Siker, pénz, csillogás… Szingapúr

Valahogy ez a KFT-dal járt az eszemben, ahogy először útnak indultam Szingapúrban – ugyanis a nyaralás után rögtön visszacsöppentünk a munka világába, első „ottalvós” utam pedig a régen várt Szingapúrba vezetett.

Ez az egyik leghosszabb utunk, oda 12, vissza inkább 13 óra, ráadásul csak május óta szerepel az úticélok között; mindenképpen meg akartam nézni a várost. Júliusban kedvezett is a szerencsekerék – meg azóta még néhányszor – és örömmel láttam a ZRH és SIN reptérkódokat egymás mellett a táncrendemben :) Szóval Szingapúr. Nagyon érdekelt, hogy milyen ez az egészen egyedi kis városállam ott a Maláj-félsziget csücskén. Tulajdonképpen egy nagyon gazdag és rengeteg GDP-t termelő kis országról van szó, kb. 5 millió lakossal és elképesztő tisztasággal és renddel. Ez ügyben még az európai, sőt a svájci mértékhez képest is akkurátusak és aprólékosak, minden tökéletesre van szerkesztve, szabva és nyírva a kis országban, egyfajta kis ékszerdoboza az ázsiai, gazdag életstílusnak – az ökológiai lábnyomuk viszont így Top20-ban van, mert a természeti erőforrásaik, hát azokat nagyítóval kell keresni. A városban a tökéletesre nyírt sövények, pázsitok és parkok mellett egymást érik a plázák és bevásárlóközpontok, a maradék helyet pedig irodaházak és szállodák töltik ki. Az ötmillió lakónak már nagyrészt csak a belvároson kívül jut hely. Szingapúr minden szempontból átszálló és átrakodó állomás, a repülőtere és a kikötője a legforgalmasabbak közé tartozik az egész világon.

Új hely, gondoltam, körúttal érdemes kezdeni, hogy legyen egy átfogó képem a helyszínről – irány a Hop-on, hop-off izé, menjünk egy kört. Na, van is vagy 10 féle, találomra kiválasztottunk egyet és már suhantunk is.

A legbelvárosabb belváros – a kikötő melletti üveg/acél csodák

Világkereskedelmi csomópont

Még mindig a londoni Docklands jut eszembe

Felhős idő volt, de mivel az Egyenlítőhöz közel vagyunk,
nem ártott a naptej – az órám mellett véletlenül kihagyott
és estére vörösen visongó csík volt a legjobb tanú erre

Chinatown – a szingapúriak háromnegyede kínai felmenőkkel bír

Hagyományos építészet...

és a legújabb lakóházak – Újpalota a köbön

Színes, szagos, szélesvásznú

Kétszer négy plusz kanyarodósáv

Ilyen népsűrűség mellett (bronzérmes világszinten)
már csak felfelé lehet építkezni

A tüchtigség mintaképe

Szingapúrban a nagyon szigorú törvények szerint súlyos büntetés jár azért, ha valaki szemetel, madarat etet közterületen, tiltott helyen dohányzik vagy éppen rágózik. Viszont értékelendő öniróniát is fel lehet fedezni, a szuvenírboltok tele vannak ’Singapore is a fine city’ feliratú pólókkal… (A fine jelent olyat, hogy „remek, csodás” és azt is, hogy „(pénz)büntetés”. – a szerk.)

És még az is szerepel rajta, hogy milyen vétségért
pontosan hány száz szingapúri dollár bünti jár :)

A város egyik legújabb nevezetessége a Marina Bay Sands Hotel, mely a város legnagyobb és legdrágább ingatlana. Három torony, a tetején egy hajószerű, hatalmas tetőterasz – ennek a hotelnek az úszómedencéjéről készültek azok a képek; ahol a medence pereme felett a kivilágított skyline-t lehet látni :)

Ez a hivatalos kép (kép innen)

És így fest az öböl túlpartjáról egy felhős napon –
jobboldalt pedig a belvárosi skyline

Botanikus kert gigantikus üvegházakkal
az öböl bejáratának túlpartján

A Marina Bay Sands-nek természetesen van kilátóterasza is, ahonnan körbe-körbe lehet bámulászni, no meg elgondolkodni azon, hogy mennyibe is kerülhet ebben a hotelben egy éjszaka… A bámulászást bevállaltuk a kolleginámmal, akivel éppen a várost jártuk. Íme.

Kertkupolák – a konténerszállító hajókkal
pettyegetett kikötővel a háttérben

Singapore Flyer – a kilátóterasz legfőbb konkurenciája

Plázs a város felett

Sok sáv és sok szék

A fenti képen látható lelátó Szingapúr legfontosabb éves ünnepére készült, augusztus 9-én ünneplik az ország függetlenségét, 1969-ben ezen a napon szakadtak el Malajziától. Minden évben többórás műsorral, ünnepsorozattal és légibemutatóval emlékeznek, a próbának tanúja lehettem augusztus első napjaiban – majd kiestem az ágyamból, mikor még a vizespoharak is beleremegtek, ahogy néhány vadászgép húzott el közvetlenül a szálloda felett; a hanghatásról nem is beszélve. Először nem is tudtam, mi van, csak azon gondolkoztam, hogy a reptér majd 20 kilométerre van a városközponttól, régen rossz, ha itt ilyen alacsonyan száll valami; aztán később mondta valaki a folyosón, hogy bizony gyakorlás megy, mert augusztus 9-én tökéletes légiparádét kell bemutatni.

A Kallang folyó torkolata…

… és ezt a látványt emlegetik 'Singapore waterfront' néven

Háttérben a kikötő

És a Marina Bay Sands híres-neves pancsoldája

Néhányszor körbesétáltunk a kilátóteraszon, megcsodáltuk minden irányba a látványt, aztán elindultunk visszafelé, hogy még néhány óra pihenőt tartsunk a 13 órás éjszakai visszaút előtt. Útközben azért még arra valahogy felfigyeltünk, hogy egyes utak mentén betontömbök, illetve azon magas rácsok helyezkednek el, illetve van, ahol lámpák is kerülnek a rács tetejére, mintha meg akarnák világítani az úttestet – aztán rájöttünk:

a Formula-1 szingapúri nagydíjára készül a pálya :)

Rajthelyek és boxutca in the making

A száguldó cirkusz tulajdonképpen teljesen passzol Szingapúrhoz: jól eladható, globális és elképesztő mennyiségű pénz van benne.

Akárcsak ebben :)

Szóval Szingapúr Ázsia kicsi ékszerdoboza, érdekes, érdemes tapasztalat, de egy nagyon más világ, mint a jó öreg Európa…

Interlaken, Männlichen és Luzern - beszámoló májusi vendégeinktől :)

Bagolycsalád május látogatásáról Gyöngyi beszámolója következik :)

„Egy poszt erejéig átveszem a szót Zsebibabától, míg megosztom Veletek néhány náluk szerzett élményünket látogatásunk első napjairól. Balázzsal és Anyuval bevetettük magunkat a kis Corsába és nekivágtunk a nem rövidnek ígérkező kocsikázásnak. Münchenig jutottunk, ahol csatlakozott hozzánk a mindig méltatlankodó és ezúttal egyben mélyen csalódott Bagoly, aki az egész bajor belvárost bejárva sem talált értelmes kolbászárust, míg ránk várt. Miután túltette magát az eseten, egy hangulatos sörkertben megnéztük a bajorok és dortmundiak csatáját a BL fináléjában egy-egy (két-két…) tisztességes bajor krigli sör társaságában. Lelkesek voltak a kollégák a kertben, és mi is gyorsan elsajátítottuk a helyi szurkoló rigmust: zupabájen-zupabájen hej hej! Május végén kb. 5 fok volt estére, így aztán nem esett nehezünkre elhagyni a kertet a pár órás ’szurkolás’ után…

Egy ilyen korsót megszereztem otthonra, aminek ott helyben iszonyúan örültem, hazatérve viszont nem annyira emlékszem, hogy átgondoltam volna, mire fogom ezt a böhöm nagy korsót használni.

A szupertuti müncheni Glockenspiel, melyet volt szerencsénk
végignézni és hallgatni a város fő terén.

Másnap egy esős városnéző progi után szakadó esőben indultunk, hogy megtegyük utunk második felét, közben integettünk az autóból Lichtensteinnek is, majd ügyesen megérkeztünk Bagolyékhoz. A programtervezés úgy zajlott, hogy napi 23x néztük meg a várható időjárást, majd – mikor egész estig se jeleztek esőt másnapra egy területre – azt neveztük ki célpontnak. Nem tudtunk sokat válogatni, viszont ezzel a módszertannal szinte nem is volt esős napunk.

