Sajnos a másfél hétből csak egy napot sikerült lefaragnom eddig, ezt tudjátok be a business plan-ek és a megmászott hegycsúcsok következményének... Múlt héten, az első teljes napunk Zürichben a vasárnap volt, ami javarészt azzal telt, hogy egy kiadós alvás után az egész csapat a Zürichsee mellett határozott, kisebb nagyobb fürtökbe tömörülve indultunk el a tópartra. A lakóhelyünk a vasútállomás melletti utcában található, ennek ellenére nem hangos - pedig hogy hiányzik a Víízvezetéékszerelőőő - viszont az ide vezető út egy diszkrét kirakatú, mégis árulkodó "peepshow" táblával ellátott üzlethelyiség és egy drugstore kereszttüzében halad el, utóbbi kirakatában hemzsegő Bob Marley-k és a gesztenyefalevelek nem arra utalnak, hogy egy amerikai patika tévedt volna ide... Hogy egy háromcsillagos szálloda mégis mit keres itt, azt majd egyszer valaki megfejti, én inkább a tóhoz vezető utunkról mesélek, íme a cél:
Zürich nem egy hatalmas hely, kb. 400 ezer lakosa van a közigazgatási határokon belül, és a zürichiek szeretik az képzelni, hogy másfélmillió az agglomeráció lakossága, de ezt Svájc többi része tagadja. Majd előbb-utóbb megoldják ezt a kérdést, de az évszázadok óta fennálló zürichiek-többi svájci ellentét erősen emlékeztet a pestiek-vidékiek szindrómára, amiből nem ma fogunk kigyógyulni. Maga a város alapvetően egy vizes-hegyes vidék, ez alatt az értendő, hogy van ugye a Zürichsee, meg az ebből kifolyó Limmat és a Limmatba párszáz méterrel arréb torkolló Sihl folyó (a képen jobbról érkezik a Limmat, az a kék, balról a Sihl, az a sárbarna)...
... körbe pedig viszonylag meredeken emelkedő néhányszáz méteres dombocskák, mint például az Uetliberg, Zürich "hegye", aminek a tetején egy kilátó meg egy svájci mértékkel is borsos árú szálloda található. Előtérben immár a Zürichsee, meg a pofátlan hattyúk, melyek nem átallanak kaját kunyerálni a parton ücsürgő humanoidoktól.
A Limmat partján sétálva már a városon belül megjelenik az ipari mennyiségű vízijármű, a helyiek szerint már nem nagyon lehet dokkot bérelni a közelben, ha hajót veszel, akkor számíts arra, hogy a tó másik végében tudod majd csak tartani, ami mégiscsak 50 kilométerrel arrébb van. Csak el ne felejtsem, mikor legközelebb yachtot veszek.
A folyó partjáról időről időre betértünk a kis utcákba, kedves kis középkori jellegű utcácskák vannak a belvárosban szép számmal, erősen emlékeztetnek Pécs belvárosára.
A tópartra kiérve szemrevételeztük a tájat, és meg kellett állapítanunk, hogy azért ez nem rossz hely: a háttérben, a túlparton az első vonulat olyan 7-800 m magas - Zürich maga 400 méteres tengerszint feletti magasságon van - a második 1200-1500 méter, a harmadik a felhők alatti havas hegyek meg inkább 2000 és 3000 között. Mint az azóta kiderült, nagy szerencsénk volt a tiszta idővel, azóta sem láttuk ezeket a hegyeket, a legkisebb front is már betakarja őket felhőpaplanokkal.
A tóparton alapvetően két élőlénycsoport található, növények:
...és állatok. Biztos vannak gombák is, de nem volt nálam mikroszkóp.
A kacsamama nagyon jó fej volt, hagyta fotózni a gyerekeit mindenkinek, pedig ahányan köréje sereglettünk, azt már egy Vouge címlapnak is el lehetett volna adni... A tóban egyébként sok halat is látni, meg a Limmatban is, szerencsétlenek igyekeznek visszaúszni a tóba, de ez elég kemény meló, mert nagyon erős sodrása van. Biztos a Sihlben is vannak, de az olyan retkes sárbarna rendszerint, mint a tisztességes magyar folyók áradáskor. Ennek még nem sikerült megfejtenem az okát, de nagyon nyilvánvaló a különbség, főleg, hogy a Limmatban méternél mélyebbre lehet látni és ragyogó kék színe van.
A Zürichsee partján hosszú zöld füves sétányok vannak, sok helyen lehet fürdeni, ezt teszteltük is, jó hideg a víz, hamar mélyül is, így leginkább mártózásra alkalmas csak, a balatoni kilométeres gyaloglásokat nem lehetne itt megrendezni. Néhány órányi ücsürgés, foci és ökörködés után besokkaltam és elindultam várostnézni, így felfedeztem, hogy Zürichben a villamosok hegyet tudnak mászni, ahova pedig már ez is kevés, oda az élelmes helyiek siklókat és fogaskerekűeket építenek, amelyek a tömegközlekedés részeként a bérletemmel igénybevehetők. Természetesen első dolgom volt kipróbálni mindet, ami járt hétvégén, ami meg nem, arról majd holnap mesélek. Az egyik sikló a Rigiblick, nem semmi helyeken megy felfelé, nem ám várhegy, meg sziklafal... vágány a semmi fölött, oszt kapaszkodj fiam.
Meglehetősen pofás helyre visz fel, szívesen beköltöznék a baloldali ház tetőterébe.
A fogast itt meglepő módon Dodlerbahnnak hívják - otthon 60-asnak újabban - nos ez Zürich legmenőbb szállodájába a Grand Hotel Dodlerba szállítja az utasokat, így csak csökkentett üzemmódban tudtam tájképet készíteni a hotel oldalából. Nem merek belegondolni, hogy hány frankba kerül akár a küszöbön is aludni ezen a helyen...
Némi további városi csalinkázás után visszatértem a tópartra, hogy összeszedjem a többieket, akik részben beépültek a tó köves partszakaszába és lassú algásodásnak indultak, míg részben odaragadtak a szép zöld fűhöz, miután ettől mind London, mind Párizs megfosztott eddig bennünket. Záróképként tekintsétek meg a Kugelbrunnent, vagyis Golyókutat, aminek az a poénja hogy a víz egy egytonnás gránitbogyó alól bugyog fel, viszont a hidrosztatikának - és a gondosan beállított kútnyomásnak - köszönhetően meg tudja emelni a golyót, amit kézzel is könnyedé lehet így forgatni. Íme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése