Felütés

Június eleje táján. Vizsgaidőszak épphogy lecsengett, Roo ügynök idegei foszlányokban. Esküvő úgy-ahogy kitalálva. Bagoly teljesen rá van kattanva az EB-re. Roo-nak van még egy beadandója, Bagoly agyba-főbe dolgozik. Távolról ünneplünk Titkos ügynökékkel, akik éppen a kenguruk földjén két hónappal beelőztek és házasodtak. Mi pont utána nem sokkal kaptunk szabadságot, így az ő esküvőjük után mentünk (elő)nászútra. Nem baj, a tervek szerint meg ők mennek a mienk után (ami után mi hétfőn mindketten dolgozni megyünk…), szóval az univerzum majd visszatér az egyensúlyi állapotába. Szóval három hét, amit mi jól kitaláltunk, hogy majd előnászutazunk, de ugye nem véletlenül van a nászút az esküvő után. Káoszosnak tűnik, ugye? Hát pont ilyen volt.

Szóval június közepén Roo még hazaugrott 48 órára Magyarországra szervezni, találkozni, egyeztetni, ruhát próbálni és nem mellesleg összepakolni a cuccait az otthoni lakásba, mert kiscsaládi szinten mi egyszerre vizsgázunk, költözünk, szakdolgozunk, esküvőt szervezünk és nászutazunk. Utána péntek délután még egy utolsó beadandó, a tartalékok tartalékát mozgósítva, levezetésképpen összepakolás három hétre, úgy, hogy a hétvégi programon kívül még azt sem tudtuk, hogy az észak-amerikai kontinens melyik csücskei jönnek sorra. A bakancslista bőven hosszabb, mint három hét, így rugalmasan álltunk hozzá, mondván, hogy oda megyünk, ahol jó idő lesz és ahova felférünk a járatokra :)

Indításképpen szombaton még tettünk egy kitérőt Marseille-be, természetesen focimeccset nézni. Igen, a Magyarország-Izlandot. Gyó volt, csak éppen úgy indult a dolog, hogy életünkben először elaludtunk egy repülőjáratot. Végül is volt B-terv, mert az eredetileg kinézett kora reggeli lyoni járat nagyon tele volt és egyáltalán nem volt biztos, hogy felférünk rá, de azért reggel 05:00 helyett 06:37-kor elsőre egy kicsit bambán néztem a telefonra, hogy basszus. Bagoly meg erre a basszusra ébredt fel. Szerencsére ugye előre kinéztünk egy reggel nyolc körüli genfi utat is, onnan egy jó öt óra alatt le lehet vezetni Marseille-be (közvetlen járat nincs) és végül tényleg így alakult, igaz, öt helyett hat és fél óra alatt értünk le, két ’több kilométeres dugó az autópályánt’ kisvárosi roadtripre váltva.

Útközben azért találkoztunk egy régi ismerőssel, akit nem először láttam a napokban. Akkoriban volt ugyanis, hogy az Iron Maiden turnézott Európában és a zürichi reptéren készült a járművükről az alábbi kép. Az együttes frontembere, Bruce Dickinson ugyanis civilben pilóta és egy pár éve repülővel járnak világkörüli turnékra, melyet maga az énekes is szokott vezetni. A legfrissebb Ed Force One a The Book of Souls World Tourhoz egy régi Air France Jumbóból lett átalakítva (Boeing 747-400), mely jelenleg az izlandi Air Atlanta Icelandic tulajdonában áll, akik charter légitársaságként spéci repülőre vágyó kuncsaftokkal foglalkoznak. A két, előtte álló magánrepülő Angela Merkel és François Hollande járgányai, akik a Gotthard-bázisalagút átadására érkeztek.

Azért viccesen festenek hárman egymás mellett, na. (kép innen)

Pár nappal később a párizsi Charles de Gaulle-on gurultunk, ücsörögtem a hátsó ülésen, vizslatva a kinti világot (nem árt, ha képben van az ember, hogy mi van körülötte), egyik gép a másik után, csak a farkincákat – elnézést, függőleges vezérsíkokat – látni, Lufthansa, Air France, Aer Lingus, egyszer csak beúszik a képbe a hatalmas zombifej, kitakar minden mást… miaszösz… jaaa, hogy Eddie az. Eddie, avagy Eddie the Head (’Eddie, a fej’) eredendően egy kellék volt a színpadon, amiből aztán az első album idejére címerállat lett, azóta minden lemezborítón szerepel és az Iron Maidenes cuccok nagy részén is megtalálható.

