Fókanézőben - Milford Sound

Gleccserek után fjordok felé kanyarodtunk – egy kis alvásszünettel megszakítva az utat. Az ugyanis kanyarog fel-le hegyek között, tavak mellett, összesen vagy 600 kilométeren keresztül, mire elér a Fox Glaciertől a Milford Soundig. Előző délután/este letudtuk kb. a felét, Cromwellben szunyáltunk egyet, másnap pedig jó korán nekiindultunk, hogy elérjük Milford Soundban a délutáni hajót.

Kanyargós útifilm 600 kilométeren

Reggel

Tópart

Közeledünk (újra) a tengerparthoz

Esőcseppek – alagút-verzió

Egy egysávos alagút nem messze a céltól

Átértünk a túloldalra – felhő, eső, köd, hát elsőre broáááf.

Később azért rájöttünk, hogy nem is olyan szörnyű itt az esős idő, lehet azért szépeket látni. A hajó másfél-két óra alatt megy körbe a fjordban és meg lehet állni a kutatóközpontnál körülnézni, meg tengeri kajakozni. Bevállaltuk mindkettőt. A Milford Soundban egyébként rengeteget esik az eső, átlagosan évi 7 méter (!) csapadék hullik összesen. A Fiordland (Új-Zéland déli, fjordokkal tűzdelt vidéke) a világ egyik legcsapadékosabb területe, körülbelül évente kb. kétszer annyi eső esik, mint az Amazonas környékén. Ez azt jelenti, hogy az év kb. 200 napján ilyen idő van, mint amit a fényképeken láttok, a képeslapok a kivételek.

A propaganda szerint ha valaki az igazi Milford Soundot
akarja megtapasztalni, akkor ezek az ideális körülmények :)

Annyiból tényleg így van, hogy ha esik az eső,
 tele vannak a vízesések – nem kicsik és nem kevés van belőlük :)

Viszont a hegycsúcsok szempontjából
 már annyira nem menő a dolog.

A fenti képen a majd’ 1700 méter magas Mitre Peaket kéne látni, ez a jobb oldali hupli mögött van, kb. kétszer akkora, csak éppen semmi nem látszik a felső párszáz méterből :)

A Milford Soundban több helyen laknak új-zélandi medvefókák

Annak idején nagyrészt miattuk jártak egyre többet errefelé az európaiak – ugyanis a medvefókáknak nagyon jó minőségű prémjük van. Egy időben a vadászatuk miatt erőteljesen lecsökkent az egyedszámuk, de amióta bejött a neoprén meg a softshell, messze nem pörög annyira a fókaprémbiznisz. Szerencsére.

Déli szieszta

Töltött zoknik :)

Közben egyébként vízszintesen esik az eső

Itt-ott javasolták idegenvezetőink, hogy tessék felkapni egy-egy sárga esőkabátot és kimenni a nyílt fedélzetre körülnézni, sőt beállni a lezuhogó vízesések alá (egy-két helyen egészen közel tolta az orrát a hajó a falakhoz), de miután egy lelkes amerikai hölgy két másodperc alatt bőrig ázott az első zuhany alatt, nem volt olyan nagy tolongás az utóbbi programért.

Kilátás

Színvilág

A Milford Sound valójában nem sound, hanem fjord – a sound szélesebb tengeröböl, vagy tengerszoros, a fjord viszont tengervízzel feltöltött, egykori, U-akakú, keskeny gleccservölgy. Viszont annak idején soundnak nevezték el, úgyhogy úgy is maradt – ahogy Fiordland szinte összes fjordja, melyek név szerint mind soundok. És az egész placc Fiordland, i-vel. Hagyományőrzés a javából :)

Találó nevén a ’Seal Rock’ vagyis Fókaszikla

Stirling Falls – az egyik állandó vízesés, de esőzéskor
 extra adag vízzel kedveskedik a látogatóknak

Közben közelebb eveztünk a szunyáló töltött zoknikhoz

Egyikük azért méltóztatott egy vízbepottyanást előadni
 a kedvünkért – a kép még a bemelegítés során készült

Jó órányi hajókázás után megálltunk a Milford Discovery Centre & Underwater Observatory-nál, egyrészt megnézni a bemutatóhelyet, másrészt kajakozni egyet. Aznap mi voltunk az elsők, akiknek ez bejött, előtte túlságosan sokat hullámzott a víz abban a kis öbölben is, ahol a kutatóközpont lakik. Mivel az esős nyálkában nem volt rajtunk kívül más lökött víziegér, akinek pont tengeri kajakozáshoz lett volna kedve, így privát túránk volt egy kedves kanadai idegenvezető leányzóval. Aki mellesleg elmesélte, hogy miután vancouveriként (óceáni klíma, dél-angliai időjárással) lehúzott egy évet egy québeci kisvárosban, ahol fél évig fagypont alatt (nagyon alatta) volt a hőmérséklet, egy életre elege lett a hidegből és nekiindult a világnak, hogy megkeresse a számára ideális klímát. Hogy miért pont a Milford Sound lett az, nem tudta megmondani, de bevallása szerint remek itt élni – nincs fagy, nincs stressz, nincs rohanó életmód és minden nap lehet kajakozni. Utóbbi egyébként nagyon profin volt kitalálva. A kutatóközpont oldalán van egy kis pontonsziget, kaptunk cserecuccot, vízhatlan felsőt, mentőmellényt (kötelező), aztán csüccs vízre. Utóbbit egy lifttel oldják meg, szárazon beül az ember a mozgatható, rácsos platón álló kajakba, majd ráengedik a vízre. Egy normál kajaktúrán a borulások fele vízreszálláskor történik, gondolom ezt próbálták elkerülni, mert itt a parttól már pár méterre több tíz méter mély a víz. Maga a kutatóállomás is lebeg a vízen, le van horgonyozva a sziklafalhoz, de az apály-dagállyal együtt ingázik le és felfelé.

