Bár elég alaposan sikerült
teletömni az olimpiai szabadságot meccsekkel – egy-egy szabad délelőttünk azért
maradt. Igyekeztünk ezt is kihasználni, így egyik ilyen alkalommal megnéztük a
frissen megnyitott Emirates Air Line-t és a nálam régóta toplistás látnivalónak
számító Thames Barriert.
Az Emirates Air Line valójában
egy ilyen libegőféleség, amivel a Temze egyik partjáról a másikra lehet
átlibegni. Gondolom a helyiek megirigyelték hegyesebb-völgyesebb városok
libegőit és cable car-jait, így gondolta London, hogy éppen itt az ideje, hogy
neki is legyen.
– alatta a lapos tarajos sül az O2-aréna
A cuccot idén júniusban nyitották
meg – nyilván nem véletlenül időzítették az olimpia közvetlen közelébe. Ahogy a
nevéből is kitűnik, az Emirates légitársaság szponzorálta a dolgot, ennél fogva
’boarding pass’-szal lehet igénybe venni és ’flight’-nak nevezik az átlibegést…
Marketing a köbön. Mindenesetre a fenti kilátás önmagában eladja magát, így
hosszan kígyózik a sor a check-in előtt, no surprise, mindenki repülni akar :)
(középtájon a horizontnál)
Ezen a képen remekül látszik,
hogy miért van gyerek-mentőmellény bizonyos járatokon és miért nem kell más
járatokon (ezt a kisgyerekes szülők nem szokták érteni, hogy hol kapnak, hol
nem). Átlagos esetben minden ülés alatt van egy felnőtt mentőmellény – szimplán
azért, mert macerás lenne mindig ki-be pakolni 150-200 darabot, ezért a
standard felszerelés része. Ha nincs gáz, nem is piszkálja őket senki. Ha
nagyon nagy gáz van, olyan mindegy. Ha csak kicsi gáz van, pl.
kényszerleszállás valahol (turbinalapáton sült madárraj a hajtóműben, etc.),
vagy esetleg 'runway overshoot' (a kifutópálya végén valamiért nem tud megállni a
gép), ebben az esetben szükséges lehet az evakuálás – akár víz, akár föld van
alattunk landoláskor. Ha föld, akkor csúszda, hopp, szép sorban, lent meg minél messzebb a
géptől, aztán várjuk a felmentősereget. Ha viszont víz van, akkor szépen
mindenki felveszi a mentőmellényt, NEM fújja fel bent – próbáljátok csak ki
otthon: felfújt úszógumiban lavírozni a lakásban, na ugye. El lehet képzelni,
amikor ezt 200 pánikoló ember csinálja az egyébként sem bálterem méretű géptestben.
Szóval nem fújja fel, elmegy az ajtóig, ott fújja fel, aztán hopp… és kalimpál,
hogy minél messzebbre kerüljön a géptől. A kicsi gyerekeknek viszont a felnőtt
mentőmellény nem alkalmas, ezért kapnak bébi-mentőmellényt, amiből egyrészt nem
csúsznak ki lefelé, másrészt szinte az egész testüket víz fölé emeli (a
babáknak sokkal rosszabb a hőháztartásuk) és viszonylag stabilan lebeg a víz
felszínén. Így alapjáraton nincs extra mentőmellény, de ha olyan
reptérre megyünk, ahol a kifutópálya közvetlenül víz mellett van (pl. London
City) akkor a gyereköv mellé jön a mentőmellény – aminek az amúgy is
"ötkezemtele" és "különbenisbőgagyerek" állapotú anyukák a beszállás káoszában
szoktak örülni…
A libegőről pont úgy néz ki,
mintha valami dilis építész kicsi, gömbölyded házakat tervezett volna a Temze
közepére. De nem erről van szó, hanem a világ második legnagyobb mozgatható
gátjáról, melyet London belvárosának védelmére építettek a nyolcvanas években.
