Fejesugrás Tokióba

Narita körülbelül 70 kilométerre található Tokió belvárosától. Expressz vonattal 1 óra 10 perc az út; személyvonattal negyven megálló, úgy 1 óra 50 perc. Egy Richter-skála szerinti 7,3-as földrengés után személyvonattal meg… de erről majd később, mert nem szokás mindjárt a nap vége felé kezdeni :P

Szóval tokiói városnézés volt a program, összekaptuk magunkat, kora reggel nyolckor már a buszmegállóban toporogtunk. Onnan vasútállomás, jegyvásárlás, pótjegy-nem pótjegy; illetve némi fejetlen szaladgálás után – japán feliratok, jippí – már suhantunk is a főváros felé.

Megérkezvén

Utcakép

Kollégáim kihagyták a reggelit (én még otthon felpumpoltam a bőröndömet csokiskeksszel, instant kávéval és egyéb túlélőfelszeréssel, így annyira nem voltam éhes), de azért beültem velük egy kis kávézóba, ahol nagyon pici és alacsony asztalkákkal, viszont remek kiszolgálással és finom pirítósokkal találkoztunk.

Hot towel & welcome water

A capuccinóm (ideiglenes) lakása

Reggeli után körülnéztünk a nem messze található templomban, ugyanúgy több szentélyből állt, mint a naritai; viszont turisták hada lepte el – így nekem messze nem volt annyira egyedi és szép élmény, mint az előző napi templomlátogatásom.

Azért egy-két szép részletet el tudtam kapni

Lámpás

Távolról annyira nem látszik a villogó vakuk tömege

A templomot magunk mögött hagyva kisétáltunk a Sumida folyó partjára – ez a Tokiói-öbölben torkollik a Csendes-óceánba.

A túlparton a Tokyo Skytree – Japán legmagasabb építménye

Cseresznyefák a folyóparton – jajj, milyen szép lehet
ez a sétány cseresznyevirágzás idején :)

Vásárcsarnoki idill

Innen valójában hajóval szerettünk volna lejutni a Tokiói-öbölig; de a menetrend máshogy döntött – nem akartunk másfél órát várni a következő bárkára; ezért jó a szamár is alapon metróra ültünk.

Metrólejárat – így is lehet :)

Következő célpontunk – a Shibuya negyed;
Tokió Váci utcája

A negyedben található Tokió legforgalmasabb gyalogos kereszteződése; különlegessége, hogy amikor a gyalogosok zöld jelzést kapnak, az minden irányba történik; teljesen leáll az autós forgalom és emberek százai lepik el a zebrákat mindegyik oldalon. Aztán egy perc múlva ismét az autóké a főszerep. Alább a széles, átlós járda látható :)

Még éppen piros

Zöldre vált

Körülbelül ilyen élőben :)

Shibuya a metróállomás üvege mögül

Kollégiáimat leparkoltam Shibuyában shoppingolni, én viszont úgy voltam vele, visszavan még a fél nap, körülnézek még egy-két másik városrészben is. Első körben a nem messze levő Harajuku (kiejtve a 'harazsuku' és a haradzsuku' között félúton) negyed felé vettem az irányt. A metrózás külön érdekes dolog Tokióban; rengeteg metróvonal van; plusz a Japan Railways is üzemeltet egy rakás vonalat a városon belül – a buszokról nem is beszélve – igazi csemege a dolog egy ilyen magamfajta tömegközelkedőnek. Amire azonban nem számítottam, hogy nem ám úgy működik a dolog, mint Európában; itt ugyanis gyakran ténferegnek fel-alá az emberek a megállókban, rugdossák a havat, nézik a földet, az órájukat, aztán hogy jön-e a járgány, aztán mennek még egy kis kört… aztán, ha jön a cucc, megrohamozzák többé-kevésbé kultúráltan a legközelebbi ajtót, mielőbbi bejutást remélve. Nos, Japánban nem. Az állomásokon fel vannak festve azok a szakaszok, ahol az ajtók lesznek (mint a Combinók megállóiban), szépen ezek előtt gyűlik a tömeg, szigorúan érkezési sorrendben, majd a vonat érkeztével amőboid lökdösődés nélkül szépen besorjáznak a járgányba. Este utóbb arra is rájöttem, hogy Naritában az expresszvonat peronján (amivel reggel rengetegen mennek) egész hosszan fel van festve, hogy merre és hogyan kell sorakozni; úgy, mint a reptereken a biztonsági ellenőrzésnél… De nincsenek szalagok, csak a felfestés és ezzel együtt az emberek szépen követik a vonalakat :)

Kettes sorakozó

Harajukuba érve elindultam a Meidzsi-szentély felé, mely egy sintó szentély (ez Japán legősibb vallása) és különlegessége, hogy egy 70 hektáros erdő közepén található. Igen, Tokió kellős közepén. Ráadásul az erdőt több, mint 100 ezer fa alkotja, melyeket nagyrészt Japán különböző régiói adományoztak a húszas években a szentély építésének idején. Csodával határos módon az erdő egész jól megúszta a második világháborút, napjainkban is rengetegen járnak kikapcsolódni a parkba.

 Bejárat

Tükörpatak

Bambuszkerítés

Őszi színkavalkád

Gyönyörűséges

Különböző szakék Japán minden részéről, díszesen csomagolt
hordókban – Meidzsi császár és neje tiszteletére

A Meidzsi-szentély udvara

Csúcsos tetők

Ami többek között döbbenetes volt a parkban – a mérete mellett; mármint hogy jó 15 percet gyalogoltam a szentélyig a legközelebbi bejárattól – szóval hogy hihetetlenül csendes. Mintha nem is lenne körülötte egy húszmillós nagyváros annak minden zajával. Hallani a madarakat, a szelet, ahogy lapozgat a levelek között :)

Szivárványfa

A szentély után ismét fejest ugrottam Tokió kavalkádjába – ezúttal pedig a másik felébe.

Skyline – a szentély bejárata előtti hídon

Japán mai arca könyörtelenül felébresztett a csendes séta után, első adagban kamionok formájában – az alábbi példány és testvérei róják az utcákat Tokió belvárosában, hatalmasak, színesek és zenélnek – vagyis mozgó reklámok… Döbbenetes kontraszt a szentéllyel szemben.

Direkt marketing

Boltokkal tömött utca Harajukuban

Azért fociban itt is az európai sztárokkal nyomulnak –
és bár kint volt egy-két japán játékos meze a kirakatban,
bevallom, soha nem hallottam még a nevüket

Vonatra várva

Harajuku kettősége után úgy döntöttem, keresek magamnak egy igazán "nagy halat" és elindultam a Tokiói-öböl felé; ahol ugyanis kialakulóban van a város legújabb üzleti központja: üvegpalotákkal, magasvasúttal és rengeteg öltönyös-aktatáskás dolgozóval. Így látatlanban valahogy úgy képzeltem el, mint a londoni Docklands-et... a következő bejegyzésből pedig majd kiderül, hogy ez mennyire is jött be :) Addig meg még egy zárókép - Tokió esszenciája.

Typical Tokyo