Hogy szépen fejezzem ki a helyzetet: csúfosan el vagyok késve a posztokat illetően. Mentségemre legyen mondva, az elmúlt három napot Bagoly ügynök társaságában töltöttem, ami ipari mennyiségű szaladgálással és városnézéssel járt együtt, így estére csak arra volt energiánk, hogy ájultan felvánszorogjunk a hatodik emeletre aludni. De erről majd ő is firkál, nekem előbb kötelezettségeim vannak az előző poszt végén beígért dolgokkal kapcsolatban.
Kedden ugyanis a szokásos előadások és a business plan-eken dolgozó kis csapataink mellett egy igen neves úriember látogatott meg minket: Lord Nicholas Stern, a Világbank egyik volt vezető közgazdásza tartott egy nagyon remek lecture-t okulásunkra. Az ő nevéhez köthető a Stern-jelentés, melyek a brit kormány felkérésére készített a klímaváltozás várható gazdasági hatásairól. Maga az előadás igen emlékeztetett Jane Goodall beszédeire: nem kapsz konkrét adatokat vagy szenzációs történeteket, viszont az utolsó mondatok után még órákig jár az agyad az elhangzott szavakon, nem hagynak nyugodni. Egyfajta látásmódot közvetítenek ezek az előadók, kifejezetten érdemes egyszer-egyszer élőben meghallgatni őket.
Szerdán pedig Rothamstedben jártunk...
... ahol a világ legrégebbi mezőgazdasági kutatóintézetét látogattuk meg, természetesen személyes tiszteletünket téve a legrégebbi mezőgazdasági kísérlet előtt is, íme:
A kísérlet neve: The Park Grass Experiment, 1856 óta folyik, azt vizsgálják, hogy a különböző fűfélékből álló társulások hogy reagálnak a különböző természetes és műtrágyákra. A képen éppen az látszik, hogy az előtérben levő kvadrátban a talaj pH-ja nagyon alacsony az alkalmazott tápanyagkeverék miatt, három-négy faj tud megélni, azok sem túlzottan zöldes árnyalatúak. Na jó, ez nem így ránézésre, de ezt mondták a helyi okosbácsik. Egyébként a többi területen 28-30 faj is előfordul egy-egy téglalapban, így ez az alacsony pH tényleg nem lehet valami nagy buli a kevésbé tűrőképes fajoknak. Itt meg kell jegyezzem, hogy ezt a fűültetvényt biztos, hogy öntözik, vagy csak szimplán egy másik éghajlaton van mint London, ugyanis utóbbinak minden áldott parkjában csontszárazra és undok, szúrós sárgára van égve a fű, mintha nem is az eső hazájában hanem valami afrikai szavannán lennénk...
Csütörtökön a megújuló energiaforrások és az elektromos hálózatok problematikáját feszegettük egész nap, itt láttam életemben először olyat, hogy a ppt-re lehet firkálni is egy ilyen kis tollszerűséggel, nyilván megfelelő laptop vagy képernyő birtokában - ami érzékeli ezt a kis tollat.
Mindenesetre ez nagyon hasznos, egyrészt el lehet menteni az előadással együtt, másrészt megoldja a projektor-kikapcs, lámpa-fel, alvók-szemdörzsöl, táblára-firkál, lámpa-le, projektor-be témakört, ha hirtelen az ósdi palatáblás módszerre akar váltani az előadó. Maga az előadás témája egyébként azért érdekes, mert a jelen szabályozás szerint ha megújuló energiaforrásból áramot termelsz otthon (pl. van egy kis szélmotorod a háztetőn), akkor azt az áramszolgáltatónak meghatározott áron át kell venni. A túl sok, random termelt áram viszont igen nagy instabilitási tényezőt jelent, főleg a hálózat számára, a sokat változó terhelés csökkenti az élettartamát. Ezt jelenleg úgy oldják meg, hogy irdatlan lassan - évek alatt - adnak ki engedélyeket új szélmotorok vagy napelemek hálózatba kötésére, nem is beszélve a szélgenerátorokról (nagy szélforgók az autópálya mellett a Kisalföldön). Vannak azonban már mindenféle elképzelések ezek megoldására, kezdve a nagyfeszültségű európai hálózattól (szállítjuk az áramot országokon keresztül a kereslet-kínálat függvényében) az osztrákok wc-tartályos módszeréig (ha van szél és fölös áram, egy magasabban fekvő víztározóba szivattyúznak fel vizet, szél hiányában pedig leengedik a vízerőműbe). Mi egy harmadik módszert próbáltunk egy kétórás workshop keretében megvitatni: egy közepes méretű városka számára a Smart Grid hálózatok előnyeit és hátrányait kutattuk. Ezek lényege, hogy mindenki termel kisebb-nagyobb mennyiséget a napeleméből, ebből-abból, ez mind megy a hálózatba, a felhasznált áram pedig részben ebből, részben az áramszolgáltatótól származik, de az elsődleges a decentralizált, helyi hálózatok sokasága. Itt az áramszolgáltató alapvetően irányító pozíciót töltene be, ami számukra lényegesen kevesebb potenciállal jár, mint a jelenlegi , így nem nézik annyira jó szemmel az ilyen irányú kezdeményezéseket. Mivel ez egy nagyon új téma, rossz megoldás nincs - egyelőre - nagyon sokat vitatkoztunk egyáltalán a dolog megvalósíthatóságán is, nem csoda hogy csak a problémák felsorolását tudtuk felmutatni a második óra végén...
