Bálnalesen Vancouverben

Két napunk volt a városban - igyekeztünk kihasználni, bár a jet lag még időről időre elővett bennünket. Érkezés után este elvonszoltuk még magunkat a Vancouver Lookouthoz, körülnézni a környéken. Méghozzá trolival.

Vancouver belvárosa – üvegtornyok és trolivezeték mindenhol

Napnyugta – a stadionféle a BC Place, ahol kanadai futballt
 illetve soccert (vagyis igazi focit) játszanak többek között

A távolban Burnaby belvárosa, ha minden igaz

Nem vagyok biztos benne, pedig elég sokat vadásztam rá, hogy az-e vagy a szintén ebbe az irányba található Coquitlam városka – Vancouverben és környékén ugyanis valahogy az épületek nagyrésze passzol az észak-amerikai nagyváros képéhez, de alig-alig vannak jellegzetesek, a skyline pedig semmiképp sem az. Emiatt pont kedvelt forgatási helyszín, amikor egy átlagos amerikai nagyvárosra és környékére van szükség. Van is egy nagy határ filmstúdió és forgatnak itt bőven sorozatot, több mint tíz éve itt pörög a Supernatural (Odaát), de itt készült az X-akták első évada is, sőt, pár évadon keresztül MacGyver is rohangászott a városban fel-alá.

Akár San Francisco is lehetne

Napfénnyel szemben

The Lions Gate Bridge

Az oroszlánok két hegyre utalnak, melyek Vancouver felett ülnek és őrzik a várost, őket hívják The Lionsnak, vagyis Az Oroszlánoknak. Mialatt ott voltunk, sajnos végig annyira alacsonyan volt a felhőalap, hogy semmit nem láttunk belőlük.

Pedig szépek (kép innen)

Belváros

Utcakép

Miután kigyönyörködtünk magunkat a naplementében és a városban, visszabuszoztunk a szállásunkra. Másnapra kitaláltuk, hogy elmegyünk bálnákat nézni. Whale watchinggal elég sok cég foglalkozik a környéken – az öbölben ugyanis több cetféle is előfordul, a fókákról és az elképesztő mennyiségű halféléről nem is beszélve.

Elég retek idővel indult a nap

Állandó társaság – egy csomó hasonló méretű
 csónak horgonyzott a kikötő előtt

Időnként jutott egy kis napsütés is =)

A háttérben West Vancouver, a környék
egyik legmenőbb és legdrágább lakóhelye

Visszanézve a város felé

És a nap első felbukkanó sztárvendége

Ez a whale watching-dolog úgy néz ki, hogy több cég hajói kimennek a vízre és aki lát bármi érdekeset, rádión leadja a többieknek, hogy ’itt vannak, itt vannak’. Legyen az egy csapat fókától egy falka orkáig bármi. Erre az összes hajó, mint tyúk a takonyra, odarongyol, mire persze az állatok arrébb mennek, asszem ilyen ’anyádhoz gyere ilyen közel’-alapon. A legtöbb cég azzal hirdet, hogy ők csak annyira mennek közel az állathoz, amennyira az ökológiailag értelemes – értsd: elég közel, hogy a nép lássa az állatot, de nem annyira közel, hogy elüldözze őket. Ez a kb. öt óra alatt, amit kint töltöttünk, csak részben volt így, mert előfordult, hogy a cetek egész egyszerűen alánk úsztak…

Az elsőre egyébként jó másfél órát kellett várnunk, utána viszont szerencsénk volt, mert a városhoz egészen közel merültek fel újra és újra.

A parkoló hajók között

Közelről

A kardszárnyú delfinek (vagy orkák) ugyanis emlősök, 1-4 percet töltenek víz alatt, majd 3-5 részletben, 10-30 másodpercre bukkanak fel levegőt venni – ilyenkor nem nehéz észrevenni őket, különösen, mivel a kifejlett példányok 6-8 méteresek. Ráadásul 5-20 fős családokban élnek, így ha eggyel találkozik az ember, esélyes, hogy hamarosan a többiek is felbukkannak.

Vancouver a háttérben

Azért még mindig elég felhős az idő

Hopp, ott kettőt is látni

Kilégzés

A delfinféléknek a fejük tetején található a légzőnyílása, amikor feljönnek, ezen fújják ki a levegőt, ez néz ki úgy, mintha pár másodpercre gejzírnek képzelnék magukat. Utóbbit egyébként egy példányon Bagoly figyelhette meg közvetlen közelről – a népek nagy része ugyanis éppen a hajó másik oldalán felbukkanó három-négy példányra figyelt, amikor is egy az ő oldalán, a hajótól pár méterre bukkant fel – szerencsére nem ugrott. Bagoly minden biológia iránti fogékonyságával így kommentálta az esetet: „Ennek lyukas a teteje.”

Egy jó három órán keresztül mentünk az orkák után, láttunk is jópárat, lett vagy 300 életlen, meg fél orkát tartalmazó fotó, meg kb. öt jó (utóbbiak vannak a bejegyzésben), meg persze messze nem tudtunk lekapni mindent, az orkák ugyanis nem dugnak ki egy kicsi sárga zászlót a víz fölé, mielőtt feljönnek, hogy ’na, ide és most a fókuszt!’. Szóval a fotózott pillanatok mellett láttunk kiugró orkát, sőt a hajó egyik fele látott éppen másik delfint fogó orkákat is, kettőt, akik éppen orról orra dobtak egy szerencsétlen porpoise-t vagyis disznóorrú delfint… Egy-két spyhopping is akadt – ezt olyankor csinálják, amikor körül akarnak nézni alaposan, hogy mi is van a környéken (ugyanis a cetféléknek elég jó a látásuk, bár a szemük nem az első dolog, ami feltűnik a kis buksijukon).

