Beolvadunk a környezetünkbe

Jártunk olyan meccseken is, melyeknek nem nagyon volt magyar érdekeltsége. Pontosabban semennyire, szimpla sportszeretet és kíváncsiság vezérelt bennünket. Ilyenkor igyekeztünk a szintén sportszerető, de ugyanennyire kevéssé érdekelt britek közé beolvadni – nem esett nehezünkre.

Az egyik ilyen esemény egy Mexikó-Japán futball elődöntő volt a Wembley-ben. A stadiont már két éve egyszer megnéztük magunknak, de teljesen más a helyszín meccshangulatban. Alapvető különbség például, hogy a kihalt betontömeget hullámzó embertömeg lepi be. Emellett elképesztő mennyiségű lovas és lovatlan rendőr, önkéntes, biztonsági ember koordinálja ezt az embertömeget, teljesen olyan érzés, mintha halak lennénk a rajban…

Metróból kifelé

A Wembley kupolatartó íve – a Wembley Arch,
London magasabb építményeiről látni lehet

Áramlik a nézőközönség

A legifjabb korosztály parkolója

Lelkes mexikói kollégák

Stadionbelső - nagyjából tele

Nyilván nem mexikói és japán szurkolókkal, hanem britekkel, de 82 000 fő felett volt a nézőszám, gyakorlatilag teltház előtt játszott a két messzi válogatott. Időnként felhangzott a Me-hi-ko, Me-hi-ko, de azért nem volt elsöprő a szurkolás egy ilyen nemzetközi nézőközönségben.

A meccs közepe táján egyszer csak kék vendégek jelentek meg a pályán (az egyik alsó lelátóról lógtak be).

Ilyenek.

Azt hittem, szépen leáll a játék, kiviszik őket és utána megy tovább a játék, ehelyett a lehető leggaládabb módon megtaposták őket, a lufik kidurrantak és csá. Komolyan, hirtelen egymással versengve nem a labda, hanem a lufik felé vette az irányt mind a mexikói, mind a japán csapat, mintha megtalálták volna a közös ősellenséget. Ez egy kicsit meglepett, mondhatni destruktív megnyilvánulásnak minősíteném.

Kifelé menet a tömeget 8-10 szakaszra bontva engedték a metróig, lovas rendőrökkel lezárva a szakaszokat, hogy ne legyen az, hogy nyomakszanak, nyomakszanak az emberek, aztán egyszer csak elkezdenek lepotyogni a peron széléről, mint a lemmingek... Ilyen tömegkezelésben egyébként abszolút profi volt a brit rendőrség, le a kalappal.

A másik meccs, amin tiszteletünket tettük, a női kézilabda torna olimpiai döntője volt – és mivel sajnos az egész női torna magyar érdekeltség nélkül zajlott, így úgy indultunk el a meccsre, hogy legalább látunk egy jó kézimeccset, de nem rágjuk tövig mind a 10 körmünket. A norvég és a montenegrói válogatott azért tartalmazott jó néhány ismerős nevet (a kézilabda Bajnokok Ligája élvonala mindkét csapat gerince), így kb. tudtuk mire számítsunk – többé-kevésbé kiegyenlített meccs, kis norvég fölénnyel, vagyis „átlövős, északi kézilabda hatosfallal” vs. „szívós, mindennel megpróbálkozó délszláv rohanás”. Körülbelül ezt is kaptuk, remek meccs volt, és bár a norvégok nyertek, a montenegrói lányok annyira örültek országuk legeslegelső olimpiai érmének, hogy a végén sokkal felszabadultabbnak és csapatabbnak néztek ki, mint a norvégok…

Full house – olyan magasan ültünk, mint
a reflektorok (erre vezetem vissza  kiégést...)

Norvég támadás – Lökét (norvég beálló)
hárman fogják, mégsem bírnak vele…

Eléggé kiegyenlített meccs volt

Norvég szurkolók – kedvenc kiegészítőjük
a birkakolomp, így már messziről hallani őket

Heja, Norge!

Éremátadás fess úriemberekkel

A harmadik helyezett Spanyolország

Az olimpiai bajnok Norvégia (tele szőkékkel)

És az ezüstérmes, összekapaszkodó Montenegró

Katonai parádé

Érmek átadva, zászlók felvonva, lányok örülve

Így a legjobb :)

Emirates Air Line & Thames Barrier

Bár elég alaposan sikerült teletömni az olimpiai szabadságot meccsekkel – egy-egy szabad délelőttünk azért maradt. Igyekeztünk ezt is kihasználni, így egyik ilyen alkalommal megnéztük a frissen megnyitott Emirates Air Line-t és a nálam régóta toplistás látnivalónak számító Thames Barriert.