Hát hogy ne ő kerüljön az Ed Force One farkára? (kép innen)

Na de, Marseille, zúzunk az autópályán, egy ponton rálátni a marseille-i reptérre és ott trónol a közepén Eddie, egy héten belül másodszor. Azóta kiderítettem, hogy az Iron Maiden tourja addigra már véget ért és az Ed Force One konkrétan a meccsre hozott 350 izlandi szurkolót charter járatként Keflavíkból, csak még nem festették át =) A flightradar24 blogja egyébként itt írt egy érdekes szösszenetet a gépről, a lelkes rajongók Ed Force One-fogásait pedig a zenekar is összegyűjtötte a honlapján (erre).

Az Ed Force One feletti örömködés után némileg zilált parkolókeresés zajlott Marseille-ben, eszünk ágában nem volt ugyanis a stadion közelébe menni autóval a tömeg miatt. Az első kinézett helyet benéztük és elrongyoltunk a kijárat mellett, de szerencsére viszonylag közel találtunk egy másik parkolót, ahol még szabad hely is volt és vagy 100 métert kellett galoppozni a metróig. A biztonsági őr igazán kedvesen próbált segíteni a jegyvásárlásban én meg örültem neki, hogy valamit tudok hasznosítani az általa félig franciául adott infókból (sőt, autópályadíjat is tudtunk franciául fizetni!), aztán irány-darány a meccs. A metrón már mind magyar, mind izlandi szurkolókkal találkoztunk. A stadion környékén özönlött a nép, nem volt különösebben nagy káosz, mégis hemzsegtek a rendőrök. A tájékoztatást viszont nem vették ennyire komolyan, többedszeri nekifutásra sikerült kiderítenünk csak, hogy hol lehet a jegyeket átvenni. Végül ez is összejött, a megfelelő bejáratot is megtaláltuk és a himnuszok idejére be is értünk :) A meccs remek volt, a kaja pocsék (én nem értem, stadionokban miért csak szemetet lehet enni), de ugye egész nap rohantunk, nem volt időnk megállni értelmesebb táplálékért, így betoltuk és örültünk a szép és élvezhető focinak! Na meg az a gól azért kellett, de összességében remek szurkolói élmény volt az egész :) 

A kék sarokban Izland

A pirosban Magyarország

Azon is mosolyogtunk, hogy ha a stadionban kint van 15 ezer izlandi szurkoló – ami a kék sarok méteréből és a stadion 80 ezer férőhelyéből kövekezőleg nem elképzelhetetlen – akkor akár minden huszadik izlandi itt lehet a meccsen, na ez ám a szurkolói hozzáállás :) Meccs után alaposan megünnepeltük a fiúkat, megérdemelte mindkét csapat,

 lőttünk pár képet... (Szép volt fiúk!)

... és elindultunk megkeresni az ismerősöket: egyikükről, volt lakó- és colistársunkról, Mátéról tudtuk, hogy ott lesz, de nagyot néztem, az egyik volt gimis osztálytársam, Adri is előkerült, a párja ugyanis annak a baráti társaságnak a tagja. Kicsi a világ, nagyon vicces volt jó tizennégy év után pont Marseille-ben találkozni és megtárgyalni a világ folyását :) Sajnos nem tudtunk sokáig velük maradni, mert még aznap vissza kellett érnünk Genfbe – amit hajnali fél négyre abszolváltunk is, mert másnap délelőtt indult a masina vissza Zürichbe, hogy elérjük a koradélután Kanadába induló járatot. Folyt. köv. =)

Apróságok à Genève

Szombat délelőtti szabadprogramként sétáltam egyet Genf belvárosban. Végre nem esett az eső – az otthoni kánikulával szemben itt két hete 15 fok és zivatar, vagy 20 fok és felhők vannak – helyette hétágra sütött a nap, úgyhogy nekiindultam. Természetesen naptejjel vastagon burkolva, de így is meglátszott, hogy a lábam idén még kevesebbet találkozott direkt napfénnyel, mint a kezem, délutánra halványpiros lett… Képek. Nem a lábamról, a sétáról :)

Ablakkert a magasban

Könyvesbolti ajtófélfa

Kapualj

Tetők és a Mont du Salève széle

Tornyok

Bárkülső

Öreg Genf

Apróságok erkéllyel

Dekoráció egy lakberendező üzlet előtt

Kutyahomokozóra mutató mozaik a járdában 

(„Én nem piszkítok a járdára!” felirattal)

Meglepő jelenség a kis utcákban

… és egyben utal következő jelentésem helyszínére is :)

Bagoly à Genève

Mivel viszonylag gyakran megfordulok Genfben, Bagoly vállalkozott rá, hogy megtekinti, hol is töltöm ilyenkor az időmet. Ő is arra a következtetésre jutott, hogy ez egy másik Svájc, de erről majd mesél ő előbb-utóbb.

Némi szervezés után Bagolyt (Baglyot?) összeszedtem a Cornavin pályaudvaron, kerestünk kaját (mi mást???), betoltuk a pizzákat és utána nekiindultunk a városnak. Lesétáltunk a tópartra, megtekintendő a Jet d’eau-t, mégiscsak ez Genf jelképe.

Tóval

 Házakkal

Égbolttal

Bagoly tériszonyos léte ellenére általában szeret magasra mászni, ezért a belvárosi séta után elindultunk a Mont du Salève felé, melyet a turista szakzsargonban a „The Balcony of Geneva” névvel illetnek. Genftől nyugatra található, geográfiailag az Elő-Alpokhoz sorolják, geológiailag viszont a Jura hegység része (ez Svájc nyugati részén húzódik). Mészkő, szóval Sztupy ehemalige mészkődetektora itt garantáltan kiakadna, Tominak pedig csak komoly lelki felkészülés után javasolnám a helyszín meglátogatását.

Így fest – a kép korábbi, most nem volt ennyire szép időnk végig.

Szélesvászon – a középső nagy hupli a Saléve (en.wikipedia.org)

Szóval kisilabizáltuk, hogy melyik busszal kell menni, megkerestük a legközelebbi megállót (én kértem útbaigazítást franciául és a válaszban mindent meg is értettem, elsőre, jihááá), aztán elindultunk felfelé. A 8-as busz végállomása tulajdonképpen egy Genf melletti kisváros, Veyrier. Innen gyalog kell továbbmenni a téléphérique (felvonó) felé, első körben át a határállomáson, merthogy a Salève már Franciaországban van. Hirtelen belémnyillalt, hogy nincs nálam útlevél, de aztán rájöttem, hogy elég a személyi is, tíz perccel később pedig az „ajtó-ablak csukva, redőny lehúzva, határőr sehol” határállomásnál ez is szükségtelennek bizonyult. Szóval átsétáltunk Franciaországba, így már felvehetem a listára a gyalog történő határátlépést is, eddig ilyen nem volt :) Az utcatáblák megváltoztak, de körülbelül ennyit lehetett észlelni abból, hogy másik országban vagyunk. Egészen addig, amíg a téléphérique alsó végállomásán nem mondták azt, hogy 10 perc múlva megy a járgány és 12 perc múlva sehol senki nem volt, majd megérkeztek a BMX-es helyi srácok (fülig sárosan, de elég komolyan felszerelve, valószínűleg elég durva utak lehetnek lefelé), szóval először beszállította őket az időközben megérkező télépherique-es néni, majd 20 perccel az jegyvétel után elindultunk felfelé.

Magasodik

 Kőbánya

A svájci időszámítás és a mániákus pontosság a határon elakadt, ezt lefelé is megtapasztalhattuk – este hétkor jött volna le az utolsó, de még 19:27-kor is közlekedtek a kabinok :) Fent volt egy fél óránk körülnézni, szép tiszta időben nagyon jó lehet innen a kilátás. Azért most sem volt rossz :)

Genf/Genève

Genfersee/Lac Léman – mögötte a Jura vonulatai

A Salève után még sétáltunk egy kicsit Franciahonban, pontosabban Étrembières-ben. Hogy véletlenül se keverjük össze, hogy a határ melyik oldalán vagyunk, elég volt megnézni a helyi általános iskola épületét.