Első napunkra így Interlaken és a Männlichen csúcsai estek. Mesélek képekben. :)

Készültünk a hidegre, mert ugye magasba megyünk…

de igazából kicsit túlparáztuk a dolgot. :)

Csodás kilátás várt minket

Innen bámultunk kifelé és tervezgettük az egyik havas csúcs megközelítését…

Átszeltünk egy völgyet és máris megérkeztünk a Männlichen lábához, a csúcshoz kisvonat+libegő párossal jutottunk fel a csúcs közelébe, ahonnét elindult a hótaposó expedíció a csúcs meghódítása érdekében.

Ez volt a terep és a hozzá járó kilátás

Bagolyék elbizonytalanodnak egy kereszteződésnél,
de végül mindenki hősiesen megérkezett a legmagasabb pontra

Visszanézhettünk a megtett útra…

…és láthattunk völgyet is…

…hegyet is

Napunk felejthetetlen élménye marad a vacsora, mely az előre betárazott grillkolbászokból állt. A völgyben egy szimpatikus játszótéren előkaptuk a mobilgrillert, srácok begyújtották, rápakoltuk a kolbászokat, és mindezt elfogyasztottuk egy-egy méltán nem híres svájci sörkülönlegesség kíséretével. Szerencsére a helyiek szokatlan türelemmel viselték, ahogy a szél az arcukba fújta a mobilgrill füstjét, és a fűben hagyott négyzet alakú kiégés miatt sem szóltak…

Grill a’la Simon & Krusper

Kicsit azért izgultunk mi lesz ebből: mikor
küldenek el és mikor lesz már vacsink :)

A sikeren felbuzdulva ezt a bravúrt még egyszer elkövettük a héten,
vendéglátóink és a szomszédok örömére az erkélyen.

A Svájcban megszokott hegy-tó-folyó-város összeállítás jegyében telt következő napunk is, épp napsütést írtak Luzernre, úgyhogy tiszteletünket tettük a kis ékszerdobozban. Nagyon kedves kis városhoz volt szerencsénk tóparti sétánnyal, várral-várfallal, cuki óvárosi utcákkal és persze a híres fahíddal.

Bonyesz óraszerkezet a vár egyik tornyában.

Fahíd virágokkal

Pilatus a kereszt árnyékában.

Következő napra már nem találtunk jó időt a közelben, így a távoli olasz Svájc felé vettük az irányt, ahol megint sikerült megtalálni a napsütést. Zsebibaba beszámolójából (itt és itt) erről ti is meggyőződhettek :)”

San Cristóbal & farewell from Puerto Rico

Utolsó délelőttünkön a Castillo de San Cristóbal erődöt néztük meg San Juanban – ez a már sokat emlegetett erődrendszer harmadik tagja – az esetleges távolabb kikötő hajók legénységének szárazföldi támadásával szemben védte a várost. Az erődöt egy ranger (’vadőr' - a National Park alkalmazottja) vezetésével jártuk be, ismét igazi amerikai turistaprogram volt, sok ’Képzeljétek el…’ és ’Akkoriban még nem volt…’ kezdetű mondattal és döbbenetes, még sohasem hallott történelmi és földrajzi tényekkel (pl. hogy a gyarmatosítók nem bántak kesztyűs kézzel az őslakosokkal és hogy Puerto Ricóban melegebb van mint Európában és ez négyszáz éve is így volt). Ezzel együtt érdemes volt végighallgatni a nénit, mesélt érdekes dolgokat az erőd második világháborús átalakításáról – amerikai csapatok állomásoztak itt, így az évszázados falakat betonbunkerek és óvóhelyek tarkítják…

A spanyol armada korszakából

És azok a bizonyos átalakítások

Horizont – a fenti betonmonstrum ablakából

A La Perla és mögötte az El Morro is szépen látszik

Old San Juan felhőkkel díszítve

A betonbunkerekbe ma a National Park költözött – lépcsőházat
sem egyszerű vágni egy méter vasbetonba :)

A tárlatvezetés után még sétáltunk egyet az erődben, örültünk a szépséges időnek – aztán lassan eljött az ideje egy utolsó ebédnek és már szednünk is kellett a sátorfánkat a reptér felé, hogy az éjszaka leple alatt Frankfurtba hoppanáljunk – én legalábbis a jóleső, nyaralás végi fáradtság miatt így érzékeltem a 10 órás repülőutat. Hasta la vista Puerto Rico!

Elköszönős zárókép