"És melyik hotelben van a szállása?" - ... (avagy Bagoly ügynök jelenti a Távol-Keletről)

Mi vezetett ehhez a kérdéshez, és mi volt a válasz? Miért is érdekes ez? Minden kiderül hamarost - stay tuned.

A történetnek sok tanulsága van. Ott kezdődik, hogy kitaláltuk, hogy el kéne nézni a Távol-Keletre is, mert az érdekes. Hová repülünk könnyen (és olcsón)? Szingapúr, Hongkong, Bangkok, Peking, Sanghaj, Tokió. Olyan helyre menjünk, ahol Zsebibaba ügynök még nem járt. Hát, ez Hongkong meg Sanghaj. De azért Szingapúr érdekes (meg meleg van), Kínába meg kell vízum, vagy legalábbis kellően hosszú tartózkodásnál kell. Jó, kompromisszum, akkor legyen Szingapúr és Hongkong (ott sincs olyan nagyon hideg). Mondjuk olyan sorrendben, ahogy vannak repülők oda-vissza. Vasárnap induljunk, este, reggel ér haza Zsebibaba ügynök Miamiból, mondjuk oda is elkísérem előtte (indulás csütörtökön), a biztonság kedvéért, hogy el ne kallódjon. (Nem szokott. – Zsb.) Rákövetkező szombaton este meg hazajövünk Hongkongból, valahogy. Ez az alapterv. Node, ez nem ilyen egyszerű, másfél héttel a miami indulás előtt kiderül, hogy a csütörtöki indulás előtt hétfőn egy rakoncátlan fogat kihúzatok Magyarországon (ilyen ne csináljon senki, majd később kiderül, hogy miért). A foghúzás előtti pénteken kiderül, hogy lesz még egy komoly állásinterjú, és egyrészt készülni kell rá (ugrik Miami Bagoly ügynöknek :( ) különböző okok miatt pedig az interjú optimális időpontja az a hétfő, amely előtti vasárnap este már elindulnánk Szingapúrba (mondjuk). Gyors számvetés, akkor az indulás csúszik egy napot, ez van. Az adott hétfőn a fogat eltávolítják, első alkalom Bagoly ügynök életében, túléli, pedig két darabban jön ki, meg vésés is van, minden, mi szem-szájnak ingere (a szájnak különösen – Zsb.). Útravaló: antibiotikum, nem öblögetsz, nem szívogatsz, bélbacikat visszapótolod, különben hasmenés, puha sörtéjű fogkefével tisztítod, meg később szájvízzel, meg szopogatós tabletta meg ínykenőcs. Felvásárolod a fél patikát. Közben Zsebibaba ügynök Sanatopic kenőcsöt is rendel, egy egész SMS-t szán a pontos leírásra, amit te felolvasol a gyógyszertárban nem kis derültséget keltve. Utána vissza Zürich, készülés az állásinterjúra. Két napig OK a helyzet, de aztán hiába a bacik, hasmenés. Pénteken konzultáció az orvossal, hogy mi lesz, állásinterjún és nyaraláson sem jó a hasmenés. OK, állj le az antibiotikummal, szedd a bacit, majd meggyógyulsz. Következő hétfőn 5 órás állásinterjú, nem kicsit kifáradás, hasmenés aznapra felfüggesztve - ezt is megúsztuk.