a kép jobb oldalán látszanak az Emirates kapszulái is
Szóval a Thames Barrier. Magyarországon
gátakat alapvetően a folyók extrém vízhozama ellen szokás emelni (tavaszi
árvíz, őszi árvíz), illetve segítségükkel az alacsonyan fekvő területeken
vívnak szélmalomharcot a belvíz ellen, itt azonban a különösen magas dagályok
(az ár-apály magasabbik fele), illetve a vihardagályok ellen készült ez a remek
építmény. Azonban a Temzét mégsem lehetett teljesen elgátolni, mert akkor a
vízhozama révén fojtaná meg Londont, meg ugye a hajózásnak is annyi lenne.
Ráadásul a dagályok napi kétszer jönnek néhány órára és a vihardagály sem tart
tovább maximum 2-3 napnál (az már „100 évben egyszer”-vihar); így mindenképpen
valami mozgatható, szükség esetén bevethető gátra volt szükség. Így születtek
meg a kapuk, a valódi védelem pedig köztük van, normál állapotban a mederbe
rejtve.
karbantartáskor teljesen üresek; gátként félig vannak töltve :)
A gát mellett van egy
látogatóközpont is, ahol elég sok mindent elmesélnek a gátról, hogy hányszor
volt rá szükség – 20 év munkaviszonnyal ez lassan meghaladja a 200 alkalmat is.
És most jöhetne a kérdés, hogy
mit véd a Thames Barrier? (Lehetne az is, hogy „mit adtak nekünk a rómaiak???”,
de az egy másik történet.) Szóval a kiállítás készítői összeszedegették, így
átadom a szót a képeknek :)
… és így tovább, ez csak néhány
volt közülük. Nyilván gátépítésben a hollandok a legmenőbbek – persze, én is
tolnám bele a pénzt, kutatást, energiát, ha az országom ¾-e tengerszint alatt
lenne… De a Thames Barrier megépítésével azért a britek igencsak letették a
névjegyüket az asztalra a témában, 20 éve remekül működik a cucc, arra
használják, amire kitalálták, a nép elégedett, mi kell még? Tartok tőle, hogy
ha továbbra is ilyen irányba haladnak a tengerszint-trendek, a 21. század során
nem egy nagyváros vezetői jönnek majd ide terepszemlét tartani…
Azért azt még meg kell jegyezni,
hogy maga a gát London nem legmenőbb környékén található, egyrészt a népesség
összetétele erősen hajaz Harlemre, másrészt nem a legújabb az épületállomány,
így elég sajátos élmény volt errefelé sétálni egyet. Ugyanakkor a szomszédos
O2-aréna, az egész Docklands-Greenwich és a friss-ropogós Emirates Air Lines
előbb-utóbb magával fogja hozni ide is a városrehabilitációt… Kérdés, hogy
képes lesz-e egy ekkora ország ekkora fővárosa valahol elérni egy skandináv
jellegű jóléti szintet, vagy mindig lesz egy olyan képzetlen, kilátástalan
gettóréteg, akinek néhány évente megéri balhézni egyet, mert már úgyis mindegy… csak a pénz, az okostelefon, meg a márkás gönc, az a lényeg...
Az olimpia kapcsán egyébként
London nagyon igyekezett a befogadó, internacionális oldalát is mutatni a világ
felé; még akkor is, ha a mindennapokban szó szerint elárasztják őket a
bevándorlók. Nincsenek olyan erős korlátozó intézkedések, mint itt Svájcban, de
azért ott sem fogadnak be minden jött-mentet, ráadásul lassan telítődik a
munkaerő-piac, így a kétezres évek elejének job-áradatának lassanként vége.
Internacionalitás és befogadás ide, vagy oda, vannak dolgok, amik évszázadokig
nem változnak. Az angolok és a franciák sosem lesznek puszipajtások, de addig
jó, amíg ilyen froclizásban merül ki a dolog :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése