Labdák, mindenféle labdák

Az ember ugye azért megy olimpiára, hogy mindenféle sporteseményeket nézzen (már abban az esetben, ha nem részt vesz bennük). Korábbi sportágválasztási szokásaink alapján várható volt, hogy nem ritmikus gimnasztikával és szinkronúszással fogjuk tölteni időnk nagy részét az olimpia alatt sem, sokkal inkább mindenféle labdák állnak majd a középpontban. Összességében előfordult egy kis foci, kosár, röplabda (meglepően izgalmas tud lenni), de természetesen a vízilabdára és még inkább a kézilabdára helyeződött a hangsúly. Az amerikai futball és a jéghoki sajnos kimaradt a programból – mégsem lehet mindent. Egyszerre.

A jegyszerzés kényes ügy volt az olimpia előtt. Mivel csakis online, a hivatalos honlapon keresztül lehetett venni és újra eladni a jegyeket, Bagoly non-stop ezen lógott a nyár első két hónapjában. Én csak az olimpia előtti utolsó két hétben. Alapvetően minden eseményre elkeltek a jegyek előre, de lehetett olyanokat szerezni, amelytől tulajdonosuk mégiscsak megvált, ezek visszakerültek a hivatalos oldalra. Na persze a népszerű eseményekre (pl. az amerikai kosárlabda válogatott meccseire, vagy ahol potenciálisan Usain Bolt szaladgált)  szóló jegyeket nem nagyon akarták eladni a tulajdonosaik, de azért volt rá példa, hogy hajnali ötkor külön felkeltünk azért, hogy az előző napi trendek alapján ilyentájt felkerülő friss (visszaadott, újravásárolható, a fene tudja honnan előkerült) jegyekre lecsapjunk. Persze, pont aznap nem volt hajnali kör, de a későbbi jegyek kárpótoltak – és akkor még nem is tudtuk, hogy mennyire. Ha mégiscsak volt jegy, akkor szinte azonnal kellett cselekedni, sokszor 5 perc késéssel már csak a jegyek eltűntét lehetett konstatálni. Hogy időben értesítve legyünk a jegyek hirtelen felbukkanásáról, Bagoly írt egy programot is, mely azt figyelte, hogy az általunk érdekesnek talált programokra jelennek-e meg jegyek és e-mailt küldött, amennyiben igen. A jegyek árban 20 és 325 font között mozogtak, helytől és exkluzivitástól függően – Bagoly piócára hajazó kitartásának köszönhetően sikerült szinte mindenhol 20-30 fontos jegyekre szert tenni.

Az első két meccs, amin jártunk, a magyar-szerb férfi kézilabda csoportmeccs és a magyar-amerikai férfi vízilabda csoportmeccs volt – ez a kettő volt a meccsek közül az, amin tudtuk előre, hogy melyik csapatok fognak játszani. A későbbi negyed- és elődöntőkre olyan jegyet szereztünk, amit tudtunk, aztán kezünket-lábunkat összetéve reménykedtünk, hogy oda sorsolják a magyar csapatokat, ha odáig fajul a helyzet.

Hatosfal

A kézilabda egyik leglátványosabb figurája

Az egyik meccs szünetében büfében álltam sorba némi nedűért, a mögöttem ácsorgó brit ürge pedig elkezdett kérdezgetni a kézilabdáról, meg hogy mi is az pontosan, amit a magyar szurkolók annyit énekelnek („Haira Madzsarorr…? What is that exactly?”). Aztán elmesélte, hogy ő is meg a kollégái is teljesen rá vannak kattanva a kézilabdára, a munkahelyen is mindenki ezt nézi, meg ha tudnak, kijönnek, meg hogy ez milyen izgalmas, dinamikus sport… Hogy amikor a megy a húzás és passzolják a szélsőnek, aki felugrik és zutty… Meg ilyenek. Mondtam neki, hogy „Yes, I know.”, elvégre nem véletlenül sikerült megfertőzni sok-sok évvel ezelőtt engem is a kézilabda lázzal. Sőt, annak idején elkezdem játszani is, de miután az első meccsem végén agyrázkódással a zsebemben (pontosabban a fejemben) jöttem le a pályáról, hamar vége lett a beállós karrieremnek. Szóval kézilabda mindenek felett – de inkább maradok a lelátón, önvédelmi okokból.

A vízilabda-válogatottól Peking óta mindenki a negyedik aranyérmet várja – én örülök annak, hogy ezt a csapatot élőben láthattam játszani. Ráadásul egy jó meccsen. Egy három aranyérmet megnyert generációtól nem lehet „ezek mindent megnyernek” alapon csak úgy aranyat várni negyedszer is, a sport nem ilyen. Ők megtették, amit a vízilabdáért lehetett, most egy újabb generációt kell kinevelni, akik a következő, vagy az utána következő olimpiát megnyerik.

Meccs előtti feszült várakozás

A központi figura - még rabságban

Bevonulnak

Szépen sorban felolvassák a neveket – szerencsétlen
helyi kommentátor jól meg van szívatva minden magyar meccsen

Pacsi

Kupaktanács és csapatszellem

…ééés kezdődik!

