Szingapúr, Hongkong, Bangkok, Peking, Sanghaj, Tokió. Olyan helyre menjünk, ahol Zsebibaba ügynök még nem járt. Hát, ez Hongkong meg Sanghaj. De azért Szingapúr érdekes (meg meleg van), Kínába meg kell vízum, vagy legalábbis kellően hosszú tartózkodásnál kell. Jó, kompromisszum, akkor legyen Szingapúr és Hongkong (ott sincs olyan nagyon hideg). Mondjuk olyan sorrendben, ahogy vannak repülők oda-vissza. Vasárnap induljunk, este, reggel ér haza Zsebibaba ügynök Miamiból, mondjuk oda is elkísérem előtte (indulás csütörtökön), a biztonság kedvéért, hogy el ne kallódjon. (Nem szokott. – Zsb.) Rákövetkező szombaton este meg hazajövünk Hongkongból, valahogy. Ez az alapterv. Node, ez nem ilyen egyszerű, másfél héttel a miami indulás előtt kiderül, hogy a csütörtöki indulás előtt hétfőn egy rakoncátlan fogat kihúzatok Magyarországon (ilyen ne csináljon senki, majd később kiderül, hogy miért). A foghúzás előtti pénteken kiderül, hogy lesz még egy komoly állásinterjú, és egyrészt készülni kell rá (ugrik Miami Bagoly ügynöknek :( ) különböző okok miatt pedig az interjú optimális időpontja az a hétfő, amely előtti vasárnap este már elindulnánk Szingapúrba (mondjuk). Gyors számvetés, akkor az indulás csúszik egy napot, ez van. Az adott hétfőn a fogat eltávolítják, első alkalom Bagoly ügynök életében, túléli, pedig két darabban jön ki, meg vésés is van, minden, mi szem-szájnak ingere (a szájnak különösen – Zsb.). Útravaló: antibiotikum, nem öblögetsz, nem szívogatsz, bélbacikat visszapótolod, különben hasmenés, puha sörtéjű fogkefével tisztítod, meg később szájvízzel, meg szopogatós tabletta meg ínykenőcs. Felvásárolod a fél patikát. Közben Zsebibaba ügynök Sanatopic kenőcsöt is rendel, egy egész SMS-t szán a pontos leírásra, amit te felolvasol a gyógyszertárban nem kis derültséget keltve. Utána vissza Zürich, készülés az állásinterjúra. Két napig OK a helyzet, de aztán hiába a bacik, hasmenés. Pénteken konzultáció az orvossal, hogy mi lesz, állásinterjún és nyaraláson sem jó a hasmenés. OK, állj le az antibiotikummal, szedd a bacit, majd meggyógyulsz. Következő hétfőn 5 órás állásinterjú, nem kicsit kifáradás, hasmenés aznapra felfüggesztve - ezt is megúsztuk.

De nincs idő pihenni, nyomás a reptérre, 22.45-kor indul a szingapúri járat. Mivel sosem biztos, hogy repül az ember (illetve az sem, hogy hová - lásd júliust, amikor úgy indulsz a reptérre, hogy New York-ba repülsz, de végül Bostonban éjszakázol), mérsékelt a felkészülés. Szállást azért foglalsz, de, hogy hogyan jutsz el oda, azt már nem csekkolod előre. Majd ott kitalálod, Zsebibaba úgyis rendelkezik némi helyismerettel, van metró, az majd bevisz a belvárosba, és ott meg majd odatalálsz valahogy - ezt se csináld, ha éppen kihúzták a fogadat. A repülőn mérsékelten tudsz aludni, hasmenés, örülsz, hogy elérsz a WC-ig (és hogy éppen üres – óriási szerencse), érzed, hogy valami bujkál benned. Beengednek, a reptéren (és végig az egész nyaralás során) sasolsz, hogy merre a legközelebbi WC. Hogyha menni kell, menni kell, csak legyen hová. A reptéren újabb telefonos konzultáció az orvossal, az antibiotikum abbahagyva, ellenben a hasmenés semmivel sem lett jobb, viszont van cserébe fejfájás, tán némi láz, rossz közérzet (és egy jó adag jet lag és kialvatlanság). Normális ez, vagy irány az első orvos? A kómába esés előtti utolsó jelek ezek, vagy szokásos foghúzás utáni tünetegyüttes? A válasz, minden ok, ez normális, vagy legalábbis foghúzás után ez benne van a pakliban. Keserű tea, keksz, bacikoktél továbbszedése, túléled, meg fogsz gyógyulni (előbb vagy utóbb). OK, akkor irány a szálloda. Az úton odafelé úgy érzed, hogy direkt szivatnak. Csak az automatánál lehet jegyet venni a metróra, de az nem szereti a bankkártyát (?!), a reptéren... OK, szerzel készpénzt a bankautomatából, de az meg túl nagy címletet ad, amit még mindig nem szeret a jegyautomata. Szerencsés módon az automatánál álló néni felváltja pénzed. Közben itt már sötétedik, míg otthon alig kelt fel a Nap. Alapvetően meleg van (ez nem baj, ezért jöttél ide), párás a levegő (ez baj), a metróban brutális légkondicionálás (ez lázasan már nem olyan vicces). Jó 40 perc metrózás után benn vagy a belvárosban, még sétálsz jó negyedórát a szálláshoz. Ott kiderül, hogy az utca széjjel van túrva, választani kell, hogy melyik oldalon mész, szerencsére házszámok nincsenek sehol. Választasz egy oldalt. Negyed óra séta múlva kiderül, hogy nem jót választottál. Szívás. Visszaindulnál a másik oldalon, de, az utca felénél le van zárva a járda is. Mehetsz vissza körbe. Lázasan, amikor már semmi mást nem szeretnél, csak aludni egy nagyot. Na jó, odaérsz, beleájulsz az ágyba (otthoni idő szerint délután 1-kor), és alszol egy nagyot. Tanulság: nézd meg a térképen előre, hogy hová mész, de pontosan, hogy melyik felén van a szálloda az utcának. Lehet, hogy éppen metrót építenek az utcában, és választanod kell idejekorán.

Másnap egész napos városnézés. 30 fokos melegben, de te a valószínűsíthető lázad miatt mégis fázol. Lázcsillapítás gyanánt megmártózol a 29 fokos Indiai-óceánban. Ez azért cool :). Egész nap sasolod a WC-ket, ha menni kell, akkor menni kell. És bizony gyakran menni kell, szerencsére mindig van hová. Délután úgy érzed, hogy véged, és ez megerősítést is nyer az újonnan vett lázmérő által, 37,3 fokos lázad van. Alszol egy jó órát az egyik bevásárlóközpontban. Utána kis életerő költözik beléd, egyszer élünk, ritkán jársz errefelé, minél több mindent meg kell nézni. Eszel vacsit, felmész egy tengerparti szálloda tetejére a kilátóteraszra (menni kell, szerencsére újfent van hová). Beleájulsz az ágyba, de előtte felkészülsz a másnapra, reggel 8-kor indul a repülőd Hongkongba, azaz fél hat körül indulsz a reptérre, majd. Szállást foglalsz, kifigyeled az utat a reptérre, basszus, van egy közvetlen busz, ami a szállodától 100 m-re indul, és 36 perc alatt kinn van a reptéren. Gyorsabb, mint a metró, és még átszállni sem kell, és közel van. Ezzel kellett volna jönni, ez a tanulság. OK, levonod a következtetést, megnézed az utat a szállodához Hongkongban. Meg azt is, hogy melyik felén van az utcának, hátha metrót építenek előtte. Biztos, ami biztos. Memorizálod: gyorsvasút be Kownloon állomásig, onnan 76-os busz. Kownloontól 76-os busz.

Reggel ötkor kelés (otthon este 10 van, épp ideális időpont), tán kicsit kevesebb láz, mint előző nap. 4 órás repülőút, és már benn is vagy Hongkongban. Elő a betanult útitervvel: gyorsvasút Kownloonig, és onnan 76-os busz. OK, természetesen itt sem lehet a reptéren kártyával fizetni, de van egy bökkenő, 100 hongkongi dollár a jegy. És az mennyi forintban, euróban, svájci frankban, amerikai dollárban, tehát olyan pénznemben, amit ismersz is? A 100 US dollár, EUR, CHF azért mind eléggé húzós lenne egy vonatútért. Okostelefon elő, szerencsére van internet a reptéren, így kiderül, hogy 1 CHF kb. 9 HKD. Ok, no problem, azért az mindjárt más. A reptéren kifigyeled, hogy van McDonalds, csak nem kutya van a sajtburgerben. Megkajálsz a megérkezés örömére, és akkor már érzed, hogy kezdődik elölről a kálvária. Lázas vagy, álmos vagy. Elvánszorogsz a gyorsvasútig, a 20 perces úton úgy elalszol, mint a bunda. Szerencsére Zsebibaba ügynök ébren van, és felébreszt (ennek azért nem örülsz annyira), leszállsz. Baromira fáradt vagy, semmi más nem jár a fejedben, mint hogy aludnál már egyet. Újfent előszeded a legfőbb tudományod, Kownloon állomáson a 76-os buszra kell felszállni. Hogy hol kell róla leszállni, az egy másik kérdés, azon ráérsz agyalni, ha már fenn ülsz a buszon. Vagy Zsebibaba ügynök majd megoldja, míg alszol. Ez visszhangzik a fejedben 76-os busz, 76-os busz. Lifttel mész egy emeletet, és nem várt kiírás: Airport Express Hotel Shuttle Bus – gyorsvasút-hotel különbuszok. Az nem 76-os busz, mennél tovább, de egy kedves helybéli hölgy felteszi a nagy kérdést: melyik hotelben van a szállásod. Lepereg előtted élet filmje (és közben folyamatosan hallod belül: 76-os busz, 76-os busz), átgondolod a dolgot, ha itt és most jó választ adsz, akkor felraknak egy ilyen buszra, és elvisznek a hotelhez, és alhatsz egy jót. De, csak egy dolgot tudsz: 76-os busz. Óráknak tűnő másodpercekig gondolkodsz a válaszon (76-os busz, de az nem jó válasz), előveszed zavartan az okostelefonod, abban valahol benne van a válasz, és közben elhaló hangon csak annyit tudsz kinyögni, hogy: "I don't know - Nem tudom." Nézegeted, hogy merre jár Zsebibaba ügynök, hátha ő tudja a választ, de valamivel nagyon el van foglalva a pultnál, tán ő is azt vizsgálja, hogy lesz-e itt nekünk expressz buszunk. Mindezek másodpercek alatt játszódnak le, de te óráknak érzed. Ha jó a válasz, akkor vége a szenvedéseidnek, beszállsz a buszba, elvisznek a hotelbe, és te alszol egy nagyot. Erőlteted az agyad, hogy hová is foglaltál szállást mintegy 15 órával ezelőtt. Nézegeted a lehetséges jó válaszokat (5 különböző busz van, mindegyiknél felsorolva a kiszolgált hotelek), és látsz ismerős hotelneveket is, tegnap még az is közte volt a lehetséges szállásoknak, de végül mit is választottál. És akkor megváltásként, szinte egyszerre látod meg a helyes megfejtést az egyik busznál, eszedbe is jut, hogy hová tartasz, és Zsebibaba ügynök is hozza a jó hírt: The Cityview hotel. És megy oda busz, tessék leülni az ötös kapunál. 10 perc, és itt a busz. Juhé, közel az alvás. Innentől már minden megy gördülékenyen, be a buszba, be a hotelbe, és délután 4-kor már alszol is, egészen másnap reggel 6-ig. Határozottan jobban érzed magad, lázad már nincs, csak hasmenés, úgyhogy a fokozott figyelés marad (ritkábban, de menni kell, és szerencsére itt is mindig van hová).

Túléled a nyaralásból hátralévő időt (instant Hongkong 14+10 órában két nap alatt – Zsb.), hazafelé még nehézségeid akadnak egy kicsit a check-innél: addig nem hajlandóak becsekkolni, amíg ki nem derül, hogy felférsz-e a gépre, a szép ebben az, hogy eddig mindenhol becsekkoltak, és a kapunál várod ki, hogy felszállhatsz-e, ez általában akkor derül ki, amikor a téged leszámítva utolsó utas beszáll. Nomármost, ha te akkor még kint állsz a biztonsági ellenőrzésen, az útlevélellenőrzésen kívül, akkor az onnan még legalább fél óra. Majd biztos megvárnak ezek után. Ráadásul, dönteni kell, van jegyed Frankfurtba is, és ott be is csekkolnak, helyed is van, csak éppen rögtön dönteni kell, mert a gép 20 perccel a zürichi járat előtt indul. Nincs kecmec, hiába mondod, hogy eddig még a világ bármely pontján becsekkoltak, az útlevélellenőrzés és az országból való kiléptetés miatt ők bizony itt és most nem fognak. Akkor mész Frankfurtba, eddig úgyis túl simán ment minden. Beszállás előtt még gyorsan veszel jegyet egy FRA-ZRH járatra (mintha csak vonatra vennél jegyet), a becsekkolás majd ráér Frankfurtban, tán lesz rá időd. Átalszod az utat a repülőn, még a hasmenés is alábbhagy (persze leszállás után újfent menni kell, nem baj, legalább nyugodt helyen csekkolhatsz be :) ), majd hazaérsz Zürichbe, és mit csinálsz, alszol egy nagyot.

A szokásoknak megfelelően, arról, hogy mit láttunk a küldetésen, Zsebibaba ügynök számol be (itt, itt, itt, itt, itt meg itt – Zsb.). Én annyit tudok elmondani, hogy így az ősz folyamán végiglátogatva 3 volt brit gyarmatot (Dél-Afrika, Szingapúr, Hongkong) ledöbbentő, hogy a világ minden táján mennyi helyen volt brit uralom. És hogy milyen erős a kulturális hatásuk. Mindenhol beszélnek angolul, baloldali forgalom van, és a reggeli egy szállodában tipikus brit reggeli, kb. ugyanolyan, mint Cardiffban. Szingapúrból hiányzott nekem az, hogy érezzem, hogy a Távol-Keleten vagyok. Nem nagyon tudnék visszaemlékezni olyan épületre, ami tipikusan szingapúri lenne, tán a csilivili üvegpaloták kivételével. Hongkong ezzel szemben jóval karakteresebben távol-keleti, legalábbis olyan, amilyennek a Távol-Keletet az ember elképzeli. Vannak tradicionális kínai épületek (és persze a gyarmati időkből származóak is), bőven előfordul, hogy egy 20-30 emeletes épület mellett egy szánalmas földszintes viskó van. Tipikusak még a szűk utcák, töménytelen (érthetetlen feliratú), villódzó neonfényreklámokkal. Szinte érzed, ahogy árad belőlük a meleg (ebben mondjuk a Times Square-en, New Yorkban sincs hiány, elképesztően fényes a hely). És tkp. borzalmas, hogy mennyi akár 30-40-50 emeletes lakóház van szűken egymás mellé pakolva. Nekem a falanszter szó jutott eszembe, akárhányszor rájuk néztem.

Szingapúrban mindenhol ki van írva, hogy a mozgólépcsőn baloldalt álljál, és jobboldalt menjél (fordítva, mint mondjuk Európában). Ezt nehéz volt megszokni. Hongkongban nem sikerült megfejtenünk, hogy hová kéne állni, nem is volt kiírva, és nem is tűnt úgy, hogy létezne ilyen szabály. Tülekedni kellett mindenfelé. Ezek a távol-keleti emberkék mindenhol alacsonyak. Simán le kellett húznom a fejem a metrókocsikban, különben bevertem volna a kapaszkodóba. Cserében még egy tele metrókocsiban is "végigláttam" a szerelvényt az elejétől a végéig, másnak nem nagyon volt az enyémhez fogható magasságban a feje :).

A tanulság meg az, hogy ne húzasd ki a fogad, ha utazol utána, akár még 2-3 hétig is hasmenésed lehet, továbbá, hogy fel kell készülni, tudni kell, hogy hová akarsz menni, mi a szállásod neve, hol van, az utca melyik oldalán. Ja, és az sem árt, ha előre ismered az árfolyamokat.

