10 km-es mintavétel Londonból

Maratoni képes beszámoló következik vasárnapról. Reggel a Science Museumban indítottam, ami szintén a 10 percnyi távolságon belül található a lakhelyünktől, úgy ki leszek itt kultúrálva, hogy ihajj. A Natural History Museum nem mondott túl sok újdonságot, nem úgy ez: inkább Engineering Museumnak kellene nevezni. Körülbelül három órányit sétáltam fel alá a hangár méretű termekben, Stephenson első gőzmozdonyától kezdve a Ford T-modellen keresztül Apollo-11 holdkompjáig minden ki van állítva, aminek bármilyen köze lehet a közlekedéshez. Ezenkívül van két és fél emeletnyi orvoslástörténeti és gyógyszerészeti kiállításuk is, egy darabig az ember bírja a dolgot, de egy idő után nyomasztó elképzelni, hogy az adott vitrin tartalmát éppen mire is volt szokás használni. Mármint boncoltam már kisebb dögöket, meg viszonylag jól bírom az orvosi kezeléseket is (volt néhányban részem az elmúlt években), de egy idő után már sok volt az újabb és újabb történelmi vitrin, amiben pl. éppen a kloroform feltalálása előtti műtéteket illusztrálják életnagyságú bábokkal. Érdekes módon valahogy a 80-as évekbeli nyitott szívműtétet komplett műtőfelszereléssel ábrázoló vitrin kevésbé borzongatja meg az embert, talán mert a páciens feje le van takarva, meg amúgy sem látsz semmit a körülötte tolongó hét orvostól, négy nővértől, meg a két anesztenstől. :) Azt eddig is tudtam, hogy nagyon ügyelnek arra, hogy semmi nem oda való ne maradjon a betegben, de külön faliszerkezetet alkalmaznak erre a célra: egyrészt egy táblára feljegyeznek az utolsó törlőkendőig mindent, ami használatba kerül, majd pedig a megfelelő akasztókra és lyukakba be is pakolják a cuccokat utána, hogy meg lehessen számolni őket - a kendőket is, egyesével, mint amikor otthon tereget az ember... Remélem, nem tántorítottam el a kedves olvasókat ezzel a kis medicina-kitérővel, de hogy ne fokozzam a helyzetet, inkább a technológia csodája előtt hódolok illusztrációval, íme, a National Air and Space Museum kölcsöntárgya:

Részlet a műanyagok történetét taglaló kiállításról, már ezen sem hisztiznek annyit, mint négy éve:

Aki pedig megmondja, hogy mikor és hogyan került ez az autó ilyen állapotba, annak viszek egy Cadbury csokit.

A múzeum után a metró felé vettem az irányt, szerencsére itt is éppen ezerrel felújítanak, amit csak lehet - Párizsban is ez volt, csak hogy meglegyen a "épül a négyesmetró - széttúrjuk Budapestet" fíling - így hétvégén nem jár minden vonalon a tube, kénytelen voltam alaposan utánanézni, hogy mire is szállok fel. Érdekes, hogy itt a metróvonalak nem számozva vannak, hanem neveket kapnak, pl. District line, vagy Circle line, ami sokkal praktikusabb, mint Párizs 14 metróvonala, aminek a végállomásait állandóan a térképről kellett lesegetni. Némi földalatti utazás után a Monumentnél jöttem a felszínre, innen pedig kisétáltam a Temze-partra:

A kilátás kellő megcsodálása után megkerestem a híd alatt elhaladó a Lower Thames streetet, ami valójában nem utca, hanem az épületek szélén, közvetlenül a Temze partja fölött kanyargó sétány. A kép alapján az sem titok, hogy melyik hídról készült az előző fotó.

Mivel elég sűrűn vannak a hidak, hol az egyik oldalon, hol a másikon nézelődtem, így leltem rá a mai nap másik rejtvényalanyára:

Annyit elárulok, hogy ez egy újonnan épített verzió, de így nézett ki a mintapéldány is annak idején, kb. 500 évvel ezelőtt, csak azóta néhányszor leégett. A fenti ojjektum megcsodálása után átsétáltam ismét az aktuális túloldalra, a Millenium Bridge-n keresztül. Sokan sétálnak és bámészkodnak rajta, elég népszerűnek tűnik, pedig nem indult valami fényesen a karrierje, ugyanis a megnyitása napján vészesen lengeni kezdett az első gyalogosok léptei alatt, innen is kapta a becenevét: Wobbly Bridge :)

Szerintem kedves közönségem éppen elég képet látott a lenyugvó Nap fényében megcsillanó Big Benről és a London Eye-ról, így én most egy kicsit más jellegű bemutatót hoztam össze: demográfiai összefoglaló a déli part sétányáról. Az első kevésbé megszokott látvány, mely a gyanútlan diák elé tárul, egy legális gördeszkapark a turistákkal lepett sétány mellett, sokan fotózták a mutatványokat, volt egy két durva ugrás is...

Ezek a fiatalok leginkább gyakorolgatnak itt, de sokan vannak, akik pénzszerzési céllal űzik a tevéknységüket: breaktáncosok, kongások, capoeirások mind képviseltetnek itt-ott, de hadd mutassak egy-két kevésbé megszokott produkciót, ez a két afrikai fickó például alumínium tálakkal és biciklikerekekkel táncolt és zsonglőrködött.

Megfelelő adomány fejében hirtelen elénk kerülő Mickey és Minnie egérrel is fotózkodhatnak az arra hajlamosak, de találkoztam Jack Sparrow-val is - a fickó hasonlított is Johnny Deppre, de azért még van mit dolgoznia a szívtipró kinézeten. Nincsenek viszont ilyen problémái az embernek, ha maszkos szereplőt választ, így sokan fotózkodtak a sétányon grasszáló Jeditámadó hószörnnyel a Hoth jégbolygóról, de maga Darth Vader is megjelent egy idő után. Hozzáteszem, 26-27 fokban, tűző napsütésben kell egyfajta elborultság ehhez a munkaruhához.

A művészibb hajlamú egyének arany/ezüstszínű királykisasszonynak öltöztek, ha pénzt dobtál a dobozba, pukedliztek, Charlie Chaplinnel pedig kezet lehetett fogni némi apró fejében. Volt, aki teljesen egyedire vette a stílust, nem akarok belegondolni, hogy hogy érzi magát a fickó arcbőre.

A legkreatívabb viszont ez a fickó volt...

... ha pénzt dobtál a ládikájába, megkaptad a szemüveget, majd beállította a összes porcikádat néhány mozdulattal a megfelelő pozícióba, sőt, néha még egy-egy kiegészítőt is bevetett...

... aminek az eredménye egy állókép lett, de éppen olyan, mintha mozgás közben készült pillanatkép lenne.

Nagyon gyakorlottnak kell lennie az ürgének, mert négy-öt mozdulattal össze tudott rakni egy ilyen képet, saját maga meg fél másodperc alatt a megfelelő pózba vágta magát, az egész nem tartott tovább harminc másodpercnél.

A zsúfolt Temze-part után egy kis westminsteri kitérővel a Downing street és a Trafalgar square felé vettem az utam, nagy bánatomra mindvégig egy almacsutka társaságában, ugyanis egy árva szemetes nincs a fenti útvonalon. Ezt nehezen tudtam mire vélni, elvégre tele van turistával, de különben is, a miniszterelnök hova dobja a papírzsebkendőjét, amikor kiszáll a limuzinjából? Na mindegy, az almacsutkát így elvittem a St. James-parkig, ahol talán az éj leple alatt a mókusok boldogan kivadásszák a szemetesből. Arra emlékeztem a 6 évvel ezelőtti londoni tiszteletkörömről, hogy ebben a parkban vannak mókusok, de az nem rémlett hogy ennyire bátrak és kövérek. Minden kanyar nélkül elveszik a mogyorókat és egyéb felkínált csemegéket akár majdnem hogy kézből is.

Ezenkívül találtam még kacsákat, tessék megszámolni az ifjabb generációt, szép kis sárga-barna pelyhesek.

Vannak még rajtuk kívül sirályok, galambok, rigók, szárcsák, nyári ludak, hattyúk szép számmal, még vízicsibét is láttam, de az alábbi táblácskáknak sehogy sem tudtam értelmet szerezni. Valakinek van magyarázata?

Ennyi erővel az oroszlánok etetését is megtilthatnák. E rejtély felett merengve még körbejártam a Buckingham-palotát, aztán szépen hazaindultam gyalog, mondván, hogy nincs is az olyan messze. Útközben felleltem legalább 30 ország nagykövetségi hivatalát, afféle diplomatanegyed van a Buckingham-palota mögött, talán ez is magyarázza a piroslámpa-statisztikám eredményét: 10, a lámpánál sorakozó autóból öt S-osztályú fekete/ezüst mercedes, egy ezüst Audi TT, egy fekete VW Transporter sötétített üvegekkel, valamint egy mezei Ford és egy Renault, de ezek is max. tavalyi szériából, szintén krómozott árnyalatokkal... Gondolom ez nem reprezentatív minta, de azért mond valamit a helyszínről. Kb. másfél óra sétával haza is értem estére, még a vacsoráról is sikerült lemaradnom, sőt a sajgó lábaim hatására a googlemaps segítségével megállapítottam, hogy több mint 10 km-t sikerült sétálni a metrójegy megspórolása címén, de megérte a dolog. :)