Fairbanksbe érve viszonylag hamar megismerkedtünk
Alaszka legjavával – vagyis az arany- és az olajbányászattal. A Gold Dredge 8
nevű bemutatóhelyen mindkettő megtalálható, az egykori aranybánya mellett
húzódik ugyanis a Trans-Alaska Pipeline, amit mindjárt meg is vizsgáltunk.
A vezeték jó 1200 km hosszú, a Beaufort-öbölből szállítja az
olajat a télen is jégmentes Valdez városka kikötőjébe és közben átszeli egész
Alaszkát észak-déli irányban. Technikailag jó bonyolult volt megépíteni, egyrészt
mivel sok száz kilométeren át permafroszt talajra épült – ami ha felolvad,
mocsárrá válik, ráadásul ezt maga a vezeték is okozhatja, így több szakaszon
lábakon áll. Az évszakos hőmérsékletkülönbségek miatt ráadásul itt-ott
cikkcakkosra kellett építeni, hogy tudjon nyúlni, meg összehúzódni. A csőben
majdnem 10 km/h-val nyomul az fekete arany és utazik Valdezbe. Errefelé lehet még
egy csomót olvasni a témában, technikailag elég kemény feladat volt egy ilyen
vezetéket megvalósítani, a társadalmi haszna az olajárhoz van kötve, a csökkenő
kitermeléssel és az öregedő vezetékkel egyre kétségesebb, a környezetre és a
tradicionális életmódot folytató őslakosokra tett hatása pedig egyértelműem mínuszos. Ezzel együtt mérnöki gyöngyszem.
Az olaj után pedig beneveztünk, az eggyel korábbi
őrületet bemutató eksönre: az alaszkai aranybányászatra. Az első aranyláz az
1870-es években ütötte fel itt a fejét, ma hat méretes (és számtalan kicsi)
bányában tolják az iparágat, az állam bányaipari bevételének harmada köthető az
aranybányászathoz. A Gold Dredge 8 tulajdonképpen egy ipari műemlék, az aranymosás gépesített
változata: mechanikai módszerekkel, folyóvízi üledékből szűrte ki az
aranypelyheket és lemezkéket – mindehhez akkora, mint egy ház. Egy többemeletes
ház. Az egész experience egyébként hihetetlenül amerikai volt, profi
szervezéssel, show-val és mindennel. Első körben felcsücsültünk egy kisvonatra,
itt egy kis live countryzene bendzsóval, némi sztorizás az aranylázról, a vonat
közben elindul.
Az egyik felén ezekkel a méretes kanalakkal eszegeti
az üledéket, belül van egy csomó kisebb-nagyobb, rázkódó rosta, ami szűrögeti és időről időre leönti a fennakadt az
üledéket, a folyamat végére pedig az alján összegyűlik a maradék vízben az egyébként
a keverékben legnagyobb sűrűséggel bíró arany. Valahol hihetetlen masina. Sarat
eszik és aranyat tojik.
Kb.
így működött annak idején
(itt van egy videó egy modern dredge működéséről is)
(itt van egy videó egy modern dredge működéséről is)
Bagoly tizenkét dollárnyi aranypelyhet fogott.
Szerencsésebb volt, mint én. Egy marék földet átmosni egy kis gyakorlattal
mintegy kettő percig tart. Csak még egy marékkal, abban talán több lesz. Csak még egy… Asszem
ez az aranyláz lényege. Az idők változását meg azzal lehet lemérni, hogy ma már
rekreációs céllal is lehet naphosszat aranyat mosni. Kiégett menedzserek ülnek
térdig a patakban egy nyeletlen serpenyővel és átszellemült zen-tekintettel
vizes sarat lögybölnek benne. Ez ám a piaci rés :)
Az szajrémérlegelés (stílszerűen a hatalmas ajándékboltban történik) után elindultunk vissza a vonathoz.
Az szajrémérlegelés (stílszerűen a hatalmas ajándékboltban történik) után elindultunk vissza a vonathoz.
Az arany- és olajturné után beneveztünk egy walking
tourral fémjelzett kalandba, ami autentikus, orosz beütésű, tipikusan alaszkai
kabinokat ígért a honlapon, de valójában egy járda nélküli, amerikai
kisvárosban való céltalan kódorgást takart. Én azért találtam megörökítésre
érdemes apróságokat (a következő képeket képzeljétek el méteres hóval is), de
Bagoly nagyon nehezen viselte a pofáraesést a walking tour-ral.
The
cabin – a témában ezt az Ylvis-klasszikust ajánlom
Ezt az ívet több mint 100 elhullatott agancsból
rakták össze, melyeket Alaszka belső területeiről gyűjtöttek vadászok és
túrázók. Az ívvé összefont agancsok Alaszka történetének sokszínűségét és összetartozását
hivatottak szimbolizálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése