Denali

A Denali Nemzeti Park mintegy 25 ezer négyzetkilométeren terpeszkedik Alaszka kellős közepén (nagyobb, mint Magyarország negyede); a névadója pedig Észak-Amerika legmagasabb csúcsa, a 6190 m magas Denali – korábbi nevén Mount McKinley. (Előző héten tiszteletünket tettük Dél-Amerika legmagasabbikánál, az Aconcaguánál, részletek erre.)

A Denali Nemzeti Parkba privát járművel nem is lehet behajtani (csak külön engedély birtokában), így egy egynapos, buszos túrára neveztünk be – ha lúd, legyen kövér alapon mindjárt a leghosszabbra, a Kantishna Experience Tourra. Tekintve, hogy ez Kantishnáig 140 kilométer, csak oda, földúton, ez elég terjedelmes programnak ígérkezett. Úgy 12 órányinak, de abszolút megérte.

A Kantishna Experience útvonala

Műholdkép – igen, gleccser, hó, minden van az Alaszkai-hegységben
(ennek a legmagasabb csúcsa a Denali)

Reggel fél hatos ébresztő, hétkor meg már a busz ajtaját csukták ránk és indultunk is. Alaszkában egyébként pont a nyári napforduló előtti héten voltunk (és még mindig tavaly!), így Fairbanks környékén este éjféltájt ment le a nap, hajnali kettő körül volt maximális szürkület és már hajnali ötkor bőven hétágra sütés volt…

Ez ugyan csak egy parkolóban lőtt fotó, de hajnali háromnegyed
egykor így fest az ég alja (még előző este Fairbanks mellett)

Vissza a Denaliba - az Alaszkai-hegység vonulatai

A Denali első blikkre

Igen, ő az.

Gyönyörűszép táj, nem?

Az első, folyóparti megálló jó egy óra döcögős buszozás után következett

Fenyőerdő

A sofőrünk nagyon lelkes fickó volt, állandóan figyelte az állatokat

Macimamát és a bocsait a folyó túloldalán levő domboldalon szúrta ki

Legalább hárman vannak

Szimat, szimat

Közeledünk

Most szólok, rengeteg kép lesz erről az apró kupac porcukorról,
 egyszerűen nem lehet betelni vele!

Meander

Az út hol lent kígyózott a folyó mentén,
 hol meg felmászott a domboldalba

Ezzel együtt aszfaltot már egy ideje nem láttunk

És mivel elég széles, meg csak profi vezetők vannak, szalagkorlát sincs

Második megálló

A tavaszi, nagyobb vízhozam nyomai

Masszív virágerdőben (talán még nincs bogyószezon)

Mormota elnyúlva

Azért egy kicsit felkapta a fejét

Bokros susnyás – ilyen a terep párszáz mérföldön keresztül,
 némi fenyőerdővel keverve

Na jóvan, enné közelebb má ne gyertek!

Szót fogadtunk és inkább megálltunk virágokat fotózni.

A terep – kicsit engedtek mászkálni a csapatot

Tavacska

Apróság

A következő megálló a folyóparton volt – ő a Toklat River

Haragosszürke

Zöld háttérrel

Méretarány

Rénszarvas a domboldalban

Porcukooor!

Közelebbről…

… meg még közelebbről!

Nem sokkal később megálltunk az Eielson Visitor Centerben
 (van egy másik park bejáratánál is, onnan indultunk reggel)

De onnan nem látszik a Denali!

Igazából ellennék itt egy csésze kávéval egész nap.

Bámulva a részleteket.

Meg az egész környéket.

U-alakú (gleccservájta) völgy aljába vágódik be középen
 a V-alakú (folyóvájta) újabb völgy. Csodaszép.

Igen, egy hosszúkávét kérnék egy kis tejjel, köszönöm!

A korábbi képeken is láthattátok, a Denalinak két csúcsa van

És innen nem úgy tűnik, de a bal oldali,
 a South Peak (a Déli-csúcs) a magasabbik

Max zoommal sem tűnik úgy – South Summit balra (6190 m)
és a North Summit (5934 m) jobbra.
Megmérték, 2015-ben pontosították, ennyi az annyi.

A Visitor Center felett is voltak rövidebb ösvények –
 de értelemszerűen nem mentünk arra.
(Ford.: Az ösvény lezárva. Medve a területen.)

A továbbállás előtt azt is láttuk, hogy miért volt ennyire különleges,
 hogy a Denalit ennyire tisztán és sokáig lehetett láni
 (egész délelőtt és koradélután).

Statisztika a nyári szezonra (kép innen)

Van megfigyelési napló is

Szóval az a helyzet, hogy a legnagyobb nyárban is 50%-nál
 nagyobb a valószínűsége annak,
hogy az ember odadöcög és ennyit lát a Denaliból. Kép innen.

Mire a nagyon találó nevű Wonder Lake-hez értünk
 (ford.: Csoda-tó), már egészen elbújt

Tényleg csodaszép

Vidék

Yep. Az út végén.

