Legalábbis
a saját látogatásunkról :) Az előző poszt végén már szóba került, hogy a
new yorki Super Bowlt sikerült egészen kellemes, szinte tavaszias időjárással megúszni
(4-5 rétegnyi ruházatban legalábbis annak tűnt); de másnap reggelre Holle anyó
előkerült és nem igazán akaródzott abbahagynia a párnarázogatást. A hó a
legjobban felszerelt reptereken is tud káoszt okozni, már szimplán azzal is,
hogy a csökkent látási viszonyok miatt az fel- és leszálló gépek között nagyob
távolságot kell tartani – amivel máris borul a mindennapokban jól működő és
általában igen szoros menetrend. Ez JFK-n szinte borítékolható. Úgy terveztük,
hogy nagyjából két és fél – három óra alatt tömegközlekedéssel átverekedjük
magunkat New Jerseyből New York másik oldalára. Ez részben némi hó, részben
némi bénázás hatására csak négy óra alatt sikerült; így aztán amikor
lélekszakadva berohantunk, hogy 40 perc múlva megy a gép és hát mi is
szeretnénk vele menni, mondták, hogy izé, már késő, de lesz majd egy következő
két óra múlva, azzal mehetünk. Kicsit lelombozva, hogy, hát így lehet lekésni
egy repülőt, kérem, elkullogtunk a biztonsági ellenőrzés felé. A túloldalon
viszont szembesültünk azzal, hogy az előző járat nem ment még el és
még vagy két órát fog késni. Nosza, transfer desk, kezicsókolom, nem lehetne-e
mégis valahogy visszakerülni? Némi ügyintézés után megoldották, Bagoly extrán
rákérdezett a csomagokra, hogy ugye azok is velünk jönnek, mondták, hogy nem
gond, megoldjuk. Azért maradt bennünk egy kis félsz, hogy jó lesz-e ez így, de
maximum az lehetett, hogy a csomagok majd jönnek a második járattal, ám legyen,
menjünk, amint lehet. Jó három órás késéssel el is indultunk, potom öt és fél
órával később meg már ott toporogtunk a las vegasi McCarran repülőtéren.
Balra
el, mozgólépcső, magasvasút, szomszéd terminál, 16-os baggage belt. Csomagok
nem jönnek. Csodás, akkor megvárjuk a következő gépet, azt mondták az irodában,
azon van, elnézést. Nyáááá. De legalább volt időnk szállást keresni. Ingyen
wifi, király, laptop elő, némi válogatás után kiszúrtuk a nyertest, persze
közben elmúlt éjfél, telefon, hogy ma este van-e hely, akkor hogy is csináljuk
a foglalást, stb. Mire végeztünk, megjöttek a motyók is, szereztünk fuvart a
szállásunk felé, közben hajnali egy is elmúlt (európai idő szerint meg a másnap
reggel 10 is); úgyhogy amint kaptunk kulcsot, elhúztuk a csíkot meg a bőröndöket
aludni.
Másnap
reggel gyors reggelivadászat és el is indultunk körülnézni a városban. Az első
dolog, ami meglepett minket – hogy teljesen lehetetlen dolog a téli Las Vegasban az
időjárásnak megfelelően felöltözni. Általában segíteni szokott az, hogy új
helyeken kinézek az ablakon, megnézem, mit hord az emberek többsége és
általában azzal a mennyiségű ruhával túl is lehet élni a napot. A havas New
Yorkból érkezve nehezünkre esett letenni a kabátot, a városba elindulva azonban
meglepve konstatáltuk, hogy sokan csak egy szál pólóban mászkálnak, mások
viszont hozzánk hasonlóan dzsekiben és a kettő között minden akadt. Ahogy a nap
belemelegedett, a kabát kezdett sok lenni – de csak addig, amíg fel nem ültünk
egy városnéző buszra, ott kifejezetten kevés lett. És ezt a felveszem-leveszem
mókát egész ott tartózkodásunk alatt folytattuk, hol melege volt az embernek,
hol hidege, de mindig volt nálunk nagyjából 20 foknyi időjárást felölelő ruhaválaszték
amit le-fel húzgáltunk, attól függően, hogy mennyire sütött a nap és mennyire
fújt a szél. Hát, ilyen ez a téli sivatag.
