A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Narita. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Narita. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 28., csütörtök

Domo arigato, Japan!


Hirosimából másfél nap után kicsit lelombozva indultunk vissza Tokióba – tekintve hogy az a nap volt az utolsó nap közös programmal, illetve mindhárman indultunk hazafelé két nappal később. Mindenesetre felpakoltuk a cuccunkat, kerítettunk egy Hikari Sinkanszent, aztán Kobé-ban egy másikat (át kellett szállni, mert ugye a Nozomira nem érvényes a Japan Rail Pass) és hipp-hopp (7-8 órával később) már a Shinagawa-állomáson húztuk a bőröndjeinket Tokióban. Innen elgaloppoztunk a Shinjuku állomás környékére, a szállásunkra és mindenki összepakolta/átrendezte a cuccost másnapra. Titkos ügynök a Fudzsi szent hegyének meghódítására készült, ahova másnap hajnali négykor, vagy valami hasonlóan kellemes időpontban indult a busza, Roo és Bagoly (főleg Roo rozzant térde miatt) pedig úgy döntöttek, hogy majd egyszer máskor – úgyhogy egyszer még vissza kell mennünk ezt a pontot teljesíteni. Helyette megnéztük a hegyet lentről, meg sokat gondoltunk Titkos ügynökre, aki éppen rajta mászott. Előtte este még azért elmentünk egy onsenbe (tradicionális japán fürdőbe) Titkos ügynökkel és tartottunk egy utolsó pletykapartit, majd búcsút vettünk egymástól és próbáltunk nem nagyon kiakadni azon, hogy legalább karácsonyig nem látjuk egymást :’(

Szóval másnap egy laza reggeli után mi is elindultunk a Fudzsi felé (Titkos ügynök eddigre már órák óta mászott) és meglátogattuk Yamanaka-tavat, ahol egy kétéltű buszos kirándulás volt a program. Az azért a helyszínen még elég komolyan meglepett bennünket, hogy a kirándulást csak készpénzben lehetett fizetni és egy kanyi szót nem beszélt a pénztárszemélyzet angolul. Az ATM kifejezést, a papírra firkált '$?'-et, illetve 'ATM?'-et és a skiccelt térképet bevetve sem sikerült semmilyen információt kicsalni belőlük a legközelebbi automata fellelhetőségét illetően... úgyhogy random elindultunk, kicsit kerestünk a GoogleMapsen, aztán csak találtunk valamit - de a probléma megoldásához a szolgáltató révén egy centivel nem kerültünk közelebb.

Erre (kép értelemszerűen innen)


A kék víziló


Vízbeérkezés előtt

És igen, az a pukli a felhők mögött a Mt. Fuji


Nagyon titokzatos


Persze úgy is mondhatjuk, hogy nem volt túl jó idő


Azért néha kilátszik


Feltűnt egy hatalmas, giccses, hattyú alakú hajó is


Most egész sok látszik a csúcsból. Csak belelóg egy óriási hattyú…


Néha szerencsénk is lehet a felhőkkel


Valahol ott van Titkos ügynök – nagyon szurkoltunk neki

A Fudzsit többféle útvonalon is meg lehet mászni, általában az szokott lenni a menetrend, hogy első nap felmásznak a látogatók az egyik csúcs közeli turistaházig, ott alszanak egyet koraestétől hajnali kettő-háromig és utána indulnak a csúcstámadásra, hogy napfelkeltére érjenek fel.

Ja, egyébként az alakja nem véletlen – egy 3700 méter magas
aktív vulkánról van szó, mely 1707-ben tört ki utoljára


Közben véget ért a hajókázás – és persze
addigra tűntek el még jobban a felhők


Úgyhogy egész jól lehetett látni az alkonyban a csúcsot


A vízibusz-istálló felett és a buszmegállóból,
ahol vártunk a Tokióba visszamenő buszra


Végül csak pár percig, mert közben újra befelhősödött

Mi is felültünk a buszra, aztán Tokióban felszedtük a csomagjainkat és elindultunk a naritai reptérre, ahol aznap este megszálltunk és másnap korán reggel pedig kibumliztunk a reptérre, a nemzetközi terminálra, a Zürich feliratot keresve… ilyen is régen volt már akkor.

