Soweto

Vadasparkos-fosszíliás első napunk után tisztességes alvászat következett. Másnap koradélutánig volt szabadidőnk, aztán már szedelőzködni is kellett a visszaútra, így igyekeztünk a délelőttöt maximálisan kihasználni és beneveztünk egy sowetói kirándulásra – ismét egy helyi ürge és a járgánya segítségével.

Első körben egy kicsit Johannesburg középső kerületeiben néztünk körül – a város egyes kerületei egymástól erősen elkülönülnek - az apartheid következményeként ez még valószínűleg évtizedekig meghatározó jellemzője lesz a városképnek. A városközponttól északra (Sandton, Bryanston és környékük nagy részén) elsősorban a tehetősebb családok laknak (itt az apartheid idején csak fehér családok jöhettek szóba), ugyanakkor közvetlenül mellettük található a város egyik legszegényebb negyede, Alexandra is.

Magas fal, szögesdrót, riasztó és fegyveres biztonsági szolgálat
 – jellegzetes ház valahol Sandton és Bryanston határán

A belvárosban ma egyrészt kormányzati épületek vannak, illetve akadnak hatalmas üveg-acél irodaházak – nagyrészt a bányászati vállalatok székházai. Egy-két utcával arrébb azonban sokszor könnyű olyan negyedbe csöppenni, ahol világos bőrszínnel ma sem lenne kellemes sétálni – nem olyan rossz a helyzet, mint a riói favellákban, de a vezetőnk javaslatára zárt ablakok mögül néztünk körül egy-két ilyen részén a városnak. Ilyen negyed például Hillbrow, mely az apartheid idején ’White only’ negyednek indult, a ’70-es években egyre kevertebb negyed lett, majd a ’90-es években befektetők hiányában elindult a nyomornegyeddé válás lejtőjén. Vezetőnk elmondása szerint ma alapvetően a drogkereskedelem és a piti bűnözők melegágya – a Constitution Hill-től néhány utcányira, mely a dél-afrikai alkotmánybíróság székhelye.

Hillbrow – nem úgy nyomornegyed, mint a bádogvárosok

Utcai zöldségesstand Hillbrow-ban

A Constitution Hill környéke

Kormányzati negyed – az ANC székháza
(African National Congress, a kormánypárt 1994 óta)

Üvegpalota

Belvárosi látkép az egyik felüljáróról

A második világháború után a kisebbségi Nacionalista Párt apartheid politikája következtében a színes bőrű lakosságot módszeresen áttelepítették kijelölt területekre, melyeket township-eknek neveztek. A földrajzi szegregáció csak egy részlete volt a faji megkülönböztetésnek, a törvény szerint feketék nem házasodhattak fehérekkel, nem járhattak ugyanolyan iskolákba, munkahelyekre, sőt, egy idő után a township-eken kívül is csak „útlevéllel” tartózkodhattak, mely igazolta, hogy „jogosan” járnak az adott negyedben. Soweto több ilyen township összeolvadásából alakult ki Johannesburg központjától délnyugatra – neve pedig a South Western Townships (jelentése: „dél-nyugati kerületek”) kifejezésből ered. A városrész és Johannesburg központja között hatalmas meddőhányók terpeszkednek – döbbenetes látvány a rengeteg agyagfal, mintha még ezzel is el akarták volna választani Sowetót a város többi részétől.

Félelmetes dombok

Üdvözüljük Sowetóban!

Ami leginkább eldöbbentett Sowetóban, hogy mennyire hatalmas. Több, mint 100 négyzetkilométernyi és vagy 850 ezer lakosa van. (Johannesburgi agglomeráció egyébként potom 4 és fél millió lakossal bír, de még ez is azt jelenti, hogy minden negyedik-ötödik johannesburgi Sowetóban lakik.) Napjainkra nagyon sokat javultak a körülmények, bár a legnagyobb gondot az jelenti, hogy még mindig nagyon kevés a munkahely konkrétan Sowetóban, az emberek nagy részének ingáznia kell minden nap Johannesburg többi részébe.

Soweto jó környéke

Ahol vezetőnk szerint „remek” a közbiztonság,
legalábbis a helyi sztenderdek szerint

Még kiskert is akad :)

Közepes lakóhelyek – a kormány által építtetett barakkokban

Két szoba, két család – de legalább van vezetékes víz
az utca végén és toi-toi a házak mellett

Az Orlando erőmű hűtőtornyai

Az elektromos áram és a víz még messze nem elérhető Soweto összes háztartásában. A fentieknek többé-kevésbé jut, ha nem is a házban közvetlenül, elérhető közelségben van. Csatornáról viszont a merészebbek is csak álmodnak. Vagy éppen mosógépről. Ehhez egyébként van egy remekül illő TED-előadás Hans Roslingtól, nézzétek meg (van rajta felirat is)! :)

Nekik nincs mosógépük (még)

Soweto legszegényebb negyedei

A kormány kiemelt projektként foglalkozik Sowetóval, az előző két képen látható negyedeken végighaladva könnyűszerkezetes, napkollektoros házakat építenek, illetve a víz- és áramellátást is igyekeznek kiépíteni

