Preikestolen

A tapasztalatok szerint autóban aludni nem annyira kényelmetlen, mint ahogy hangzik, de azért reggel éreztük a tagjainkat. A parkolótól kb. 100 métert gurulva máris a kompon találtuk magunkat, búcsút intettünk a rendkívül kényelmes parking lotnak.

A komp igen brutál sebességgel repesztett, így csak úsztában tudtam egy képet lőni a fjordban végződő egyik vízerőműről.

Norvégia alapvetően a vízerőművek országa, teljes elektromos energia mennyiségük vízerőművekből származik, azonban ezt nem nagy völgyzáró gátak jellemzik leginkább (olyan is akad), hanem a vízeséseket zárják csövekbe és legalul hasznosítják az energiájukat. A Kjeragtól továbbhaladva Majom ügynök megmutatta azt a vízerőművet, amely mellett előző látogatásakor lemásztak, potom 4444 lépcsőfokon, melyek egy csille vágányára vannak erősítve. No comment. Azért a Kjeragot lentről is megmutatom, innen nem túl nagy, az a kis légypiszok a kép felső harmadánál középen.


A Lysefjord távolodóban igen tuti látvány volt, még a hajtogatva töltött éjszakánk emléke is megszépült tőle.


A nap programjában a csepergő eső miatt előre vettük Stavangert,


körülnéztünk a városban,


találkoztunk kicsi hajókkal,

reggeliztünk egyet, aztán még sétáltunk,

utána pedig betértünk az Norsk Oljemuseumba. Itt levontuk a következtetést, hogy bár olajplatformon dolgozni menőnek hangzik, de a veszélyességi pótlék talán ennél a munkahelynél a legmagasabb a világon, ezért annyira mégsem lehet jó buli. Nem is szólva arról, hogy ez más lehet a Mexikói-öbölben és más az Északi-tengeren, ahol fél évig more or less sötét, eső és szél van... Maga a múzeum nagyon érdekes volt, végigmazsoláztuk az olajplatformok történetét és a norvég olajvagyon helyzetét, aztán olajat fúrtunk, menekültünk hajóban, hálóban és kötélcsúszdán és még a a kutató tengeralattjárókat is megvizslathattuk.


Az olaj után ismét a túrázásra nyergeltünk át: elkompoltunk Tauba, ahonnan elindultunk a Preikestolen felé, a parkolóig autóval, utána pedig sajgó izmokkal gyalog.

A kilátás már felfelé kezdett alakulni,


viszont iszonyatos tömeget tapasztaltunk, rengetegen vágtak neki a túrának, kisgyerekkel, szandálban, így-úgy, pedig azért volt egy-két fincsi csúszós sziklafal, meredekebb szakasz, sőt a végére az eső is esett. Volt itt-ott egy kis lökdösődés is, főleg a keskenyebb szakaszokon, a kihalt erdőkhöz szokott szememnek nagyon furcsa volt a nyüzsgő hátizsákok hada a sziklafalon. Azért lehetett embermentes szakaszokat is találni.


Maga a Preikestolen (=prédikálószék) egy négyszögletes kiszögellés a Lysefjord felett, a pereme 600 méternyi függőleges falként szakad a fjordba, így a népek nagy része hasmánt kúszik ki a szélére. A képen a jobb felső felében látszik, ahol a legtöbb ember ácsorog, na oda másztunk fel.


Én megkíséreltem kidugni a bakancsomat a szirtről, de azért vicces volt figyelni a népeket, ahogy remegő talpakkal kikúsznak, aztán (aaaaa - csodálkozás) és utána visszacurikkolnak a biztonságosnak látszó sziklafalak felé.


A Lysefjord nagyon szépen festett, amíg bele nem ereszkedett egy galád felhő.


Ez meggátolt bennünket a további nézelődésben, továbbá elkezdett fújni valami egész brutál szél is vízszintesen esni az eső, így elindultunk hazafelé, hogy egészen Bergenig küzdjünk az elemekkel.

Az út több szempontból is érdekesnek bizonyult, egyrészt teszteltük a fjordok alatt átvezető alagutakat (a legmélyebb pont 260 méterrel a tenger szintje alatt volt), másrészt kompoltunk többször is, ezeknek nagyon megvan a hangulata, mivel a Bergen-Stavanger útvonal az egyik legforgalmasabb az országban, sokan használják napi szinten, így hoznak kötést, olvasnivalót, laptopot, rejtvényt, kb. mint a metrón Budapesten :) A másik hozadéka a mindennapi használatnak és az erős forgalomnak, hogy elég méretesek ezek a kompok, hiszen ezek viszik a menetrend szerinti buszokat és az arra járó kamionokat is; másrészt szerencsénkre gyakran (negyedóránként) és sokáig (fél tizenkettőig) járnak, szemben a Lysefjord napi három kompjával...