De nincs idő pihenni, nyomás a reptérre, 22.45-kor indul a szingapúri járat. Mivel sosem biztos, hogy repül az ember (illetve az sem, hogy hová - lásd júliust, amikor úgy indulsz a reptérre, hogy New York-ba repülsz, de végül Bostonban éjszakázol), mérsékelt a felkészülés. Szállást azért foglalsz, de, hogy hogyan jutsz el oda, azt már nem csekkolod előre. Majd ott kitalálod, Zsebibaba úgyis rendelkezik némi helyismerettel, van metró, az majd bevisz a belvárosba, és ott meg majd odatalálsz valahogy - ezt se csináld, ha éppen kihúzták a fogadat. A repülőn mérsékelten tudsz aludni, hasmenés, örülsz, hogy elérsz a WC-ig (és hogy éppen üres – óriási szerencse), érzed, hogy valami bujkál benned. Beengednek, a reptéren (és végig az egész nyaralás során) sasolsz, hogy merre a legközelebbi WC. Hogyha menni kell, menni kell, csak legyen hová. A reptéren újabb telefonos konzultáció az orvossal, az antibiotikum abbahagyva, ellenben a hasmenés semmivel sem lett jobb, viszont van cserébe fejfájás, tán némi láz, rossz közérzet (és egy jó adag jet lag és kialvatlanság). Normális ez, vagy irány az első orvos? A kómába esés előtti utolsó jelek ezek, vagy szokásos foghúzás utáni tünetegyüttes? A válasz, minden ok, ez normális, vagy legalábbis foghúzás után ez benne van a pakliban. Keserű tea, keksz, bacikoktél továbbszedése, túléled, meg fogsz gyógyulni (előbb vagy utóbb). OK, akkor irány a szálloda. Az úton odafelé úgy érzed, hogy direkt szivatnak. Csak az automatánál lehet jegyet venni a metróra, de az nem szereti a bankkártyát (?!), a reptéren... OK, szerzel készpénzt a bankautomatából, de az meg túl nagy címletet ad, amit még mindig nem szeret a jegyautomata. Szerencsés módon az automatánál álló néni felváltja pénzed. Közben itt már sötétedik, míg otthon alig kelt fel a Nap. Alapvetően meleg van (ez nem baj, ezért jöttél ide), párás a levegő (ez baj), a metróban brutális légkondicionálás (ez lázasan már nem olyan vicces). Jó 40 perc metrózás után benn vagy a belvárosban, még sétálsz jó negyedórát a szálláshoz. Ott kiderül, hogy az utca széjjel van túrva, választani kell, hogy melyik oldalon mész, szerencsére házszámok nincsenek sehol. Választasz egy oldalt. Negyed óra séta múlva kiderül, hogy nem jót választottál. Szívás. Visszaindulnál a másik oldalon, de, az utca felénél le van zárva a járda is. Mehetsz vissza körbe. Lázasan, amikor már semmi mást nem szeretnél, csak aludni egy nagyot. Na jó, odaérsz, beleájulsz az ágyba (otthoni idő szerint délután 1-kor), és alszol egy nagyot. Tanulság: nézd meg a térképen előre, hogy hová mész, de pontosan, hogy melyik felén van a szálloda az utcának. Lehet, hogy éppen metrót építenek az utcában, és választanod kell idejekorán.

Másnap egész napos városnézés. 30 fokos melegben, de te a valószínűsíthető lázad miatt mégis fázol. Lázcsillapítás gyanánt megmártózol a 29 fokos Indiai-óceánban. Ez azért cool :). Egész nap sasolod a WC-ket, ha menni kell, akkor menni kell. És bizony gyakran menni kell, szerencsére mindig van hová. Délután úgy érzed, hogy véged, és ez megerősítést is nyer az újonnan vett lázmérő által, 37,3 fokos lázad van. Alszol egy jó órát az egyik bevásárlóközpontban. Utána kis életerő költözik beléd, egyszer élünk, ritkán jársz errefelé, minél több mindent meg kell nézni. Eszel vacsit, felmész egy tengerparti szálloda tetejére a kilátóteraszra (menni kell, szerencsére újfent van hová). Beleájulsz az ágyba, de előtte felkészülsz a másnapra, reggel 8-kor indul a repülőd Hongkongba, azaz fél hat körül indulsz a reptérre, majd. Szállást foglalsz, kifigyeled az utat a reptérre, basszus, van egy közvetlen busz, ami a szállodától 100 m-re indul, és 36 perc alatt kinn van a reptéren. Gyorsabb, mint a metró, és még átszállni sem kell, és közel van. Ezzel kellett volna jönni, ez a tanulság. OK, levonod a következtetést, megnézed az utat a szállodához Hongkongban. Meg azt is, hogy melyik felén van az utcának, hátha metrót építenek előtte. Biztos, ami biztos. Memorizálod: gyorsvasút be Kownloon állomásig, onnan 76-os busz. Kownloontól 76-os busz.

