Madarak, vadak, rakéták

Az Atlantis-látogatás után odasorakoztunk a buszokhoz, melyek a különböző helyszínek között szállítják az érdeklődőket és belevágtunk a Vehicle Assemby Building-túrába, ahol már idegenvezetőnk is volt.

Első körben egy látszólag a semmi közepén levő kisebb lelátónál álltunk meg, ahol egy kicsit meséltek az űrhajózás történetéről (mintha eddig még sosem hallottunk volna róla), aztán a horizonton látható kisebb-nagyobb fehér épületeket azonosították be.

Láthatár

Köztük van a Vehicle Assembly Building is, de akad jó néhány kilövőállás is – mint kiderült, ilyenek is lesznek napirenden, remek :) Ami viszont újdonság volt, az a Kennedy Space Center területén élő állatok tömkelege, melyek között néhány erősen veszélyeztett faj is akad. Nagyjából itt kezdett világossá válni, hogy Cape Canaveral az űrhajózás fellegvára (illetve nagylavórja) mellett egy tisztességes méretű természetvédelmi terület (wildlife refuge – nem tudom, hogy van-e ennek pontos magyar megfelelője, de azt hiszem nálunk ez a természetvédelmi fogalmat nem használják). Túra során egész sokszor botlottunk különböző dögökbe, így ha úgy vesszük, egy kis szafari is összejött, ’2 in 1’ alapon. Azért nem minden fenékig tejfel, bár a legtöbb állattól az ő érdekükben volt érdemes megtartani a maximális távolságot, az első bámészkodás eleje táján figyelmeztettek bennünket, hogy a tribün és a környékén a beton oké, de a fűre ne nagyon lépjünk le, mert arrafelé tűzhangyák laknak és ha nem szeretnék rengeteg, kicsi és nagyon fájó csípést mindenünkre, akkor ne nagyon sétáljunk a házuk tetején. Szót fogadtunk. A többi állat nem volt veszedelmes.

Békés vízimadarak

A tengeritehenekből sajnos csak ennyit láttunk,
 pedig napjainkban ritka dolog vadon élő példányokat látni

Nem úgy, mint a vadmalacok esetében

A malacokat 1539-ben hozták be Floridába, aztán az évszázadok során jónéhány meglépett és félig visszavadulva egész jól élik világukat ma is – alig van természetes ellenségük, így évről évre vadászattal próbálják meg kontrollálni a létszámukat.

És még sasfészkük is van (nagy bumszli a középső, nagyobb fán),
 ráadásul egy fehérfejű rétisas-pár lakja

A fehérfejű rétisas egyébként az Államok Nemzeti madara, de ide ilyet rendelni talán még az elnök sem tud, szóval ez csak így véletlen :) No, de térjünk vissza az űrhajózáshoz.

VAB (Vehicle Assemby Building) közelről

Meg szinte békaperspektívából – tényleg bazinagy

Belülről is

A rácsos szerelőállványok középen
falszerűen végihúzódnak, ezért tűnik keskenynek

Ottjártunkkor nem volt éppen nagy nyüzsgés, az űrsiklóprogram leállítása óta az ISS-t orosz űrhajókkal szolgálják ki, az idegenvezetőnk szavaiból úgy érzékeltem, hogy némileg üresjárat van, amíg megszületnek a ’Next Big Thing’ tervei. Ha kész vannak, nyilván nem nekem szólnak majd először, szóval lehet, hogy hamarost mindennapos lesz itt a nyüzsgés, de most csak néhányan lézengtek a csarnokban.

Képek a régi időkből

Meg a nem olyan régi időkből

Most ezen a „kis kapszulán" ügyködtek éppen,
 tán valami parancsnoki egység lehet…

Viszont érdemes megnézni a piros kört, ami a földre van festve. Amint azt a fenti képekből is láthattátok, a járműveket darukkal szerelték össze, viszont a darukezelési képességeit bizonyítania kellett annak, akit ilyen méregdrága rakéták közelébe engedtek. A feladat az volt, hogy a piros kör közepére helyeztek egy nyers tojást, a darukezelőnek pedig egy speciális, erre a célra tartogotott 20 tonnás súlyt…

Ezt, kint van a csarnok előtt most is.

