October – Red, white and blue

Októberre egész pofás táncrendet kaptam, keleti part, nyugati part, éjszakai járatok; mindjárt jobban érzi magát a bőrében egy magamfajta bagoly egész hónapban, mint amikor helyi idő szerint reggel hét ELŐTT kezdődik a mulatság. Szóval nem csak a jetlagtől van néha oda az ember gyereke, bár még mindig az az igazi mumus.

A hónap mindjárt az ilyen szempontból is külön frászos Los Angeles-szel kezdődött. 8-9 óra időeltolódást lehetetlen két napra kompenzálni, majd hipp-hopp visszaállni az európai időszámításra. San Fransisco ugyanilyen, a kaliforniai utak egy része mindig egyfajta delíriumban zajlik, egyrészt a hullafáradtság ellenére hajlamos az ember helyi idő szerint hajnali 4 és 5 között felébredni és úgy érezni, hogy ott helyben meg tudna enni egy lovat is, azonnal, egyben. Merthogy otthon már jócskán benne lenne az ebédidőben. Persze ilyenkor ritkán adott az ágyam mellett egy egész ló, úgyhogy be szoktam érni a mindig magamnál tartott kekszekkel – az ember ennél a melónál a nap legváratlanabb időpontjaiban lesz éhes, ezért mindig van nálam néhány zacskó olyan kaja, amit az összes országba be lehet vinni. Hiszitek vagy nem, például a levespor nem tartozik ebbe a kategóriába, a szárított zöldségek miatt. A jetlagre visszatérve, a másik undi periódusa a napnak olyan helyi idő szerint délután 4-5 körül jön el, amikor már jócskán durmolna az ember lánya, de még vígan süt a nap és egyébként is, ha akkor lefekszik, akkor ismét garantált a másnap kora hajnali ébredés és a farkaséhroham. Arról nem is beszélve, hogy visszafelé pont ilyentájt indulunk; így az ezt megelőző délutánokat megrögzött és többnyire sikertelen alvási kísérletekkel szoktam tölteni, hátha egy kicsit kipihent leszek a 12 órás visszaútra. Haha. És akkor hazaér az ember európai idő szerint délután 5-kor, azt sem tudja, hol van, de még fent kellene maradni úgy este tízig különben beájul 4-5 órára és felébred este 10 körül és nem tud aludni úgy reggel 6-7-ig (kaliforniai idő szerint este kilenc, pont akkor feküdne le, mint a rendes óvodások). Nyammm.

Szóval Los Angeles. Odaúton egész jó képeket sikerült lőni, nem mindig van ilyen szerencsém.

Valahol Nevada felett

Kanyar a Santa Monica Bay felé
(az előtérben Thousand Oaks, az öböl túloldalán
a világosabb terület Los Angeles)

A domb a kép közepén a Hollywood Hills,
előtte Central Los Angeles,
jobbra lent, a magasabb épületek pedig a Downtown

Ja, és a fehér pötty középen a dombokon a Hollywood sign :) A képekről az is látszik, hogy még javában sütött a nap, mire odaértünk. Utasok ki, csomagok ki, mi is ki, útlevélellenőrzésen be, csomag összeszed, busz megkeres, mire eljutottam oda, hogy leszórtam a cuccot a szobámban, már éppen sötétedett. Alkonyat ide vagy oda, nekem még volt futnivalóm -  igyekszem nem ellógni, meg remek módja a nap levezetésének és egész jól el tud aludni utána az ember; szóval nekiindultam. És nem felejtettem el a fotómasinát sem :)

Long Beach a „kék órában”

Nagyon szeretek ebben az időszakban fotózni,
remek fények vannak

Ugye?

Másnap néhány kedves kolleginámmal autót béreltünk és bementünk a városba. Egyikük elhozta a 82 éves anyukáját, így hozzá szabtuk a napot. 20 évvel ezelőtt már járt erre egyszer a néni, azokat a helyeket jártuk újra, ahol akkor voltak… mondta is, hogy nem gondolta, hogy ő még valaha egyszer eljut ide. Egyébként abszolút jól bírta a napot, még este ő szervezte össze a közös vacsorázást, nem győztünk futni utána.

Jártunk a Hollywood Boulevard-on – ahol a klasszikus jelmezek
még mindig uralják a piacot

Felmentünk a Griffith Observatory-hoz megnézni a Hollywood sign-t
(a dombon van középen, a fehér folt)

Meg azért körülnéztünk a másik irányba is – Downtown L.A.

És ismét elszörnyülködtünk, hogy ez a város akkora,
mint egy megye (illetve, hogy pontos legyek, mint egy kanton)

Aztán elindultunk Venice Beach felé. Itt még nem jártam, de ezt tetszett a legjobban a nap folyamán – talán azért is, mert most ez volt az újdonság. Útitársaim viszont nagyon eldöbbentek, ugyanis a korábbi évekhez képest nagyon megváltozott a városrész arculata, valahogy úgy tudnám jellemezni, mintha a romkocsmák közönségét egy kicsit több pénzzel kitömve elszabadították volna egy szezonvégi, vízparti bazársoron. Én értékeltem a változatosságot :)

Műalkotás

Voltak azért nagyon pofás kis apróságok
a csomagoló afro-amerikai kofák mellett – például
ezeket a gizgazokkal teli pitliket elfogadnám

De ezt a kerítést is… látod, Apu, min lakik a bozót?

Ja és naplemente is volt, meg tengerpart is,
de én elakadtam a részleteknél.

Venice Beach után kellően elfáradva indultunk vissza Long Beach felé, majd mintegy 50 percnyi autózás után hipp-hopp, ott is voltunk. Mondtam már, hogy bazinagy ez a Los Angeles?

Másnap – erre mondják, hogy brutál kiadós reggeli

Délelőtt Long Beach-en jöttem mentem, elszántam magam egy walmart-os körre is, karácsonyi meglepetések után kajtatni, persze az pont nem volt, amit kerestem, de legalább szereztem Bagoly névnapjára ajándékot. Amivel utána összepakolás közben fel kellett keresnem a hotel recepcióját, hogy ugyanmár, tudnának-e valami módszert arra, hogy ezt az izét leengedjem, mert keményre van fújva és nem szeretném, ha 12 ezer méter magasan a nyomáskülönbség miatt egyszer csak szétdurranna. Csak kicsit néztek rám furcsán, de aztán kerítettek egy karbantartót, aki lelépett a cuccal öt percre, majd visszatért a lapos verzióval, amit már megnyugodva tömködtem bele a bőröndömbe. Lehet találgatni, hogy mit kapott Bagoly :)

A bevásárlókörút után ismét elszántam magam egy futásra, mondván hátha utána jobban megy a délutáni csendes pihenő. Közben fotóztam is egy kicsit.

Long Beach

Jobbra a Queen Mary óceánjáró, ma múzeumként működik,
balra viszont egy mai társa – valószínűleg nagyobb, mint ő

A strandszezonnak már vége van

Hullámtörő…

… yachtkikötővel

See you Los Angeles! Folyt. köv. :)