Konnichiwa.

A bejegyzés címéből is sejthetitek, hogy hova dobbantottunk Hawaii-ról… a dátumválasztón át Japánba, ahol Márti, avagy Titkos ügynök csatlakozott hozzánk téli szünetében (feléjük ilyenkor, július közepén az van), egy kis meleget tankolni. Utóbbival tuti nem fürödtünk be, ugyan hőségriadó nem volt, de stabil 25-35 °C láttunk világot együtt, kicsit több mint egy hétig. Remek buli volt, nagyon szép helyeken jártunk, készült vagy négyezer fotó, válogatás következik. Sok bejegyzésben =)

Délutánra értünk oda (és közben még vesztettünk egy napot is – 14-én délelőtt indultunk Honoluluból és egy nyolcórás utat követően 15-én délután értünk oda a tokiói Narita reptérre), így aznap csak a szállásunkhoz közeli Ueno Parkot és azon belül a Shinobazu-tavat volt időnk megnézni. Utóbbi egy több medencére osztott tó, amiben a csónakázó-részleg mellett rengeteg lótusz kapott helyet.

Így.

Mégiscsak Tokió belvárosában található,
 úgyhogy ilyenek veszik körbe.

De a részletek nagyon jók!

A lótuszerdőben ilyen hidakon lehet sétálni

És a leveleket ki is lehet használni

Orr és páncél teteje a víz felett,
 a teknős többi része a víz alatt

A szentély neve: Shinobazunoike Bentendo Temple

A „Bentendo”-ból a „Benten” Benzaiten istennő rövidített neve, akinek a szentélyt állították. A hit szerint hozzá tartozik a világon minden, ami „folyik”, idézem (innen): 'water, time, words, speech, eloquence, music and by extension, knowledge' (vagyis a víz, az idő, a szavak, maga a beszéd, az ékeszszólás, a zene és ebből kifolyólag a tudás). A szentély eredendően úszott a vízen, de idővel a látogatók növekvő számának köszönhetően úgy döntöttek, rögzítik és hidat építenek hozzá.

Alkonyodik

Lótuszbimbó

Naplemente a háttérben

Lótuszlevél árnyékkal

Már majdnem kinyílt

Erezet

Mártival körülbelül fejenként ötven-száz fotót lőttünk a lótuszlevelekről és virágokról, miközben bámultuk a tavat és hármasban megbeszéltük a világ folyását, a rokonság híreit, a baráti kör pletykáit, az aktuális kérdéseket három ország közoktatásában (tekintve hogy éppen két tanítási gyakorlat között voltam Svájcban, ő meg túl az első másfél tanévén Ausztráliában, a magyar közoktatási rendszerről pedig bármikor tudunk vitázni órákon keresztül mindhárman). És persze arról, hogy akkor pontosan mivel is töltsük a következő másfél hetet, úgy, hogy mindenki a maximumot tudja kihozni belőle. Utóbbi egyébként kaja-ügyben bizonyult a legnehezebbnek – én sajnos nagyon bizalmatlan vagyok új kajákkal (gyerekként nagyon sok mindent nem ettem meg és bár most már merek próbálgatni, nem ez a sodorvonal), Bagoly kerek-perec két lépés távolságot tart a távol-keleti étlapoktól, Márti viszont nagyon is szeretett volna kipróbálni mindent, ami szembejött és kajának tűnt. Ebből a kombóból később születtek vicces és néha fárasztó fejezetek is =)

Nem messze a tótól találtunk egy mezítlábas sétautat is

Igen, mezítláb kell végigsétálni rajta, lehetőleg csukott szemmel és megpróbálni kicsit kikapcsolni és leginkább arra figyelni, hogy milyen érzést keltenek az ember talpában a különböző felületek. Egyik másik tényleg egész kellemes (én hozzá vagyok szokva mind a talpaláshoz, mind a mezítlábazáshoz), de azért egyik-másik már a fakírság határait feszegeti. Ugyanakkor messze nem olyan durva mint egy tisztességes kavicsos tópart, eddig az volt a legdurvább, ahol át kellett kelnem. Öt méter fakírágynak is beillő kavics a gyep és az elég mély víz között… egy idő után négykézlábra váltottam, hogy jobban eloszoljon a súly – jól jött a jógatapasztalat. Az ember meg röhögött a vízből a szörfcipőjében, hogy milyen viccesen nézek ki. De ugye én kemény vagyok, mint Tarzan talpa, és átmásztam a kavicson, ő meg szörfcipőben fürdik. Csak mondom. Vissza Japánba.

Emléktábla a tó mellett (mi is tükröződünk benne)

A két úriember, akiknek állították, sokat tettek azért, hogy a háború után újra független legyen a japán újságírás. A Vaughn-Uyeda-díjjal minden évben azokat tüntetik ki, akik a riportjaikban a legtöbbel járultak hozzá a nemzetek közötti megértéshez, egymás szabad véleményének a felfogásához.

A tóban nem kevés teknős lakik, a víz alatti csövek
 pedig kiváló pihenőhelyek számukra

Menő bunda, nem? Zöld, komposztálható és egyetlen
 más állatnak sem kellett elpusztulnia érte.

Közben lement a nap, de az ég színei megmaradtak

És a kék fényben ezek a labdarózsák is még szebbek lettek

Ez pedig már a csónakázótó-részleg, színes, bazinagy,
 műanyag hattyúkkal. Ez is nagyon japán…

Mögötte (és a szentély teteje felett) jól látszik a Tokyo Skytree,
 Tokió 634 méter magas kilátó- (és átjátszó-) tornya,
 ami a másnapi teendőlistánkon is szerepelt.

Tollgombóc a levél közepén

Hazafelé – zárókép, folyt. köv. =)