Reggel ötkor kelés (otthon este 10 van, épp ideális időpont), tán kicsit kevesebb láz, mint előző nap. 4 órás repülőút, és már benn is vagy Hongkongban. Elő a betanult útitervvel: gyorsvasút Kownloonig, és onnan 76-os busz. OK, természetesen itt sem lehet a reptéren kártyával fizetni, de van egy bökkenő, 100 hongkongi dollár a jegy. És az mennyi forintban, euróban, svájci frankban, amerikai dollárban, tehát olyan pénznemben, amit ismersz is? A 100 US dollár, EUR, CHF azért mind eléggé húzós lenne egy vonatútért. Okostelefon elő, szerencsére van internet a reptéren, így kiderül, hogy 1 CHF kb. 9 HKD. Ok, no problem, azért az mindjárt más. A reptéren kifigyeled, hogy van McDonalds, csak nem kutya van a sajtburgerben. Megkajálsz a megérkezés örömére, és akkor már érzed, hogy kezdődik elölről a kálvária. Lázas vagy, álmos vagy. Elvánszorogsz a gyorsvasútig, a 20 perces úton úgy elalszol, mint a bunda. Szerencsére Zsebibaba ügynök ébren van, és felébreszt (ennek azért nem örülsz annyira), leszállsz. Baromira fáradt vagy, semmi más nem jár a fejedben, mint hogy aludnál már egyet. Újfent előszeded a legfőbb tudományod, Kownloon állomáson a 76-os buszra kell felszállni. Hogy hol kell róla leszállni, az egy másik kérdés, azon ráérsz agyalni, ha már fenn ülsz a buszon. Vagy Zsebibaba ügynök majd megoldja, míg alszol. Ez visszhangzik a fejedben 76-os busz, 76-os busz. Lifttel mész egy emeletet, és nem várt kiírás: Airport Express Hotel Shuttle Bus – gyorsvasút-hotel különbuszok. Az nem 76-os busz, mennél tovább, de egy kedves helybéli hölgy felteszi a nagy kérdést: melyik hotelben van a szállásod. Lepereg előtted élet filmje (és közben folyamatosan hallod belül: 76-os busz, 76-os busz), átgondolod a dolgot, ha itt és most jó választ adsz, akkor felraknak egy ilyen buszra, és elvisznek a hotelhez, és alhatsz egy jót. De, csak egy dolgot tudsz: 76-os busz. Óráknak tűnő másodpercekig gondolkodsz a válaszon (76-os busz, de az nem jó válasz), előveszed zavartan az okostelefonod, abban valahol benne van a válasz, és közben elhaló hangon csak annyit tudsz kinyögni, hogy: "I don't know - Nem tudom." Nézegeted, hogy merre jár Zsebibaba ügynök, hátha ő tudja a választ, de valamivel nagyon el van foglalva a pultnál, tán ő is azt vizsgálja, hogy lesz-e itt nekünk expressz buszunk. Mindezek másodpercek alatt játszódnak le, de te óráknak érzed. Ha jó a válasz, akkor vége a szenvedéseidnek, beszállsz a buszba, elvisznek a hotelbe, és te alszol egy nagyot. Erőlteted az agyad, hogy hová is foglaltál szállást mintegy 15 órával ezelőtt. Nézegeted a lehetséges jó válaszokat (5 különböző busz van, mindegyiknél felsorolva a kiszolgált hotelek), és látsz ismerős hotelneveket is, tegnap még az is közte volt a lehetséges szállásoknak, de végül mit is választottál. És akkor megváltásként, szinte egyszerre látod meg a helyes megfejtést az egyik busznál, eszedbe is jut, hogy hová tartasz, és Zsebibaba ügynök is hozza a jó hírt: The Cityview hotel. És megy oda busz, tessék leülni az ötös kapunál. 10 perc, és itt a busz. Juhé, közel az alvás. Innentől már minden megy gördülékenyen, be a buszba, be a hotelbe, és délután 4-kor már alszol is, egészen másnap reggel 6-ig. Határozottan jobban érzed magad, lázad már nincs, csak hasmenés, úgyhogy a fokozott figyelés marad (ritkábban, de menni kell, és szerencsére itt is mindig van hová).

Túléled a nyaralásból hátralévő időt (instant Hongkong 14+10 órában két nap alatt – Zsb.), hazafelé még nehézségeid akadnak egy kicsit a check-innél: addig nem hajlandóak becsekkolni, amíg ki nem derül, hogy felférsz-e a gépre, a szép ebben az, hogy eddig mindenhol becsekkoltak, és a kapunál várod ki, hogy felszállhatsz-e, ez általában akkor derül ki, amikor a téged leszámítva utolsó utas beszáll. Nomármost, ha te akkor még kint állsz a biztonsági ellenőrzésen, az útlevélellenőrzésen kívül, akkor az onnan még legalább fél óra. Majd biztos megvárnak ezek után. Ráadásul, dönteni kell, van jegyed Frankfurtba is, és ott be is csekkolnak, helyed is van, csak éppen rögtön dönteni kell, mert a gép 20 perccel a zürichi járat előtt indul. Nincs kecmec, hiába mondod, hogy eddig még a világ bármely pontján becsekkoltak, az útlevélellenőrzés és az országból való kiléptetés miatt ők bizony itt és most nem fognak. Akkor mész Frankfurtba, eddig úgyis túl simán ment minden. Beszállás előtt még gyorsan veszel jegyet egy FRA-ZRH járatra (mintha csak vonatra vennél jegyet), a becsekkolás majd ráér Frankfurtban, tán lesz rá időd. Átalszod az utat a repülőn, még a hasmenés is alábbhagy (persze leszállás után újfent menni kell, nem baj, legalább nyugodt helyen csekkolhatsz be :) ), majd hazaérsz Zürichbe, és mit csinálsz, alszol egy nagyot.

A szokásoknak megfelelően, arról, hogy mit láttunk a küldetésen, Zsebibaba ügynök számol be (itt, itt, itt, itt, itt meg itt – Zsb.). Én annyit tudok elmondani, hogy így az ősz folyamán végiglátogatva 3 volt brit gyarmatot (Dél-Afrika, Szingapúr, Hongkong) ledöbbentő, hogy a világ minden táján mennyi helyen volt brit uralom. És hogy milyen erős a kulturális hatásuk. Mindenhol beszélnek angolul, baloldali forgalom van, és a reggeli egy szállodában tipikus brit reggeli, kb. ugyanolyan, mint Cardiffban. Szingapúrból hiányzott nekem az, hogy érezzem, hogy a Távol-Keleten vagyok. Nem nagyon tudnék visszaemlékezni olyan épületre, ami tipikusan szingapúri lenne, tán a csilivili üvegpaloták kivételével. Hongkong ezzel szemben jóval karakteresebben távol-keleti, legalábbis olyan, amilyennek a Távol-Keletet az ember elképzeli. Vannak tradicionális kínai épületek (és persze a gyarmati időkből származóak is), bőven előfordul, hogy egy 20-30 emeletes épület mellett egy szánalmas földszintes viskó van. Tipikusak még a szűk utcák, töménytelen (érthetetlen feliratú), villódzó neonfényreklámokkal. Szinte érzed, ahogy árad belőlük a meleg (ebben mondjuk a Times Square-en, New Yorkban sincs hiány, elképesztően fényes a hely). És tkp. borzalmas, hogy mennyi akár 30-40-50 emeletes lakóház van szűken egymás mellé pakolva. Nekem a falanszter szó jutott eszembe, akárhányszor rájuk néztem.

Szingapúrban mindenhol ki van írva, hogy a mozgólépcsőn baloldalt álljál, és jobboldalt menjél (fordítva, mint mondjuk Európában). Ezt nehéz volt megszokni. Hongkongban nem sikerült megfejtenünk, hogy hová kéne állni, nem is volt kiírva, és nem is tűnt úgy, hogy létezne ilyen szabály. Tülekedni kellett mindenfelé. Ezek a távol-keleti emberkék mindenhol alacsonyak. Simán le kellett húznom a fejem a metrókocsikban, különben bevertem volna a kapaszkodóba. Cserében még egy tele metrókocsiban is "végigláttam" a szerelvényt az elejétől a végéig, másnak nem nagyon volt az enyémhez fogható magasságban a feje :).

A tanulság meg az, hogy ne húzasd ki a fogad, ha utazol utána, akár még 2-3 hétig is hasmenésed lehet, továbbá, hogy fel kell készülni, tudni kell, hogy hová akarsz menni, mi a szállásod neve, hol van, az utca melyik oldalán. Ja, és az sem árt, ha előre ismered az árfolyamokat.

Esőerdőtúra és Bagolymagasles Szingapúrban

A Southern Ridges Walk egy egészen szürreális része Szingapúrnak. Egyik pillanatban keskeny betonúton kanyarogsz a párás, forró dzsungelszerűségben, a következőben pedig a nyiladékokon keresztül toronyházak tömkelege tárul eléd. Az útvonalat időnként kisebb-nagyobb hidak színesítik; közben pedig még madármegfigyelő helyek is akadnak. Ahogy az egész város is, a túra picike és kompakt, úgy, hogy közben itt-ott grandiózus. Akármennyire is képtelenül hangzik ez az egész.

