Visiting Atlantis

Ez alapján lehetne szó a titokzatos szigetről is szó, de ez alkalommal egy másik Atlantis-t látogattunk meg. Az előző poszt végén található képen ugyanis Cape Canaveral legjellemzőbb tájelemét láthatjátok – a Kennedy Space Centerben található Vehicle Assembly Building-et („jármű-összeszerelő épület”), ahol (az épület nevéhez híven) összeszerelik az innen induló űrjárműveket. A csarnok a világ legnagyobb, egy légterű csarnoka, potom 160 méter magas, így a flordiai mocsárban már kilométerekről látható…

Így talán már felismerhető is :)

Ebből már sejthetitek, hogy a NASA Kennedy Space Centerének látogatóközpontjában jártunk, megnéztük a fent látható Vehicle Assembly Building-et is egy külön túra keretében, az Apollo-programmal foglalkozó csarnokra már csak kutyafuttában volt időnk; de a programot az Atlantis-nál kezdtük. Illetve a négyórányi autóútnál, de az nem kifejezetten bizonyult érdekesnek. Florida lapos, legalábbis Orlandóig egyértelműen az, az autópálya két oldalán szinte végig háromméteres kerítés van, a nagyvárosok (Miami, Orlando) közvetlen környékétől eltekintve pedig még a forgalom is gyér, errefelé autózni röviden szólva unalmas egy program. De eyes on the prize, előbb-utóbb a GPS azt mondta, hogy már csak fél mérföld és kanyarodjon le a Challenger Memorial Parkway, majd a Columbia Blvd felé és áthaladva a NASA Causeway-en közelítse meg a célpontot. Nem nagyon lehetett eltéveszteni.

Árulkodó jelek

Ez itt a kert.

Már rögtön a bejárat után a látogató elé hordtak egy nagy rakás rakétát, kellő mennyiségű részletes leírással már önmagában érdekes kiállítás volt. Nem bocsátkozom részletes leírásba, inkább apróságokat emelek ki, melyek különösen megtetszettek :)

Az egyik a Saturn IB rakétát felszállás előtt rögzítő rendszer volt
(a képek kattintással még mindig nagyíthatók - a szerk.)

Őt már nem is állva tartják a Rocket Gardenben, túl nagy lenne

Szóval a felmerülő kérdés annak idején az volt, hogy hogy tartsák stabilan egy helyben a rakétát, amíg elég tolóerőt fejt ki a hajtómű, ahhoz, hogy egy ekkora izé biztonságosan elemelkedjen a földről, viszont amikor ez bekövetkezik egyszerűen és gyorsan el lehessen ereszteni a cuccot.

Így – a szürke karok tartották a rakéta súlyát
(itt persze 90°-kal elfordítva látszik, hiszen fekszik a rakéta)

És a kis sárga „pöckök” rögzítették
a (fehér) rakéta sárgára festett részét…

Összesen nyolc ponton (képzeljétek oda a másik hetet)

Számomra elképesztő mérnöki bravúrnak tűnik ennek a pontos megtervezése és kivitelezése – márpedig sikerült és működött is. Valahol ez motoszkált végig a fejemben a látogatás során, hogy a maiaknál nagyságrendekkel kisebb számítási kapacitások mellett milyen hatalmas, ugyanakkor zseniális feladat lehetett ezeket végiggondolni, kiszámolni, megvalósítani… :)

Beleülhető, kipróbálható verzió a parancsnoki egységből – elég szűkös

Nem messze tőle pedig az Apollo 11-hez vezető eredeti „utashíd”

A kis táblán szerepel, hogy annak idején 30 méter magasan átsétáltak a parancsnoki egységhez, ott beszíjazták őket az ülésekbe, rájuk kapcsoltak mindenféle megfigyelő meg létfenntartó berendezéseket és huss, a következő megálló a Nyugalom Tengere volt a Holdon. Valahol döbbenetes belegondolni ebbe, ugyanakkor hasonlónak érzem – valamilyen szinten – azt, amikor az ember itt a havas, hideg Zürichben a földi kiszolgálószemélyzet okéját megkapva rácsap a ’door release button’-ra az Airbus A340-en, behúzza, int még egyet a kintieknek, ők jó utat kívánnak, aztán egy-két kattanás, egy mozdulattal zárja az ember az ajtót, ellenőrzi, hogy Locked, Locked mindkét jelzőnyílásban és innentől szinte hermetikusan el van zárva a világtól… majd 12 és fél óra múlva, a szingapúri leszállást követően tizenhárom átgondolást és a földi okét követően szépen lassan kinyitod az ajtót és két kattanás után beáramlik a friss, 30°C-os, eszméletlen páratartalmú nedves levegő – aminél jobb érzés nagyon kevés van – és közben a Föld másik felén lettél fél nap alatt. Na ezt nem lehet megszokni :) Kicsit elkalandoztam, öhmm, szóval az "utashíd", azaz service arm.