Az Emirates Air Line valójában egy ilyen libegőféleség, amivel a Temze egyik partjáról a másikra lehet átlibegni. Gondolom a helyiek megirigyelték hegyesebb-völgyesebb városok libegőit és cable car-jait, így gondolta London, hogy éppen itt az ideje, hogy neki is legyen.

Átadás előtt néhány nappal (en.wikipedia.org)
– alatta a lapos tarajos sül az O2-aréna

Környék

Régi dokkok rehabilitálva – ipari emlékekkel :)

Ezt egyszer ki kell próbálnom!

A cuccot idén júniusban nyitották meg – nyilván nem véletlenül időzítették az olimpia közvetlen közelébe. Ahogy a nevéből is kitűnik, az Emirates légitársaság szponzorálta a dolgot, ennél fogva ’boarding pass’-szal lehet igénybe venni és ’flight’-nak nevezik az átlibegést… Marketing a köbön. Mindenesetre a fenti kilátás önmagában eladja magát, így hosszan kígyózik a sor a check-in előtt, no surprise, mindenki repülni akar :)

Olympic Stadium & the Orbit
(középtájon a horizontnál)

London City Airport – runway

Ezen a képen remekül látszik, hogy miért van gyerek-mentőmellény bizonyos járatokon és miért nem kell más járatokon (ezt a kisgyerekes szülők nem szokták érteni, hogy hol kapnak, hol nem). Átlagos esetben minden ülés alatt van egy felnőtt mentőmellény – szimplán azért, mert macerás lenne mindig ki-be pakolni 150-200 darabot, ezért a standard felszerelés része. Ha nincs gáz, nem is piszkálja őket senki. Ha nagyon nagy gáz van, olyan mindegy. Ha csak kicsi gáz van, pl. kényszerleszállás valahol (turbinalapáton sült madárraj a hajtóműben, etc.), vagy esetleg 'runway overshoot' (a kifutópálya végén valamiért nem tud megállni a gép), ebben az esetben szükséges lehet az evakuálás – akár víz, akár föld van alattunk landoláskor. Ha föld, akkor csúszda, hopp, szép sorban, lent meg minél messzebb a géptől, aztán várjuk a felmentősereget. Ha viszont víz van, akkor szépen mindenki felveszi a mentőmellényt, NEM fújja fel bent – próbáljátok csak ki otthon: felfújt úszógumiban lavírozni a lakásban, na ugye. El lehet képzelni, amikor ezt 200 pánikoló ember csinálja az egyébként sem bálterem méretű géptestben. Szóval nem fújja fel, elmegy az ajtóig, ott fújja fel, aztán hopp… és kalimpál, hogy minél messzebbre kerüljön a géptől. A kicsi gyerekeknek viszont a felnőtt mentőmellény nem alkalmas, ezért kapnak bébi-mentőmellényt, amiből egyrészt nem csúsznak ki lefelé, másrészt szinte az egész testüket víz fölé emeli (a babáknak sokkal rosszabb a hőháztartásuk) és viszonylag stabilan lebeg a víz felszínén. Így alapjáraton nincs extra mentőmellény, de ha olyan reptérre megyünk, ahol a kifutópálya közvetlenül víz mellett van (pl. London City) akkor a gyereköv mellé jön a mentőmellény – aminek az amúgy is "ötkezemtele" és "különbenisbőgagyerek" állapotú anyukák a beszállás káoszában szoktak örülni…

Docklands – előtte az O2-aréna tüskéi

... ééés a Thames Barrier

A libegőről pont úgy néz ki, mintha valami dilis építész kicsi, gömbölyded házakat tervezett volna a Temze közepére. De nem erről van szó, hanem a világ második legnagyobb mozgatható gátjáról, melyet London belvárosának védelmére építettek a nyolcvanas években.

Úton a gát felé

Kiránduló útvonal

Docklands, O2-aréna és előtte,
a kép jobb oldalán látszanak az Emirates kapszulái is

Szóval a Thames Barrier. Magyarországon gátakat alapvetően a folyók extrém vízhozama ellen szokás emelni (tavaszi árvíz, őszi árvíz), illetve segítségükkel az alacsonyan fekvő területeken vívnak szélmalomharcot a belvíz ellen, itt azonban a különösen magas dagályok (az ár-apály magasabbik fele), illetve a vihardagályok ellen készült ez a remek építmény. Azonban a Temzét mégsem lehetett teljesen elgátolni, mert akkor a vízhozama révén fojtaná meg Londont, meg ugye a hajózásnak is annyi lenne. Ráadásul a dagályok napi kétszer jönnek néhány órára és a vihardagály sem tart tovább maximum 2-3 napnál (az már „100 évben egyszer”-vihar); így mindenképpen valami mozgatható, szükség esetén bevethető gátra volt szükség. Így születtek meg a kapuk, a valódi védelem pedig köztük van, normál állapotban a mederbe rejtve.

Temzepart – éppen félúton apály és dagály között

 Mintha hatalmas fémlemezekkel borított cetek feküdnének a Temzében

Kapuk egymás mellett

Üreges acél körszeletek, melyek vízzel megtöltve laknak a mederben;
karbantartáskor teljesen üresek; gátként félig vannak töltve :)

Itt már látszik a dolog lelke

Karbantartásra kiemelve

És az egyik középső kapu működés közben – itt látszik a sárga daruszerkezet is

Profil – a gát mellett a parton kialakított sétány dekorációja

86 méterrel a tengerszint felett indul a Temze

Egyetemek hazája

Monarchia és elitizmus

Rá sem fér szemből…

Na ezért kell :)

A gát mellett van egy látogatóközpont is, ahol elég sok mindent elmesélnek a gátról, hogy hányszor volt rá szükség – 20 év munkaviszonnyal ez lassan meghaladja a 200 alkalmat is.

Bemutató

Melóban

A Tower Bridge ötkarikája úszik éppen át az egyik nyitott kapun

És most jöhetne a kérdés, hogy mit véd a Thames Barrier? (Lehetne az is, hogy „mit adtak nekünk a rómaiak???”, de az egy másik történet.) Szóval a kiállítás készítői összeszedegették, így átadom a szót a képeknek :)

35 metróállomás, 25 DLR-állomás és egy nemzetközi pályaudvar

8 erőmű

16 kórház

1,25 millió ember (London népességének egyhatoda)

London City Airport

400 iskola és közel félmillió lakás

200 millió fontnyi vagyon

25 fővonali vasútállomás

… és így tovább, ez csak néhány volt közülük. Nyilván gátépítésben a hollandok a legmenőbbek – persze, én is tolnám bele a pénzt, kutatást, energiát, ha az országom ¾-e tengerszint alatt lenne… De a Thames Barrier megépítésével azért a britek igencsak letették a névjegyüket az asztalra a témában, 20 éve remekül működik a cucc, arra használják, amire kitalálták, a nép elégedett, mi kell még? Tartok tőle, hogy ha továbbra is ilyen irányba haladnak a tengerszint-trendek, a 21. század során nem egy nagyváros vezetői jönnek majd ide terepszemlét tartani…

Azért azt még meg kell jegyezni, hogy maga a gát London nem legmenőbb környékén található, egyrészt a népesség összetétele erősen hajaz Harlemre, másrészt nem a legújabb az épületállomány, így elég sajátos élmény volt errefelé sétálni egyet. Ugyanakkor a szomszédos O2-aréna, az egész Docklands-Greenwich és a friss-ropogós Emirates Air Lines előbb-utóbb magával fogja hozni ide is a városrehabilitációt… Kérdés, hogy képes lesz-e egy ekkora ország ekkora fővárosa valahol elérni egy skandináv jellegű jóléti szintet, vagy mindig lesz egy olyan képzetlen, kilátástalan gettóréteg, akinek néhány évente megéri balhézni egyet, mert már úgyis mindegy… csak a pénz, az okostelefon, meg a márkás gönc, az a lényeg...

Ház… volt az oldalán is…

Az olimpia kapcsán egyébként London nagyon igyekezett a befogadó, internacionális oldalát is mutatni a világ felé; még akkor is, ha a mindennapokban szó szerint elárasztják őket a bevándorlók. Nincsenek olyan erős korlátozó intézkedések, mint itt Svájcban, de azért ott sem fogadnak be minden jött-mentet, ráadásul lassan telítődik a munkaerő-piac, így a kétezres évek elejének job-áradatának lassanként vége. Internacionalitás és befogadás ide, vagy oda, vannak dolgok, amik évszázadokig nem változnak. Az angolok és a franciák sosem lesznek puszipajtások, de addig jó, amíg ilyen froclizásban merül ki a dolog :)

Magáért beszél :)