Jelmondat

A határ egyébként valahol döbbenetes. Nyilván az ember sem szögesdrótot, sem berlini jellegű falat, sem csaholó kutyákat nem vár, de azért teljesen meg voltunk lepve, hogy effektíve zárva van a határállomás, senkit sem érdekel, hogy ki megy ki vagy be. Svájc aláírója a Schengeni Egyezménynek, de azért határőrökkel a vonaton Ausztria felé gyakran lehet találkozni és a költözéskor is kérdéses volt, hogy időben ideérünk-e elvámoltatni a cuccokat. A határ két oldalán itt kb. ugyanolyan házak állnak (fentről lehetett látni, hogy kb. minden harmadiknál a kertben medencével), autók jönnek-mennek egyik oldalról a másikra, nyilván sokan járnak át Svájcba dolgozni a magasabb fizetések miatt és sokan jönnek át ide lakni az alacsonyabb megélhetési költségek miatt. Amolyan jelzésszerűen egy magasabb kerítés húzódik az út mellett a határ mentén, de csak annyi, hogy ne lehessen átugrani, hanem mászni kelljen. Néhol az utcák mintha vakon végződnének, de igazából nem. Még zebra is van :)

Határ. A túloldalon Svájc.

Kis franciaországi kirándulásunk után visszatértünk Svájcba, némi buszozás után még sétáltunk egyet a belvárosban, aztán hazafelé kipróbáltuk a helyi tömegközlekedés (Transports publics genevois) különlegességét, a kis lapos hajókat, melyek két-két állomás között közlekednek ingajáratban a Genfi-tavon.

 Hajóra várva

A szomszéd stég lakója

Alkonyat lévén, a hajókázás után már elindultunk a szállásunk felé, tekintve, hogy másnap hajnalban volt még egy utolsó köröm Madridba, Bagoly pedig garfieldi vonásait meghazudtolva a reggel nyolcas („Quelle horreur!”, vagyis „Micsoda horror!”) vonattal indult vissza Zürichbe, hogy nekiessen a hétfői munkanapnak.

Genève - Egy másik Svájc

Az elmúlt két hét hallgatásának elsődleges oka az volt, hogy mind Bagoly, mind jómagam otthon jártunk, megnézni a családot, hogy még megvan és átvenni a húsvéti nyuszi küldeményeit. Emellett anyukáink és nagymamám csatoltak még ehhez egy hatalmas rakás kaját, ezúton is köszönjük! :) Anyukám szökőkút-húslevese (az egyik adag gejzír formájában robbant ki a kuktából, miután rosszul csuktuk le a tetejét, így másnapra nyertem egy felmosást - aminek során még sikerült hosszában félbetörni a felmosóvödröt), szóval hogy ez azóta elfogyott, ma megettem az utolsó túró rudit is, úgyhogy ismét az ínség korszaka köszöntött be... szerencsére sok saláta, büdös sajtok és barnakenyér még van, szóval éhen halni nem fogunk, de lassan ismét ölni tudnék egy finom, zsíros sajtos-tejfölös lángosért.