Felfelé a dzsungelbetonjárdán

Itthon virágboltokban kapni ilyet – csak nem nő meg ekkorára

Sétálsz az erdőben, aztán egyszercsak

A kikötő sincs messze

Több száz emelet összesen

Időnként viszont ilyen susnya takarja a kilátást minden irányba

Pedig egész elképesztő néha :)

A nagyobb völgyek felett hidakon lehet átkelni

Lenézve

Figyelmeztetés – mit NE tegyél,
ha vadon élő majmokkal találkozol!

Ez a híd egyébként egész pofásan fest,
de egy hadsereg is átfér rajta, csak nem tudom, minek.

Hogy ne tévedjen el a vándor

Apró fák az út mentén

Majmokat is láttunk, de nem jöttek közelebb,
úgyhogy nem helyeztük át a gyakorlatba a jótanácsokat

Stílusváltás

Ereszkedik lefelé

Azért még mindig megdöbbentő,
hogy mennyire közel mekkora házak vannak

Szavannahangulat

3-4 kilométer után úgy döntöttünk, van még más jellegű megnézendőnk is a városban (a két bejegyzés (itt az előző) programját egy nap alatt toltuk le, mert másnap reggel már indultunk is tovább); így kicsit fájó szívvel (és sokkal jobban sajgó talpakkal) búcsút vettünk a Southern Ridges Walktól és elindultunk a városközpont felé, miközben elkezdett esteledni.

Alkonyat – Marina Bay

Várjuk a pizzánkat, enni is kell valamikor.

Közben még fotózni is egész jól lehet :)

Singapore waterfront (a pénzügyi negyed felhőkarcolói)

Víztükör

A waterfront-tal szemben, az öböl túloldalán található a Marina Bay Sands hotel, melynek a tetején egy tekintélyes méretű kilátóterasz található. Bagoly szeret magas helyekről szemlélődni, így ez volt a vacsora utáni úticélunk. Én egyszer már jártam ott (blogbejegyzés), akkor világosban, így most örültem neki, hogy alkalmam volt este is körülnézni onnan fentről.

A Marina Bay Sands – baloldalt,
a csónakszerű izé orrában van a kilátó (kép innen)

Éjszaka az óceán felé

A hideg fények (nem a kék, "felette" húzódik végig) vannak nagyjából a part mentén, azon túl a Szingapúr előtt horgonyzó hajók fényeit látni. Van néhány.

A szomszédos botanikus kert üvegházai,
a torkolat túlpartján pedig egy golfpálya

Városi fények

A waterfront felülről

Úszómedence a hotel tetején – inkább megkímélem magam
attól az információtól, hogy mennyibe kerülhet
a Marina Bay-ben egy szoba egy éjszakára

Háttérben a kikötő – totál kivilágítva,
non-stop pakolnak...

Egy jó háromnegyed órán át bámultuk a fényeket a város felett, aztán úgy döntöttünk, ideje eltenni magunkat másnapra, mivel reggel hatkor már indult a gépünk a következő helyszínre. Meg elég is volt az aznapi tizennégy órányi városnézés (nagyon sokáig képes menni az ember, amikor úgy érzi, hogy most vagyok itt, egyszer (kevésszer) az életben, látnom kell, mindent, ami csak belefér!). Szóval vissza a szállásunkra, trópusi ruhák elásása a bőrönd mélyére, becsekkolás, aggódás, hogy a téli kabátokat ne felejtsük a szekrényben (ölben kellett cipelni őket, mert a bőröndbe már nem fértek be, néztek is ránk furcsán a helyiek a 30°C-os melegben, hogy ezeket meg honnan szalajtották)… Aztán reggel hatkor (itteni idő szerint este tizenegy) riadót fújtak a telefonok és elindultunk a Changi reptér felé, hogy négy órával később megérkezzünk egy újabb volt brit gyarmatra. Innen már lehet találgatni, annyit még elárulok, hogy eddig még én sem jártam ott, egyike azoknak a helyeknek, ahova repül a légitársaság, de én még nem jártam velük arra. Azért már nem sok ilyen van :)

Strandszigeten Szingapúrban

Következő állomásunk Szingapúr lesz – ezúttal Bagollyal együtt néztünk körül a városban. A 12 órás odaút után remek élmény volt hosszúnadrágban vadászni a szállodánkra közel 30°C-os, párás melegben, közben meg még jól meg is bámultak minket – méghozzá a kezünkben tartogatott télikabátok miatt... A célpont megtalálása és a becsekkolás után már csak arra volt erőnk, hogy bealudjunk, hiába, ha az ember munka címén jön-megy és szabadidejében is képest ezt csinálni pihenés helyett, néha lemerül a duracell. De arra legalább jó volt a dolog, hogy másnap korán keljünk és nyakunkba véve a várost a nagy tömeg előtt érjünk le a strandra =)

