Köd és kézilabda Belgrádban

Egy régebbi történet következik – lassan majd már utolérem magam; de szeretnék időrendben maradni; így sem mindig egyszerű magamnak sem követni, hogy éppen merre is szaladgálok. Szóval december közepén ismét eluralkodott rajtunk a kézilabda-láz – mármint a szokásosnál is jobban – kíváncsian néztük a meccseket, hogy vajon mire képesek most a lányok. (Kevésbé sportfanoknak: női kézilabda Európa-bajnokság zajlott Szerbiában). Aztán az utolsó napra maradt a történet krémje: bronzmeccs helyszíni szurkolással, EB-döntő (ami ugye az olimpiai döntő visszavágója volt, így külön érdekes volt számunkra); megfejelve némi belgrádi városnézéssel. Legalábbis ez volt a terv.

Az utolsó részt illetően az időjárás máshogy döntött.

Tejföl – de azért a szocialista építészet jegyei egyértelműen felismerhetőek

Első programpontunk a jegyátvétel volt, a szokásosnál kicsit nehézkesebben.

Kombank Aréna – Európa 5. legnagyobb sportcsarnoka

A lehangoló időben is vígan lobogó EURO 2012 feliratú zászlók mellett semmi nem utalt arra, hogy itt bármi is zajlik, az ajtók zárva, parkoló üres; legalábbis az aréna keleti és déli oldalán. A nyugati oldalon legalább a letaposott hó/jégpáncélt vakargató, bagózó munkásokat találtunk; meg végre egy nyitott jegyirodát is; ezek után már meglepően gyorsan és angolul nyélbe tudtuk ütni az üzletet. Azért itt szót kell ejtenem a csarnok bejáratait övező lépcsőkről és teraszokról. Tudom, hogy a hóolvadás (pláne a 40 centi hó gyors és erőteljes olvadása) nem a legszebb hátteret adja egy város meglátogatásához; de az alábbi burkolat nem ennek hatására kezdett foszladozni, ebben biztos vagyok.

Csempehidak

Az Óperencián túl a jegyiroda bejárata

Jegy a zsebben, gondoltuk, elindulunk várostnézni – legalábbis sétálni egyet a belvárosban. Találtunk buszmegállót, biztos megy onnan busz, hát vártunk. Ment is, egész gyakran, de csak a 17-es, az egyik külső kerület felé.

Pofáraesés – part 1

Négy, egymást követő 17-es és nulla, a belváros felé közlekedő 68-as busz után elslattyogtunk egy másik megállóba. Ez sem jött be, itt két járat járt rendszeresen, természetesen külső kerületbe mindegyik, a harmadik, belvárosi busz itt is felszívódott; hiába volt kiírva.

De én legalább elvoltam a pocsolyákkal és az olajfoltokkal :)

Újabb adag séta után visszajutottunk arra a vonalra, amelyet a szállásunkon ajánlottak (khm, lehet, hogy tudtak valamit...), itt már viszonylag hamar sikerült fogni egy megfelelő járatot. A busz ránézésre idősebb volt nálam, csendes, rozsdás oszladozás állapotában leledzett. Dinár készenlétben, felszállás után vennék jegyet, de a sofőr rám se néz. Némi integetés, táncikálás és ’hello’ után lassan felém fordítja a fejét és lustán int, hogy menjek hátra, jegyet nem szükséges venni. Kérdőn nézek, csak int még egyszer. Én megpróbáltam. Kint továbbra is tejföl, némileg döbbenten ülünk a belváros felé döcögő buszon. A Szávából semmi sem látszik a hídról, ahogy a busz átküzdi magát rajta. Nem sokkal később az olvadó hóval körített belvárosban leltük magunkat.

Építészeti gyöngyszem

Szürkés hangulat

Azért a kapualjakban lehet kincseket is találni

Valamikor nagyon szép lehetett

Köd és hóolvadás

Modern art for sale

NándorfehérVár

Várároktenisz – legalább nem kell labdaszedő :)

Tunézia itt is reklámtéma

Galambetető

Aluljáró-mozaik

Körülbelül egy két órát sétáltunk a belvárosban. Jó néhány apróság nagyon ismerős volt, sok részlet gyerekkori emlék, mindennapi élmény szinten is visszaköszönt. Ugyanakkor látszanak azért még a délszláv háború és az azt követő események nyomai; ha nem is feltétlenül közvetlenül. Van egyébként egy, a NATO-bombázások után akkori állapotában meghagyott ház, mementónak, de ezt mostani alkalommal nem sikerült megtalálnunk. Majd egyszer.

A délutánunk és esténk már a kézilabdáé volt, így elindultunk vissza a csarnok felé, eddigre hirtelen eltűnt a köd, hirtelen lehetett látni a Dunát és a Szávát, a város sziluettjét – azért akad még látnivaló, érdemes lesz majd egyszer visszajönni. Addig meg maradnak a kézilabdás – nagyon is jó – emlékek. Sportinfó kevésbé kézibolondoknak: a bronzmeccset Magyarország játszotta a házigazda Szerbia ellen, kétszeres hosszabbítás után, egy nagyon jó meccsen nyertek a lányok 41-38-ra. A döntőben Montenegró verte el a női kézilabda minden területén hosszú ideje ütős Norvégiát 34-31-re, szintén hosszabbításos meccsen. Utóbbi nekünk a nézőknek volt jó, összesen plusz egy egész félidőnyi, quality handball-t kaptunk ajándékba :)

Hatosfal

Szép volt csajok!

Huddle

Kezdődik a döntő

Nem látszik elég jól a képen, de a két meccs közötti szünetben az egyébként meglehetősen üres csarnok túlsó oldali felső karéját szinte teljesen feltöltötték a montenegrói szurkolók. Csak akkor döbbent rá mindenki más a csarnokban, hogy mi van, amikor először megszólalt az ’Arriba_, Arriba_, Arriba Montenegro!’. Cserébe az alsó karéjban ülő norvégok is előhúzták a birkakolompokat és elkezdék nyomni a ’TAPS-TAPS-Norgét’. Végülis egész jó hangulat volt, de azért ott figyelt emellett vagy 15 ezer üres hely a csarnokban. Sajnos úgy tűnik, a női kézilabda még nem képes megtölteni egy ekkora (22 ezres) csarnokot, még egy EB-döntővel sem. Úgy, hogy az elődöntőt a rendező ország és szomszédja játssza.

All stars - három Győrben játszik :P

Éremátadás előtt – egy belgrádi zeneiskola növendékei

Bronzérem

Trónfosztás

Zárszóként mit is mondhatnék… szeretem a focit, vízilabdát, jégkorongot, likey-likey az American football (Go Giants!), de kézilabda mindenek felett! És mindjárt kezdődik a férfi világbajnokság (jövő héten), utána meg lassan beindul a BL-szezon, terített asztal, bezony!