Vasárnap délutáni pihenőséta Liepājában

Karosta után kellően megfáradva betértünk ebédelni Liepāja egyik legjobb éttermébe, ahol ismét megállapíthattam – az általános ízvilágot és az étkezési szokásokat tekintve is inkább Kelet-Európában szocializálódtam; vagyis végre anélkül ehettem egy hatalmas adag finom kaját, hogy aggódnom kellett volna azon, hogy hol rejtenek el benne random párolt zöldségeket, vagy hol borítják le minden féle büdös sajttal. Igen, még mindig vannak nézeteltéréseim a svájci konyhával.

Koktél-tájm – erre már elsőtisztem,
Zsebibaba is kíváncsi volt

Ebéd után elindultunk egy kis belvárosi sétára, felfedezendő Liepāját, mint metropoliszt.

Egyetem

Skandináv hatás

Moziplakát – igen, átírják az angol neveket

Ezen meg végképp kifeküdtünk mindketten :)

Liepājában egyébként nem csekély orosz kisebbség lakik, majdnem 50%, így a város tulajdonképpen kétnyelvű, nem véletlen, hogy ez a második tanult nyelv az angol után az iskolákban.

Liepāja himnuszának egyik versszaka – szobor formájában

Fa és fa

Séta közben csatlakozott hozzánk Márti egyik ismerőse, Geoff, négylábú kísérőjével; Naikijs-szal. (Ejtendő: „Nájkísz”.) Az előző beszámolóban szereplő Karosta mellett Liepājában van egy igazi "beach" is, tulajdonképpen több kilométernyi, homokos tengerpart; a belvárostól nem messze. Nyáron ez tényleg strandként funkcionál; bár azért nem lagúna jellegű pancsoldára kell gondolni; a Balti-tenger vize nyáron is hideg. Balaton-vízen nőtt embernek mindenképpen.

Homokbuckák mögött lapul a tengerpart

Kiértünk a bícsre

Ági, Márti és Naikijs

Napfény

A tengerparti kitérő után ismét a város utcáit róttuk, sőt, Geoff megmutatta a kedvenc kávézóját is, ahol egyértelműen életem egyik legfinomabb capuccinójával sikerült találkoznom. Kár, hogy ennyire messze mind Zürichtől, mind Budapesttől.

Ablakok

A gazdival – Naikijs egyébként külön szalonnatálat kapott,
hogy nyugton maradjon és ne akarjon folyton beleinni a capuccinókba

Apró kincs a falon

Naikijs felfedez

Kávézás után hazafelé Mártiék még bemutatták nekem Liepāja, Lettország és a balti államok első rockcafé-ját, amiről a város az utóbbi években híres volt – szépséghibája a dolognak, hogy nemrég bezárták; így most utóbbiak első tönkrement rockcafé-ja.

Closed

Záróképként pedig íme, a hétvége hivatalos fotója:

Köszönöm szépen, Márti! :)

Ja, és egyébként Márti beszámolója a hétvégéről itt taláható :)

Tengerparti meglepetések Karostában

Liepājával első körben az egyik legszegényebb és legproblémásabb negyeden keresztül ismerkedtem meg – de abszolút megérte, majd meglátjátok, hogy miért. Karosta – ez a negyed neve – lakosságának nagy része a klasszikus 4 emeletes panelházakban lakik, vagy még annál is régebbi társasházakban, melyek engem a pécsi és komlói bányászlakásokra emlékezetnek. Emelett van több, garázsokból és kisebb, némileg tákolt épületekből álló tömb is, gyanítom, hogy nem csak autók és macskák alszanak bennük életvitelszerűen. A panelházak ajtai egyébként itt nem üvegből vannak, mint nálunk, hanem masszív vasajtók zárják a lépcsőházakat – amúgy oroszosan. Valószínűleg a közbiztonság is ezt indokolta azokban az években, amikor épültek – ma már kicsit jobb a helyzet, bár még mindig magas a munkanélküliség és sok a drogprobléma.