Az utolsó előtti komp előtt kifogtunk egy iszonyatosan hülye dán sofőrt, aki már az utolsó 10 kilométeren is sokat töketlenkedett, de az volt a hab a tortán, amikor egy perccel a komp indulása előtt a teljesen üres kompsávok közepén (volt vagy 6, ahol lehet várni a kompot), leállt nézelődni, miközben a kompról integettek a két autónak (neki és a mienknek), hogy menjünk, mert akkor megvárnak. Így mire a kompon kiszálltunk az autóból, már szeltük a vizeket a fjord túlpartja felé.

Utána még elkaptunk egy istenes esőt, amely még Bergenben is ritkaságnak számít (konkrétan állt a víz az úton, meg a szélvédőn is, hiába ment fullon az ablaktörlő), így egy kicsit lassabbra kellett vennünk a tempót, meg számítani arra, hogy az alagutakból kijőve mintha egy hordó vizet öntenének az autóra. Végül azért sikerült hazaérni, úgy-ahogy egészben, éjfél után még visszavittük az ótót a parkolóházba, kitakarítottuk, hagytunk benne egy cetlit, hogy elnézést kérünk a birkaszagért, aztán meglehetős pumaszagot árasztva visszamásztunk a lakásba és egy-egy forró zuhany, valamint a ruhák szobából való kizárása után fellőttük a pizsamát. Azért előtte még megvitattuk, hogy érdemes-e esetleg beszerezni egy disznóperzselőt a ruháink kezelésére, de mivel ezt a fogalmat valószínűleg itt nem ismerik, ezért a mosás mellett döntöttünk.

Kjeragbolten

Első nap komoly tervekkel vágtunk neki az útnak: Bergen (F) - Odda (B) - Lysebotn (C) útvonalon keresztül, két kisebb túrát is beiktatva el akartuk érni a délután 6 órás kompot, amellyel a Lysefjordon (C-D között) végighajózva (mert út nincs, csak 220 km-es kerülővel) a Preikestolhytteben aludtunk volna, hogy másnap felmásszunk a Preikestolenhez (D) és a végén még körülnézzünk Stavangerben (E), majd a tengerparton végigvezetve és kompolva visszamenjünk Bergenbe. Valahogy így.

Nagyobb térképre váltás

Akkor még nem látszott, hogy ez a terv hány sebből is vérzik, így utólag végiggondolva örvendetes, hogy két napba bele tudtuk passzírozni ezt a 800 km-t és két túrát a háromból. Részletes tudósítás következik.
Némi késéssel, reggel 9 körül indultunk Bergenből, első körben az Oslo-ba vezető 7-es úton. Annak idején, amikor két és fél éve Mókus és Maci ügynök társaságában jártunk erre, ezen az útszakaszon találtunk egy tuti vízesést, így már lestük, hogy mikor is botlunk bele. Kevésbé havasan, de megtaláltuk, továbbra sem lehet igazán jól fotózni, mert az a fekete vezeték még mindig ott lóg a közepén, de azért tetszetős.


Utunkat folytatva elértük az első kompot, ez egy igen jellemző közlekedési eszköz Norvégia déli részén, mivel a fjordokon minduntalanul át kell kelni valahogy.


Néhány esetben pofás hidak is ezt a célt szolgálják, de a norvégok állandó fúrhatnékja is része a businessnek, egyes helyeken 6-8 km-es, fjord alatt átvezető alagutakkal oldják meg a problémát.


Most itt éppen a komphoz volt szerencsénk, a Hardangerfjord partjaira igen szép kilátás nyílt, jó sok vízesést láttunk (a fehér csíkok a hegyoldalban).


Továbbhaladva Oddából akartunk felmenni a Folgefonna gleccserhez, azonban lezárták az odavezető utat, így sajnálkozva, az idő hiányában úgy döntöttünk, hogy inkább továbbmegyünk, nem vállalunk be a 16 km-es túrát 600 m szintkülönbséggel, mert akkor nem érjük el az esti kompot. Kárpótlásul találtunk egy még tutibb vízesést, amely egész közel helyezkedett el az úthoz, egész konkrétan, ha a hídon végigment az ember, a másik felére már csurom víz lett a felszálló párától...


Fotótémának sem volt utolsó :)


Ezen a szakaszon az út néhol már csak a másfél sávnyi széles, így volt szerencsénk rükvercben menekülni egy lefelé határozottan nem lassító tartálykocsi elől. Ez a kitérés-nem kitérés dolog a gyalogos túrákon is probléma volt néha, a Preikestolen felé igen nagy a tömeg (főleg turisták), oszt nem nagyon problémáznak azon, hogy mekkora mocsárba löknek bele, vagy felkennek-e a következő sziklafalra. Mindenesetre nagyobb baleset nélkül megúsztuk az összes túrát és utat, de azért határozott képet kaptunk a közlekedéskultúráról.

Délután 5 körül még mindig 50 km-re voltunk Lysebotn-től az út mentén konstansan jelen levő 70-es táblák miatt, így lemondva a mai utolsó kompról, fent a hágón megálltunk körülnézni


és fotózni egy kicsit.


Itt már kifejezetten nagy koncentrációban találtunk birkákat, melyek Majom ügynök elmondása szerint egész évben kint legelnek, évente egyszer megszámolják őket, de egyébként szabadon járnak-kelnek a magasabban fekvő területeken. Jellemző rájuk az egykeresős kétgyermekes családmodell, vagyis leginkább két bárány, egy jerke felosztásban láttuk őket, kosokat alig-alig. Akadt fekete birka is, pontosabban Bagoly ügynök szerint ezeknek csak a felénk eső oldala biztosan fekete. Utólag kiderült, hogy nem feltétlenül volt olyan jó ötlet birkák között sétálni, mert a hátralevő másfél napban a birkaszagot nem tudtuk kiűzni az autóból. Különösen, ha tudtuk volna, hogy az elkövetkező 24 óra 75%-át az autóban fogjuk tölteni.


A gyapjasokkal való barátkozás után 7 körül megérkeztünk Lysebotn mellé egy hytte-hez (ez a Hütte norvég megfelelője), ahonnan a Kjeragbolten felé vezető túraösvény indul. Elgondolkodtatott bennünket az 5 órásnak jelzett túraút, azonban ilyen egy életem-egy halálom alapon nekiindultunk, miközben a lefele jövők azzal biztattak, hogy éjfél körül érünk vissza. A terep elég fincsi volt, 600 m szint, láncok a meredekebb szakaszokon, inkább hegymászás, mint túra jellege volt a dolognak, gondoltuk is, milyen jó lesz ezen félsötétben visszafelé botorkálni.


Fentről egy idő után már a fjord is látszott, különösen tetszett a színe :)


Olyan este fél tíz körül értünk fel a tetőre,


a kedvünkért még a Nap is kisütött,


találtunk egy kis maradék havat így júliusban,


aztén végre elértük a Kjeragboltent. Ő az, itt a nagy kő középen, ami alatt több száz méteres mélységben van a következő kő, ez meg szegény valamikor néhány ezer éve beszorult ide a két fal közé.


Majom ügynök persze azonnal zergének érezte magát és felmászott a tetejére (majd egyébként az ő fotóiból külön összeállítás készül).


A Kjerag mellett a kilátás sem rossz,


felhívnám a figyelmet a baloldali vízesésre, inkább vízpermetnek néz ki, mint igazi vízesésnek, annyira nagy magasságból zúdul alá.


Fjordos-bakancsos fotók is születtek,


aztán elkezdtünk visszafelé mászni, utolért bennünket egy pazar naplemente,


így többször is megálltunk fotózni.


A naplemente utáni részre kevésbé szívesen emlékezünk, egyrészt mert a láncok mentén való botorkálás és az alakuló vízhólyagok nehézkessé tették az parkoló megközelítését, másrészt pedig kezdtük realizálni, hogy nem igazán van szállásunk és Lysebotn valószínűleg nem hemzseg az éjjel-nappali recepcióval bíró hostelektől. Igazunk lett, bár megpróbáltunk bejutni 4 hostelbe is, de a maximum, amit elértünk az a "you can use the parking lot for free" volt, így kerestünk egy rendkívül kényelmesnek látszó parkolóhelyet, behajtogattuk magunkat az autó különböző üléseire és arról álmodtunk, hogy csak a reggeli 7.20-as kompig kell origamiként kibírni... Mára köszönjük a figyelmet, holnap folytatjuk Stavangerrel és a Preikestolennel :)