Uluru
után a szomszédban lakó Kata Tjutát, vagyis az Olgákat néztük meg. Majdnem
olyanok, mint Uluru, csak egy szép nagy helyett harmincvalahány kisebb-nagyobb
pukli áll ki a környező vörös homokból. Mindkét formáció ún. szigethegy, azon
belül is bornhardt – púpszerű, meredeken kiemelkedő, csupasz felszínű
szikla(kupac). Az Uluru és a Kata Tjuta hasonló kőzetből épül fel – az Uluru
nagyrészt homokkőből áll, a Kata Tjutát viszont konglomerátum, vagyis
törmelékkel és kavicsokkal teli egykori üledék alkotja. A színűk alapjáraton szürke-sötétszürke,
a szépséges vöröses-narancssárgás szín, aminek csodájára járnak a világ minden
tájáról, a vastartalmú ásványok oxidációjának köszönhető. Vagyis rozsdás kövekért jönnek milliók a sivatagba :)
Légifelvétel
(kép innen) – Uluru
Szintén
a levegőből (kép innen) – Kata Tjuta
Sétáltunk
egyet a kavicsok között, aztán reménykedtünk a szép naplementében, de az
esőfelhők (még mindig sivatagban vagyunk!) miatt nem sok esélyünk volt.
Másnap
reggel megpróbálkoztunk a napfelkeltével is, hátha látunk szép vöröset, de
sivataghoz képest ismételten sok felhő kóbászolt az égen.
Az
ösvény elég magasra mászik fel a kövek közé,
túl meleg van, lezárják, nehogy valaki rosszul legyen.
túl meleg van, lezárják, nehogy valaki rosszul legyen.
Ilyen egyébként Ulurunál is van, ahogy megy a nap a szikla körül, a legforróbb és legnaposabb szakaszokat rendre lezárják; teljesen körülsétálni csak akkor lehet, ha korán reggel indul az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése