Mondays are for Museums

Hétfőn több úticéllal indultunk neki a napnak, de a nagy tömeg eltérített a Science Museumnál (nem baj, majd két év múlva megnézzük); a 15 fontos belépő pedig elkedvetlenített bennünket a Westminster Abbey-nél. Utóbbiban jártam hat évvel ezelőtt, akkor nagyon tetszett, de ha jól emlékszem, akkor még ingyenes volt. Rengeteg sír van a bazilikán belül, egy csomó költő, egy rakás uralkodó meg olyan neves személyiségek, mint Sir Isaac Newton vagy Charles Darwin, szóval majd egyszer azt is megnézzük...

Ezen kitérők után nem tudtunk sokat filozofálni, a harmadik jelölt lett a nyerő: meglátogattuk a London Transport Museum-ot, ami utólag nagyon jó választásnak bizonyult, nyolc fontért is. Gyakorlatilag a tömegközlekedés összes londoni formájának részletes bemutatójáról van szó, egészen az 1800-as évek elejétől. Kezdésként a ló vontatta omnibuszok és postakocsik vannak kiállítva, meglehetősen jó állapotúak, annak ellenére, hogy van, ami már idestova 200 éves. Ezek a horse busok nagyon népszerűek voltak, kb. úgy működtek, mintha minden vonalat más alvállalkozó működtetne a BKV-nál, egy vonalon néhány kocsi járt (inkább egy naponta többször), ezt lehetett használni egyfajta hibridként a taxi és a busz között).1860-ban kezdték építeni az Underground Steam Railway-t, kibontjuk-betemetjük módszerrel, leginkább kétkezi munkával, az első vonal Paddington és Farringdon között 1863-ban nyílt meg. Érdekes, hogy Európa második földalatti vasútja csak 33 évvel később nyílt meg a nagyközönség előtt, ezt is feltehetném találós kérdésnek, sőt fel is teszem, na hol? Guglizni továbbra sem ér... Szóval, ezek a földalatti vasutak Londonban a kezdetek kezdetén cseppet sem rendelkeztek kellemes környezettel, a kocsik zárt ablakain kívül ugyanis olyan irdatlan füst volt az alagútban, hogy melegebb napokon kifejezetten fulladozni lehetett a peronokon. Mivel akkoriban nem vitték túlzásba a szigeteléstechnológiát, az utasok is néha "mild form of torture" szavakkal illették a földalatti gőzmetrót. Alább egy térkép a már kicsit előrehaladottabb hálózatról, ez volt a mai tube előfutára.

Az 1900-as évek elején London növekedésével az igény is megnőtt az ingázásra, ugyanis ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor kihullott az "ipari forradalom méregfoga", egyre több lett a zöldövezet, sokan kiköltöztek a belvárosból - mondjuk a mai Kensington vagy Notting Hill területére, melyek jelenleg az 1-es vagy esetleg 2-es zónában vannak a londoni tömegközlekedésben az 5 zóna közül. A lóbuszok már nem voltak alkalmasak ezekre a távokra, tömegével nyíltak meg az új vonalak, sőt megjelent az off-peak kérdéskör is: csúcsforgalmon kívül olcsóbb volt utazni, ami ma is így van. A metró villamosítása és az alagútbélelő technikák lehetővé tették a mélyebb és hosszabb alagutak építését, bár a munka nagy része továbbra is kézzel folyt. A bélelés azért volt ennyire fontos, mert London alatt viszonylag puha, agyagos kőzet van, amit könnyű fejteni, de nem nagyon van tartása, alagútovolumenben majdnem a löszbe fúrt alagutakkal vetekszik :)A metrókocsik dizájnja nem sokat változott az elmúlt 100 év alatt, legfeljebb a fát helyettesítette a műanyag. A metrótérképek is hasonlóak - kivétel az új vonalak hozzáadódását. Ez a kis térkép az 1948-as Olimpiára készült, egy modern nyomtatással simán elmenne ma is.

A metró a budapestihez hasonlóan óvóhelyként is megállja a helyét, igaz nem a hidegháború alatti időszakban, hanem a II. világháborúban. Volt olyan éjszaka is a Blitz idején, hogy több mint 175 ezer ember aludt a metróállomásokon. Utóbbi kapcsán meg is felhívnám a figyelmet a tube egyik kampányára: "tube or false" plakátok minden metrókocsiban vannak, érdemes őket végignézni itt, érdekes sztorikat hoztak össze a metró római kori maradványairól, az állomásnevek statisztikájáról és a tube kísérteteiről.A Underground mellett természetesen a felszíni közlekedést is részletesen bemutatják, a double-deckerek egészen kezdeti formáitól kezdve minden ki van állítva, még a legújabb buszokból is van egy vezetőfülke, de a népszerűség miatt ezt nem tudtuk meglátogatni belülről: apukák és kisfiúk hosszú sora állt a kormány előtt, hogy egy kicsit mindenki buszvezető bácsit játszhasson. Külön pavilonban taglalják a taxikat, bicikliket, az Overgroundot, a DLR-t (Docklands Light Railways) és a kemény 2 azaz kettő darab villamosvonalat...

Két plakátot szeretnék még elétek tárni, az egyik azért tetszett nagyon, mert remek példája az általam kifejezetten kedvelt szemléltetési módszernek, a mennyiségek képes ábrázolásának, na sok a szöveg, a plakát magáért beszél, íme:

A másik plakát pedig a 90-es évek elején készült művészeti alkotás, mely csak elsőre néz ki metrótérképnek, ezen érdemes elböngészgetni, találtok ismerős neveket :)

A múzeum után egy kis belvárosi séta kitérővel visszasiettünk South Kensingtonba, hogy Bagoly magához vehesse saját hét kilónyi cuccát, amibe "túl sok motyóm van, nem fér be a bőröndbe" címmel Zsebibaba további hét kiló cuccot helyezett el hazavitel céljából. Így aztán Bagoly sűrű szentségelések közepette, Zsebibaba pedig bűnbánó tekintettel, de a bőrönd súlyának csökkenésével növekedő túlélési esélyeire gondolva indult el a St. Pancras felé. Szerencsére a húsz percnyi metrózás végére a kedélyek lehiggadtak és szereplőink búcsút vettek egymástól, hogy legközelebb Zürichben találkozzanak, ahol meglátogatnak majd egy régen látott kedves illetőt is... :)