Olimpiai hangulatok

Zárásképpen egy kis képes összefoglaló az egy hétnyi londonozásból. Előzetes koncepció nélkül, just for fun.

Odaút - elköszönök Kelenföldtől és Albertfalvától

Táj a Brit-szigeteken

Égi áldás Angolhonban

Lentről is zápornak tűnik

Esik eső karikákra

Fókusz az ablakon

 A sárga vidám szín

Magyar szurkolói klub

Outskirts of London

Fiatalság, bolondság

Piros ház pálmával – szokatlan, de jól mutat :)

Horrorfilmek és FBI-nyomozások kezdődnek ilyen jellegű képpel…

Ezt magyarázza el nekem valaki! Miért vannak nyitva az autók csomagtartói egy autókereskedésben? Várják a kukacokat, mint a kitátott szájú madárfiókák? Vagy szomjasak és jön az eső?

Sorbanállás az Oxford Street-en

A St. Pancras International pályaudvar üvegcsarnoka

A Shard (teljes nevén Shard London Bridge) és
a 2012-es év legjellemzőbb londoni kiegészítője

A tényleges London Bridge – a banda
éppen Nirvana-t és AC/DC-t játszott :)

A Tower Bridge karikákkal

A Shard magasodik – 2013 februárjában
fejezik be, kilátó lesz a tetején :)

Tükröződik a naplemente az ablakokban

Sunset Boulevard a London Bridge-en

Ablakdekoráció South Kensingtonban

Templomajtó teteje Slough-ban
(fordítás: „Tudnotok kell az igazságot!”)

Alkonyat a záróünnepség estéjén

Fészeképítés Eton Dorney-ban

Olimpiát nehéz kajak-kenu nélkül megúszni, mondhatni, szó szerint. Így mi is beadtuk a derekunkat és az olcsó kajak-kenu jegyek – és a potenciális magyar aranyérmek – csalogatásának engedve többször is ellátogattunk Eton Dorney-ba. Az olimpia meccseitől eltérően a kajak-kenut ugyanis az Eton College kajak-kenu pályáján tartották, mely Londontól nyugatra, Dorney falucska közelében található. Vagyis tömegközlekedéssel az Isten háta mögött. Szóval az úgy történt ilyenkor, hogy az ember elgaloppozik a legközelebbi metróállomásra (South Kensington), elmegy szépen a Paddington pályaudvarig, ott keres egy Oxford felé közlekedő regionális vonatot, felszáll, utazik 20 percet, leszáll Slough-ban (melyet „szláú”-nak és nem „szló”-nak kell ejteni, ugye Bagoly?). Innen pedig szép lila buszok viszik a megrögzött kajak-kenu rajongókat a lovaspálya széléig (az Eton College Anglia egyik legpénzesebb magániskolája, nem szarral gurigáznak), szóval a lovaspályától meg kiépített mobilutak vezetik a népet a két kilométerre levő evezős pályáig. Ez már olimpiai létesítmény (mármint az utak), szerintem Etonben nem tűrnék meg a műanyagot, fujjj.

Lila busztömeg

Ezekkel a buszokkal egyébként első nap nem volt baj, szépen sorba álltak, hordták-vitték a népet, de volt olyan is, amikor 20 percet állt két vonatnyi lelkes (50%-ban magyar) szurkoló, mire felbukkant egy magányos busz az állomáson, aztán 5 perc múlva még egy, míg a vonal másik végén, a lovaspálya mellett vagy harminc vesztegelt. Szóval itt néha voltak logisztikai baklövések.

Ezt értem kiépített mobilút alatt (felszedhető műanyag rács)

A kis patak fölé 4-5 ilyen súlyhidat pöttyentettek,
hogy elbírja a forgalmat

Vizes környék

Helyi ladikokkal

Zöldségekkel

Nincs messze a Heathrow

Lovaspálya jobbról

Helyszín és a beléptető sátrak – természetesen
itt is reptéri átvilágítási procedúrával

A pályához vezető úton az önkéntesek itt is spanolták a népeket, csomószor ilyen teniszbírói pulpitusokról, viszont döbbenettel tapasztaltuk, hogy Jó reggelt!-tel köszöntik a magyar szurkolókat, Sziá!-val vagy Szép napot!-tal köszönnek el, és tudják skandálni a Ria-Ria-Hungáriát is… Utólag rájöttünk, tényleg olyan túlsúlyban jönnek-mennek a kajak-kenun a magyar szurkolók (olcsó és viszonylag könnyen megszerezhető jegyek voltak a többihez képest), így emellett nem volt nehéz felszedni ezt a kis szókincset.

They made the Games

„A” pálya

Első alkalommal, mikor kint voltunk, állójegyünk volt, így a tribün mellett, egy fakéreggel borított nézőtéren lestük a vizet – itt jön képbe a fészeképítés.

Ugyanis, adott a fakéreg.

Meg a nézősereg, ami mögül ki kéne látni…

Így az emberek leleményesek…

… és kis privát dombokat építenek a fakéregből :)

Pont úgy néznek ki, mint a pingvinfészkek…
néha még család is jár hozzájuk :)

A helyi szokásokhoz illik alkalmazkodni, így villámgyorsan mi is összetúrtunk egy kis dombot, aztán megnéztük Kozák Danuta aranyát, meg még mellé két ezüstöt :) Nem volt rossz szüret, csak nagyon meleg volt mindehhez – jó lett volna úszni egyet.

Második alkalommal, mikor kint jártunk, a kétszázas döntőket néztük meg, de itt már sikerült felférni a tribünre – kevesebb, viszont még magyardúsabb volt az érdeklődés. Ennek ellenére nagy szurkolás nem igazán volt.

Kenusok

Szembetribün

A képernyőn időről időre megjelent egy helyi konferanszié, és egy nagyon dilis játékkal próbálta feldobni a nézősereget, mely a 'BongoCam' névre hallgatott. A kamera egyszer csak megállt valaki előtt, odamontíroztak két kis dobot a kép aljára, az illetőnek pedig úgy kellett hadonásznia, mintha dobolna. Természetesen megfelelő zenei kísérettel.

BongoCam soundtrack

Az egészet tulajdonképpen nem kísérte nagy ováció, egészen addig míg az aktuális következő áldozat felkonferálása után – 'No matter, how important your job is; you’re never safe from BongoCam!' = "Nem számít, hogy milyen fontos a munkád, sosem vagy biztonságban a BongoCamtől!" – szóval ezen mondat után megjelent David Cameron brit minirszterelnök Team GB-s hétvégi szerelésben (szemmel láthatólag a helyszínen volt) és hadonászni kezdett a dobok felett – melyet hatalmas röhögés, füttykoncert és tapsolás követett :)

Dusev-Janics Natasa melegít

Női kajak egyes – feszült figyelem a start előtt

És a lapátok nyomán fröccsenő víz

Kétszer annyi lapát kétszer annyit fröcsög.
A férfi négyes már motorcsónaknak is elmegy :)

Eredményhirdetés

Eton Dorney nagyon más élmény volt, mint az Olimpiai Parkban tapasztaltak – egyrészt nem volt akkora tömeg, másrészt a kajak-kenu futamok meglehetősen rövidek egy-egy meccshez képest. Ugyanakkor jó volt a hangulat itt is (megint csak kiemelném az önkénteseket) és végülis láttunk hazai aranyérmet is :) De ha sportról van szó, még mindig a kézilabda a tuti. Szorosan mögötte ott áll azért még a foci, sőt az amerikai futball is, melynek 93. szezonja éppen ma hajnalban kezdődik :) Go Giants!

Beolvadunk a környezetünkbe

Jártunk olyan meccseken is, melyeknek nem nagyon volt magyar érdekeltsége. Pontosabban semennyire, szimpla sportszeretet és kíváncsiság vezérelt bennünket. Ilyenkor igyekeztünk a szintén sportszerető, de ugyanennyire kevéssé érdekelt britek közé beolvadni – nem esett nehezünkre.

