’What happens in Vegas, stays in Vegas.’ Mi bejegyzést írtunk inkább!

Legalábbis a saját látogatásunkról :) Az előző poszt végén már szóba került, hogy a new yorki Super Bowlt sikerült egészen kellemes, szinte tavaszias időjárással megúszni (4-5 rétegnyi ruházatban legalábbis annak tűnt); de másnap reggelre Holle anyó előkerült és nem igazán akaródzott abbahagynia a párnarázogatást. A hó a legjobban felszerelt reptereken is tud káoszt okozni, már szimplán azzal is, hogy a csökkent látási viszonyok miatt az fel- és leszálló gépek között nagyob távolságot kell tartani – amivel máris borul a mindennapokban jól működő és általában igen szoros menetrend. Ez JFK-n szinte borítékolható. Úgy terveztük, hogy nagyjából két és fél – három óra alatt tömegközlekedéssel átverekedjük magunkat New Jerseyből New York másik oldalára. Ez részben némi hó, részben némi bénázás hatására csak négy óra alatt sikerült; így aztán amikor lélekszakadva berohantunk, hogy 40 perc múlva megy a gép és hát mi is szeretnénk vele menni, mondták, hogy izé, már késő, de lesz majd egy következő két óra múlva, azzal mehetünk. Kicsit lelombozva, hogy, hát így lehet lekésni egy repülőt, kérem, elkullogtunk a biztonsági ellenőrzés felé. A túloldalon viszont szembesültünk azzal, hogy az előző járat nem ment még el és még vagy két órát fog késni. Nosza, transfer desk, kezicsókolom, nem lehetne-e mégis valahogy visszakerülni? Némi ügyintézés után megoldották, Bagoly extrán rákérdezett a csomagokra, hogy ugye azok is velünk jönnek, mondták, hogy nem gond, megoldjuk. Azért maradt bennünk egy kis félsz, hogy jó lesz-e ez így, de maximum az lehetett, hogy a csomagok majd jönnek a második járattal, ám legyen, menjünk, amint lehet. Jó három órás késéssel el is indultunk, potom öt és fél órával később meg már ott toporogtunk a las vegasi McCarran repülőtéren.

By the way – ez fogadja a látogatót,
 amint az kiteszi a lábát az utashídról.

Balra el, mozgólépcső, magasvasút, szomszéd terminál, 16-os baggage belt. Csomagok nem jönnek. Csodás, akkor megvárjuk a következő gépet, azt mondták az irodában, azon van, elnézést. Nyáááá. De legalább volt időnk szállást keresni. Ingyen wifi, király, laptop elő, némi válogatás után kiszúrtuk a nyertest, persze közben elmúlt éjfél, telefon, hogy ma este van-e hely, akkor hogy is csináljuk a foglalást, stb. Mire végeztünk, megjöttek a motyók is, szereztünk fuvart a szállásunk felé, közben hajnali egy is elmúlt (európai idő szerint meg a másnap reggel 10 is); úgyhogy amint kaptunk kulcsot, elhúztuk a csíkot meg a bőröndöket aludni.

Másnap reggel gyors reggelivadászat és el is indultunk körülnézni a városban. Az első dolog, ami meglepett minket – hogy teljesen lehetetlen dolog a téli Las Vegasban az időjárásnak megfelelően felöltözni. Általában segíteni szokott az, hogy új helyeken kinézek az ablakon, megnézem, mit hord az emberek többsége és általában azzal a mennyiségű ruhával túl is lehet élni a napot. A havas New Yorkból érkezve nehezünkre esett letenni a kabátot, a városba elindulva azonban meglepve konstatáltuk, hogy sokan csak egy szál pólóban mászkálnak, mások viszont hozzánk hasonlóan dzsekiben és a kettő között minden akadt. Ahogy a nap belemelegedett, a kabát kezdett sok lenni – de csak addig, amíg fel nem ültünk egy városnéző buszra, ott kifejezetten kevés lett. És ezt a felveszem-leveszem mókát egész ott tartózkodásunk alatt folytattuk, hol melege volt az embernek, hol hidege, de mindig volt nálunk nagyjából 20 foknyi időjárást felölelő ruhaválaszték amit le-fel húzgáltunk, attól függően, hogy mennyire sütött a nap és mennyire fújt a szél. Hát, ilyen ez a téli sivatag.

Merthogy Las Vegas a sivatag közepén található, Nevada állam legnagyobb városa, jó 600 ezer lakossal. Meg az elképesztő mennyiségű turistával és egyéb látogatókkal, a szerencsejáték fővárosában ugyanis előszeretettel tartanak itt mindenféle konferenciákat és üzleti találkozókat is. A sivatagban. Ahol úgy 100 évvel ezelőtt épphogy csak várossá nyilvánították az alig 1000 lakosú Las Vegast, mely egyébként az arrafelé vezetett vasútvonal mellett született. Az 1920-30-as években biztonságos „kikötő” volt a Kalifornia felé vezető úton, később a Hoover-gát megépítésével (kb. 50 mérföldnyire található a várostól) pedig a turizmus is felfelé ívelt; de közben az igazi katalizátor a szerencsejáték 1931-es nevadai legalizálása volt – a hotel- és kaszinóépítési hullámra pedig még rátett egy lapáttal a Manhattan-terv miatt ide özönlő, szabadidejét a városban eltöltő munkaerő is… Ez már elég lendület volt ahhoz, Las Vegas egyelőre megvesse a lábát a sivatagban, bár a fenntarthatóság (víz, víz, víz!) egy egyre inkább frusztráló, mindennapos kérdés lehet a város menedzsmentjének napirendjén… No, de Las Vegasról mindenkinek a kaszinók jutnak inkább eszébe, ha jól sejtem. Mielőtt továbbolvasnátok, kattintsatok ide, zenei aláfestésnek pont jó lesz Elvis Presley klasszikusa, itt éppen a ZZ Top előadásában. (De Elvisre is kattinthattok, a ’60-as évek érzésért. A mai Vegashoz nekem valahogy közelebb áll a ZZ Top.)

Ez itt a Las Vegas Boulevard South,
 avagy The Strip

A világ 25 legnagyobb hoteljéből 15 a Strip mentén található,
 ami összesen nagyjából 62000 szobát jelent

A Bellagio híres szökőkutas medencéje – esténként
  minden 15 percben pár perces vízishow-t adnak

CityCenter & Silverado – a vegasi hotelek nagy részének nincs erkélye

Ugyanis nincs még egy város, ahol ennyi részeg ember és szélsőséges hangulat lenne összezsúfolva. Ilyen helyen nem célszerű olyan épületeket építeni, ahol egy ajtónyitás kell ahhoz, hogy kivesd magad a negyvenhatodik emeletről, vagy a merészségedet próbálgasd az erkélykorláton mattrészegen. A végén még sárgaföld lesz belőle.

A Venetian, melyet meglepő módon Velencéről mintáztak

Belül a boltok között felhős égre mázolt plafon és az első emeleten kanyargozó kanális várja a látogatókat, melyeken csinos összegért gondolázni lehet, miközben a gondolás olasz dalokat énekel (gyakran mexikói akcentussal).

Retro a Mirage-ban – és azért a szép felhőket is nézzétek meg,
 mákunk volt az idővel

Ceasar’s Palace,
 amfiteátrummal, ciprusokkal és invitáló legionáriusokkal

Időnként azért ki lehetett látni a környékre is – attól,
 hogy sivatag, közel sem lapos

A Strippel szomszédos utcákban már kisebb hotelek vannak

Ezen a képen viszont remekül látszik, hogy mennyire közel van az egészhez a McCarran International Airport. Ahol nagyjából 40 millió utas fordul meg egy évben. Európában 4 repülőtér van, ahol ennél több: London Heathrow, Paris Charles de Gaulle, Frankfurt és Amszterdam. Más dimenziók na…

’New York, New York’ – annyi város inspirált itt kaszinót,
 ez sem maradhatott ki

Szabadság-szoborral, igen.

Ez pedig az egészen elképesztő,
 papírvárra emlékeztető Excalibur…

Kóbor turisták

Talán tényleg ez a legjobb szó rá, nagyon „fabulous” akar lenni. A tábla egyébként annak idején nem került jogvédelem alá, így ezer ponton megtalálható a városban, szabadon lehet másolni és persze a szuvenírek összes létező formája is kapható vele, a hűtőmágnestől a Las Vegas tábla alakú perselyen keresztül az otthon felállítható másfél méteres változatig.

Las Vegas legrégebbi esküvői kápolnája

Utóbbit mindig a Las Vegas tábla közelében találni, amely néhány évtizedenként költözik – a Strip folyamatos növekedésével ugyanis szép lassan körülnövik a kaszinók, és hogy nézne már ki a város közepén egy ilyen Welcome to Fabulous Las Vegas! felirat? Szóval ilyenkor felpakolják a táblát is, meg a kápolnát is, oszt mennek egy-két mérfölddel arréb.

Luxor Hotel & Casino – ez vajon melyik országra akar utalni? :)

Ez talán nem annyira egyértelmű, mint a Luxor… Az MGM Grand
 az Oz, a csodák csodája féle Smaragdváros-koncepció köré épült.
 Éjjel zölden világít. Az egész.