Ilyen lesz

Sowetói látkép

Útmentén

A hetvenes évek közepén az akkori kormány elrendelte, hogy a fekete iskolákban a tantárgyak egy részét afrikaans (a holland gyarmatosítók ott kialakult nyelvjárása) nyelven oktassák – attól függetlenül, hogy a tanárok és a diákok nagy része egyáltalán nem beszélte a nyelvet. Az intézkedés hatására 1976. június 16-án a diákok tiltakozó megmozdulást szerveztek, több, mint 10 ezren vonultak az utcára. A hatalmasra duzzadt tömegtől megriadó rendőrség nem tudta megfelelően kezelni a helyzetet, az egyik nagyobb útkereszteződésnél belelőttek a tömegbe, majd többször összecsaptak a helyiekkel másnap délutánig, amikor is megérkezett az erősítés párszáz további rendőr, kommandós és a dél-afrikai hadsereg formájában. Az eseményeknek az első kormányzati hírek szerint 23 halálos áldozata volt, ma 176-ot tudnak biztosan, de valójában 800-1000 körül becsülik az áldozatok számát – a június 16-át követő hónapokban többször is előfordultak összetűzések a sowetóiak, illetve országszerte a szimpatizánsaik és a rendőrség között. Ma június 16-a nemzeti ünnep, a Fiatalok Napja Dél-Afrikában.

Emlékmű

Az 1976-os események legismertebb képe a 13 éves Hector Pietersonról és az őt felkapó Mbuyisa Makhubó-ról készült – Hectort meglőtték, ő volt a legfiatalabb áldozata a június 16-i eseményeknek, egy riporter pedig éppen azt a pillanatot kapta el, ahogy Mbuyisa felkapja és elkezd rohanni vele. Hector lett az események jelképe, az ő nevét viseli az a múzeum, ahol ma az eseményekkel kapcsolatos képek, felvételek és tárgyak helyet kaptak.

A kép

Az események után Makhubót a hatóságok zaklatni kezdték, így menekülésre kényszerült, utoljára 1978-ban Nigériából hallottak felőle a családtagjai, azóta nyoma veszett. A fotón baloldalt Hector nővére látható, aki ma is Sowetóban él és a múzeum dolgozója.

Mbuyisa Makhubo édesanyjának szavai

A múzeumban körülnéztünk, amennyire időnk engedte – ismét elgondolkoztunk rajta, hogy mennyire keveset hall az ember az iskolában a 20. század történelméről, ha nincs közvetlen köze a dolognak az első vagy a második világháborúhoz…

Fotó

És az eredeti példány

Sem Bagoly, sem jómagam nem lógtuk el a történelem órákat, sőt, ahogy egyre közelebb került a sztori napjainkhoz, annál inkább érdekesnek bizonyult. Mégis, például Barcelonában, a Montjuïc erődjének a spanyol polgárháborúval és Francóval foglalkozó kiállításán döbbentünk rá, hogy a diktátor neve talán ha széljegyzetben merült fel a második világháború következményeinek taglalásánál, pedig Spanyolország nincs olyan messze, mint Dél-Afrika. António Salazarról (Portugália Francójáról) pedig nem is hallottam volna, ha nem beszélgetek a szüleimmel a Harry Potterről és nem merül fel, hogy jéé, az írónő éveket élt Portugáliában és jé, Salazar Slytherin (avagy Mardekár Malazár) keresztneve tán nem véletlenül egyezik az ország diktátorának nevével… Inkább nem szövöm tovább az oktatási rendszer kritikájának fonalát, mert sosem lesz vége ennek a bejegyzésnek.

Szóval Dél-Afrikára visszatérve – Soweto majd’ egymillió ember lakhelye és bár a mai Soweto talán a legélhetőbb Soweto, ami valaha volt, még nagyon sok tennivaló akad, mire elérik, hogy mindenhol legyen víz és áram és minden gyerek tudjon iskolába járni. Aztán majd jön a többi lépés. Addig marad az idegenforgalom. A múzeumokkal, emlékhelyekkel (Nelson Mandela egykori lakóházából is egy kis múzeum lett) és a közbiztonság javulásával egyre több érdeklődő vendég érkezik.

Portéka az út mentén

Ősi tánc népviseletben

Közben próbálnak csökkenteni a munkanélküliségen, de nehéz úgy, hogy alig vannak Sowetóban olyan munkahelyek, melyek ne az oktatáshoz, illetve az egészségügyhöz kötődnének. Ráadásul egyre több a nyugdíjas Sowetóban, ami megint csak nem kedvező táptalaj a gazdasági fellendüléshez. A bányászat, mint iparág ugyan testközelben van, de egyrészt már messze nem kell hozzá annyi emberi munkaerő, mint korábban, másrészt a meddőhányók egy része már csak egy valaha volt bánya mellett áll – nem üzemel már az összes domb mögött exkavátor.

Csak a félelmetes méretű huplik maradtak

Meg egy-két tározó és bányató valahol mögöttük

A végére még a sowetói élet egy fontos aspektusát tartogattam, és ez kérem a futball. Három nagy sowetói csapat van, a Kaizer Chiefs, a Moroka Swallows és az Orlando Pirates csapata; ha egymás ellen játszanak, az egész városrész tele van szurkolókkal. A Kaizer Chiefs a foci vb-nek is otthont adó FNB Stadiumban játszik, ottjártunkkor épp aznap délután fogadták az Orlando Pirates-t, olyan szurkolói (és időnként egy emberként (autóként) tülkölő) dugóba kerültünk a stadion környékén 4-5 órával a meccs előtt, hogy a tervezett időponthoz képest egy órás késéssel értünk vissza a szállásunkhoz…

Soccer City, avagy az FNB Stadium

És ha már a foci vb… a dél-afrikaiak még mindig
nagyon szeretik a vuvuzelákat :)