Ilyen belülről – képzeljétek oda magatokat 1969-ben…

És az Apollo-k parancsnoki egysége –
hát nem egy összkomfortos darab, az biztos

No, hát ilyen szösszeneteket találtunk a Rocket Gardenben. Közben átorientálódtunk a 2013 nyarán nyílt űrsikló-pavilon felé.

Útközben találtunk még valamit, ami egy kövér rakétára hajaz…
viccesen fest fehér testvérei között :)

A bejárat méretesre sikeredett
(az űrsiklók hordozórakétáinak modellje)

Idézetek a folyosón

Az űrsiklópavilon bemutatója egy kifejezetten hatásvadász (ehhez nagyon értenek a helyiek), de jól sikerült filmmel kezdődik, ahol negyed órában bemutatják az űrsiklóprogram történetét. A dolog nagyjából arra van kihegyezve, hogy egy olyan űrjárművet akartak építeni (elsősorban költséghatékonysági okokból), amelyet nem csak egyszer lehet felhasználni, hanem a Földre való visszatérése és megfelelő átvizsgálás után újabb útra lehet indítani.

Az első indítás – STS-1,
a Columbia (és az űrsiklók) első útja 1981. április 12-én

Az űrsiklóprogram későbbi sorsa és tavalyi leállítása sajnos viszont azt mutatta, hogy az újrafelhasználható űrjármű sok minden, csak nem költséghatékony – az utolsó utat, az STS-135-öt éppen az Atlantis teljesítette 2011. júliusában.

Ezzel végződik a show – ’Atlantis, welcome home!’
– a bejáratot takaró vászon mögött már valóban az Atlantis látható

Teljes valójában

Az egyik dolog, ami rögtön feltűnt, hogy milyen kicsi. Valahogy nagyobbnak hittem. A másik, hogy koszos. Végülis majd’ 30 évig használták, valahol érthető. Ettől eltekintve magnificent! :)

Atlantis-ajtó – a körülötte látható szürkés koszréteget
26 év ki-be mászkálása ragasztotta rá

A képek tanúsága szerint volt valamikor vakító fehér is :)

A kiállításon az Atlantis csomagtere nyitva látható

Így az is látszik, hogy a legénységnek
még a kicsinél is kevesebb hely marad

Fúvókák – ez a helyes kifejezés?

Arról, hogy milyen meleg van egy rakétahajtóműben

Űrsiklószerelő-készlet

Úgy indul, mint egy rakéta, az űrben olyan, mint egy űrhajó
és úgy landol, mint egy siklórepülő – kiállítás visszatérő eleme

Az űrsiklókkal bonyolították le a Hubble űrtávcső megépítését
és szervizelését is – itt ezeket a küldetéseket foglalták össze

A ISS (Nemzetközi Űrállomás) egy részét megépítették modellként,
be is lehetett mászni – nem egy tágas hely

Űrhálószoba/munkahely

Fali hálózsák

Makett a NASA egyik Shuttle Carrier Aircraft-járól,
ezekkel a módosított Boeing 747-ekkel szállították őket

Itt kerül majd képbe a Vehicle Assembly Building –
ott szerelték össze őket, majd vitték a kilövőálláshoz

Az űrhajósokat pedig ezekben
a filmekből is ismert ezüstszínű Astrovan-ekkel

Az első, eredeti makett az űrsiklóprogram elejéről,
az 1970-es évek elejéről

Közben a kiállítótér felett lebeg az Atlantis –
hasmánt csak a kosz látszik és az, hogy
a hőszigetelő pajzs mennyi kis pikkelyből áll össze

És itt kell szót keríteni arra is, ami az egész űrsiklóprogram egyik legvitatottab kérdése: a Challenger és a Columbia sorsa. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy űrhajósnak lenni nem egy életbiztosítás, a munkakörülmények is némileg extrémek és bár igyekeznek mindig megtenni mindent a hibák és balesetek kizárásának érdekében, mégsem sikerül minden esetben. A Challengert 1986-ban, a Columbiát 2003-ban vesztették el - utóbbit pont a hőszigetelő pajzs sérülése miatt. A két űrsiklóra és legénységükre a kiállítás több pontján is emlékeznek.

Emlékfal az Atlantis alatt

Balra a Challenger, jobbra a Columbia legénysége

Összefoglaló

Az eddig nem emlegetett Endeavour-t és Discovery-t szintén múzeumokban állították ki. Az Endeavourt a California Science Centerben, Los Angelesben lehet meglátogatni; míg a Discovery Washingtonba, National Air and Space Museum Steven F. Udvar-Hazy Centerébe került. Az űrsiklóprogram első példánya, az Enterprise New Yorkban, az Intrepid repülőgép-anyahajón lakik (a hajó múzeumként funkcionál), Bagoly néhány nappal később talákozott is vele :) Az Enterprise az egyetlen, amely sosem járt az űrben, csak légköri tesztrepüléseket végeztek vele. A neve viszont nem véletlenül Enterprise, egy újságban írtak ki szavazást, miközben épült és az olvasók a Star Trek legendás hajójának nevét szavazták meg :) Folytatása következik!