Victoria Peak

Hongkong egyik legnépszerűbb látványossága a Peak Tram, a Hong Kong Islanden viszi fel az érdeklődőket a város felett található Victoria Peakre, ahonnan egész jó kilátás nyílik a városra.

Útközben – Hongkong kettőssége

Felújítás szinte minden harmadik utcasarkon akad

Hongkongi szombat – a helyiek
legfőbb elfoglaltsága a shoppingolás

Erre egyébként roppant büszkék, hogy szinte minden létező árkategória termékeit lehet kapni a városban, szinte minden méretben, a Ferrariktól a „tíz karkötő egy dollár” típusú akciókig. És ezt ki is használják, szombaton lényegesen nagyobb tömeg folyik a boltokba be és onnan ki, mint hétköznap…

Valahol persze közben a rávalót is elő kell teremteni
– a pálmafáktól eltekintve tiszta Avenue of the Americas (NYC)

Körkép

Közben szépen lassan odaértünk a Peak Tram aljához, de kezdett gyanús lenni, hogy kilóg a sor az épületből – és akkor nem még nem is tudtuk, hogy belül tulajdonképpen bálteremnyi hely van a sorbanálláshoz... Szombat lévén ugyanis nem csak a szokásos turistaadag várta, hogy végre feljusson a Victoria Peakre, hanem a helyiek tömegei is sorbaálltak. Ráadásul az én idegeimet meghaladóan erőszakosan és tülekedve. Nyilván itt ez a szokás, de ez nekem annyira sok volt, hogy jó fél óra nyomakodás és tülekedés után úgy voltam vele, még tíz perc és itt hagyom ezt az egészet. Szegény Bagoly próbált lelket önteni belém, magyarázott a kulturális különbségekről, meg hasonlókról, de ő is nehezen viselte, hogy a lábára taposnak, belegyalogolnak és a hátába állnak. Valahol a holtpont táján meglódult a tömeg és vállalható távolságba került maga a Peak Tram, de mire feljutottunk, rá kellett jönnöm, hogy ha a jármű ajtajában előre engedek egy idős nénit, utána esélyem sincs visszaevezni a kocsiba beáramló tömegbe, így szinte utolsóként szálltunk fel az adott járatra. A járgányon a padló meglehetősen huplis, mintha két lábfejnyi, 6-8 centi magas háztetők lennének sorban lerakva. Mindez értelmet nyert abban a pillanatban, amint a villamos elkezdett mászni – olyan meredeken kúszik ugyanis felfelé, hogy az oldalra billentett „háztetőkből” kevésbé meredek lépcsők lesznek, melyeken a kiadós zakó veszélye nélkül lehet ácsorogni, miközben döcög felfelé a Peak Tram.

Azért megérte :)

Fent kaptunk egy interaktív, érintőképernyős kis ketyerét, ahol rá lehetett kattintani 30-40 különböző pontra (épületek, városrészek, környező hegycsúcsok) és utána az adott ponthoz kapcsolódóan rövidebb-hosszabb szövegek, videók és számtalan fénykép között böngészhettünk a témában. Egyik oldalról érdekes volt a megoldás, mert így mindenki a saját tempója szerint mehetett végig a látnivalókon, másik szemszögből viszont roppant személytelennek tűnt, ugyanis mindenki a monitorját bámulta a kilátás helyett, csak elvétve nézett fel a látnivalókra, hogy beazonosítsa őket. Én is ezen kaptam magam, úgyhogy egy idő után félretettem a ketyerét és inkább a kilátással folgalkoztam.

Megérte :)

Aztán hamarost lefelé vettük utunkat, mert még akadt egy-két programunk aznapra. Némi sorbanállás itt is akadt – szerencsére a nagy tömeget elkerültük, mert az még vásárolt. Igen, a Victoria Peak kilátója egy többemeletes pláza tetején található, csak hogy itt is adott legyen a shoppingolás lehetősége. Szóval szerencsénkre a nép nagyobbik része vásárolt, így csak a kisebbik felével kellett sorba állni, jó húsz perc alatt be is jutottunk a járgányba és már döcögtünk is lefelé.

Ha fel-le közlekedésről van szó,
rengeteg helyen derült már ki, hogy ’Made in Switzerland’ :)

Peak Tram után betértünk a Hong Kong Parkba –  a városvezetés nagyon vigyáz minden olyan zöldfelületre, ami még megmaradt a városban, ugyanakkor roppant kevés van ilyenekből, így eléggé tömve vannak.

Hong Kong Park a környező házak között

Akad benne egy kisebb madárház is

Amiről később kiderült, hogy annyira nem is kicsi,
csak ez elölről nem látszik :)

Környék – háttérben a Victoria Peak

A függöny itt sem feltétlenül szokás

Utóbbi egész sok helyen fordul elő Nyugat-Európában is... a skandinávoknál még valahogy próbáltunk okot találni erre – például abból a kevés napsütésből, ami télen jut nekik, nem akarnak semennyit sem kicsukni egy függönnyel… na de mi van nyáron, amikor csak éjfél körül megy le a nap és hajnali négy körül már fel is jön, ilyenkor hogy alszanak? Na mindegy, szóval valamiért itt sem favorizálja mindenki a függönyöket…

Ittragadt a gyarmatosítás idejéből

Újabb korok gombagyorsasággal szaporodó palotái

’Itt fotózz!’ – szájbarágó

Valóban szép :)

Flagstaff House – a brit erők
hongkongi parancsnokának egykori háza

És amikor megfordulsz és felnézel…

Kétnyelvűség útközben

A toronyházak rengetegében
azért itt-ott eldugott parkok is akadnak :)

A szomszédos St. John’s Cathedral

Más szögből :)

Alkonyat táján még beneveztünk egy körre a hongkongi tömegközlekedés specialitásán – a Hongkong-szigeten ugyanis még járnak a félig nyitott, double-decker villamosok :)

Egyik-másik egészen emlékeztet a londoni buszokra

Persze az, hogy tetőtől talpig reklámok borítják őket,
mindjárt más külsőt eredményez

Esti suhanás

Némi villamosozás után elindultunk vissza Kowloonba, ahol még körülnéztünk az ICC századik emeletén berendezett Sky100 kilátóból. Szép az éjszakai Hong Kong is, de valahogy ott hiányzott az az érzés, hogy igen, ezt most órákig tudnám bámulni… lehet, hogy azért, mert nem ismerem annyira a város történetét, mint Londonét vagy New Yorkét, ahol úgy voltam vele, hogy legközelebb ide (magas épület kilátójába) egynapi hideg élelemmel kell feljönni, hogy egész nap bámulhassam :) Utolsó programpontként pedig nem maradt más, mint összeszedni a motyónkat és elindulni a reptér felé, hogy újra rájöjjek, ezek a 12-13 órás utak sokkal, sokkal gyorsabban és kényelmesebben telnek el, ha az ember dolgozik! Még akkor is, ha kellő mennyiségű zenével, olvasnivalóval (Trónok harca, nehogy a végére érjek útközben) és keksszel készül az ember, a tizenegyedik óra táján már nem tudja, hogy kínlódjon jobban, fáj minden tagja, száraz a levegő, nem bír eleget inni, ha igen, akkor sorba kell állni a mosdónál és egyáltalán, ott vagyunk mááááár??? First world problem, tudom, mindenesetre azt leszűrtem, hogy jobb nekem dolgozva repülni =)

Aberdeen és neonfények

Stanley után még megálltunk Aberdeenben, mielőtt visszamentünk volna a metropliszba (az előző rész itt található), ugyanis a buszos túrához tartozott egy úgynevezett ’sampan ride’.

Nem samponról van szó, ilyen egy sampan.

Térkép, mert az ember fejében ez nem feltétlenül

 van benne úgy, mint a négyeshatos megállói

Szóval Aberdeen partjainál (a térképen a B környéke) hajókáztunk egy órát ezzel a sampannal; egy ősöreg bácsi vezette a járgányt. Az öbölben rengeteg hajó horgonyzott, részben halászhajók, részben lakóhajók, részben talán is-is. Körben pedig toronyház toronyház hátán.

