A világ vége után kettővel – Key West

Decemberben Bagolynak akadt még néhány szabadnapja a karácsonyi zabálómarathon és az új munkahely előtt, a lehetőségeket meg mindig ki kell használni, ha adódnak – irány Florida, hogy Bagoly is kipróbálhassa a tél-közepi Miami-hangulatot… meg a környéket is megnéztük, hogy nekem is jusson valami újdonság :)

Első teljes napunkon úgy döntöttünk, nagyot álmodunk és elmegyünk Key Westbe körülnézni – a kollégáimtól hallottam többször is, hogy jópofa kis hely, érdemes lemenni – de ennél többet nem tudtunk róla. Utánanéztünk, érdekesnek tűnt, nosza, szerezzünk autót. A kölcsönzőben a srác a svácji jogosítvány láttán némileg bizonytalanul rákérdezett, hogy „Spricht ihr Deutsch?” (Beszéltek németül?). Mondtuk, hogy igen, de mivel utána angolul folytatta egy ügyrendi kérdéssel, úgy tűnt, mintha ő próbálgatná a nyelvtudását. Aztán két mondattal később még valamit kérdezett németül, arra már hosszabban válaszoltunk, hamar világossá vált, hogy neki ez az anyanyelve, kiderült, hogy Németországban nőtt fel és inkább arra volt kíváncsi a kérdésekkel, hogy mi mennyire tudunk zwanzogni. Magyarország, mint olyan, nem volt neki újdonság  – pedig ez Ámerikában nem mindig van így. Gyakran van olyan, hogy jön a kérdés: ’Where are you from?’ ’Hungary.’ ’Wow, coool!’ és tudod, hogy fogalma nincs az illetőnek, hogy az merre van. (Ja, egyébként a szállásunk recepciósa is, meg első este az egyik éttermi hostess is rögtön tudta, sőt, egyikük csak a név alapján – aztán kiderült, hogy az egyik román, a másik egy moldáv lány volt… nem javult az eddigi arány az amerikaik európai földrajzi tudásával kapcsolatban.) Szóval, sikerült Amerikában németül autót szerezni, irány Key West.

Florida Keys

Útvonal

Igen, Key West szerencsére a legutolsó nagyobb sziget. A ’key’ (ejtsd „kí”) szó a spanyol cayo-ból ered, ami kicsi, lapos szigetet, vagy zátonyt jelent – a Floriday Keys csupa ilyenből áll. A terület első európai látogatói a változatosság kedvéért a spanyolok voltak, innen az elnevezés, ami később módosult Key-re. Ezeket az infókat már részben útközben a prospektusokból vadásztuk ki, előtte annyit derítettünk ki Key Westről, hogy jópofa óvárosa van, lehet fürdeni, érdemes megnézni az USA legdélebbi pontját és valószínűleg előbb-utóbb valami burger is az utunkba kerül a nap folyamán. Az út egyébként nem ígérkezett rövidnek, Key West ugyanis jó 160 mérföld (260 km) Miamitól. Onnan Havanna már csak 90 mérföld. Csak nem nagyon van forgalom.

Ha egyszer kijut az ember Miamiból,
 az út nagyrészt 2x1 sávos

Jobbra az Everglades csücske

’Wetland’, azaz vizes élőhely

Kicsit csőszerű ez az 2x1 sáv 250 kilométeren keresztül

Kiérve a key-k közé

Hajtogatós GPS

Szinte mindenhol 2x1 sávos az út – kivéve a hidak egy részét, ahol 2x2. Na ezt fejtse meg nekünk valaki. A szigeteken, ahol minden további nélkül elférne a 2x2, ott egy sáv jut fejenként, a hidak egy részén, ahol meg ugye az egészet meg kellett építeni, hirtelen 2x2 lesz. Azért nem az összesen, a leghosszabb híd, a Seven Mile Bridge csak egysávos. Viszont nevéhez híven hét mérföldes (~11km). Csak nem csizma.