Az egyik ilyen esemény egy Mexikó-Japán futball elődöntő volt a Wembley-ben. A stadiont már két éve egyszer megnéztük magunknak, de teljesen más a helyszín meccshangulatban. Alapvető különbség például, hogy a kihalt betontömeget hullámzó embertömeg lepi be. Emellett elképesztő mennyiségű lovas és lovatlan rendőr, önkéntes, biztonsági ember koordinálja ezt az embertömeget, teljesen olyan érzés, mintha halak lennénk a rajban…

Metróból kifelé

A Wembley kupolatartó íve – a Wembley Arch,
London magasabb építményeiről látni lehet

Áramlik a nézőközönség

A legifjabb korosztály parkolója

Lelkes mexikói kollégák

Stadionbelső - nagyjából tele

Nyilván nem mexikói és japán szurkolókkal, hanem britekkel, de 82 000 fő felett volt a nézőszám, gyakorlatilag teltház előtt játszott a két messzi válogatott. Időnként felhangzott a Me-hi-ko, Me-hi-ko, de azért nem volt elsöprő a szurkolás egy ilyen nemzetközi nézőközönségben.

A meccs közepe táján egyszer csak kék vendégek jelentek meg a pályán (az egyik alsó lelátóról lógtak be).

Ilyenek.

Azt hittem, szépen leáll a játék, kiviszik őket és utána megy tovább a játék, ehelyett a lehető leggaládabb módon megtaposták őket, a lufik kidurrantak és csá. Komolyan, hirtelen egymással versengve nem a labda, hanem a lufik felé vette az irányt mind a mexikói, mind a japán csapat, mintha megtalálták volna a közös ősellenséget. Ez egy kicsit meglepett, mondhatni destruktív megnyilvánulásnak minősíteném.

Kifelé menet a tömeget 8-10 szakaszra bontva engedték a metróig, lovas rendőrökkel lezárva a szakaszokat, hogy ne legyen az, hogy nyomakszanak, nyomakszanak az emberek, aztán egyszer csak elkezdenek lepotyogni a peron széléről, mint a lemmingek... Ilyen tömegkezelésben egyébként abszolút profi volt a brit rendőrség, le a kalappal.

A másik meccs, amin tiszteletünket tettük, a női kézilabda torna olimpiai döntője volt – és mivel sajnos az egész női torna magyar érdekeltség nélkül zajlott, így úgy indultunk el a meccsre, hogy legalább látunk egy jó kézimeccset, de nem rágjuk tövig mind a 10 körmünket. A norvég és a montenegrói válogatott azért tartalmazott jó néhány ismerős nevet (a kézilabda Bajnokok Ligája élvonala mindkét csapat gerince), így kb. tudtuk mire számítsunk – többé-kevésbé kiegyenlített meccs, kis norvég fölénnyel, vagyis „átlövős, északi kézilabda hatosfallal” vs. „szívós, mindennel megpróbálkozó délszláv rohanás”. Körülbelül ezt is kaptuk, remek meccs volt, és bár a norvégok nyertek, a montenegrói lányok annyira örültek országuk legeslegelső olimpiai érmének, hogy a végén sokkal felszabadultabbnak és csapatabbnak néztek ki, mint a norvégok…

Full house – olyan magasan ültünk, mint
a reflektorok (erre vezetem vissza  kiégést...)

Norvég támadás – Lökét (norvég beálló)
hárman fogják, mégsem bírnak vele…

Eléggé kiegyenlített meccs volt

Norvég szurkolók – kedvenc kiegészítőjük
a birkakolomp, így már messziről hallani őket

Heja, Norge!

Éremátadás fess úriemberekkel

A harmadik helyezett Spanyolország

Az olimpiai bajnok Norvégia (tele szőkékkel)

És az ezüstérmes, összekapaszkodó Montenegró

Katonai parádé

Érmek átadva, zászlók felvonva, lányok örülve

Így a legjobb :)