Amióta visszajöttünk, munka van ezerrel. Bagoly monitor előtt folyatja a szemét, én pedig ki- és bepakolok a bőröndömbe. Tényleg. Hétről-hétre 3-4-5 napot dolgozom, olyankor van hogy otthon alszik az ember, van hogy más városban. A hétvége fogalma nem nagyon létezik, munkanap és szabadnap van, ha szerencséje van az embernek, utóbbi egybeesik a hétvégével :) Ez sajnos alapvető jellegzetessége az iparágnak, olyan, mint az orvosoknak az ügyelet, nem nagyon lehet megkerülni. Ha reggel korán kezd az ember (6 körül), akkor délután 2-3 körül már abban a városban van, ahol alszik, ha délután indul a csapat és késő este ér oda valahova, akkor a másnap délelőtt szabad. Nagyjából így megy a dolog, egyelőre minden új, érdekes, sokféle, izgalmas, szóval nem unatkozom :) Nagyrészt németül/schwiizerdütschül, de sokszor angolul vagy franciául kell kommunikálni, az előbbi amúgy is hiányzik, no problem, az utóbbinál viszont iszonyatosan hálás vagyok Annának, hogy a kiköltözés előtti utolsó három hónapban segített kipofozni a nem túl széleskörű francia nyelvtudásom és legalább nagyrészt megértem az embereket, ha nem is mindig tudok válaszolni. Különösen igaz ez Genf esetében, ahonnan sokat repülünk, így viszonylag sokszor Genfben is alszom.

Genf, vagyis Genève Francia-Svájc legnagyobb városa, közvetlenül a francia határ mellett van, tényleg francia a beszélt nyelv, minden így van kiírva, a buszon így cseverésznek az emberek, Bonjour!-ral köszönünk és bizony ezzel az utasok is így vannak, így néha egészen zavarba jövök, amikor hirtelen valaki kérdez valamit franciául és nem értem. Ilyenkor visszakérdezek angolul és németül, sokszor ezzel meg van oldva, de volt már, hogy alkalmi tolmácsot kellett kerítenem - ez szerencsére nem nehéz, nagyon kedvesen szoktak segíteni. Szóval Genf Genève és nem más, hiába van ezerféle neve :) A város maga a Lac Léman (Genfi-tó) sarkában fekszik, mely a Balaton után a második legnagyobb tó Közép-Európában :) A tó és a város körül Alpok minden mennyiségben - ez például egyszer a szobámból volt látható, a Francia-Alpok néhány csúcsa.

Tiszta időben jól lehet látni a 3-4 ezer méteres, havas csúcsokat, a Mont Blanc is látszik, mondjuk nincs messze, 1 órányira van a várostól. Ez a tiszta idő dolog egyébként annyira nem túl gyakori így tavasszal, ha nem is esik az eső, felhők szinte mindig vannak, sokszor egész alacsonyan. Ez alább is látszik...

Városrészlet, Lac Léman és a híd alatt folyik ki a tóból a Rhone folyó

Kicsit távolabbról

Középen a Jet d'eau, a tó szökőkútja, kb. 140 magas vízoszloppal. Ez eredetileg az egyik kis vízerőmű biztonsági szelepének volt köszönhető és általában csak 1 méternyire tolta fel a vizet, az 1800-as évek végén azonban úgy döntöttek egy ilyen gejzírszerű valami turistalátványosságként sem utolsó, így arrébb helyezték és átépítették, aztán utóbbit még néhányszor. Így most tulajdonképpen szökőkút, amiből 200 km/h-val jön a víz :)

Mivel ez még közelébe sem ér a szökési sebességnek és így a víz nem lép Föld körüli pályára, legkésőbb 140 méteres magasság környékéről visszajön, elég hangos zuhogás közepette, a becsapódás helyszíne pedig változik. Első ottjártamkor a város felé, másodszor pont az ellenkező oldalon volt miniatűr felhőszakadás.


Nem tudom, hogy ez csak a széliránytól függ, vagy a szökőkút aljánál víz irányára is van befolyásuk, mindenesetre nem szeretnék hirtelen egy ilyen vízoszlop alá kerülni.

Jet d'eau a messzeségből - méretarány látogatók formájában

A tóparti séta után hirtelen ötlettől vezérelve a botanikus kert felé vettem az irányt és nem is jártam rosszul :) A Jardin botanique de Genève-t 1817-ben alapították, szóval van egy-két vén példányuk. Mostanság rengeteg növény virágzik, nem győztem fel-alá rohangászni, még mindenképpen vissza kell mennem...

Mocsári gólyahír-sziget

Vegyeskert


Üvegházi lakók


Magnóliák


Méhlakások


Pálmaház


Vegyessaláta


Lépcsőforduló


Esőerdő-jelleg


Mexikó-jelleg


Japánkert

Kedvenc képem - na mi ez?