Domo arigato, Japan!

Hirosimából másfél nap után kicsit lelombozva indultunk vissza Tokióba – tekintve hogy az a nap volt az utolsó nap közös programmal, illetve mindhárman indultunk hazafelé két nappal később. Mindenesetre felpakoltuk a cuccunkat, kerítettunk egy Hikari Sinkanszent, aztán Kobé-ban egy másikat (át kellett szállni, mert ugye a Nozomira nem érvényes a Japan Rail Pass) és hipp-hopp (7-8 órával később) már a Shinagawa-állomáson húztuk a bőröndjeinket Tokióban. Innen elgaloppoztunk a Shinjuku állomás környékére, a szállásunkra és mindenki összepakolta/átrendezte a cuccost másnapra. Titkos ügynök a Fudzsi szent hegyének meghódítására készült, ahova másnap hajnali négykor, vagy valami hasonlóan kellemes időpontban indult a busza, Roo és Bagoly (főleg Roo rozzant térde miatt) pedig úgy döntöttek, hogy majd egyszer máskor – úgyhogy egyszer még vissza kell mennünk ezt a pontot teljesíteni. Helyette megnéztük a hegyet lentről, meg sokat gondoltunk Titkos ügynökre, aki éppen rajta mászott. Előtte este még azért elmentünk egy onsenbe (tradicionális japán fürdőbe) Titkos ügynökkel és tartottunk egy utolsó pletykapartit, majd búcsút vettünk egymástól és próbáltunk nem nagyon kiakadni azon, hogy legalább karácsonyig nem látjuk egymást :’(

Szóval másnap egy laza reggeli után mi is elindultunk a Fudzsi felé (Titkos ügynök eddigre már órák óta mászott) és meglátogattuk Yamanaka-tavat, ahol egy kétéltű buszos kirándulás volt a program. Az azért a helyszínen még elég komolyan meglepett bennünket, hogy a kirándulást csak készpénzben lehetett fizetni és egy kanyi szót nem beszélt a pénztárszemélyzet angolul. Az ATM kifejezést, a papírra firkált '$?'-et, illetve 'ATM?'-et és a skiccelt térképet bevetve sem sikerült semmilyen információt kicsalni belőlük a legközelebbi automata fellelhetőségét illetően... úgyhogy random elindultunk, kicsit kerestünk a GoogleMapsen, aztán csak találtunk valamit - de a probléma megoldásához a szolgáltató révén egy centivel nem kerültünk közelebb.

Erre (kép értelemszerűen innen)

A kék víziló

Vízbeérkezés előtt

És igen, az a pukli a felhők mögött a Mt. Fuji

Nagyon titokzatos

Persze úgy is mondhatjuk, hogy nem volt túl jó idő

Azért néha kilátszik

Feltűnt egy hatalmas, giccses, hattyú alakú hajó is

Most egész sok látszik a csúcsból. Csak belelóg egy óriási hattyú…

Néha szerencsénk is lehet a felhőkkel

Valahol ott van Titkos ügynök – nagyon szurkoltunk neki

A Fudzsit többféle útvonalon is meg lehet mászni, általában az szokott lenni a menetrend, hogy első nap felmásznak a látogatók az egyik csúcs közeli turistaházig, ott alszanak egyet koraestétől hajnali kettő-háromig és utána indulnak a csúcstámadásra, hogy napfelkeltére érjenek fel.

Ja, egyébként az alakja nem véletlen – egy 3700 méter magas
aktív vulkánról van szó, mely 1707-ben tört ki utoljára

Közben véget ért a hajókázás – és persze
addigra tűntek el még jobban a felhők

Úgyhogy egész jól lehetett látni az alkonyban a csúcsot

A vízibusz-istálló felett és a buszmegállóból,
ahol vártunk a Tokióba visszamenő buszra

Végül csak pár percig, mert közben újra befelhősödött

Mi is felültünk a buszra, aztán Tokióban felszedtük a csomagjainkat és elindultunk a naritai reptérre, ahol aznap este megszálltunk és másnap korán reggel pedig kibumliztunk a reptérre, a nemzetközi terminálra, a Zürich feliratot keresve… ilyen is régen volt már akkor.

Reptéri pillanatkép – droid-Boeing crossover

Nagyon jól éreztük magunkat Japánban, még jobban örültünk, hogy a kalandhoz Titkos ügynök is tudott csatlakozni! Aki egyébként addigra már lefelé mászott a Fudzsiról, hogy még egyszer igazi japán vacsorát egyen, mielőtt hazaindul Down Underbe. Japán szép ország, bőven nem láttunk belőle mindent, amit érdemes megnézni, bármikor szívesen visszamegyünk! Domo arigato!