A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tokió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tokió. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 28., csütörtök

Domo arigato, Japan!


Hirosimából másfél nap után kicsit lelombozva indultunk vissza Tokióba – tekintve hogy az a nap volt az utolsó nap közös programmal, illetve mindhárman indultunk hazafelé két nappal később. Mindenesetre felpakoltuk a cuccunkat, kerítettunk egy Hikari Sinkanszent, aztán Kobé-ban egy másikat (át kellett szállni, mert ugye a Nozomira nem érvényes a Japan Rail Pass) és hipp-hopp (7-8 órával később) már a Shinagawa-állomáson húztuk a bőröndjeinket Tokióban. Innen elgaloppoztunk a Shinjuku állomás környékére, a szállásunkra és mindenki összepakolta/átrendezte a cuccost másnapra. Titkos ügynök a Fudzsi szent hegyének meghódítására készült, ahova másnap hajnali négykor, vagy valami hasonlóan kellemes időpontban indult a busza, Roo és Bagoly (főleg Roo rozzant térde miatt) pedig úgy döntöttek, hogy majd egyszer máskor – úgyhogy egyszer még vissza kell mennünk ezt a pontot teljesíteni. Helyette megnéztük a hegyet lentről, meg sokat gondoltunk Titkos ügynökre, aki éppen rajta mászott. Előtte este még azért elmentünk egy onsenbe (tradicionális japán fürdőbe) Titkos ügynökkel és tartottunk egy utolsó pletykapartit, majd búcsút vettünk egymástól és próbáltunk nem nagyon kiakadni azon, hogy legalább karácsonyig nem látjuk egymást :’(

Szóval másnap egy laza reggeli után mi is elindultunk a Fudzsi felé (Titkos ügynök eddigre már órák óta mászott) és meglátogattuk Yamanaka-tavat, ahol egy kétéltű buszos kirándulás volt a program. Az azért a helyszínen még elég komolyan meglepett bennünket, hogy a kirándulást csak készpénzben lehetett fizetni és egy kanyi szót nem beszélt a pénztárszemélyzet angolul. Az ATM kifejezést, a papírra firkált '$?'-et, illetve 'ATM?'-et és a skiccelt térképet bevetve sem sikerült semmilyen információt kicsalni belőlük a legközelebbi automata fellelhetőségét illetően... úgyhogy random elindultunk, kicsit kerestünk a GoogleMapsen, aztán csak találtunk valamit - de a probléma megoldásához a szolgáltató révén egy centivel nem kerültünk közelebb.

Erre (kép értelemszerűen innen)


A kék víziló


Vízbeérkezés előtt

És igen, az a pukli a felhők mögött a Mt. Fuji


Nagyon titokzatos


Persze úgy is mondhatjuk, hogy nem volt túl jó idő


Azért néha kilátszik


Feltűnt egy hatalmas, giccses, hattyú alakú hajó is


Most egész sok látszik a csúcsból. Csak belelóg egy óriási hattyú…


Néha szerencsénk is lehet a felhőkkel


Valahol ott van Titkos ügynök – nagyon szurkoltunk neki

A Fudzsit többféle útvonalon is meg lehet mászni, általában az szokott lenni a menetrend, hogy első nap felmásznak a látogatók az egyik csúcs közeli turistaházig, ott alszanak egyet koraestétől hajnali kettő-háromig és utána indulnak a csúcstámadásra, hogy napfelkeltére érjenek fel.

Ja, egyébként az alakja nem véletlen – egy 3700 méter magas
aktív vulkánról van szó, mely 1707-ben tört ki utoljára


Közben véget ért a hajókázás – és persze
addigra tűntek el még jobban a felhők


Úgyhogy egész jól lehetett látni az alkonyban a csúcsot


A vízibusz-istálló felett és a buszmegállóból,
ahol vártunk a Tokióba visszamenő buszra


Végül csak pár percig, mert közben újra befelhősödött

Mi is felültünk a buszra, aztán Tokióban felszedtük a csomagjainkat és elindultunk a naritai reptérre, ahol aznap este megszálltunk és másnap korán reggel pedig kibumliztunk a reptérre, a nemzetközi terminálra, a Zürich feliratot keresve… ilyen is régen volt már akkor.

Reptéri pillanatkép – droid-Boeing crossover

Nagyon jól éreztük magunkat Japánban, még jobban örültünk, hogy a kalandhoz Titkos ügynök is tudott csatlakozni! Aki egyébként addigra már lefelé mászott a Fudzsiról, hogy még egyszer igazi japán vacsorát egyen, mielőtt hazaindul Down Underbe. Japán szép ország, bőven nem láttunk belőle mindent, amit érdemes megnézni, bármikor szívesen visszamegyünk! Domo arigato!

