Alice Springs Desert Park

Alice Springsben még akadt egy szabad délelőttünk, mielőtt továbbálltunk – így beneveztünk a körre a helyi vadasparkba.

Az egy dolog, hogy megint esett az eső és csak 19-20°C volt

De az időjárás látványa is Svájcot idézte – amikor
a felhők hozzá vannak ragadva a hegyekhez…

Ő kérem, egy dingó.

Hosszadalmasan szaglászott és mászkált a kifutójában, rövid idő után biztos lehettem benne, hogy előző este is egy ilyennel találkoztam a kempingben. Csak kevésbé volt izgi, mint a skorpió-sztori, tekintve, hogy a dingó-koma minden figyelmét a szobánkkal szemben felállított sátornak és az előtte heverő két pár cipőnek szentelte :) A dingók származása egyébként nem egyértelmű, ugyan azt gondolják most, hogy kínai eredetű, félig háziasított kutya-felmenőktől származhatnak, de inkább vonyítanak, mint ugatnak és a koponyájuk formája is jobban emlékeztet a farkasra, mint a kutyára.

A dingó egyike az ausztrál mezőgazdaság nagy nyavalyájának, mindig is nehéz volt őket meggyőzni arról, hogy a birka nem nekik tenyésztett táplálék… Az 1800-as évek végén egy hosszú kerítést kezdtek építeni, hogy a dingókat távol tartsák a kontinens délkeleti, még jobbára dingótlan, ellenben birkatenyésztéshez remek területétől. A végeredmény, egy jó 5000 km hosszú kerítés lényegében ma is áll és ugyan már mindkét felén vannak dingók, a déli felén jóval kevesebb van belőlük. Úgy gondolják, hogy ez az oka annak, hogy emuból és kenguruból viszont több van a déli oldalon (nincs annyi dingó, aki megenné őket), viszont mivel az emu és kenguru növényevők, úgy tűnik, kevesebb birkát lehet adott területen tartani a versengés miatt, mint az lehetséges lenne a kerítés nélkül. A kérdés persze ilyenkor az, hogy ki szabályoz kit és mi történik, ha valamilyen okból (szárazság, járvány, etc.) valamelyik faj egyedszáma lecsökken… Ízelítő ökológiából című rovatunkat olvasták :)

A dingók után a következő állomásunk a bird show volt

Magpie – szarkaféle, ha fülyülnek neki egy három-négy
hangból álló rövid dallamot, visszadudorászik

Nagyon profin össze volt rakva a show, kb. a fickó, aki vezette, lazán bejelentette mindig a következő madarat, ami felbukkant egy fatörzsön, lecsapott a hátunk mögül, elkapta a levegőbe dobott húsdarabot – óramű-pontossággal, remek élmény volt :)

Hedvig a porondon
(Hedvignek Harry Potter fehér postabaglyát hívták)

Frogmouth („békaszáj”) – ő is bagolyféle,

Bush stone-curlew – ugartyúkféle,
 ennyit sikerült kideríteni róla

Csipogva szaladgált körülöttünk – azért némi diszkréten adagolt kaja hatására.

Érdeklődő fiatalság

A műsort egy sólyom és két kányaféle zárta, ezek a lehető legváltozatosabb szögekből csaptak le a feldobált húsdarabokra, sőt egyikük a vízfelszínről (amit egy kb. 30 centis, földbe süllyesztett lavór helyettesített) is ki tudja kapni a finomságokat.

Hopp

Kettő…

Három!

A madárbemutató után teljesen feldobódva mentünk át a kengurukhoz. Itt azt az instrukciót kaptuk, hogy be lehet menni a kifutóba közéjük, de egy, próbáljunk meg csoportszinten együtt maradni, mondhatni masszaként mozogni, kettő, ne visítozzunk és három, ha szépen folyamatosan, mormogva beszélünk, akkor talán fel sem tűnik nekik, hogy bejött az otthonukba húsz simabőrű. Utóbbit nehezen hiszem, inkább az lehet, hogy hozzászoktak a bámészkodó turistákhoz :)

Növényevők

A kis gurukat angolul joey-nak hívják

Szinkronebéd

Erszénylakó – ez a kölyök olyan két hónapos lehet

Addig visszajárnak az erszénybe, amíg meg nem születik a következő kölyök. Persze idővel már lazán veszik a dolgot…

… és ahogy esik, úgy puffan, befekszenek az erszénybe :)

Nehéz volt elkapni a pillanatot,
de Mártinak sikerült – kenguruprofil

A kenguruvizit után beneveztünk, egy az abók enni-innvalóiról szóló előadásba, ami több szempontból is érdekes volt.

Először is, lövésünk nem volt, hogy ennyi
 különböző abo nyelv létezik (egy folt = egy nyelv)

Fehérembernek valahogy nehéz felfogni az abók történeteit, mindennapjait, még ma is. Például azt, hogy nincs népszámlálás körükben. Vagy azt a kettősséget, hogy ezzel együtt egyes csoportok ma is kengurura vadásznak, mások meg állami segélyre. Az előadáson a kaják helyett inkább ezek a kérdések érdekelték a hallgatóságot (rajtunk kívül új-zélandiak és amerikaiak voltak); az egyik öregúrnak sikerült is kiakasztani az (mint kiderült félvér) előadó hölgyet azzal a kijelentéssel, hogy ne csinálja már, ő nem olyan abo, hát hiszen dolgozik, meg ilyenek… Szegény csak leakadt ott, hogy mi az hogy ő nem abo, amikor az édesanyja abo és a fickó hogy jön ehhez és egyáltalán – mindezt két különböző tálka prezentálása között.

Merthogy a lényeg ez lett volna

A 8-10 centis (itt műanyag) hernyó nem jött be
 egyikünknek sem, pedig azt mondják, kiváló fehérjeforrás :)

Nyomolvasás – jobb szélen a kenguru lassan - a kenguru gyorsan
 különbségre hívnám fel a figyelmet

Az előadás után továbbálltunk a nocturnal house-ba, vagyis elsötétített helyen éjjeli állatokat nézni. A különböző gyíkok jópofák voltak, de mivel ők nappali állatok, a saját kis helyükön világosat csináltak, hogy egyszerre meg lehessen nézni őket a többiekkel.

Tüskés ördögök

Tényleg ez a nevük :)

Az agámafélék közé tartozó ’military dragon’ –
hétköznapi nevén a sárkánygyíkok közé tartozik.
Roppant félelmetes, ugye?

Az éjszakai házban egyébként elképesztő mennyiségű szőrös kis dögöt mutattak be, nekem legjobban a mala, vagyis a legkisebb kenguruféle tetszett. Fotózni persze az ilyen éjszakai állatoknál szinte lehetetetlen, ha meg akarjátok nézni, hogy milyen a mala, errefelé akad egy rövid videó. A desert parkos délelőtt után lassan indulnunk kellett a reptérre, leadni az autót, meg ismét két bőröndbe és két hátizsákba tömködni azt, amit az elmúlt hétben gátlástalanul szétszórhattunk az egész kocsiban. Az alice springsi repülőtér olyan hatalmas, hogy délután három után két járat ment összesen, egy 17:00-kor Cairnsbe, egy meg 17:05-kor Darwinba. Úgy tűnik, ugyanazokat a kapukat használják rendszeresen, már papíron ki van ragasztva, hogy Darwin balra, Cairns jobbra, tessen elsétálni a gépig :)

Tschüss, Red Centre,
reméljük még jövünk majd egyszer vissza :)