Reptéri pillanatkép – droid-Boeing crossover

Nagyon jól éreztük magunkat Japánban, még jobban örültünk, hogy a kalandhoz Titkos ügynök is tudott csatlakozni! Aki egyébként addigra már lefelé mászott a Fudzsiról, hogy még egyszer igazi japán vacsorát egyen, mielőtt hazaindul Down Underbe. Japán szép ország, bőven nem láttunk belőle mindent, amit érdemes megnézni, bármikor szívesen visszamegyünk! Domo arigato!

2012. december 16., vasárnap

Japánkert, földrengés és zöld tea

Elérkezett annak is az ideje, hogy Zsebibabát időről időre átpottyantsák nagyobb Kangák zsebébe. Egész pontosan Airbus A330-as és A340-es Kangákról van szó, e hónaptól kisebb-nagyobb rendszerességgel ilyen kengurukon (is) hasítom az eget. A képzavart tessék betudni az elmúlt napok kora reggeli, kiskangás munkahelyi kötelezettségeinek – az odavivő vonat 04:57-kor indul. Zsebibaba nehezen bír korán felkelni. Pláne egymás után négyszer. Mindenesetre ez nem a Panaszhivatal blogja, szóval térjünk vissza az új Kangákra. Azon kívül, hogy hatalmasak és kövérek az A320-as családhoz képest; megfelelő mennyiségű kerozinnal (és két és félszer annyi fajtámbélivel) a hasukban jóval hosszabb utakat is bírnak. Így a havi táncrendemet a továbbiakban szélesebb palettából fogják feltölteni, időről időre a világ másik felére zavarnak majd, 8-10-12 órányi kávétöltögetés közepette. Röviden: Welcome to the 'longhaul'!

Az első alkalommal mindjárt az egyik lehető leghosszabb utat dobta a gép, így ténferegtem ki zürichi idő szerint hajnali 00:50-kor; egy 12 órás repülőút és rengeteg zöld tea készítése után a Tokió melletti Narita reptér ragyogó napsütésébe. A helyi idő reggel 08:50. Itt kezdődik az egész jet-lag mizéria :)

Narita városa a tokiói agglomeráció része, jó 120 ezres városka – egy a sok közül Tokió körül. Első nap, némi alvás után itt szimatoltam körül, hogy milyen is egy mezei japán „városka”. Naritának van egy kis történelmi belvárosa; sok, helyes kis utcácskával, alacsony házakkal; valamint egy elég tisztességes méretű templom-komplexummal - ez valójában több kisebb-nagyobb szentély egy rakáson, parkkal körülvéve. Emellett persze a városnak vannak egészen lakótelep-szerű részei is; az utóbbi évtizedekben épült panelszerű házakkal; de valahogy minden egy kicsit vékonyabb, takarékosabb, könnyedebb, mint amiket Euórpában megszokhattunk. Japán népsűrűsége igen magas, nagyon sokan vannak a szigetek méretéhez képest, minden négyzetcentiméter érték; alapvetően igen takarékosak az erőforrásokkal – ez meglátszik az épületeken is. Mondjuk az óceán közelsége és a délebbi elhelyezkedés miatt (Észak-Afrikával van egy szélességen) hideg sincs annyira, szó sincs arról, hogy a falak tömege önmagában szigetelő tényezőként kerüljön szóba. Ennek is megfelelően a zürichi szakadó hóból kellemes őszi időjárásba csöppentem két napra így december elején :)

Történelmi belváros


Templomkapu


Őszi színek


Árnyak


Hátsókert – Buddha elvei bronzszoborban tolmácsolva
bújnak meg a bokrok és kövek között


Víz mindenfelé


Szeretnek követ faragni


Nyomokban franciakertet tartalmaz


Pagoda


Az egyik legöregebb szentélyt körülölelő tó – a sziklán ücsörgő teknős
éppen tornázott, nyújtogatta a hátsó lábait :)


Térkép – tudtam én, hogy egyszer még visszasírom a cirill betűket


"Ön itt áll."


Hídbújócska


Őszülő fák


Vízesik


A szentélyekben különböző lelkek laknak


Gát-gyalogút


Tükörkép


Tükörsima


Alkonyárny


Esti templom


Kékzöld


Főbejárat záróra táján – a japán templomok általában
napkeltétől napnyugtáig vannak nyitva


Csipkés tetők


CLOSED

A templom után visszasétáltam a buszállomásra, a régi kis főutcán pedig éppen zárófélben voltak a boltok. Nagy részük mindenféle étkeket árult; de az esetek döntő többségében nem tudtam volna megmondani, hogy éppen növény- vagy állatféle lapul előttem a dézsában. Az éttermekben egy-egy tányérnyit árral együtt kitesznek a kirakatba – panírral és körettel együtt viszont még nehezebb megállapítani, hogy eszik vagy isszák is-e azt, ami ennyi és ennyi jenbe kerül.

