Síre fel!

Hétvégente az egész országban fürtökben lógnak az emberek a vonatokon, szinte mindenkinél síléc, snowboard, szánkó, egyéb csúszószerszám van – úgy voltunk vele, ennyi ember nem lehet teljesen bolond, biztos jó dolog ez a síelősdi, nekünk is ki kell próbálni.

Na de hogy is kezdi el két, már a MÁV üzletpolitikai kedvezményét is kinőtt (26 év feletti) egyén egy ilyen „te nem tudsz síelniiii????” országban ezt a sportot? Első körben kifaggattuk a síelés mibenlétét illetően némi fogalommal bíró ismerősöket, hogy ők hogy tanultak ilyesmit – de a „két ló felnőtt a bébipályán egy síoktató felügyelete alatt esik-kel” című forgatókönyvön kívül nem nagyon jutottunk más megoldásra. Így aztán már csak alkalmas pályát és áldozatot (síoktatót) kellett találnunk a kísérlet elvégzéséhez. Igyekeztünk a közelben keresni egyet, hogy a szokásos síprogramok költségének nagy részét kitevő szállás árát megspóroljuk. Így esett a választásunk a Walensee melletti Flumserbergre, kb. két óra a program ajtótól lécen állásig. Cserébe ugyanennyi visszafelé is, amikor az ember az egész napi rogyasztástól, koncentrálástól és esés-keléstől már teljesen alélt és még a tetejébe fázik is. Kevésbé sportbolond olvasóink jogosan kételkednek az elmeállapotunkat illetően.

Szóval lőn időpont, oktató, kiszemelt síkölcsönző, minden, nem nagyon volt már visszaút. Beszámoló következik, némileg márais stílusban.

A síkölcsönzésről

Az embernek minden pultnál külön el kell magyaráznia, hogy igen, tényleg teljesen kezdő, a büdös életben nem állt sílécen. A pult másik oldala az esetek 80%-ában egy kicsit meglepődik, hogy ilyen emberek még léteznek, de azért készségesen segít. Sícipőt nem szám alapján adnak, hanem szépen lemérik a lábad. Biztos sokan akartak 39-es lábbal kettővel kisebb cipőt, mert amúgy is akkorának néz ki. Egyébként brutálkemény műanyagból van, épphogy ki lehet lazítani; már a felvétel is elmegy bemelegítésnek. A sílécen a kötést (ebbe kell belepattintani a sícipőt) szépen beállítják a testsúlynak és a magasságnak megfelelően, bot balra, a kéket tessék vinni, az úriember kicsit magasabb neki a piros lesz a jó, a kassza arra, jó szórakozást!

Az első lépésekről

Sícipőben az első 2 méter megtétele után rögtön lefelé lépcsőzni nem vicces. Utána a hóban bukdácsolni sem egyszerű, de legalább jót lehet röhögni. Találkozási pont, a Schweizer Skischule egyik piroskabátos oktatója lesz a következő három órában a bébiszitterünk. Elő is kerül, az én nevem még úgy ahogy megy neki, szegény Bagoly többszöri próbálkozásra is csak „Szimon” marad. Sílécre rámász, bot összeszed, irány a bébipálya.

A síelés alapjairól – síelni tudó olvasóink ugorjanak

Vicces dolog, amikor az ember alá kötnek két másfél méteres műanyaglapot, ő meg közlekedni próbál vele.

Szabályok:

Csúszik. Ha a lejtőnek háttal állsz, akkor hátrafelé. Mindjárt meg is tanultam a lejtőre merőlegesen állni, miután majdnem kicsúsztam egy érkező csapat elé a pálya közepére.

A léc és a cipő együtt 6-8 kiló/láb, plusz a talpad hirtelen 5 centi széles és másfél méter hosszú. Amint hozzászoksz új paramétereidhez, már nem is olyan nehéz mozogni. Körülbelül ebből állt az első órám, hogy ne lépjek rá a saját lécemre a másikkal minden harmadik lépésnél. A mások léceinek kerülését még gyakoroljuk.

Felfelé menni lehet egyrészt szépen oldalazva, meg olyasmi mozdulatokkal, mintha korcsolyáznál, ezt itt fenyőfázásnak, otthon, ha jól sejtem, halszálkázásnak hívják. Először nem hittem benne, hogy ez a mozdulatsor másfél méteres korcsolyákkal is véghezvihető, de végülis egy támadó jetire emlékeztető mozdulatsorral az :)

Fékezni a lécek elejének egymás felé fordításával és a hátsó részük széttolásával lehet. Remekül edzi a térdet, az első három óra után külön-külön könyörgött kegyelemért az összes térdszalagom – viszont érdekes módon ez másnapra ez teljesen elmúlt, nem úgy, mint egy kiadósabb futásnál.

