1100 méter, függőlegesen

A nyári egyetem hivatalos programja már pénteken véget ért, de mivel meghosszabbítottam svájci tartózkodásom két nappal, még egy-két apróság vissza van a történetből. Szombaton reggel Bagoly ügynökkel Hegyibéka ügynök bázisán ébredtünk, egy gyors reggeli és logisztikai meeting után nekivágtunk hármasban aznapi mission impossible-ünknek, a Druesberg meghódításának. Másfél óra vonatozás és buszozás, öt átszállás és fejenként 70 svájci frank - kb. 14 rugó - vonatjegy okozta pénztárcadeficit (Svájc drága hely, említettem már?) után az 1000 méter magasan fekvő Hoch-Ybrig nevű túra- és síterep alján találtuk magunkat. Utóbbi kettő funkció közül évszak szerint tessenek választani. Körülnézve rögtön szemügyre vehettük a Druesberget, ez a legnagyobb kiszögellés ott középen a tetőn, potom 1300 méterrel jelen helyzetünk felett. Jobbra nagyobbnak tűnik a Forstberg, de a valóságban kemény 67 méterrel alacsonyabb.

Egy csendes kis erdei/legelői úton sétáltunk felfelé, találtunk patakokat,

szép kilátást,

még a helyi libegő is bemutatót tartott a kedvünkért.

Barátkoztunk az őslakosokkal,

és jól is laktunk, vadon termő voltához képest minőségi málnával.

A Druesberg továbbra is magasodott előttünk...

... visszanézve pedig megcsodálhattuk a turisztikai kiépítettség pompáját: a völgy közepén elhelyezkedő méretes parkolóházat - ami ugyan kongott az ürességtől, de nyilván síszezonban többen vannak.

Egy idő után a turistaút a tehenek legelőin vezet tovább, állandó kolompolás figyelmeztet a terület aknázottságára, szerencsére a turistaút területének és a legelő területének aránya minimálisra csökkenti a tehénylepények valószínűségét a kék csíkon, de azért nem ártott odafigyelni. Útközben szép kis harangvirágokat is találtunk, no meg egy behorpadt fenekű futrinkaszerűséget, de Juzsó szerint csak hiányzott a páncélja. Lehet, hogy koccant egyet szegény, valaki nem tartotta be a követési távolságot.

Az ebédünket elköltöttük olyan 1600 méteren, aztán nem sokkal később realizálódni kezdett a leginkább lelombozó körülmény, az eddig oly szépen látszó völgy a hátunk mögött...

... elkezdett felhősödni :(

Mi azért mentünk tovább, olyan 1800 méter környékén észleltük, hogy kezd változni a felszínborítottság aránya, egyre kevesebb lett a zöld és egyre több a szürke.

A tehenek továbbra is méretüket és mozgásukat meghazudtolóan mindenhol kolompoltak körülöttünk, ezt a példányt 1900 méter környékén kaptuk lencsevégre.

Ezek után nem sokkal egy időre le kellett mondanunk a zöldfelületről...

... ami egy idő után a felhők által tizenöt méteresre csökkentett látótávolsággal együtt furcsa holdbéli táj képzetét keltette, a kolompolás pedig egész kísértetiesre festette a helyzetet, tudtuk, hogy ott vannak a tehenek, sőt mindenhol körülöttünk, de egy darabot sem lehetett látni belőlük.

Már éppen kezdtünk csüggedni, de 2000 méter felett újabb életformákra leltünk...

...akik békésen heverésztek a hegyoldalban, az újra előkerült pázsitban. Meglepő módon mindegyiknek neonzöld festékkel rajtszámot festettek a fenekére, kétlem, hogy versenyekre neveznék őket, talán inkább azonosítási célt szolgáltak ezek a számok. (OFF: Mennyivel nehezebb lenne rájukfesteni mondjuk, hogy Zöldfűlaki Berci, de sokkal tiszteletteljesebb lenne őket névvel azonosítani, mint számunkat. PETA-agymenésünket hallották. ON)

Nem sokkal később rájöttünk, hogy nem érdemes a csúcsig elmászni, egyrészt mert lekéssük a buszt, másrészt pedig mert ez a látvány fogadott minket a gerincen, mikor kiértünk a felhők közül.

No, itt rögtön le is ragadtunk, úgy döntöttünk, elég lesz a 2109 méter, jobbra-balra még mászhatnák vagy százötvenet, de nem éreztük szükségét, meg jobban is néztek ki innen a szomszédos csúcsok, ez éppen a Forstberg.