Útközben belebotlottunk – éppen akkoriban kezdték vetíteni =)

Ahogy arról a korábbi Szingapúr-posztban is szó volt, a város gondosan fésült parkok, felhőkarcolók, zsúfolt lakónegyedek és bevásárlóutcák elegye. Itt-ott azonban maradt némi hely erdőknek is (csak mutatóba), sőt még tengerpart is akad, fürödhető tengerrel (Ázsiában ez nem magától értetődő nagyvárosok közelében) – ami aztán hétvégéken zsúfolásig van tömve a pihenni szándékozó lakosokkal.

Szingapúr legnépszerűbb strandjai Sentosa szigetén találhatóak, közel a belvároshoz. Mára az egész sziget egyetlen hatalmas szabadidőparkká vált, van vagy 2 kilométernyi strand, két golfpálya, két hatalmas wellnesshotel, egy erőd, egy hatalmas vidámpark és persze számtalan lehetőség enni-inni. A felsorolásból a tengerpartra szavaztunk, mivel még egyikőnk sem fürdött eddig az Indiai-óceánban és hát ilyen lehetőséget nem nagyon illik kihagyni :)

Sentosa középen

Egyrészt ezzel a lanovkával…

másrészt egy egysínű vasúttal,
a Sentosa Express-szel lehet kijutni a szigetre

Expresszsínek – a háttérben
már részben látszik a sentosai strandok sajátossága

Méghozzá az, hogy a horizont tele van tankerekkel és teherhajókkal…

Hajóparkoló – Sentosához közel található Szingapúr teherkikötője,
mely a világ egyik legnagyobbja

Háttérben a Jurong-sziget – Szingapúr olajipara

Mert hogy olyan is van neki. A Jurong-szigetet hét kisebb szigetből alakították ki a tenger feltöltésével, építettek rajta egy rakás olajfinomítót és vígan termelik a dollármilliárdokat a tankerek hasában érkező fekete aranyból. Szóval így fest Sentosa strandjainak tágabb környéke, furcsa élmény úgy strandolni, hogy ha kilóg a fejed a vízből, a tankerek hasát látod a horizonton. De az idő fürdésre alkalmas, a víz meleg és még halak is vannak, bár elég félősek.

Strandolás után még sétáltunk egyet Sentosán, illetve megnéztük a Tiger Skytowert, ami tulajdonképpen egy kilátóplatform, amiről szemügyre lehet venni az egész szigetet.

Parkséta – ez az állat a Merlion,
nevéhez hűen félig hal, félig oroszlán; Szingapúr jelképe

Az őt körülvevő parkot pedig erőteljesen
Antoni Gaudí munkássága ihlethette

Mozaikos szökőkút – még itt is belekandikál egy ’CHINA SHIPPING’

Patakkanyar

Részletek

Égszínek

Földszínek

Tiger Skytower – kinéz balra

Kinéz jobbra

És vissza a Singapore Waterfront,
illetve a kikötő felé – valahol döbbenetes látvány

Kifelé menet megálltunk még egy kávéra, közben pedig meglátogatott bennünket egy érdeklődő (és éhes) mókus, talán abban a reményben, hogy adunk neki valamit. Nem nagyon tudtunk volna, mert café lattéval nem élnek a mókusok, de azért kitartóan keresett.

A szomszédos, már otthagyott asztalon

Melyen egyébként volt egy félig megevett banán,
de csak megszagolta, aztán nem foglalkozott vele

Viszont később talált egy cukroszacskót

Kibontotta

És kieszegette belőle az összes kalóriát.

Aztán gondolta, elég nyugodtan ücsörgünk ahhoz,
hogy közelebb jöjjön

És körülnézzen a mi asztalunknál is

Bagollyal még egy széken is megosztoztak

Aztán viszonylag hamar rájött, hogy kaja, az nincs nálunk,
úgyhogy átment egy harmadik asztalra körülnézni

De a bögre is üres volt, úgyhogy
elege lett a civilizációból és visszatért a faágak közé

Nem teljesen ezen az ötleten felbuzdulva, de nekünk is hasonló program következett – esőerdei sétára indultunk Dél-Szingapúr dombjai között. Folyt. köv. :)

Úton a Southern Ridges Walk felé