A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mount St. Helens. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mount St. Helens. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 9., szombat

Kirándulós

A Pacific Northwest után (bejegyzések erre, erre és erre), ismét felpakoltuk a cuccot és délebbi vizekre vitorláztunk.

Útközben még vethettünk egy pillantást
a Mount St. Helensre (helszíni beszámoló erre)


A Mt. Hoodot pedig még ennél
 is közelebbről láttuk (oregoni beszámoló erre)

A hegyeket egyébként nem először láttuk a levegőből, pár héttel korábban, a Houston-Anchorage-vonalon a Mount St. Helenshez sokkal közelebb repültünk el, akkor még jobb képek készültek! Erre találjátok őket. Azóta egyébként munkában is időről időre van szerencsém a puklikhoz, a Zürich-San Francisco útvonal nagyon sokszor a Kaszkádok mentén halad végig, ilyenkor mindig lelkesen bámulom őket a magasból =)

Crater Lake National Park két fogás felszolgálása között
– toplistás úti cél, szintén a Kaszkádok egyik vulkánja,
csak még egy krátertóval is megáldotta a sors.


Most azonban tovább kalauzolunk
benneteket – a képen a következő megálló.

Zenei aláfestésnek ajánlom ezt. Yep, a fenti képen az előtérben a McCarran International Airport, a háttérben pedig a Strip kaszinói. Las Vegasban nem először járunk (korábbi beszámolók erre), de először van szerencsénk a nevadai augusztushoz, amint kiverekedjük magunkat a játékautomatákkal tömött reptérről (még mindig tele van velük a reptér). Helló 42°C. Szerencsére Vegas most tényleg csak megálló, úgyhogy felszedjük az autót, elintézzük a bevásárlást (3 napi, nem romlékony kaja és fejenként négy liter víz, sejthetitek, készülünk valamire) aztán irány az autópálya. Át a Hoover-gáton, Kingman, Arizonában balra, aztán nyugatnak vagy két órán keresztül (kint még mindig tombol a sivatagi nyár, ilyenkor klímával sem élmény vezetni), Williamsben pedig kanyar balra a 64-es útra. A Grand Canyon Village innen 60 mérföld.

Tusayanban alszunk, tíz kilométerre a Grand Canyon Village-től, ahol a szállások többsége található. Este többórás pakolás, teljes átstrukturálással – egy dekával sem akarunk többet cipelni a következő három napban, mint amit muszáj. Sátor, könnyű ruházat, rengeteg víz, sós és édes kaják, semmi romlékony, elsősegély-csomag, víztisztító tabletták, matrac, törölköző megvan, de a hálózsákokat végül az autóban hagyjuk (a kanyon alján napközben szintén 35-40°C van). És a legfontosabb, a camping permitjeink. Ezeket öt hónapra előre meg kellett kérni – szerencsére megkaptuk, mondjuk az augusztus nem a legnépszerűbb hónap a Grand Canyon meghódítására, ilyenkor nincsenek tömve a campgroundok. Este tíz körül végzünk, közben éppen megy a Trónok harcának évadzárója, de nagyon, nagyon, nagyon erősek vagyunk lélekben és nem nézzük meg, mert aludnunk is kell egy kicsit a hajnali indulás előtt. Lent úgysem lesz sem térerő, sem képernyőidő (nem is akarunk foglalkozni lent a telefonokkal), úgyhogy talán a spoilereket is megússzuk. Nem úgy, mint Bagoly (spolier alert) a Red Wedding témáját, melynek részleteiről pár nappal az adott rész sugárzása előtt egy svácji vonaton értesült (ő, nem olvasta a könyveket), két, magyarul csevegő lelkes rajongótól, akik mindent, de mindent elmeséltek róla az alatt a tíz perc alatt, amíg Bagollyal egy vonaton ültek... Szóval a családnál lejelentkeztünk, hogy akkor három nap adásszünet, majd jelentkezünk, ha kimásztunk a gödörből és fellőttük a pizsit.

A terv (kép innen)

Le a South Kaibab Trail-en, első este a Bright Angel Campground-on alszunk a kanyon alján, másnap felmászunk az Indian Garden Campground-ig és harmadnap fel a Bright Angel Trail-en folytatva utunkat a Bright Angel Lodge-ig kimászunk a kanyon peremére.

Profil – jó 1000 m le, 1000 m fel (kép innen)

Ami viszont brutális, az a napközbeni hőség. Nagyon korán célszerű indulni, az utolsó buszok reggel hét körül teszik le a túrázókat a South Kaibab Trailhead-nél és nem sokkal később egy-két ranger is elindul lefelé, sepregetve az elalélni készülő túrázókat. Igen, csak lefelé kell menni, de ahogy mész lefelé, egyre kevesebb az árnyék, egyre jobban süt a nap és egyre melegebb lesz. 30°C felett annyira már nem kellemes a tűző napon gyalogolni, 35°C-ban kifejezetten pocsék, 40°C felett időtartamtól és a fogyasztott folyadék mennyiségétől függően már veszélyes, a hőguta ugyanis lassan, alattomosan alakul ki és olyankor már nem mindig tud racionális döntéseket hozni a felkészületlen túrázó.

Mi igyekeztünk felkészülten nekivágni. Fél négykor keltünk, maradék cucc összeszed, autóba beszuszakol, autó a Bright Angel Lodge-nál az overnight parking-részlegre letesz, hátizsákok még háromszor ellenőriz, víz, pénz, zsebkendő, oké, járgány bezár, papír a szélvédőn, hogy kanyonba mentünk, három nap múlva jövünk (mindenkinek ki kell tenni, aki több napra megy), aztán irány a shuttle bus. Sajnos a teljes process eltart vagy három órát, így meglehetősen későn, reggel negyed nyolc körül indulunk el lefelé a South Kaibab Trailen, közvetlenül a sepregető rangerek előtt. Ugyan látják, hogy jól felkészültünk (megnézték a fejenként négy liter vizünket), de azért még rákérdeznek, hogy ugye tudjuk, mibe vágunk bele. Bagoly magabiztosan válaszol, hogy igen, no worries, Roo csendben reménykedik, hogy ez tényleg így is van… Kicsit a komfortzónáján kívül érzi magát, na.

But hey, life begins there, doesn’t it?


A kilátás aztán hamar elfeledteti a kezdeti aggodalmakat


Elképesztő


Itt még nagyon lelkesek voltunk


És még árnyék is egész gyakran volt


Lélegzetelállító látvány, még mindig!


Kövek között


Rétegek - korábbi Grand Canyonos bejegyzéseink
egyébként erre, erre és erre találtatnak


Reggel még egy kicsit párás is az idő


Ereszkedünk


Nem lehet betelni vele


A cél – a kanyon alján kanyarog a Colorado,
 a jobbra az oldalvölgyben látható
Bright Angel Campground már a túlsó partján van


Látkép


Túraútvonal


Emeletes


Néha felhőket is látni, de közben
óráról órára egyre melegebb lesz…


… meg mi is megyünk lefelé


… úgyhogy hamarost elkezdjük
 használni a kis vízspriccelős flakonokat


… és vizes, kalapban, ingben és nadrágban gyalogolunk
 tovább, meg ámulunk közben a környéken


A kanyonba a gyalogszer mellett még
öszvérháton lehet lejutni – ez itt egy üresjárat


Vadnyugat


Lépcsők


Egy kis Coloradóval


Aha, majd ott is fogunk menni, de egyelőre
minden árnyékban megállunk egy kicsit…


Közben már elég valószínű,
hogy 35°C-nál több van a levegőben


Egyébként már vagy 2-3 órája óta gyalogolunk


Mókus komának is melege van


Néha egy-egy fölénk kúszó felhő is ad pár perc árnyékot


De közben kegyetlenül tűz a nap


Kaktuszok a peremen


A Colorado 15°C-os vizének látványa is frissítően
 hat (asszem kezdünk a délibáb-fázisba érni)


TeherBagoly (és ezúton kis köszönjük
Majomnak és Gnuuu-nak a kölcsönsátrat!)


Igen, odáig kell eljutni


A jobb oldali zöld ligetbe, az a Bright Angel Campground,
 illetve mellette a Phantom Ranch szálláshely és ranger station


Útközben elképesztő színek várnak minket


És ahogy a sziklák vörösödnek,
úgy jönnek ki Roo melegkiütései is


Pedig már nincs messze, de közben délután
  kettő óra van, meredeken tűz a nap


Úgyhogy tényleg minden árnyékban pihenünk
tíz percet és folyamatosan vizesek a ruháink.


És vagy három litert is megittunk fejenként

Ezen a ponton már kezdtek úgy igazán fájni a melegkiütések… igen, ez az a verzió, amikor a hőterhelés hatására a szervezet bedob egy allergiás reakciót is. A sejtközötti térbe a bőr alatt folyadék szivárog ki és fájdalmas, gyulladt, piros, akár félcentis vastagságú púpok formájába gyűlik, érintett felülettől függően (vagy, mint azt azóta egy krónikus urticaria-s (ez a csalánkiütés orvosi neve) epizód során megtudtam bármi értelmes októl függetlenül) pártól párszázig terjedő mennyiségben és sűrűségben. Lehet, hogy egyszer az utóbbiról is írok majd egy szösszenetet. De kanyarodjunk vissza a kanyonba. Akkor szerencsére tényleg csak a meleg miatt volt és a bakancsom felett, a vádlimon jöttek ki de azért egy idő után még kellemetlenebbé tették a gyaloglást.

A híd előtt van egy kis alagút, itt Roo vagy
egy negyed órát üldögélt a sötétben pihegve,
mielőtt rászánt magát az utolsó párszáz méterre.

Délután fél négy körül sikerült átkelnem a Colorado felett és rögtön ott találtam magam a kis táblák mellett, melyek a Bright Angel Creek (a campground mellett folyó patak) legközelebbi öble felé terelik a megfáradt túrázót. Hát, nem totojáztam, irány a patak és ugyan nem ültem bele, annyira végül nem volt necces a helyzet, de gyorsan belenyomtam az ingem és a kalapom és azon nyomban, csurgó vízzel együtt vettem vissza őket. Bagoly is hasonlóképp tett, kicsit összeszedtük magunkat és elvánszorogtunk a Bright Angel Campgroundig, ahol első körben kiválasztottunk egy campgroundot, kibiggyesztettük a kis tartóba a permitünket, hogy ez ma estére a mienk, becsűrtük a rágcsálóbiztos pléhdobozba az összes kajánkat (ezek minden campgroundhoz járnak) és azon nyomban aludtunk húsz-húsz percet a piknikasztalon illetve padon kiterülve.

Később összeszedtük magunkat annyira, hogy fürdőruhára váltottunk és elvánszorogtunk a patakig. Hát, kérem, az felért egy újjászületéssel. A mai napig nem tudom, hogy mennyire közel jártam a hőgutához lefelé menet, de ahogy beültem nyakig a 18°C-os patakba, minden izmom hálás volt ezért az akcióért, a hőkiütések visítva húzódtak vissza és amint az első jeges sokkon túl voltunk, percről percre jobban éreztük magunkat mindketten. Fotók sajnos ezen a ponton már nem készültek, mert túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy visszamenjünk a sátorig. No way, én a patakból sem mászok ki holnapig, ez a lapos kő pont jó lesz kispárnának. Folyt. köv.

2019. március 6., szerda

Next stop: Mount St. Helens


A vulkán több mint 100 év szunnyadás után 1980. május 18-án tört ki, ráadásul egy brutális, robbanásos verzióval. Ennek során egyrészt az egyik oldala nemes egyszerűséggel lerobbant, magával vitt 600 négyzetkilométernyi erdőt és legalább 57 halálos áldozatot szedett – teljesen pontos számot a mai napig nem lehet tudni, mert többen vannak, akik hivatalosan azóta is a ’missing’ kategóriába esnek, de nem tudni, hogy ténylegesen ott voltak-e a környéken aznap. Ezzel együtt ez viszonylag alacsony számnak számít, hiszen a terület előtte már hetekkel le volt zárva és a média már kezdte vitatni, hogy van-e értelme az intézkedésnek és nem beengedni az embereket, hiszen ez a nyamvadt hegy csak nem akart kitörni. Csak éppen napi másfél métert dagadt az oldala a mérések szerint, úgyhogy a vulkanológusok nem hagyták magukat… Aztán történt ez (link egy rövid videóhoz). Illetve, ha van kedvetek kicsit olvasni, ajánlom a Tűzhányó Blog bejegyzéseit a témában (itt és itt). Több mint 10 évvel ezelőtt (tejóég) egyébként én is benne voltam a Vulkánhíradót fordító csapatban – akkor még a Kőzettan-Geokémiai Tanszék honlapján ment a közvetítés =)

Szóval a Mount St. Helens. Szépséges, nyár végi nap volt, szerencsénkre egy fia felhő nélkül, úgyhogy zavartalanul csodálhattuk a hegyet. Aminek a kráterében egyébként azóta már egy új dóm nőtt és nő is folyamatosan, nem kérdés, hogy ki fog-e törni, csak az, hogy mikor és mekkorát szól…

Útközben – már bőven Washington állam


The lady


Igen, a bal oldala hiányzik


Mert nagyrészt itt van lent, kicsit átrendezve.


A kráter az elmúlt 40 évben sem tétlenkedett – a vulkán
a lerobbant rész tömegének 7%-át
pótolta vissza 2010-ig a számítások szerint


Ilyen volt, ilyen lett


The ultimate make over


Az 1980 óta eltelt 40 évben a csapadékvíz
a törmelékben is kialakította magának az utat

A kráterben a dómot egy gleccser folyja körül – ezzel szinte garantált, hogy a következő kitörés is valamennyire robbanásos lesz

A tűz és jég dala a vulkanológiában is nagyot szól, na =)


Erózió


Spirit Lake – a tó a vulkán teljes áldását megkapta a kitöréskor

A vizsgálatok szerint a robbanásnak és a törmeléklavinának köszönhetően 260 méter magasra löttyintette ki a vulkán a vizet a tóból a hegyoldalra. A törmelék egy része értelemszerűen benne maradt, a tó szintje 60 méterrel megemelkedett, a területe majdnem duplájára nőtt, az legnagyobb mélysége viszont vagy 25 métert csökkent – mint amikor valaki egy mély gödörbe a strandon beleönt egy vödör iszapot.

A vulkán pusztítása (kép innen)


Műholdképen (kép innen)


A széles, kanyargó völgy jó 64 méter mély,
2010 tavaszán a hóolvadás után vájta ki a lezúduló víz


Valójában két, összenőtt dóm van a kráterben,
a hátsó (a képen 6-os),
 magasabban fekvő az újabb, a 2000-es évek elejéről


Valóság


Két oldalról vigyáz rájuk a gleccser


Makett a kiállítóteremben – ablakok mögül is meg lehet
nézni a hegyet, gondolom, nem mindig olyan
 kellemes az idő kint, mint augusztus végén…

Miután elolvastuk az összes táblát és alaposan megcsodáltuk a vulkánt, beneveztünk egy ranger talk-ra és az egyik legjobb, legviccesebb, de mégis tök korrekt és informatív stand up comedy-t kaptuk 20 percben egy geológushallgatóról, aki lényegében pur lelkesedésből belógott a területre és a vulkánkitörést az első sorból látta, fotózta (egy szál alsónadrágban és hálózsákban), majd tepert az életéért. Sikerült egy darabban kijutnia és elképesztő fotókat hívott elő a kaland után – itt nézhettek egy rövid filmet az akcióval és a fotóival, kicsit komolyabb stílusban Le a kalappal a ranger (a nemzeti park vadőre/idegenvezetője előtt), aki ezt félelmetesen jól és izgalmasan adta elő. Így kell megragadni a nézőközönség figyelmét!

A kiselőadás után sétáltunk még egyet a látogatóközpont körül…


… ahol mindenfelé a 40 éve letartol erdő nyomait látni


Nem volt esélyük


Gyufaszálak a hegyoldalon


Több száz négyzetkilométernyi


Ameddig a szem ellát


Letépve - most látom, hogy egy nagyon hasonló kép már
szerepelt, de elképesztő látvány, még mindig


Visszatekintve


Felkészül...


Itt-ott már elkezdett regenerálódni a növényzet


De azért még rengeteg lejtőt ’gyufaszálak’ borítanak


A változás szele


Bennszülöttel is találkoztunk a parkoló felé menet


Kitekintés


A völgyből kifelé menet megálltunk a Coldwater Lake-nél


A kitörés a természetes lefolyását elzárta, azóta mesterségesen
 szabályozzák a szintjét, ahogy a Spirit Lake-nek is


Az egész napos hegyi levegő után azt gondoltuk, hogy éhesek
vagyunk, de ez a brutál méretű California Cobb salad kifogott rajtam.
Egy saláta. Azért jól megtolták csirkével, szalonnával és sajttal, na :)


Alkonyatban Seattle felé - zárókép