… szóval ezt kellett a tojás fölé eresztenie úgy, hogy a súly alja már éppen hozzáér a tojáshoz. Viszont ha a tojás akár csak egy kicsit is megrepedt, mehetett vissza gyakorolni, amíg teljesíteni nem tudta a feladatot, csak utána engedték rakétaközelbe.

A VAB-ben egyébként komoly probléma a kint nagyon is értékelt állati jelenlét, egyszerűen lehetetlen kint tartani a madarakat. Különösen, ha nyitva vannak az oldalajtók, mert éppen készülnek kitolni valamit, amit bent összeraktak; ezért madárvédő-hálókkal próbálják meggátolni, hogy átjáróháznak használják az épületet a szárnyasok. A bent található guanó mennyiségéből nem merek következtetni utóbbi sikerességének mértékére.

Ott fent.

Mikor érkeztünk, még csak ketten dolgoztak rajta.
 Szerintem azóta találtak valami furcsát.

Újra a szabad ég alatt

Kék-fehér csíkos háttérrel

Szó volt arról, hogy valahogy kihozzák az összerakott űrjárműveket, szerintem nem lep meg benneteket az információ, de egy ilyen hatalmas lánctalpas döggel, ún. crawlerrel teszik meg. Eleve ezen kezdik el összerakni, hogy aztán ez a monstrum mintegy 1,6 km/h-val repesztve kivigye a kész cuccot a kilövőállásokhoz. Alapvetően a Saturn-rakétákhoz használták őket (kettő van), aztán még végigszolgálták az űrsiklóprogramot is.

Valahogy így fest a terep (kép innen);
előtérben a VAB, hátul a Launch Complex 39 két kilövőállása.

  

Szép nagyra sikerültek (crawl = kúszni, mászni)

Elegáns kavicságyon közlekednek

Jobb oldalt alul még látszanak az utolsó mászás
 nyomai – háttérben a Launch Pad 39A

Az is látszik, hogy még egy kis dombra
 is fel kell mászni a végén a crawlernek

A jobb oldalt látható víztoronyból ugyanis az indítás közben
 kicsit több, mint egymillió liter vízzel
 árasztják el a kilövőállás alját…

… hogy az tompítsa a hajtóművek eszméletlen hanghatását és védje mind a kilövőállást, mind az induló rakétát.

Így már talán jobban látszik,
 hogy mekkora toronyról is van szó :)

Közben kiértünk az óceánpartra

Itt van egy kisebb tribün és bámészkodóhely, ahonnan rá lehet látni mindkét kilövőállásra (legalábbis erre a kettőre, van még jó néhány a Center területén, de valamiért mindenki ezeket akarja látni…).

 Launch Pad 39A – és az innen indult küldetések

Itt is emlékeznek
(a Columbia utolsó útjának dátuma arannyal van szedve)

Jobbra a Launch Pad 39B és „gyermekei”

Itt már lebontották az űrsiklókhoz használt felépítményt

Ezt a kecses kis vasdarabot meg alóla hozták ki –
 lehet látni, hogy többek között mit művel egy rakétahajtómű

Közben a hátunk mögött hullámzik az Atlanti-óceán

És bár könnyűnek tűnik kiszaladni egy kicsit a homokra, ez volt a másik hely, ahol nem tanácsolták, hogy ezt megtegyük, itt ugyanis a tűzhangyák helyett a Kennedy Space Center biztonsági szolgálata lát el folyamatos őrszolgálatot és nem szoktak sokat könyörögni az ide tévedőknek, hogy azonnal hagyják el a helyszínt. Az egyetlen szívesen látott vendégek a különböző tengeri teknősök, akik ide járnak tojást rakni.

Cape Canaveral ugyanis Florida leghosszabb,
 zavartalan, homokos partszakaszát tudhatja magáénak :)