Kontinensváltás – délről északra

Santiago de Chilében körülbelül három óránk volt átszállni – szerencsénkre az első járatra felfértünk a következő úti célunk felé. A Santiago de Chile-Houston-járat nem a legnépszerűbb a United kínálatából, így most az egyszer a gép elejében kaptunk helyet –legalább tudtunk egyet aludni. Nem is volt baj, mert az Államokban a beutazás a szokásos kígyózó sorokat jelentette, utána pedig jött a sorban állás a következő etapra – eközben lőttük a következő képet az egyik terminál végéből.

Hosszú a sor a betonon is

A Houstonban töltött pár órát igyekeztünk értelmesen kihasználni és összeraktuk a körülbelüli programunkat a következő egy hétre, meg utánanéztünk, hogy mit hogy érdemes majd foglalni. Aztán egyszer csak kiderült, hogy kaptunk két helyet, irány Anchorage, AK. Alaszka =) Az útvonal egyébként megdöbbentően látványos volt, végig is fotóztuk!

A Colorado egyik mellékfolyójának kanyonja
 valamelyik felsőbb szakaszon

Bevágva

A Lake Powell Arizona és Utah határán

Ez pedig a fenti tóért felelős Glen Canyon Dam
 és előtte a közúti viadukt

A Lake Powell az Államok második legnagyobb víztározója
 a Hoover-gáttal elzárt Lake Mead után

A Glen Canyon után a Colorado következő nagy kanyonját
Grandnak hívják – ez valahol annak a legeleje =)

Az egész környék végig van szabdalva

Ez pedig már az fél állammal arrébb található
 Bryce Canyon (egy évvel azelőtt jártunk arrafelé, beszámoló itt)

Közelkép

A zöld fenyőtengerben látványosan virítanak a vörös kanyonfalak

Már három állammal arrébb – a felhők alatt
a Mount St. Helens, Washington (az állam, nem a város!)

Kibújt a felhők alól

Kráter közelről

A Mount St. Helens 1980. május 18-án
 123 évi szunnyadás után egy óriási, robbanásos kitörést produkált

A hegy jobb oldala lényegében lerepült,
 a mostani kaldera tulajdonképpen ennek köszönhető

Before vs. after (innen)

Hmm, majdnem egy bejegyzésnyin túl vagyunk és csak mostanra érkeztünk meg Alaszkába. Első nap Anchorage-ben egy bed&breakfast jellegű helyen aludtunk, tulajdonképpen egy családi ház leválasztott lakrészében. Allison és Theo (egy anyuka és a négyéves kisfia) voltak a házigazdáink, nagyon profi vendéglátók voltak, reggelire friss home-made rántotta, rendes wifi, tippek az autókölcsönzéshez – a reptéren minden, úgy értsétek, minden elfogyott, de Allisonnak köszönhetően találtunk egyet, aminek volt négy kereke és ment – Theo pedig még azt is felajánlotta, hogy ad estére pár legót, legyen mivel játszani! = ) A kis tudnivalós füzetükben a kedvenc szösszenetem: igen, vannak rénszarvasok, elég gyakran, barátságosak, de nem célszerű közel menni. És igen, néha medvét is látni, azokhoz meg még kevésbé illik közel menni. Ez az, már nagyon hiányzott a bear country! (Mint tudjátok, a zsebibabák nagyon félnek a medvéktől…)

Anchorage-ben másnap reggel szereztünk is autót és elindultunk északra. Fairbanks potom hat óra autóval (plusz megállók, látnivalók, bár utóbbiból meglepően kevés akadt).

Anchorage-Fairbanks – ettől az úttól nyugatra nincs érdemi közút.
Csak vadon, medvék, meg tavak. Meg olaj. Khm.

Az út mentén – igen, errefelé található a Denali National Park…

… benne Észak-Amerika legmagasabb csúcsa, a régi-új nevén a Denali (rövid időre Mount McKinley), a maga 6190 méterével. De az igazából jó 100 kilométerre az AK-3-as (Alaszka állam 3-as számú útja) úttól – beszámoló nemsokára. Első körben (és a következő bejegyzésben) Fairbanks!

Az odaút leginkább így festett - tipikus tajga.
Oroszország és Lettország jut róla eszembe.

Kicsit kevesebb terepjáróval – vagy legalábbis
 nem olyanokkal, amik ennyit zabálnak =)

Folytatása következik!

Hétvége Boulderben

Utah szépséges kanyonjai után továbbindultunk – a salt lake city-i reptér azonban ismét fekete lyuknak bizonyult, ahonnan lehetetlen elsőre továbbrepülni. Vagy másodikra, harmadikra. A négy és fél az igazi. Ideérkezésünkkor megjártuk az E terminált, ahol nem fértünk fel a St. George-ba induló járatra és ezzel nyertünk plusz négy óra autózást. Most hozzátettük a B, C és D terminálokat is, rohangásztunk fel-alá, mint a mérgezett egerek – Denverbe ugyanis nem kevés járat megy Salt Lake Cityből, de négy különböző terminálról és nagyjából folyamatosan. Sorban álltunk a D-nél, nem jött össze, átrohantunk a C terminálra, az is tele volt, hajrá a B-re, több mint tele. Egy órával később volt még két járat, melyek lényegében egy időben indultak, persze a B és a D terminálról, egymástól tizenöt perc tempós gyaloglásra. Persze, hogy mindkét terminálon az utolsó kaputól, amikhez a legtöbbet kellett caplatni. Odarohan, megkérdez, visszarohan, ott is megkérdez, aztán végiggondoltuk, hogy melyikre van több esélyünk felférni és ott álltunk sorba. Szerencsére ez már bejött, irány Denver. Sőt, egész pontosan Boulder (szintén Colorado), ahol meglátogattuk Boriékat. Boulder jó százezres város a Sziklás-hegység és a préri határán, szép hely.

Dombokkal a háttérben (kép innen)

A hétvégénket beszélgetéssel, társásozással, kutyasétáltatással és kirándulással töltöttük, a gulyást és a frissen sült kalácsot pedig még most is emlegetjük =)

Szombaton megnéztük a Denvertől
 délre található Garden of the Godsot

Sziklák, túraösvények

Mindenféle szépség található a jó 500 hektáros parkban

Zöld és vörös

Sokan járnak túrázni, lovagolni, de sziklát mászni is a parkba

Virágzó kaktuszok

Kilátás

Csavaros

Kanyarog

Nagyobb kört akartunk sétálni, de az egyik ösvényen találtak az előttünk haladók egy csörgőkígyót, ami nem nagyon akart lemászni az útról, csak tekergett és csörgött, így feladtuk a második hurkot. Welcome to Colorado!

Azért az alternatív útvonal sem volt ronda

A ’Kissing camels’ avagy a ’Csókolózó tevék’ formáció

Ebbe meg az egyik kereszteződésben botlottunk.
 Itt tényleg mindent lehet.

Vasárnap nagy reggelizést csaptunk, aztán elmentünk még a közeli parkba megsétáltatni Pötyit. Délután pedig felpakoltunk a motyónkat és nekiindultunk az utolsó etapnak – irány San Francisco. Borinak, Tomának és Pötyinek ezúton is köszönjök a finomságokat, a társaságot és a szíves vendéglátást, nagyon örültünk! =)

Pötyi – a hétvége sztárja (Bori fotója)