Az 50-es évek maradványai

Akármelyik nagyobb magyar településen lehetne

Azért sokat dobna rajta egy felújítás

Viszont amiért Karosta különösen érdekes és amiért sokan idelátogatnak, az a cári időkből származik. Karosta ugyanis közvetlenül a tengerparton fekszik; III. Sándor cár pedig tengerészeti bázist épített ki itt az 1900-as évek fordulóján, cári lakhellyel (igaz, csak egyszer használták); laktanyával, hatalmas hullámtörő gátakkal és tengerparti erőddel. Utóbbiak, részben már csak romjaikkal, de nagyon különleges hangulatot adnak a negyednek; minden idelátogatónak érdemes egy hosszabb sétát tenni a környéken.

Az első szembetűnő jel, hogy itt nem csak panelházak és tél vége akad

A Szent Miklós Tengerészeti Katedrális

Utóbbi igazi orosz különlegesség, mindössze három tengerészeti katedrális van a világon, a másik kettő Szentpétervár környékén. Az, hogy tengerészeti, mindössze annyit jelent, hogy a csatákban elesett tengerészeknek szentelték őket; illetve, hogy a hadsereg építtette. A liepājait ma is használják, így benéztünk – még úgysem jártam orthodox templomban. Már éppen le akartam venni a sapkámat, amikor Márti szólt, hogy ne, az orthodox templomokba a nőknek fedett fejjel kell belépni. Nyilván az ember alkalmazkodik ilyen esetben, ez a minimum, így végül sapkában léptünk be mindketten – ami nekem még úgyis furcsa érzés volt, hogy tudtuk, hogy ez a szokás. Ahogy láttuk, itt az otthoni miséktől és istentiszteletektől eltekintve nem egy adott időpontban tartják a szertartásokat a hívekkel együtt, hanem a pap imádkozik, énekel; a hívek pedig betérnek, imádkoznak vele együtt, majd nem sokkal később mennek is a dolgukra. Egyfajta walk-in szertartás. A templomlátogatás után kiértünk a tengerpartra, innentől minden figyelmünket a hullámtörőknek szenteltük.

Látszanak a messzeségben

Több is van, de ezek közül a leghosszabb és legészakibb a legérdekesebb, ki lehet rá sétálni. Majdnem két kilométernyit. Meg utána vissza. Azért a ragyogó napfényben nem tűnt annyira megerőltető vállalkozásnak, úgyhogy nekivágtunk :)

Betonjáték – valójában vagy másfél méter magas
mindegyik kis „építőkocka”

Hosszában – nézzétek meg,
mennyire eltér a tenger színe a két oldalon

Öböl, hullámtörőkkel körülvéve

Nyílt Balti-tenger

Halkatrész

Öbölpart

Kicsit megviselte az időjárás a betont is az elmúlt évtizedekben

Kiértünk a végére – almaevészet és láblóbálás

Visszanézve, a kétszínű tenger – jobb oldalt,
a horizonton látszanak a katedrális arany kupolái.
(A képre kattintva megjelenik a nagyított verzió.)

Kellő mennyiségű bámulás, ámuldozás és napfénytankolás után visszasétáltunk a hullámtörő elejére, és folytattuk utunkat az erőd felé – bár én ezt még nem tudtam, Márti csak annyit mondott, hogy ez még érdekesebb lesz, mint a hullámtörő :)

Gátkanyar

Mások is sétálós napot tartottak

Próbálom elképzelni ennek a cipőnek a történetét

Erődromok

Darablépcső a semmibe

Hullámablak

Az elmúlt évtizedekben a hullámok erősebbnek bizonyultak

Érdekes. Hátborzongató. Szép. Furcsa. Sokatmondó.

Ahogy haladtunk az erőd épebben maradt része felé,
sokat gondolkodtam ezeken a kerek, nagy betondarabokon

Löveghelyek – ezeken ültek a golyókat brekegő óriásbékák...

Az „épebben" maradt részek

A part felől – így nem is sejteni,
micsoda világ terül el a túloldalán :)

A cári laktanya egykori házaiból már csak az alapok látszanak

Karosta után Liepāja belvárosa és a beach felé vettük az irányt – itt Márti ismerősei, Geoff és Naikijs is csatlakoztak hozzánk. Utóbbiról elöljáróban annyit, hogy négy lába, fekete gombszeme és fehér tappancsai vannak. És nagyon szeret sétálni. Legközelebb vele (is) folytatódik a történet :)