Kantishnában pár lodge üzemel nyaranta,
állandó lakos nincs, szóval tényleg a világ végén van.

Azért van egy kis miniatűr reptere,

ahova a Kantishna Air Taxival is el lehet jutni.
Azt nem tudom, hogy éppen ők szállnak-e le…

… de nem egy nagy madárról van szó.

Fannie és Joe Quigley Kantishna legismertebb lakosai voltak,
 amikor még bányászattal és vadászattal foglalkozott a környék

Fannie 1905 környékén érkezett, vasúti munkás, aranybányász és vadász múlttal, pedig nőként és a maga 150 centis magasságával már ott sem lehetett egyszerű érvényesülni. Gondolom ezek után Alaszka csak hab volt neki a tortán. Fannie megvetette a lábát Kantishnába, épített magának egy kis házat, vadászott, halászott, kertészkedett – közben összeszedte Joe Quigley-t, akit szintén az arany hozott errefelé. A férj később egy bányászbalesetben megsérült és ez pár év alatt ahhoz vezetett, hogy Fannie-vel felosztották a vagyonukat és Joe elköltözött a kevésbé küzdelmes mindennapokat ígérő Seattle-be. Fannie azonban ott maradt Kantishnában és amikor az első park rangerek megérkeztek 1926-ban, ő már 21 éve élt a világ végén, nagyrészt egymagában. Azért gondoljatok bele, Alaszkában ritkán enyhék a telek... úgy mellesleg. Ahogy a húszas években elkezdtek érkezni az újabb és újabb érdeklődők, Fannie-nál mindig meg lehetett állni egy meleg vacsorára (ez lukratív üzletnek bizonyult számára is), az apró hölgy egészen 1944-es haláláig itt élt és fogadta a Denali látogatóit.

Amiért az egészet elmesélem, Fannie házikója
a mai napig megvan és meg lehetett nézni.

Egy busznyi tömeg toporog előtte

Fannie balról a második

Hálószobai berendezés

Fannie nagyon alacsony volt, a kis kredence combközépig ér

Télen a kutyaszán volt az egyetlen lehetőség, ha el kellett jutni A-ból B-be
 (no nem mintha itt olyan sűrűn lenne bármilyen A vagy B)

Fannie kuckója

A környék – a nyírfákról mindig a tajga és Oroszország
(illetve a Moszkva környéki autópályák) jutnak eszembe

Tószomszéd

Porcukor – csak nem látszik a tejszínhabtól

Wonder Lake visszafelé

Visszafelé is benéztünk a Visitor Centerbe

Climbing season, vagyis mászószezon van –
  a Denalit évente körülbelül 1200-an másszák meg
(messze nincs rajta akkora tömeg mint az Everesten)

Áttekintő

Az Alaszkai-hegység még azért látszik,
 de határozottan több a felhő, mint reggel volt

Na, mi a pálya?

Fiatal karibu kalamol lent a folyóparton

Aztán a bozótban

Meg az út szélén - megvártuk, amíg biztonságos távolságba szédelgett

A szemben nyújtózkodó domboldalon meg macik.
A málnásban :)

Toklat River

A megmaradt hófoltokat ki kell használni!

Mmm, ha belefekszem, még jobb!

Ez meg már a McKinley folyó

Rénszarvasmama a pár napos borjával

A sofőrünk útközben egyébként folyamatosan sztorizott, évek óta él a környéken és nyaranta vezeti az iskolabuszt nap mint nap Kantishnába (azért remélem, van pihenőnapja is). Meg Kantishnába jön vagy 3-4 busz naponta, a parkba meg 30-40. Visszatérve a sofőrünk meséjéhez, volt egy pár parásabb medvés sztorija, ami eléggé egyértelművé tette, hogy itt az ember vagy hozzászokik ahhoz, hogy bármikor medvére számítson (és esetenként el is magyarázza nekik, hogy eddig és ne tovább) vagy elköltözik. A legdurvább az volt, amikor egy víkendházban voltak az akkori barátnőjével és egy medve rájött, hogy az ajtó és a küszöb között benyúlva el lehet kezdeni lefeszegetni az ajtót és akkor bejut a hűtőhöz. Szerencsére a barátnőnek kéznél volt vadászpuskája és a durranás elűzte a medvét. Éjjel még visszanézett. Kétszer. Sikerült mindkétszer a frászt hozni rá – és mivel nem ez volt az első esete ennek a medvének a környéken, két nappal később kilőtték a vadőrök. Sejthetitek, hogy ezután ajtó alatt benyúló medvemancsokról álmodtam…

De csak jó 3-4 órával később, ugyanis aznap estére szállást csak Talkeetnában találtunk, így a 12 órás Kantishna Experienc után még vezettünk 250 kilométert az ágyunkig.

Aznap sem volt kilométerhiányunk, na.

Zárókép – Denali Nemzeti Park