Átlagos délelőtti forgalom egy mellékutcában

Egysínű vasút – a kaszinók közötti vendégforgalmat szolgálja ki

És akkor induljunk el a Downtown,
 vagyis a belváros felé – a távolban a Stratosphere

Mely éppen a valódi Las Vegas szélén található. A Strip ugyanis nem Las Vegas közigazgatási határain belül található, hanem Paradise és Winchester városkák osztoznak rajta. Las Vegasban annak idején a városközpontban található Fremont Streeten kívül nem lehetett kaszinót építeni a városhatárokon belül; a Fremont Street pedig elég hamar tele lett kaszinókkal és hotelekkel, ezért a városba bevezető utak mentén, a városhatárokon kívül kezdtek el gombamód szaporodni az újabb kaszinók és ebből alakult ki a Strip.

Las Vegas city limits

A Downtownban sajnos nem volt időnk rendesen körülnézni; pedig érdekes lehet végigsétálni a ma már fedett és Fremont Street Experience-nek átkeresztelt egykori kaszinófőutcán. Las Vegas városa maga egyébként elég komoly városrehabilitációs problémákkal küszködött az elmúlt évtizedekben, a Strip akkorára nőtt mellette, hogy a „nagy pénz” már ott van. Ugyanakkor ezzel viszonylag sok megmaradt a belvárosban Las Vegas korai évtizedeinek hangulatából, ha ezt sikerül megragadniuk és megőrizni, az kiutat jelenthet. Mondjuk a Fremont Street egy jó első lépésnek tűnik ehhez :)

Bepillantás a régi időkbe

A gyalogos és buszos városnézés után este szereztünk autót a másnapi programhoz (jóóó lesz, meglátjátok), aztán elmentünk a Stratosphere-hez, hogy magasból is körülnézzünk.

Bárlátkép

The Strip – maga a Las Vegas Blvd enyhén balra kanyarodik,
 a hatalmas fénycsóvát a piramisa tetejéről árasztó Luxor
 a jobb oldalán található

Esti nyüzsgés – baloldalt elöl pedig a legutóbbi
 világgazdasági válság egyik áldozata sötétlik

Azért valahol durva, hogy ha nem is uralja a városképet, de mindenképpen szembetűnő és ott áll már majdnem 5 éve, befejezetlenül. És ahogy még napközben az idegenvezetőnk említette, kb. 1 millió dollár hiányzik a befejezéséhez, ami egy ilyen többezer szobás szállodánál nem egy egetrengető összeg, de még mindig nem találtak rá befektetőt…

X-scream – az egyik attrakció a Stratosphere tetején

A kar időnként megindul lefelé és az ülések ijesztő sebességgel csúsznak előre, kilógatva a benne ülőket város fölé. Bagolynak való cucc. Némi szörnyülködés után visszatértünk inkább a horizont bámulásához.

Ahol nem világítanak, az már a Mojave-sivatag

Remek lehetőség arra, hogy próbálgassam, hogy birkózik meg
 a fotómasinám a zoommal és az éjszakai fényekkel

Smaragdváros tényleg kitűnik
 – ahogy a kivilágítatlan, befejezetlen monstrum is elöl, lehet,
 hogy ezek után ez lenne a legjobb PR, ha találnak befektetőt neki…

Északra a valódi Las Vegas,
 középen a Fremont Street-tel

És akkor a másik, egybehangzó véleményünk szerint még őrültebb attrakció...

Insanity Ride – egy dolog, hogy kilógatják őket a semmibe…

De ez egy körhinta!!!

Az egyik srác nem is bírta az utasok között, igen hamar a mellette ülő haverja mögé rejtette az arcát és ki sem bújt mögüle, amíg vissza nem húzták a cuccot a kilátó fölé. És még fizetett is érte… Mi csak a „parton” szörnyülködtünk, Bagoly különösen.

De ami mégiscsak az egész Las Vegasban a legdöbbenetesebb,
 hogy a város közepén a fények, meg a fabulous, meg minden,
 de egyszer csak, mintha elvágnák az egészet

És no víz, no árnyék, csak némi bozót, egy-két gyík,
 a hegyekben muflonszerű bighorn sheep-ek és csókolom

Utóbbi persze nem látszik a képeken, de gondoljatok bele… majd segítünk sok-sok képpel az elkövetkező posztokban :) És mi még télen jártunk arrafelé.

Miután kibámulásztuk magunkat, elindultunk hazafelé. Még beugrottunk egy kütyüboltba akkumulátor-töltőért, a fotómasinám töltőjét ugyanis életemben először otthon felejtettem és másnap olyan helyre mentünk, ahol, ha valamit csinálni, fotózni érdemesnek tűnt látatlanban is (és nagyon, nagyon igazunk lett), így mindenképpen orvosolni kellett a vörösen villogva sikítozó akkumulátor éhségét.

Zárókép – nyerőgépnek álcázott bejárat,
ahol a Demszky-karók szerepét feltornyozott műanyag pénzérmék töltik be.