Nem győztük bámulni a szomszédos völgy túloldalán elhelyezkedő hegyeket,

no meg fotóztunk is ezerrel.

A szemben levő hegyek már inkább 3000 méter felettiek, lévén most is volt rajtuk hó, nem is kevés.

A csúcscsoki ünnepélyes elfogyasztása után viszont sajnos hamar el kellett indulnunk lefelé, hogy elérjük az utolsó buszt. Tekintve, hogy két óránk volt 1100 méterre, lefelé, igencsak szaporázni kellett a lépteinket, ami sokkal nehezebbnek bizonyult a 45 fokos sziklás hegyoldalon, mint azt mi felfelé képzeltük. Szegény Bagoly ügynök beteges magas helyekre mászhatnékja és a tériszonya együtt erősebbnek bizonyult nála, így nem tudtunk olyan tempósan haladni, mint szerettünk volna...

Természetesen a felhőbe való visszaereszkedés kapcsán igen hamar megismerkedtünk a kondenzáció jelenségével.

Ez az ágacska sokkal jobban szemlélteti a helyzetet, de mi is így néztünk ki more or less, talán kevésbé csinosan, mert a ruhánk beszívta a cseppecskéket. A felhő alsó rétegeibe érve szépen lassan belecsúsztunk az esőzónába, innentől csúszott is minden, élveztük a bulit még jobban, egy nagyobb csúszás után, olyan 1400 méter környékén már nem nagyon hajlott a jobb térdem, fasza is így lefelé mászni, pláne a buszra rohanva. Hogy még jobb legyen a szitu, a gyors, rövid utat választottuk, a kék jelzéssel (háromféle nehézségű út volt a nap folyamán, sárga, olyan otthon is van Hetény határában, még a traktorok is elmennek rajta, piros, na az már csak a Mátrában vagy a Mecsekben, és a kék, ahol láncok, létrák, párkányok és függőleges sziklafalak vannak, amolyan advanced Rám-szakadék); ezen rongyoltunk lefelé 400 méternyit függőlegesen, hogy elérjük a buszt, amit persze nem sikerült 15 perc híján. Eddigre már az eső is esett, rendesen, kissé lehűlt a levegő, meg kezdtünk fáradni, Bagoly ügynök már úgy érezte, az életére törünk, ha le kell sétálni az 5 km-rel arrébb levő faluba, így betértünk a parkolóház mellett kis vendéglátóipari egységbe. Itt megtudakoltuk, hogy ma már semmilyen hivatalos közlekedési eszköz nem indul erről az Isten háta mögötti helyről, aminek hallatán Bagoly ügynök kis híján lefordult a székről a belédiktált kóla és a kölcsönadott pulóverem ellenére.

Szerencsénkre az egyik helyi bácsi, aki éppen a cimboráival döntötte magába szíverősítőt, felajánlotta, hogy ha várunk fél órát, a kisbuszával átvisz minket a szomszédos faluba és akkor nem kell gyalogolnunk. Ennek nagyon megörültünk, de az indulásig általa elfogyasztott további két pohár bor és három Jäger erősen elgondolkodtatott minket, hogy jó lesz-e ez így. Bagoly ügynök mindenesetre annyira ki volt készülve, hogy nem kockáztathattuk meg, hogy a hátunkon kell majd levinni, így bevállaltuk a ride-ot. A fickón egyébként nem látszott meg az elfogyasztott cefre, olyan egyenesen ment, mint egy részeg kígyó, valószínűleg hozzá volt szokva a belső fűtéshez. Nagyon kedvesen megköszöntük neki a fuvart, megvártuk a rendes buszt, átszálltunk egy vonatra, aztán egy másikra, és még egy másikra. Zürichben az állomáson tettünk egy kis kitérőt eledelbeszerzés céljából, ez sem ment annyira könnyen, mivel az aznapi Streetparade teljes eső által bekergetett közönségén kellett átverekedni magunkat. A zürichi pályaudvar kifejezetten nagy, olyasmi mint a Keleti, de a belső csarnokot vágányok nélkül kell elképzelni. Na, ez mind tele volt üldögélő fesztiválozókkal, ahogy az aluljáró folyosói és a peronok is. A boltról nem is beszélve, mivel az volt az egyetlen élelemforrás e késői órán. No, ezt is túléltük, este tíz körül tudtunk elindulni Zürichből Turgiba, ahol egy remek Hegyibéka ügynök konyhájának hírnevét öregbítő vacsi után viharos gyorsasággal mormotaövezetet alakítottunk ki a bázison. Jó éjt!

PS: Köszönet Juzsónak a képekért, részben az ő keze munkáját dicsérik :)