Merthogy
Las Vegas a sivatag közepén található, Nevada állam legnagyobb városa, jó 600
ezer lakossal. Meg az elképesztő mennyiségű turistával és egyéb látogatókkal, a
szerencsejáték fővárosában ugyanis előszeretettel tartanak itt mindenféle
konferenciákat és üzleti találkozókat is. A sivatagban. Ahol úgy 100 évvel
ezelőtt épphogy csak várossá nyilvánították az alig 1000 lakosú Las Vegast,
mely egyébként az arrafelé vezetett vasútvonal mellett született. Az 1920-30-as
években biztonságos „kikötő” volt a Kalifornia felé vezető úton, később a
Hoover-gát megépítésével (kb. 50 mérföldnyire található a várostól) pedig a
turizmus is felfelé ívelt; de közben az igazi katalizátor a szerencsejáték
1931-es nevadai legalizálása volt – a hotel- és kaszinóépítési hullámra pedig
még rátett egy lapáttal a Manhattan-terv miatt ide özönlő, szabadidejét a
városban eltöltő munkaerő is… Ez már elég lendület volt ahhoz, Las Vegas
egyelőre megvesse a lábát a sivatagban, bár a fenntarthatóság (víz, víz, víz!)
egy egyre inkább frusztráló, mindennapos kérdés lehet a város menedzsmentjének
napirendjén… No, de Las Vegasról mindenkinek a kaszinók jutnak inkább eszébe,
ha jól sejtem. Mielőtt továbbolvasnátok, kattintsatok ide, zenei aláfestésnek
pont jó lesz Elvis Presley klasszikusa, itt éppen a ZZ Top előadásában. (De
Elvisre is kattinthattok, a ’60-as évek érzésért. A mai Vegashoz nekem valahogy
közelebb áll a ZZ Top.)
A
világ 25 legnagyobb hoteljéből 15 a Strip mentén található,
ami összesen nagyjából 62000 szobát jelent
ami összesen nagyjából 62000 szobát jelent
Ugyanis
nincs még egy város, ahol ennyi részeg ember és szélsőséges hangulat lenne
összezsúfolva. Ilyen helyen nem célszerű olyan épületeket építeni, ahol egy
ajtónyitás kell ahhoz, hogy kivesd magad a negyvenhatodik emeletről, vagy a
merészségedet próbálgasd az erkélykorláton mattrészegen. A végén még
sárgaföld lesz belőle.
Belül
a boltok között felhős égre mázolt plafon és az első emeleten kanyargozó
kanális várja a látogatókat, melyeken csinos összegért gondolázni lehet,
miközben a gondolás olasz dalokat énekel (gyakran mexikói akcentussal).
Ezen
a képen viszont remekül látszik, hogy mennyire közel van az egészhez a McCarran
International Airport. Ahol nagyjából 40 millió utas fordul meg egy évben.
Európában 4 repülőtér van, ahol ennél több: London Heathrow, Paris Charles de
Gaulle, Frankfurt és Amszterdam. Más dimenziók na…
Talán
tényleg ez a legjobb szó rá, nagyon „fabulous” akar lenni. A tábla egyébként
annak idején nem került jogvédelem alá, így ezer ponton megtalálható a
városban, szabadon lehet másolni és persze a szuvenírek összes létező formája
is kapható vele, a hűtőmágnestől a Las Vegas tábla alakú perselyen keresztül az
otthon felállítható másfél méteres változatig.
Utóbbit
mindig a Las Vegas tábla közelében találni, amely néhány évtizedenként költözik
– a Strip folyamatos növekedésével ugyanis szép lassan körülnövik a kaszinók,
és hogy nézne már ki a város közepén egy ilyen Welcome to Fabulous Las Vegas!
felirat? Szóval ilyenkor felpakolják a táblát is, meg a kápolnát is, oszt mennek
egy-két mérfölddel arréb.
Ez
talán nem annyira egyértelmű, mint a Luxor… Az MGM Grand
az Oz, a csodák csodája féle Smaragdváros-koncepció köré épült.
Éjjel zölden világít. Az egész.
az Oz, a csodák csodája féle Smaragdváros-koncepció köré épült.
Éjjel zölden világít. Az egész.
