Tengerparti meglepetések Karostában

Liepājával első körben az egyik legszegényebb és legproblémásabb negyeden keresztül ismerkedtem meg – de abszolút megérte, majd meglátjátok, hogy miért. Karosta – ez a negyed neve – lakosságának nagy része a klasszikus 4 emeletes panelházakban lakik, vagy még annál is régebbi társasházakban, melyek engem a pécsi és komlói bányászlakásokra emlékezetnek. Emelett van több, garázsokból és kisebb, némileg tákolt épületekből álló tömb is, gyanítom, hogy nem csak autók és macskák alszanak bennük életvitelszerűen. A panelházak ajtai egyébként itt nem üvegből vannak, mint nálunk, hanem masszív vasajtók zárják a lépcsőházakat – amúgy oroszosan. Valószínűleg a közbiztonság is ezt indokolta azokban az években, amikor épültek – ma már kicsit jobb a helyzet, bár még mindig magas a munkanélküliség és sok a drogprobléma.

Az 50-es évek maradványai

Akármelyik nagyobb magyar településen lehetne

Azért sokat dobna rajta egy felújítás

Viszont amiért Karosta különösen érdekes és amiért sokan idelátogatnak, az a cári időkből származik. Karosta ugyanis közvetlenül a tengerparton fekszik; III. Sándor cár pedig tengerészeti bázist épített ki itt az 1900-as évek fordulóján, cári lakhellyel (igaz, csak egyszer használták); laktanyával, hatalmas hullámtörő gátakkal és tengerparti erőddel. Utóbbiak, részben már csak romjaikkal, de nagyon különleges hangulatot adnak a negyednek; minden idelátogatónak érdemes egy hosszabb sétát tenni a környéken.

Az első szembetűnő jel, hogy itt nem csak panelházak és tél vége akad

A Szent Miklós Tengerészeti Katedrális

Utóbbi igazi orosz különlegesség, mindössze három tengerészeti katedrális van a világon, a másik kettő Szentpétervár környékén. Az, hogy tengerészeti, mindössze annyit jelent, hogy a csatákban elesett tengerészeknek szentelték őket; illetve, hogy a hadsereg építtette. A liepājait ma is használják, így benéztünk – még úgysem jártam orthodox templomban. Már éppen le akartam venni a sapkámat, amikor Márti szólt, hogy ne, az orthodox templomokba a nőknek fedett fejjel kell belépni. Nyilván az ember alkalmazkodik ilyen esetben, ez a minimum, így végül sapkában léptünk be mindketten – ami nekem még úgyis furcsa érzés volt, hogy tudtuk, hogy ez a szokás. Ahogy láttuk, itt az otthoni miséktől és istentiszteletektől eltekintve nem egy adott időpontban tartják a szertartásokat a hívekkel együtt, hanem a pap imádkozik, énekel; a hívek pedig betérnek, imádkoznak vele együtt, majd nem sokkal később mennek is a dolgukra. Egyfajta walk-in szertartás. A templomlátogatás után kiértünk a tengerpartra, innentől minden figyelmünket a hullámtörőknek szenteltük.

Látszanak a messzeségben

Több is van, de ezek közül a leghosszabb és legészakibb a legérdekesebb, ki lehet rá sétálni. Majdnem két kilométernyit. Meg utána vissza. Azért a ragyogó napfényben nem tűnt annyira megerőltető vállalkozásnak, úgyhogy nekivágtunk :)

Betonjáték – valójában vagy másfél méter magas
mindegyik kis „építőkocka”

Hosszában – nézzétek meg,
mennyire eltér a tenger színe a két oldalon

Öböl, hullámtörőkkel körülvéve

Nyílt Balti-tenger

Halkatrész

Öbölpart

Kicsit megviselte az időjárás a betont is az elmúlt évtizedekben

Kiértünk a végére – almaevészet és láblóbálás

Visszanézve, a kétszínű tenger – jobb oldalt,
a horizonton látszanak a katedrális arany kupolái.
(A képre kattintva megjelenik a nagyított verzió.)

Kellő mennyiségű bámulás, ámuldozás és napfénytankolás után visszasétáltunk a hullámtörő elejére, és folytattuk utunkat az erőd felé – bár én ezt még nem tudtam, Márti csak annyit mondott, hogy ez még érdekesebb lesz, mint a hullámtörő :)

Gátkanyar

Mások is sétálós napot tartottak

Próbálom elképzelni ennek a cipőnek a történetét

Erődromok

Darablépcső a semmibe

Hullámablak

Az elmúlt évtizedekben a hullámok erősebbnek bizonyultak

Érdekes. Hátborzongató. Szép. Furcsa. Sokatmondó.

Ahogy haladtunk az erőd épebben maradt része felé,
sokat gondolkodtam ezeken a kerek, nagy betondarabokon

Löveghelyek – ezeken ültek a golyókat brekegő óriásbékák...

Az „épebben" maradt részek

A part felől – így nem is sejteni,
micsoda világ terül el a túloldalán :)

A cári laktanya egykori házaiból már csak az alapok látszanak

Karosta után Liepāja belvárosa és a beach felé vettük az irányt – itt Márti ismerősei, Geoff és Naikijs is csatlakoztak hozzánk. Utóbbiról elöljáróban annyit, hogy négy lába, fekete gombszeme és fehér tappancsai vannak. És nagyon szeret sétálni. Legközelebb vele (is) folytatódik a történet :)