Spyhopping (kép innen)

A cetek után megnéztük a piknikasztalt is. Az öbölben ugyanis elég nagy volt a hajóforgalom, ez egy egész család orka jelenléte pedig elég volt ahhoz, hogy a fókák kimeneküljenek a partra…

… egész pontosan a közeli fatelep rönkjeire.

Távolról remekül beleolvadnak a rönkök színvilágába

De közelről a pofikákat is látni

’Mit akartok tőlünk?’

A kis öböl másik felén már a feldolgozott fa állt halmokban

Azért ezen is ’fogtunk’ valamit,
 egy fehérfejű rétisas trónolt az egyik kupacon.

Elindultunk vissza a kikötő felé

Mini Sydney Harbour Bridge

Jó öt óra hajókázás után a kikötőben beugrottunk még a vásárcsarnokba, ahol már reggel meglepően finom elemózsiát sikerült szerezni: kolbászt, kérem, tisztességes, paprikás kolbászt! Megkerestük a kis standot és bár nem vásároltunk be három hétre (másnap délelőtt továbbindultunk az Államokba, ahova lényegében csokin kívül semmit nem lehet bevinni) – de nagyon megörültünk a további finomságoknak.

Nyamm.

Ez is nyamm, csak máshogy.

Ez meg megint máshogy.

A fahéjas lemez különösen tetszik =)

Az óriási arzenálból azért tesztelni kellett valamit:
 hát persze, hogy a juharszirupos sajttortát!

Kilátás az egyik hídról hazafelé

Madáretetés a kikötőben

Felhőalap

Vicces kis vízitaxik

Vízparti belváros

Azért nem lehet rossz itt lakni

Üvegtornyok

Ha nem ettük volna tele magunkat kolbászos kenyérrel,
 meg sütivel, benéztünk volna még egy kürtős kalácsért.

Szép esti idő volt, így végül a szállásunkról is továbbsétáltunk

A közeli strandra

Keresztforgalom – voltak vagy negyvenen és vonultak annyira
 határozottan a víz felé, hogy elsőbbséget adjunk nekik.

Apróságok

Ugyanaz az öböl, ahol délelőtt az orkákat bámultuk

Zárókép – szép estét! =)

Tópartról tengerpartra

Előző nap a Lake Louise-hez annyira későn értünk oda, hogy már nem tudtunk evezni rajta egyet, de ezt másnap reggel rögvest pótoltuk.

Nem volt túl szép idő, így még egy esőkabátot is beszereztem

De mire vízre értünk, elkezdett tisztulni

A gleccser azért még bujkál egy kicsit

A tó másik vége az irdatlan szállodával

Egy óra alatt kellemes tempóban oda-vissza lehet lapátolni a tavon. Lájk. Az esőkabát egyébként most végül nem kellett, de az első alkalmat nem élte túl – egy sivatagi viharban sikerült teljesen leamortizálni. Amint kicsomagoltam, a kapucni varrata mellett sikerült kidugni rajta a fejemet, ezzel új vágást ejtve rajta, Bagoly meg a térdét csapkodta a röhögéstől – miközben egyre jobban szaporázta az évtized esője Utahban… na de erről majd később, most még Kanadában vagyunk :)

Méghozzá a Lake Louise szomszédjában –
a szépséges színű Lake Moraine partján

Azt hiszem szín tekintetében ő nyert

Kevesebb kőzetliszt lebeg a vizében, mint a
 Lake Louise-éban, ettől ilyen ragyogó kék

Csak ültünk és bámultuk a tájat – azér’ a fotó kedvéért megfordultunk

Gyönyörűszép

Háttér – tó errefelé nincs, de a fenyves is szépséges

A Lake Moraine-nél köszöntünk el a Banff National Parktól és indultunk vissza Calgaryba, hogy áttegyük a székhelyünket Vancouverbe.

Kiértünk a prérire – Route Transcanadienne

Ha még nem említettem volna, itt is minden két nyelven van kiírva, még a medvehírek is kint vannak angolul-franciául (pl. hol láttak nagymellényű grizzly-t, aki akkor sem hajlandó lemenni az útról, ha egy rezesbanda közeledik). Korábban csak Québecben jártam, ott már tudtam franciául kávét venni (ami részemről siker, nem a helyiek részéről :P), de úgy tűnik, a kétnyelvűség erre nyugatra is menő :)

Csak úgy az autópálya mellett – a téli olimpia sísánca
és bobpályája, ma is sportközpont :)

Az egyik korábbi bejegyzésben is emlegetett
 Stoney Trail – visszaértünk Calgaryba

Lóg az eső lába – mármint, tapossa a szélvédőt

A reptér előtt kaptunk egy kiadós kocsimosást

Három kilométerrel és öt perccel arrébb meg hétágra süt a nap

YYC – Calgary International Airport

Calgary – a belváros tornyait pont süti a nap

Canadian Rockies

Ez pedig már a Salish Sea – a Vancouver Island és a kontinens
 által közbezárt öblöt hívják így eredendően

Tájékozódáshoz (kép innen)

Seattle ugye már Washington állam és USA, gondolkodtunk rajta, hogy arra mennénk tovább, de végül nem úgy alakult, szóval ide is vissza kell jönni. Például van egy szépséges nemzeti park, az Olympic, mérsékeltövi esőerdővel, meg egyéb szépségekkel, de ott van a látogatható Boeing-gyár is Everettben, Seattle-től vagy 50 kilométerre…

Mindjárt megérkezünk Vancouverbe - folyt. köv. :)