Vonatmúzeum, palotakert, színház és szentélykert Kiotóban

Vagyis egy sztenderd hosszú program, amikor úgy jól megtoljuk a napot, hogy minél több minden beleférjen – és tökjó, hogy Titkos ügynök partner a 12 órára tervezett napirendben, szeretünk világot látni vele! Mindehhez képzeljetek el egy másfél milliós várost, összesen öt különböző helyszínt, A-ból B-be való buszozást 20-40 percekben és vacsoravadászatot. Nem csoda, hogy estére bokáig lógott a nyelvünk, de örültünk, mer’ végülis ilyesmiér’ jöttünk ide… ha már egyszer elmászik odáig az ember, maxoljuk ki amit lehet, hadd szóljon! Szóval a második napunkon Kiotóban (előzmények erre és erre) délelőtt mi elzarándokoltunk a Kyoto Railway Museumba, vagyis vonatokat nézni, Titkos ügynök pedig megnézte a régi császári palotát (így az első programok két különböző helyszínen zajlottak). Rugalmasság rulez.

Közlekedési múzeumban jártunk már pár helyen, a London Transport Museum kifejezetten jó (beszámoló itt), a Verkehrshaus Luzernben meg már többször is jártunk, nagyon jó az állandó kiállításuk és az időszakos kiállításuk is (beszámoló itt, meg itt – a második Titkos ügynök blogján és tollából!). Budapesten valahogy még sosem jártunk a Közlekedési Múzeumban, pedig egy ideje bakancslistás tétel… na, majd legközelebb! Szóval a léc elég magasan volt, meg úgy voltunk vele, hogy gőzöst láttunk már eleget, fókuszáljunk arra, ami helyspecifikus!

Mi más lenne, mint a Sinkanszenek =)

A fenti példány a 0-s sorozatból van, ezeket állították elsőként hadrendbe, 1964-ben. Azért nem rossz ez egy olyan országtól, ami 20 évvel korábban vesztesként zárt egy világháborút. Túl sok minden egyébként nem volt kiírva a vonatokból angolul, így azért nem sikerült túl informatívra a látogatásunk – utólag kellett utána olvasnom egy csomó apróságnak.

Utastér –a kék fehér dizájn a későbbieken is megtalálható

A legnagyobb sebessége eredendően 200 km/h,
 ezt 1986-ban felemelték 220 km/h-ra

Alább, balra látható egy mozdony az 500-as sorozatból, ezeket a ’90-es évek közepén állították forgalomba – de csak kilenc szerelvény készült el végül, mert darabja 5 milliárd jenbe került (mai áron átszámítva mintegy 12 és fél milliárt forint vonatonként). Cserébe 300 km/h-val tud repeszteni.

Valahogy nem készült róla közelebbi kép :(

A kiállításnak voltak magyarázó,
 kipróbálható részei is – különböző áttételek

És különböző lengéscsillapítók. Tényleg nem mindegy =)

Ez pedig egy példány a 100-as sorozatból,
 a Sinkanszen második generációjának tagja

A fenti példányok mind a Tokaidó Sinkanszen és a Szanjó Sinkanszen útvonalakon közlekednek/tek, összesen van vagy 6-8 típus és 20-25 sorozat, amin 8 útvonal osztozik.

Modellek – a nagyon ortopéd orrú zöld az egyik legújabb,
 az E5-ös sorozat tagja, 2011 óta van hadrendben

Parkoló a vonat előtt – nem sokkal később
 mi is elköszöntünk a múzeumtól.

A vonatok után Szentó palota kertjében jártunk – ez a Kiotói Császári Palota részének számít, egy tízhektáros kerttel körbevett palota, melyet alapvetően a már visszavonult császári fenségeknek tartottak fent. Japánkert-fotók következnek.

A Szentó palota egyik kapuja

És maga az épület – az Ōmiya Palace,
jelentése a ’nagy palota’, az uralkodói család
 a mai napig ezt használja, ha Kiotóban tartózkodik.

Több tavacska is van a parkban, ezek között sétáltunk,
 miközben az idegenvezetőnk a császári hagyományokról mesélt

Fahíd

Fenyőféle

Csobogós

Valahogy hihetetlen nyugalmat áraszt az egész kert

Közelebbről

Jópofa ez a kavicsos part

Szürke gém

Kavicsok

Vízesést is építettek

Híd lugassal – nagyon szép lehet, amikor virágzik

Magáért beszél

Az a két-három vöröses levél…

Tükörkép

Ő is tükröződik

A parkban két teaház is van, ezt Seika-tei-nek hívják

Szentély

Gémperspektíva

Csupazöld

Kanyarog a mohaszőnyeggel borított dombok között

Vízre hajló

Ez a másik teaház, a Yushin-tei –
ajánlom figyelmetekbe a kaput és a kerítést!

A Szentó palota után a Gion-negyed felé vettük az irányt – ez az egyik legismertebb gésanegyed Japánban. A gésanegyedek nem vöröslámpás negyedek, itt inkább a szórakoztató társaságon van a hangsúly. Kiotóban ráadásul régóta nem használják a gésa szót sem, helyette a geiko-t szokás használni, ami ’művészetekkel élő/foglalkozó hölgyet’ jelent. Ennek megfelelően a negyed tele van teaházakkal, színházakkal és mára éttermekkel.

Útközben

A Kamo folyó – a partján éttermek sorakoznak
 (bejárat az utca felől, terasz a folyó felé)

Beneveztünk a Gion Corner színház egyik programjára,
egy egyórás előadásra, melyben hét,
hagyományos japán művészeti ágat vonultatnak fel

A tea ceremónia

Kettő az egyben – balra a virágkötészet,
 jobbra pedig a koto nevű, húros, szitárszerű
hangszeren játszanak zenei aláfestést hozzá

Gagaku udvari zene – eredendően Kínából származik,
de ez a jelmezekből is látszik

Kyogen színház – ez  tulajdonképpen
 a mindennapokról íródott komikus jelenetsor

Talán ebből tudtunk a legtöbbet átérezni –
a két szolgálóra bíztak egy hordó (itt egy tál) szakét…

És hát hiába kötözte meg őket a ház ura,
 amíg odavolt, a szaké bizony elfogyott

Úgyhogy lett jó kis kergetőzős
 meg fake verekedős komédia belőle…

Kyo-mai tánc, mely innen, Kiotóból származik –
a geiko-k és a maiko-t (a tanoncok) specialitása

Bunraku színház, egy hős hercegnőről, melyben
 a báb a szereplő és fekete ruhába öltözött alakok mozgatják

Ha valakit érdekelnek a részletek, erre található a Gion Corner honlapja, illetve a YouTube-oldalukon (itt, ni) van egy-egy egyperces bemutató mindegyik performanszból.

A színház után még nem sötétedett ránk teljesen,
 így betértünk a nem messze található
 Kennin-ji zen buddhista templom kertjébe

1202-ben alapították, így Kiotó
 legrégebbi templomának mondhatja magát

Kertifotó

Nem a cél, hanem az oda vezető út…

Alkonyodik

Kontraszt. Igen, super vivid :P

Tavacska lótuszokkal

Azért az ég színeivel nem nagyon lehetett betelni

Ugye, értitek ti is, hogy miért?

Hazafelé – csak megtetszett a bejárat a sok kis lámpással

Nyüzsgés a Gion-negyedben

Árkádok

Vacsoraidő – zárókép