Faro de Arecibo

Arecibo a sziget északi részén található, kb. százezres városka. Akad egy rakás strand – a változatosság kedvéért – régi belváros sok étteremmel, partmenti autóút még több étteremmel; és üdítő apróságként egy ma is működő világítótorony; amit egy kisebb vidámparkszerűség vesz körbe – asszem máshogy nem lehetne eladni a dolgot a nagyrészt amerikai turistaállománynak. A városhoz tartozik még egy hatalmas rádióteleszkóp, ami valójában a hegyekben van – erről majd egy későbbi bejegyzésben beszámolunk; mert ezen bejegyzés terepi felmérésének idején még zárva volt. Mint minden kedden :)

Szóval a Faro de Arecibo. Ez volt az utolsó világítótorony, amit a spanyolok építettek a szigeten, méghozzá az 1800-as évek végén. Morillo’s Lighthouse-nak is hívják; mert a szikla, amin lakik, a Punta Morillo névre hallgat.

Sziklaalap

A tengerbe is jut belőle, de a víz szívós munkával lelapította

Egészen laposra

Faro de Arecibo

Ez ott csak strand lehet

Egyébként ezeket a strandokat szinte biztos vagyok benne, hogy mesterségesen hozzák létre; hiszen természetes állapotában szinte mindenhol sziklás tengerpartot látni a sziget északi oldalán. Ezen a strandon néhány nappal később fürödtünk is, a homok valójában egy-másfél méterrel magasodik a tenger fölé, úgy kell lekepeszteni az oldalán, ha fürdeni akar az ember. Csak az érdekelne, hogy honnan és mivel hoznak ennyi homokot.

Szép kék

Torony

A világítótorony aljában egy apró múzeumot is berendeztek, a 20. század első felében Arecibo környékén néhányan rákaptak a búvárkodásra (ormótlan, üvegbúrás ruhákban) és találtak ezt-azt a tengerfenéken. Gondolom a Karib-tenger kalózainak teljes díszletét :)

Aztán fel is hoztak belőle, például ezt a spanyol ágyút

A világítótornyot 1964-ben automatizálták, azóta többé-kevésbé folyamatosan működik. Az utóbbi időben viszont kialakítottak egy kisebb élményparkot körülötte, igaz, kicsit összedobált a kiállítás. Van egy taíno falu (ezek a venezuelai eredetű indiánok laktak a szigeten a spanyolok érkezése előtt), láthatók és megmászhatók a Niña, a Pinta és a Santa Maria (Kolombusz hajói) 1:3 méretarányú modelljei; van kalózbarlang, sejtelmes zenével és műanyag kincsekkel borított műanyag csontvázakkal és kis állatfarm csirkékkel és teknősökkel – hogy miért pont ezekkel, nem tudom, talán ezek nem eszik meg egymást. Plusz egy hatalmas gyerekmedence mindenféle vízspriccelő szerkezettel és csúszdákkal, napjaink szellemének megjelenítésére. Szóval kicsit vad a koncepció, de a látogatók nagy részének tetszett :)

Virágágyás lehetett? Vagy az amerikai hadsereg / parti őrség,
mint üzemeltető révén került ide?

Görögös hangulat

Állandóan fújó szél vs. zászlók 1:0

A világítótorony után körül akartunk nézni a sziget nyugati csücskén, Isabela környékén és a fürdést kivételesen egy aquaparkban terveztük (csúszdaaa!!!); de délután háromkor, zárás előtt két órával már azt mondták, hogy mára kész, már nincsenek nyitva. Jöjjünk korábban. Én ezt nem értem. Eleve az, hogy egy ilyen hely reggel 10 és délután 5 között van nyitva, furcsának tűnik, hiszen sehol egy fa, vagy árnyék és az UV-sugárzás miatt tán nem 11 és délután három között kéne lennie egy aquaparkban a főműsoridőnek, nem? Oké, nem gondolnak a halványfehér bőrű, északról érkező turistákra, akik három előtt ki nem teszik a lábukat az árnyékból és nem mennek vízbe, mert leázik a naptej; de például aki munka után csobbanna egyet (és költené el a belépőre a 20-25 dollárját), az sem éri meg? Így aztán, mivel az aquaparkkal befürödtünk, kerestünk egy teljesen mezei, de nagyon szép, pálmafás strandot és bosszút álltunk egy nagyon kellemes strandos délutánnal. Az esemény fényét még a homokba esett utolsó két falat pizzám és a papucsokra támadó pelikánok is csak emelni tudták :)