Jellegzetes vízilabda-mintázat

Lóbál… és góóól!!!

A helyszín

A résztvevők

A rendezés

Tartalék :)

Az előre megvett negyeddöntős és elődöntős jegyekkel a kézilabdánál szerencsénk volt, oltári nagy szerencsénk – pont az izlandi-magyar és a svéd-magyar meccsre szóltak. A vízilabda azonban nem, így a helyben kialakult szokásoknak megfelelően – mivel hivatalos platformja nem volt a csereberének – az olaszok elleni vízilabda-negyeddöntő előtt két és fél órán keresztül grasszáltunk a vízilabda aréna előtt az alábbi táblácskával, hátha.

Az idejét sem tudom, mikor színeztem utoljára…

Sajnos nem sikerült összehoznunk, így megnéztük, ahogy a szerbek hazaküldik az ausztrálokat, aztán estére elvonultunk az egyik észak-londoni szurkolói klubba, ahol a többi fajtánkbélivel együtt megnéztük, ahogy az olaszok pontot tesznek a háromolimpiányi sorozat végére. Nagyon sajnáltam a srácokat, eléggé el voltak keseredve, ahogy láttam és nem segít a legközelebb, mert sokuknak nem lesz legközelebb. De van három nagyon szép érem, arra kell emlékezni :)

Archway Tavern – magyar étterem és szurkolói klub

Ezek a szurkolói klubok egyébként nagyon felemás érzést keltettek bennem. Egyrészt jó volt ott lenni, mert végre rántott finomságokkal, tejfölös uborkasalátával, lángossal, Traubisodával és somlóival traktálhattam az emésztőrendszeremet, másrészt meg nem volt annyira jó, mert a folyamatos beszélgetéseket nem lehet kiszűrni, akaratlanul is érti az ember, amit körülötte magyarul mondogatnak. Sporteseményeken nagyon nem szeretem, ha valaki ordenáré módon szidja a csapatot, különösen nem, ha non-stop és végképp nem, ha mindent kritizálva. Így mind a vízilabda, mind a kézimeccseken igyekeztem becsukni a füleimet és a játékra koncentrálni (meg a kajára). A másik nagyon utált szólam pedig arról dalolt, hogy milyen fos itt minden kaja, meg ez az ország, meg egyáltalán, de hát otthon még nagyobb gáz van, ezért eljövünk ide és itt nyígunk tovább. Köszönöm, erre sem vagyok kíváncsi, mert én meg nem azért jöttem ide, hogy ezt hallgassam.

Így aztán még inkább jó élményként maradtak meg a helyszíni meccsek, ahol azért volt szurkolás vastagon és hát élőben látni a játékot megintcsak más :) Természetesen az Izland-Magyarország volt a legeslegnagyobb élmény, fantasztikus meccs volt. 2009-ben ott voltunk a Viborg-ETO kézi BL döntőn Dániában, ahol az ETO két góllal nyert, fantasztikusak voltak a lányok, eddig az volt életem legjobb meccse, de most komoly a konkurencia.

A hosszabbítást már a közvetítő állás sem bírta ülve

Itt már én sem hittem a szememnek

Lefújva – az szétszóródott izlandiak keresik, 

hogy hol ment el ez a hajó

Epic – igen, Nagy László is hozzátette a magáét.
További kommentem nincs.

A fent látható srácok, mint később kiderült, magyar önkéntesek. Az eredeti játékidő vége előtt pár perccel küldték be őket, hogyha vége a meccsnek, összeszedjék a szemetet. Ehelyett kaptak huszonegynéhány percet a magyar férfi kézilabda válogatott egyik legszebb játékából.

Szurkoltak is rendesen :)

A meccs után az izlandi szurkolók meglehetősen lelombozva sétáltak kifelé, mi viszont még órákig a meccs hatása alatt voltunk. Talán ezért sem éreztem annyira tragikusnak a vízilabda eseményeit. Sajnáltam, persze, de a kézilabda sokkal közelebb áll a szívemhez, mint játék.

A szerencse pénteken is mellénk pártolt – mármint a megvásárolt jegyeket és a meccsek szereplőit illetően, így kint voltunk a svédek elleni összecsapáson is. Persze ez közel sem volt olyan fergeteges, mint a két nappal korábbi, de olyan egyszer van egy évtizedben. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem ment annyira jól a játék, de így is csak annyit tudok mondani, hogy „Szép volt, fiúk!”.

Pillanatkép

Átlövés készül

És az előző meccsen is már előkerült önkéntes csapat – kb. 10 perccel korábban érkeztek, mint az előző alkalommal – tudták, hogy érdemes beülni :)

Ismerősök a sorok végén

Összességében én úgy érzem, megkaptam azt az olimpia magyar meccseitől, amit akartam, a kézisek egyértelműen túlteljesítettek, a vízipólósoktól pedig láttunk egy remek meccset, ahol a régi játékukat hozták. Igazán nem lehet mire panaszkodni :) Szép volt, fiúk!