Így kezdődik

Szembeforgalom

A szomszédos híd volt az első verzió
és még vasúti hídnak épült mintegy 100 évvel ezelőtt

Az Overseas Highway leghosszabb hídja

A hupli tetején

Egyébként ilyen (kép innen) :)

Az Overseas Highway nagy része a tenger felett halad, hidak és szigetek váltják egymást, komoly munka lehetett megépíteni. És a látvány sem utolsó – el tudom képzelni, ahogy a két háború között nyaralóvendégek vonatoznak Key West felé és ámulnak a türkiz színű víztömegen :)

És akkor (potom három és fél óra autózás után)
 megérkeztünk Key Westbe

Key West a spanyolok idején kapott egy kis kolóniát, amit azonban a britek az őslakosokkal együtt áttelepítettek Havannába, amikor 1763-ban átvették az uralmat Florida felett. 20 év múlva a spanyolok visszakapták, de új lakók nem jutottak a szigetnek. Az 1800-as évek elején többször is eladták a szigetet különböző befektetőknek, néha sikerült egyszerre kettőnek is, szóval osztozkodás volt, viszont ezzel párhuzamosan a mai Old Townt is elkezdték építeni. Az 1800-as évek második felére vendégmarasztaló hellyé fejlődött, a leendő lakosok egy része a Bahamákról érkezett (ők voltak a chonch-ok (ejtsd: ’konk’); ugyanakkor egyre többen érdeklődtek a ’mainland’ irányából is. Közben persze tengerészeti bázist is kialakítottak a szigeten, első körben spanyol-amerikai háború miatt – melyet aztán persze sokszorosára növeltek a második világháború és főleg a hidegháború alatt – a sziget egy része ma is zárt katonai terület, nem lehet csak úgy grasszálni akárhol.

A szigetlakók ugyanakkor roppant büszkék arra,
 hogy ők az USA legdélebbi lakosai
 – különösen a legdélebbi ház lakói :)

És akkor az USA legdélebbi pontját jelző hatalmas betonizé
(meg a fotózásért sorbanállók)

Mi úgy döntöttünk, a hátsó kaput választjuk

Ahogy ezer helyen a szigeten, itt is ki van írva, hogy Havanna innen már csak 90 mérföld (140km), az ember bámul a horizont felé, próbálja elképzelni azt a nagyon másik világot, de a türkiz víz és a rikító kék, fehér pamacsos égbolt nem nagyon hagyja koncentrálni.

Közben már bőven benne voltunk az ebédidőben, betértünk egy burgerre a nem messze levő strandon – vicces volt úgy izzadni az árnyékban (is), hogy közben amerikai futballt közvetítettek Philadelphiából, ahol éppen olyan sűrűn szakadt a hó, hogy a játékosok sisakján is elkezdett felgyűlni :)

A Southermost Beach Café vendégeinek
„…-ból jöttem” című alkotása

A Southernmost Point (Legdélebbi Pont – a szerk.) után úgy döntöttünk, itt az ideje sétálni egyet. Láttunk sok szépet (és be is számolunk róluk), de az egyik legviccesebb jelenetbe mindjárt a parkolójegy vásárlásakor botlottunk bele. Az alábbi képek szereplői fél perc különbséggel értek ugyanabba a kereszteződésbe…

Amerika útjait Harley-n róni – sokak álma

Ugye ti is érzitek a helyzetkomikumot? :)

Key West-nek egyébként hihetetlenül "a világ vége után kettővel" hangulata van, senki sem rohan sehova, a hawaii ing és a saru egész évben elfogadott viselet és hurrikánszezont is úgy kezelik, mint nálunk az esőben elázó törölközőket a Balatonon szokás – jön-megy a vihar, majd megszárad holnap a cucc. Jó, egyrészt viszonylag szerencsések, valahogy ritkán kapja a szigetet telibe egy erősebb hurrikán, ugyanakkor ha jön egy, utána gyakran teljes nagytakarítást és tatarozást kell véghezvinni az egész szigeten – a legmagasabb pontja kemény 5,5 méteren van, nem sok minden ússza meg szárazon a vihardagályokat. Ugyanakkor a sziget jellegzetes, századeleji házai elég jól bírják a kiképzést, nagyrészt ma is lakottak és különleges hangulatot varázsolnak az utcáknak.

Pálmafás előkert

Autóból is akad egy két vintage darab :)

Körutunk egyik legviccesebb és visszatérő pontjai viszont a piros szalagok és a műhóval, karácsonyi gömbökkel és koszorúkkal feldíszített házak voltak, hisz mégis karácsony közelgett... Annak minden amerikai kellékével. Meg persze a pálmafákkal, a kék tengerrel és a harminc fokkal, mert azt mégsem lehet félretenni egy hónapra :)

Season’s greetings :)

To be continued.