Vízesések – XXL edition

Utolsó reggelünkön Big Islanden még megnéztük a szállásunkhoz közeli ʻAkaka State Falls Parkot. A parknak nevet adó ʻAkaka Falls egy 135 m magas vízesés a Kolekole patakban, elég látványos, na.

Útközben

ʻAkaka

Van egy helyi hal, az ʻoʻopuʻalamoʻo – igen ez a neve, egy gébféle, ráadásul endemikus halfajról van szó, csak itt található meg az egész világon – szóval ez a hal egész komoly akrobatamutatványt mutat be élete során többször, ugyanis az ikráit a vízesés felett rakja le, azok kikelés után lezúznak az óceánba, ott tartják a ovizsúrokat, majd ikrarakáshoz visszamásznak a vízesés tetejére. Szó szerint, tinikorukban a mellső úszójukon levő tapadókorongokkal másznak felfelé a csúszós falon a vízesésben (ez ám a thrill-seeking behaviour), hogy aztán felnőttként fent rakják le az ikráikat.

Így ni.

Szóval itt kell felmászniuk

A nagy bámészkodás közben találtunk egy,
 a környezetébe remekül beolvadó gekkót is

Aki pont úgy nézett ki, mint aki még nem ivott aznap reggel kávét…

A vízesés annyira megtetszett, hogy ezután elmentünk keresni egy másikat. Na nem, a Waipio Valley volt az utolsó nagyobb úti célunk ezen a szigeten, így átgurultunk oda.

Íme, a Waipio Valley strandja

Amint látjátok, black sand beachről van szó
(téma bővebben erre)

Útban lefelé

A Waipio Valley-be vezető út ugyan aszfaltozott, de elképesztően meredek - nagyjából 250 m-t szintkülönbséget hidal át 1 km-en, vagyis átlagosan 25%-os meredekségű (ez a wtf?-kategória). Nem csoda, hogy csak 4WD-val lehet lemenni és azt is csak a helyiek mernek. Gyalog is döbbenetesen megerőltető, lefelé és felfelé is.

Azért a kilátás nem rossz

A szigetnek ezen a felén döbbenetesen dús a növényzet

Más fehéregyensúllyal úgy tűnik,
mindjárt a nyakukba szakad az eső

Szembejövős

Folyópart

Mindjárt ott vagyunk a strandon

Hátranézve pedig látszik a Hi'ilawe Falls,
 amelyik a szigetek egyik legmagasabb vízesése

Összesen majdnem 450 métert zuhan a víz
(az alsó lépcsője 360 méternyi)

Döbbenetes látvány.

A vízeséshez csak gyalog lehet odajutni, többórás sétával,
 de majd egyszer máskor… közben beértünk az erdőbe

Rétegek

Beach

Partmenti – a fák alatt, a folyóparton ücsörögve
fogyasztottuk el a szendvicseinket

Itt ni. Nem rossz kilátás, na.

Visszasétálás közben találtunk a fák között egy hátrahagyott
 (katonai?) terepjárótl – legalábbis annak tűnik.

Egyszer érdekelne, hogy hogyan került ide…

Jó tanács, mielőtt elindul az ember felfelé...
a 25%-os lejtő nem vicc-kategória.

Gyalog sem volt az. Szerencsésen túléltük mindketten.
  Ó, mennyi gödör… de nem olyan :P

Utána megnéztük még egyszer a terepet a parkolóból...

… és búcsút vettünk a Waipio Valley-től. A reptér felé menet még beugrottunk a Hāpuna Beachre (ez fehér homokkal borított, korábbi bejegyzés itt), fürödni egyet aztán irány-darány Kona.

Kona International Airport, már a security check után –
JFK-hez meg London Heathrow-hoz szokva ez meglepően légies :)

Ez pedig már a Waikiki Beach az éccakában, helló Honolulu!