London, Baby!

A Jóbarátok klasszikusával indítjuk a mai posztot, valahogy ez jutott eszembe, amikor szombaton reggel hat óra után nem sokkal félkábán, egy 23 kilós bőrönd ragaszkodó társaságában átverekedtem magam az RER kapuin, hogy negyvenvalahány csapattagommal együtt megrohamozzuk a Eurostar párizsi végállomását. A Gare du Nord egy eszméletlen nagy állomás, potom 6 szintje van, amelyeken a tömegközlekedés szinte minden válfaja megtalálható. A Eurostar és az RER B között természetesen 4 szint van, a mozgólépcsők nem működnek, a liftek pedig csak bizonyos szinttől bizonyos szintig járnak, öröm ez az utazónak, amikor egy gellérthegynyi cucc van a bőröndjében. Röhej, de ennyi motyóval pontosan ugyanannyi idő volt a Gare du Nord-on eljutni a kiindulási perontól a célperonig, mint amennyit előtte az RER-en ültünk a Cité Universitaire-től a pályaudvarig.

A Eurostar vonatok Párizs és London között közlekednek a Csalagúton keresztül, zárt pályán, kevesebb, mint három óra alatt érnek át egyik helyről a másikra. Ez nagyjából ugyanannyi, mint a repülőút. Utóbbival igen sok hasonlóságot mutat a Eurostar-rendszer: be kell csekkolni, majd a csomagodat és téged is ávilágítanak, aztán a boarding csak fél órával az indulás előtt kezdődik és még az ablakok is sokkal kisebbek mint a rendes vonatokon, valamint kinyitni sem lehet őket. A vonatra való felszállás után nem sok mindenre emlékszem, de a többiek sem, mindenki felőtte a pizsit, felébredtünk arra, hogy bemegyünk az alagútba meg hogy kijövünk belőle, mert elég nagy a légnyomáskülönbség, aztán hirtelen a St. Pancras pályaudvaron leltük magunkat. Ott egy kedves helyi prof várt minket, kaptunk Oyster card-ot (ama bérletszerűséget), aztán további egy óra metrózás és bőröndvontatás után megérkeztünk az Imperial College-ba, az elkövetkezendő két hét főhadiszállására. Ez South Kensingtonban található, a Hyde parktól néhány percnyire. Ha megnézitek a honlapot, a nyitólapon van egy menő kép a kék épületekkel, na a legtávolabbi, magas, kilógó kék toronyban lakunk. A nagy kerek izé a baloldalon a Royal Albert Hall, egy irdatlan méretű hangversenyterem, a bal felső sarok zöld dzsindzsája pedig már a Hyde Park.
A macerás becsekkolás után boldogan megszabadultam a bőröndtől, hátizsáktól, aztán egy kis ebéd után immediately started to felfedezni a környéket. A környék például ilyen:

Meg ilyen:

De ez csalóka, mert ilyen is lehet, welcome to Harrods, the biggest store in London...

Minden második építmény Viktória királynőről vagy Albert hercegről van elnevezve, ez éppen mindkettőről:

Rövid felfedezőutam végül elakadt a szomszédos Natural History Museumban...

...ami ebből a szögből nagyon emlékeztet a Roxfortra. :)

Egyébként a múzeum tartalma a szokásos természettudományi recept: kitömött, formalinba áztatott, kicsontozott, kilapított állati hullák, ízlésesen elrendezve. A tömeg nagyon nagy volt, rengeteg iskolás csoport áramlott fel-alá, áthatolhatatlan masszát képezve egyes folyosókon. Egy idő után sok is volt a dolog, így a dínók mellett döntöttem, amivel nem is jártam annyira rosszul, komoly tudományos eredményekre bukkantam eme őshüllők kihalásának kapcsán. Három teóriát tárok elétek, első:

Második:

Harmadik:

Lehet szavazni, hogy melyiket tartjátok legvalószínűbbnek. A dínók után még betévedtem az emlősök közé, most innen választottam záróképet, tobzódjatok :D