Kilátás a kajakomból

A túrán egy folyótorkolatnál eveztünk egy órácskát, megnéztük a vízeséseket a parton, ittunk a folyóvízből a kajakban ülve (a fjordban sem rossz, de ott bele lehet markolni a sós vízbe is, az annyira nem menő) és próbáltuk egy helyben maradni. Utóbbi kifejezetten nehéz, így vállalható fotót sem sikerült készíteni egyszerre kettőnkről – pedig hosszú perceken keresztül próbálkoztunk, de vagy mi sodródtunk el egymástól, vagy az idegenvezetőnk feneklett meg az öböl szélén. Szóval maradt a külön fotó.

Bagoly kajakkal

Zsebi kajakkal és esőcseppekkel

A kajakozás után még beneveztünk egy körre a kutatóközpontban is – sokat mesélnek a fjord élővilágáról, külön büszkeségük azonban az élő black coral (vagyis fekete korall), melyet egyedül náluk lehet megtekinteni természetes körülmények között száraz lábbal. A black coral alapvetően sötétebb, mélyebb vizekben szeret lakni (olyan 500 méteres mélységtől lefelé), valójában pedig csak a váza fekete, az élő részei mindenféle színűek lehetnek. A Milford Soundban az elképesztő mennyiségű eső miatt a fjordokat  körülvevő erdőkből csak úgy dől lefelé a növényi csersavakkal dúsult esővíz. Ez egy szinte állandó plusz réteget képez a tengervíz felszínén, amely nem nagyon keveredik a tengervízzel. Ez sokkal sötétebb fényviszonyokat jelent a víz alatt – tehát nem kell 500 méter mélyre menni, ha valaki black coralt akar látni. Az itteni kutatóközpont kapszulaként lebeg a vízen, az alsó fele mintegy 10 méter mélyre merül alá, legalul pedig üvegablakok találhatók. Az ablakok külső felére szerelt virágládaszerű tartókban élnek a korallok, melyeket huszonegynéhány éve „ültettek”. A bemutatóhely pár éve nyílt meg, a korallokat ekkor ládástul átemelték a fjordfalról a kapszula oldalára.

Black coral

Jól látszik a fekete váz

Snake star vagyis kígyókarúféle
- a tengericsillagok rokonai

Jelen esetben a black coral snake starról van szó

Szerves törmelékkel táplálkoznak
= takarítják a korallokat :)

A bemutatóhelyen egyébként csak egyetlen korallnak volt két kígyókarúja, ha megnézitek, a második korallos képet, így néz ki a black coral a snake star cleaning service nélkül. Ha korall lennék, én is tartanék snake start.

A vízalatti, halványzöld világba tett alámerülésünk után (Harry Potter és a sellős próba jutott eszembe egyébként a hangulatáról), szóval utána felmásztunk és már jött is a következő hajójárat, hogy visszavigyen bennünket a partra.

Nem javult számottevően az időjárás

De legalább babzsákokon fetrengve lehet nézelődni :)

Na, azért kezd alakulni, például már nem esik az eső

Csak a víz, de az szépen – Bowen Falls

Kifelé menet sikerült megnevezni a napi nyavalyánkat is,
 a kis dögök ugyanis csípnek, mint a szúnyog
 és amint elállt az eső, azonnal bejelentkeztek.

És amikor még nem volt Chemotox, akkor csak az állig beöltözés és a szentségelés maradt ellenük. Persze az állig beöltözésre használt ruhák nem voltak éppen vízhatlanok, így vagy állandóan cserélgették a rengeteg eső miatt átázott ruháikat, vagy üldözték a sandfly-okat. A legyek a poliészterekhez és a farmerhez még nem evolválódtak hozzá, de lehet, hogy csak idő kérdésre. A maláriaszúnyog ellen elvileg hatásos Antibrumm Forte (ez a neve, komolyan) sprayre röhögve tojnak, illetve csípnek, tapasztalat.

A hajótúra után elköszöntünk Milford Soundtól, mert még aznap el kellett jutunk Te Anau-ig, pontosabban Manapouri-ig ahol a szállásunk várt bennünket.

Pillanatkép útközben

Kilátás a szállásunkról – a szomszédos ház tetejét
 leszámítva gyönyörűséges

Késő este ide vagy oda, még lebattyogtunk
 a kis strandra körülnézni – jó éjt! :)