A bébipálya és lakói

Az emlegetett gyakorlóterep három külön pálya aljának találkozásánál van, egy kis bekerített terep némi lankával és egy-két felfelé menő gumiszalaggal, amire rá lehet állni; hogy felvonszolja a fáradt nebulókat. Utóbbi (a nebulók) egy jóval neccesebb közeget jelent, egyrészt vannak hozzánk hasonló korú és méretű kezdők, akik egyrészt lassan mozognak, másrészt ha esnek, akkor nagyot. A másik csapat a 4-5-6 évesek, akik a térdünk magasságában közlekednek, nem ismerik a sorban állás fogalmát és bármikor közvetlenül mögéd állnak – vigyázni kell, hogy forgolódsz a síbottal, nehogy valamelyiket fejbetold véletlenül, mert akkor ordít és magyarázhatod a tigrisként ugró szülőnek, hogy miért van kettővel kevesebb foga. Még akkor is ha tulajdonképpen beleharapott a botodba. A tigrisszülő egyébként általában kívülről figyeli, instruálja a csemetét; de a legalapvetőbb biztonsági szabályok alkalmazása nélkül – értsd: elindulsz a lejtőn, erre neked keresztbe hadonászva elkezdi hívni a pálya felénél ácsorgó csemetéjét, aki persze azonnal rohan. Vagy éppen a futószalag tetejénél topog a karonülős kistestvérrel és meg van sértve, ha kénytelen vagy arrébbtessékelni egy eséssel, mert ráállt a lécedre a kiszállást követő második lépésednél. Harmadik kupacként még színesíti az elegyet a kicsi gyerekkel síelő szülő, aki általában éppen hogy járni tudó gyerekkel a lába között siklik le, miközben a gyerek az esetek 80%-ában visít/bőg, hogy nem akarja és fél. Nem mindegyik, de kifejezetten sok. Biztos szeretni fogja szegény a síelést egész életében. (Kérdeztem a síoktatót, hogy ez így hogy szokott menni, azt mondta, hogy nagyon gyerekfüggő, de általában gyerekcsoportban könnyebb bánni velük, mint a felnőttekkel együtt, egyrészt nem félnek annyira, mert nincs körülöttük sok nagy ember, másrészt játéknak fogják fel, nem feladatnak.) A negyedik kupac a random száguldozó 8-10 évesek – általában az említett kisgyerekes szülők nagyobb csemetéi – akik nyilvánvalóan síléccel a lábukon születtek. Szlalomoznak, farolnak, csak úgy fröcsög a hó, én meg csak pislogok, mint hal a szatyorban, hogy…

… ezt így is lehet :)

Az esésekről

Egyelőre nem sikerült különösen nagyot – komoly sebesség híján; de felkelni így is élmény. A lábfejed be van zárva a cipőbe, mozgatni semmilyen irányba nem tudod a bokádat, amint ráhelyezed a súlyod a lécre, az megy is a lejtő irányába. Közben persze a botot sem akarod elhagyni, szóval figyelni kell erre is, de támaszkodni már nem lehet rá. Továbbá minden feltápászkodás megtekeri az ember térdét, tiszta gyógytorna. Igazából nincs rá taktika, ha egyszer guggolsz a lécen, még mindig nem trivi álló testhelyzetbe kerülni, mivel a súlypontoddal nem tudsz játszani, mint talpon. Ráadául a léc még mindig csúszik, szóval jól jön ilyenkor egy kóbor segítő feléd nyújtott botja, ami segít felhúzódzkodni :)

Magáról a síelésről

Igazából nehéz összefoglalni. Az elején hamar leizzad az ember; mászik, csúszik, néha meg úgy néz ki, mint egy ivásból feltápászkodó zsiráf. Ha sikerül egy szép fékezést bemutatni, kerek a világ. Utána jönnek a kanyarok, egy jobbra, egy balra, szépen, csípőből. Az elején nehéz ráérezni a helyes technikára, de sokat kell gyakorolni, aztán előbb-utóbb állítólag olyan lesz, mint a biciklizés. Addig még nagyon sok esés utáni zsiráftápászkodásom van vissza :)