2019. február 17., vasárnap

Nagyvárosi nap Tokióban - második rész


Tokiói kalandunk beszámolója folytatódik, a Tokyo Skytree után ebéd következett és itt rájöttünk, hogy mi a megoldás a kajaproblémára: a desszert! A japánok elképesztően finom és sokféle desszertet találtak ki, különösen a crossover, fusion és a nagyvárosi vegyes vonalakon, nem győztük próbálgatni őket. Az egyetlen, amivel nem tudtunk egyetérteni, az a csomagolásuk. Egyes helyeken három-négy különböző réteg műanyagba, alufóliába és papírba csomagolják őket, a legdurvább pedig az, amikor a papírdobozban külön kis tok van a darabka (szintén külön becsomagolt) szárazjégnek, hogy a desszerted mintegy még egy óráig hideg maradjon a kinti 35°C-ban… Persze a dobozt utána zsugorfóliázva, még egy plusz zacskóban kapod meg, akármennyire tiltakozol legalább az utóbbi ellen. Ezzel egyébként többször befürödtem, egyszerűen nem megy át az üzenet, hogy köszönöm, nem kérem a zacskót. Néznek rád, majd tovább csomagolnak. Nagyon résen kell lenni és lekapni a cuccot a szalagról, amint átment a kasszán, különben magától ugrik a zacskóba… Ez itt persze hagyomány alapon megy, a terméket csomagolva kell átadni. Punktum. De azért jó lenne, ha lassan elindulnának ők is a zero waste irányába… a sütik attól még ugyanúgy finomak lesznek!

Ez például egy nagyon finom, kispárnává hajtogatott
túrós palacsinta volt, vele indítottam a nap második felét


Ha végre itt a nyár…


Fiatalság, lázadás, taréj. Ha lúd, legyen kövér!


A járda végén


Estefelé sétáltunk egyet a Tokió belvárosában
 található Meidzsi-szentély körüli parkban

A szentélyt az 1912-ben elhunyt Meidzsi császár felesége, a két évvel később elhunyt Sóken császárné tiszteletére emelték, egy méretes park veszi körbe. A szentélyek a második világháború alatt elpusztultak, de az ’50-es években újjá tudták építeni őket.

Részben most is felújítják, így belül
 nem mindenhol tudtunk körülnézni


Kapu


Illesztékek


Azért ez gyönyörűszép


A részletek!


Közben egyébként alkonyodik


Ima előtti kézmosáshoz, megtisztuláshoz… nem beleinni!


Torii a szentélyhez vezető úton – a torii egy tradicionális
 kapuforma, általában a sintó szentélyekbe vezető utat jelenti


A Meidzsi-korban a világtól addig elzárkózó Japán
 nyugati mintájú modernizációba kezdett – ezek a hordók
ennek jegyében érkeztek Burgundia válogatott tájairól


A fehér, szalmával beborított hordókban pedig a Japán különböző
tájairól származó és a császár és a császárné számára,
 tisztelet jeléül felajánlott szaké találtatik


Részlet 1


Részlet 2


Patakparton, a város közepén


A Meidzsi-szentélytől nem messze található a világ
 legnagyobb gyalogos forgalmú kereszteződése


Amikor a járművek pirosat kapnak,
egyszerre lehet, tetszőleges irányban átkelni rajta


Azért nem árt, hogy ha átér az ember a túloldalra,
 mielőtt újra elengednék az autókat


A kereszteződés mellett az egyik toronyház első emeletén
 van egy Starbucks, oda ültünk be egy kicsit, bámulni a tömeget


Igen, Tokióban Mario Karttal (a Nintendo egyik
 számítógépes játékából egy autóféle) is lehet várost nézni


Legközelebb nekünk is ki kell próbálnunk!


Reklámfelület


Ismét az autóké a főszerep


Szűrő 1


Szűrő 2 – itt fedeztem fel újra a fényképezőgép különböző szűrőit


Gyalogosokkal is jó a végeredmény


Ez pedig 80 fotó egy képbe sűrítve –
 ilyen egy átkelés az esti forgatagban.


Zárókép – japánban még az kordonok
 is kisállatosak. Cukiságmánia, level 99.

Ja és még egy apróság a végére: kicsit több, mint hat évvel ezelőtt, az első longhaul utam pont Tokió volt (akkor még nem sejtettem, hogy ennyi ideig tolom majd az ipart ezen a téren), erre, erre és erre találjátok a bejegyzéseket az akkori tokiói kiruccanásomról. Külön vicces, hogy Asakusában és a Meidzsi-szentély környékén hasonló fotók készültek akkor is és most is – anélkül, hogy megnéztem volna az egykori fotókat a mostani út előtt =) Amit viszont nem hiányoltam annyira (és most nem is nagyon tapasztaltunk kisebbeket sem), az a Richter-skála szerinti 7.3-as földrengés… ez, ni. Ennek egyébként voltak előrengései is, so to say, előző nap Naritában császkáltam (a kisvárosban, amiről a reptér is kapta nevét), este már volt olyan, hogy rezgett a víz a poharamban, meg a függöny az ablak előtt. Aztán annál furcsább is kevés érzés van, amikor arra ébredsz hajnalban, hogy mozog az ágyad… beszámoló ezekről (és Naritáról) erre.

See you soon, legközelebb már Yokohamába kalauzolunk benneteket!