Mely
éppen a valódi Las Vegas szélén található.
A Strip ugyanis nem Las Vegas közigazgatási határain belül található, hanem
Paradise és Winchester városkák osztoznak rajta. Las Vegasban annak idején a városközpontban
található Fremont Streeten kívül nem lehetett kaszinót építeni a városhatárokon
belül; a Fremont Street pedig elég hamar tele lett kaszinókkal és hotelekkel, ezért a
városba bevezető utak mentén, a városhatárokon kívül kezdtek el gombamód
szaporodni az újabb kaszinók és ebből alakult ki a Strip.
A
Downtownban sajnos nem volt időnk rendesen körülnézni; pedig érdekes lehet
végigsétálni a ma már fedett és Fremont Street Experience-nek átkeresztelt
egykori kaszinófőutcán. Las Vegas városa maga egyébként elég komoly
városrehabilitációs problémákkal küszködött az elmúlt évtizedekben, a Strip
akkorára nőtt mellette, hogy a „nagy pénz” már ott van. Ugyanakkor ezzel
viszonylag sok megmaradt a belvárosban Las Vegas korai évtizedeinek
hangulatából, ha ezt sikerül megragadniuk és megőrizni, az kiutat jelenthet.
Mondjuk a Fremont Street egy jó első lépésnek tűnik ehhez :)
A
gyalogos és buszos városnézés után este szereztünk autót a másnapi programhoz
(jóóó lesz, meglátjátok), aztán elmentünk a Stratosphere-hez, hogy magasból is
körülnézzünk.
The
Strip – maga a Las Vegas Blvd enyhén balra kanyarodik,
a hatalmas fénycsóvát a piramisa tetejéről árasztó Luxor
a jobb oldalán található
a hatalmas fénycsóvát a piramisa tetejéről árasztó Luxor
a jobb oldalán található
Azért
valahol durva, hogy ha nem is uralja a városképet, de mindenképpen szembetűnő
és ott áll már majdnem 5 éve, befejezetlenül. És ahogy még napközben az
idegenvezetőnk említette, kb. 1 millió dollár hiányzik a befejezéséhez, ami egy
ilyen többezer szobás szállodánál nem egy egetrengető összeg, de még mindig nem
találtak rá befektetőt…
A
kar időnként megindul lefelé és az ülések ijesztő sebességgel csúsznak előre, kilógatva a benne ülőket
város fölé. Bagolynak való cucc. Némi
szörnyülködés után visszatértünk inkább a horizont bámulásához.
Ahol
nem világítanak, az már a Mojave-sivatag
Remek
lehetőség arra, hogy próbálgassam, hogy birkózik meg
a fotómasinám a zoommal és az éjszakai fényekkel
a fotómasinám a zoommal és az éjszakai fényekkel
– ahogy a kivilágítatlan, befejezetlen monstrum is elöl, lehet,
hogy ezek után ez lenne a legjobb PR, ha találnak befektetőt neki…
És
akkor a másik, egybehangzó véleményünk szerint még őrültebb attrakció...
Az
egyik srác nem is bírta az utasok között, igen hamar a mellette ülő haverja
mögé rejtette az arcát és ki sem bújt mögüle, amíg vissza nem húzták a cuccot a
kilátó fölé. És még fizetett is érte… Mi csak a „parton” szörnyülködtünk,
Bagoly különösen.
hogy a város közepén a fények, meg a fabulous, meg minden,
de egyszer csak, mintha elvágnák az egészet
a hegyekben muflonszerű bighorn sheep-ek és csókolom
Utóbbi
persze nem látszik a képeken, de gondoljatok bele… majd segítünk sok-sok képpel
az elkövetkező posztokban :) És mi még télen jártunk arrafelé.
Miután
kibámulásztuk magunkat, elindultunk hazafelé. Még beugrottunk egy kütyüboltba
akkumulátor-töltőért, a fotómasinám töltőjét ugyanis életemben először otthon
felejtettem és másnap olyan helyre mentünk, ahol, ha valamit csinálni, fotózni
érdemesnek tűnt látatlanban is (és nagyon, nagyon igazunk lett), így
mindenképpen orvosolni kellett a vörösen villogva sikítozó akkumulátor éhségét.