Pénteken egész nap az utolsó heti business plan competition csapatainak egyéni munkája volt a program, a nap végére egy profi szórólapot kellett felmutatnia minden csapatnak, rengeteg munkánk volt vele, még négy óra előtt két perccel is az utolsó simításokon dolgoztunk, így épphogy sikerült befejezni. Meg kell hagyni, hogy kemény volt a verseny, minden csapat fabrikált a szórólapjának valami kis designt is, rendesen össze volt rakva a mondanivalójuk, sőt, akadt akinek kinyomtatni is volt ideje (igazából nem szórólapról van szó, hanem flyerről, erről a kis háromrét hajtogatott információs papírról, amit rendszerint expókon, konferenciákon lehet felcsípni). A nagy rohanás után éppenhogy be tudtam passzírozni a programba a szokásos hyde-park-beli céltalan önmarcangolást (a.k.a. futás, a definícióért köszönet Annának), hogy aztán a St. Pancras pályaudvaron összeszedjem Bagoly ügynököt, aki ezúttal a brit kollégák tevékenységét veszi górcső alá. Ügynöki beszámolóját később olvashatják. Bagolyt azonban - mérhetetlen bosszúságára - a St. Pancras-ról való távozásunkat követően rögtön becibáltam a szomszédos pályaudvarra, ahol a célterületből először csak ennyit lehetett látni:
Aztán ezt:
Aztán jött ez:
Végül pedig, nagy nehezen elkaptam egy pillanatot, amikor senki nem tolta befelé... Jó éjszakát!
Szerdán pedig Rothamstedben jártunk...
... ahol a világ legrégebbi mezőgazdasági kutatóintézetét látogattuk meg, természetesen személyes tiszteletünket téve a legrégebbi mezőgazdasági kísérlet előtt is, íme:
A kísérlet neve: The Park Grass Experiment, 1856 óta folyik, azt vizsgálják, hogy a különböző fűfélékből álló társulások hogy reagálnak a különböző természetes és műtrágyákra. A képen éppen az látszik, hogy az előtérben levő kvadrátban a talaj pH-ja nagyon alacsony az alkalmazott tápanyagkeverék miatt, három-négy faj tud megélni, azok sem túlzottan zöldes árnyalatúak. Na jó, ez nem így ránézésre, de ezt mondták a helyi okosbácsik. Egyébként a többi területen 28-30 faj is előfordul egy-egy téglalapban, így ez az alacsony pH tényleg nem lehet valami nagy buli a kevésbé tűrőképes fajoknak. Itt meg kell jegyezzem, hogy ezt a fűültetvényt biztos, hogy öntözik, vagy csak szimplán egy másik éghajlaton van mint London, ugyanis utóbbinak minden áldott parkjában csontszárazra és undok, szúrós sárgára van égve a fű, mintha nem is az eső hazájában hanem valami afrikai szavannán lennénk...Csütörtökön a megújuló energiaforrások és az elektromos hálózatok problematikáját feszegettük egész nap, itt láttam életemben először olyat, hogy a ppt-re lehet firkálni is egy ilyen kis tollszerűséggel, nyilván megfelelő laptop vagy képernyő birtokában - ami érzékeli ezt a kis tollat.
Mindenesetre ez nagyon hasznos, egyrészt el lehet menteni az előadással együtt, másrészt megoldja a projektor-kikapcs, lámpa-fel, alvók-szemdörzsöl, táblára-firkál, lámpa-le, projektor-be témakört, ha hirtelen az ósdi palatáblás módszerre akar váltani az előadó. Maga az előadás témája egyébként azért érdekes, mert a jelen szabályozás szerint ha megújuló energiaforrásból áramot termelsz otthon (pl. van egy kis szélmotorod a háztetőn), akkor azt az áramszolgáltatónak meghatározott áron át kell venni. A túl sok, random termelt áram viszont igen nagy instabilitási tényezőt jelent, főleg a hálózat számára, a sokat változó terhelés csökkenti az élettartamát. Ezt jelenleg úgy oldják meg, hogy irdatlan lassan - évek alatt - adnak ki engedélyeket új szélmotorok vagy napelemek hálózatba kötésére, nem is beszélve a szélgenerátorokról (nagy szélforgók az autópálya mellett a Kisalföldön). Vannak azonban már mindenféle elképzelések ezek megoldására, kezdve a nagyfeszültségű európai hálózattól (szállítjuk az áramot országokon keresztül a kereslet-kínálat függvényében) az osztrákok wc-tartályos módszeréig (ha van szél és fölös áram, egy magasabban fekvő víztározóba szivattyúznak fel vizet, szél hiányában pedig leengedik a vízerőműbe). Mi egy harmadik módszert próbáltunk egy kétórás workshop keretében megvitatni: egy közepes méretű városka számára a Smart Grid hálózatok előnyeit és hátrányait kutattuk. Ezek lényege, hogy mindenki termel kisebb-nagyobb mennyiséget a napeleméből, ebből-abból, ez mind megy a hálózatba, a felhasznált áram pedig részben ebből, részben az áramszolgáltatótól származik, de az elsődleges a decentralizált, helyi hálózatok sokasága. Itt az áramszolgáltató alapvetően irányító pozíciót töltene be, ami számukra lényegesen kevesebb potenciállal jár, mint a jelenlegi , így nem nézik annyira jó szemmel az ilyen irányú kezdeményezéseket. Mivel ez egy nagyon új téma, rossz megoldás nincs - egyelőre - nagyon sokat vitatkoztunk egyáltalán a dolog megvalósíthatóságán is, nem csoda hogy csak a problémák felsorolását tudtuk felmutatni a második óra végén...Pénteken egész nap az utolsó heti business plan competition csapatainak egyéni munkája volt a program, a nap végére egy profi szórólapot kellett felmutatnia minden csapatnak, rengeteg munkánk volt vele, még négy óra előtt két perccel is az utolsó simításokon dolgoztunk, így épphogy sikerült befejezni. Meg kell hagyni, hogy kemény volt a verseny, minden csapat fabrikált a szórólapjának valami kis designt is, rendesen össze volt rakva a mondanivalójuk, sőt, akadt akinek kinyomtatni is volt ideje (igazából nem szórólapról van szó, hanem flyerről, erről a kis háromrét hajtogatott információs papírról, amit rendszerint expókon, konferenciákon lehet felcsípni). A nagy rohanás után éppenhogy be tudtam passzírozni a programba a szokásos hyde-park-beli céltalan önmarcangolást (a.k.a. futás, a definícióért köszönet Annának), hogy aztán a St. Pancras pályaudvaron összeszedjem Bagoly ügynököt, aki ezúttal a brit kollégák tevékenységét veszi górcső alá. Ügynöki beszámolóját később olvashatják. Bagolyt azonban - mérhetetlen bosszúságára - a St. Pancras-ról való távozásunkat követően rögtön becibáltam a szomszédos pályaudvarra, ahol a célterületből először csak ennyit lehetett látni:
Aztán ezt:
Aztán jött ez:
Végül pedig, nagy nehezen elkaptam egy pillanatot, amikor senki nem tolta befelé... Jó éjszakát!
Kezdő klímást idézek: "A Stern nagyon nagy arc, még én is tudom, ki az!"
VálaszTörlésBagoly ügynök pedig hiányos ismereteinek köszönheti szenvedéseit, ezért nem tudta kellően értékelni a hely nagyszerűségét! Aműgy csak rajta áll, hogy javítson a helyzetén... :)