Záróra


Mintányérok


Itt-ott azért még megy a biznisz


Például kosarakkal


Meg néha szuvenírekkel

Érdekes, hogy a boltok előtt az utcákon egy csomó helyen akadnak virágok, a tulajok pedig sokszor kiülnek beszélgetni is egy kicsit.

Igaz nem túl magasra :)


Éjszakai dekoráció

És azt is meg kell jegyezzem, hogy a parkolást akadályozó kis oszlopokra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Hol egy kis faragvánnyal


Hol meg egy egész teknőssel :)

A buszállomásról a hotelhez visszavivő busz megáll egy bevásárlóközpontnál – gondoltam itt is körülnézek, milyenek is ezek a mai japánok. Hát, minden ami az animék, Hello Kitty és az egyéb nagyfejű, cuki macskák világából otthon érzékelhető, félelmetes mértékben valódi. Kb. fél órát tévelyegtem a rengetegben, aztán kimenekültem a hidegbe a következő buszig; nem bírtam a cukiságokat, csillogó-villogó reklámokat, üvöltő zenét és a pittyegő okostelefonokat…

Ilyen karácsonyfa csak Japánban létezik


Macskus horribilis ’Nagyfej’


A fagylaltbárban is kirakatban van minden, ami kapható

A bevásárlóközpont mérete (nagyjából 3 Aréna Plaza összeragasztva) mellett az is megdöbbentett, hogy van egy csomó nyerő- és játékgépes terem; melyek tele vannak kölkökkel és munkaidő után felnőttekkel is; úgy tűnik, ez egy tömeges feszültség-levezetési módszer. Itt csak ennyit láttam Japánnak ebből a részéből, másnap Tokióban egy sokkal nagyobb dózishoz volt szerencsém az ország mindkét arcából; de már itt is megdöbbentett, hogy tulajdonképpen egy nagyon széles skálájú társadalomról van szó: a tradicionális, hagyományőrző, tiszteletteljes és visszafogott, általában idős rétegtől a tizenéves, okostelefonon felnőtt; az animékből ismert iskolai egyenruhában feszítő és Hello Kitty-vel minden mennyiségben felszerelt fiatalokig minden előfordul. Ráadásul magas népsűrűségben. Szóval az élmények még mindig feldolgozás alatt vannak, csak maga egy naritai körbeszimatolás annyi újdonsággal szolgált; hogy győzöm összeszedegetni az államat a földről.

Szocializálódnak

Ja, és ha már az újdonságokról van szó, estefelé, a hotelbe visszatérve éppen felfedeztem, hogy a szobám kávéscsészéi valójában kis, japán stílusú teáscsészék; így a Nescafé 3in1 csak három körben tud megivódni…

Illusztráció – a kétliteres vízforraló és a háromnegyed decis teáscsésze

… amikor is egyszercsak megmozdult az asztalon a pohárban a víz. Aztán a függönyök is, meg a padló is. 10-15 másodpercig tartott az egész, el is múlt mire rájöttem, hogy ez volt a ’Welcome to Japan!’ földrengés. Azért a felismerés, az első döbbenet és a benső földrajzrajongó énem őszinte örömtánca után gyorsan áttanulmányoztam a vészkijáratok elhelyezkedését, továbbá a ’Mit tegyünk komoly földrengés esetén?’ kisokost és felfedeztem, hogy az éjjeliszekrényben egy oldalán lyukas zseblámpa található – úgy lehet feltenni a tartójára, hogy a kis villa a két elem közé csúszik – így fordított esetben, a tartóról lekapva azonnal világít, nem kell kapcsolgatni. Estére kikészítettem a cipőmet meg egy dzsekit az ágy mellé, elolvastam három Petri-csészényi koffeinmentes kakaó mellett a napi internetadagom, aztán bevágtam a szunyát, csak hogy a tervezett reggeli ébresztő előtt tíz perccel arra ébredjek, hogy mozog az ágyam. Csak egy kicsit, de utána már nem volt érdemes visszaaludni… inkább felkeltem, összedobáltam a legszükségesebbeket, aztán irány Tokió!
TO BE CONTINUED :)