Ellenfény

Hajók házakkal

Halszárító

Tömeg

Messziről egészen élhetőnek tűnik

Öbölpart

Sampanrészlet - újrahasznosítás rulez

A csónakázás után visszaültünk a buszra, folytattuk a túrát. A rengeteg toronyház után végre sorrakerült egy olyan része is Hongkongnak, melyet nem bontottak le az utóbbi évtizedekben, hogy negyven emeletet építsenek a helyükre. Sajnos elég tempósan ment a busz ezen a részen (is), így csak egy kicsit elmosódva sikerült megörökítenem.

Ilyen volt

Ilyen lett

És ha már az építkezésről van szó, ilyesmi bambusz-
felépítményeket egész sok helyen látni a városban

Ez ugyanis az állványzat – ebben még a mai napig
 követik az ősi hagyományokat :)

Felújítás készülőben

Körbevesznek

Néha egy-egy fát is látni – sokszor egész kis kerttel rajta :)

Közben visszaértünk a Centralhoz
(a Hong Kong Island központi része)
 

Bank of China Tower – bank és kemény dollárok ide vagy oda,
 az épületet a Feng shui elveinek figyelembevételével tervezték,
nehogy a gonosz szellemek ártsanak a dollárgyűjtésnek.

Two International Finance Centre –

a Hongkong-sziget legmagasabb épülete

Kicsit több, mint 400 méter magas (így valamivel alacsonyabb, mint a Kowloonban található International Commerce Centre), viszont testvérkéjével, az One IFC-vel együtt nagyobb területű és több cégnek ad otthont, mint az ICC. És filmben is láthattuk már, többek között A sötét lovagban szerepelt, ahol Batman a Two IFC-ről siklik alá az One IFC-re, bombaugrással berobban az ablakon majd némi csetepaté után magával viszi a szökött könyvelőt, hogy az tanúskodjon Joker ellen Gotham City-ben. Érdeklődők itt megtekinthetik =)

A konkurencia (ICC) csillog a naplementében Kowloonban

A napot a buszos túrázás esti verziójával zártuk. Hongkong estére neonfény ruhát ölt, ami így karácsony előtt (november végén jártunk arrafelé) meg volt spékelve az ünnepi díszkivilágítással.

Például így

Vagy így

Neonfényes éjszaka

A túlpart (Kowloon) is az

A Star Ferry és a metró harmadik alternatívája

Utóbbi egy nyitott tetejű buszban annyira nem volt vicces. Egy dolog, hogy hangos, de roppant büdös is a kipufogógázok miatt. Nem szeretném tudni, hogy milyen koncentrációban mit tartalmazott az alagút levegője, de hogy többet nem szeretnék rajta így áthaladni, az tuti.

Átértünk a bűzcsatornán – a túloldalt
 most már a Hongkong-sziget pislog

Teljes valójában

A partmenti tour után mentünk egy kört Kowloon utcáin is

Evening shopping

Közben lassan hazaérnek a jómunkásemberek is

A buszos kör után pedig megszabadulva négy- (talán hat?)kerekű paripánktól, még sétáltunk egyet a kikötőben. Olyan tájon felnőve, ahol időnként csak egy-egy villanypózna töri meg a dombok egymásutánját, nekem valahol hihetetlen látvány, hogy ennyi sok ember él egymás hegyén-hátán… Nyilván mindkettőnek megvannak a maga történelmi okai, meg nem összehasonlítható a kettő egymással, de ehhez képest a Dunántúl végtelen pusztaságnak tűnik, Gazdagrét pedig szellős kertvárosnak. Szóval zárásképpen egy-két kép az esti sétáról.

Hullámzó tükör – Victoria Harbour

A Hongkong-sziget távoli csücske – lakóházak,
 itt azért nem csinálnak szinte nappali világosságot
 neon reklámfényekkel

Hongkong az éjszakában

Baloldalt a magas épület a Central Plaza, középen a kékes-háromszöges a Bank of China Tower, jobbra pedig a két IFC a kép szélén. Folytatása következik =)