Sognefjord

Csütörtökön turistának álcáztuk magunkat és beneveztünk a "The Sognefjord in a Nutshell" túrára, melynek keretei között elutaztunk Bergenből Myrdalba vonattal, Myrdalból Flåmbe szintén vonattal, majd Flåmből Bergenbe expressz hajóval. A túráról ennyit tudtunk előre, a helyszínekről kicsit többet.

Myrdal az Oslo-Bergen vasútvonalon található 866 méteres tengerszint feletti magasságon, a vonatút nagyon szép odáig, most nem volt se sötét, se szakadó eső (legutóbb, mikor erre jártunk, akkor oda-vissza így volt hozzá szerencsénk). Már a vonaton szinte csak turistákat láttunk magunk körül, köztük akadtak még hardcore norvégok hegyigöncben, de még biciklivel is, viszont a nagy tömeget négy kínai/japán csoport és néhány kisebb csapatnyi különböző nemzetiségű turista alkotta. Kelet/közép-európait nem nagyon láttunk...

Myrdal állomása arról is nevezetes, hogy innen indul lefelé a Flåmsbana (flåmi vasút), mely a 20 km-re levő Flåmbe vezet, 20 alagúton és 1 hídon keresztül, mivel Flåm a Sognefjord partján van; így a vasút 863 méter szintkülönbséget gyűr le, ez a világ legmeredekebb, segédmeghajtás (fogaskerék, etc.) nélküli vasútja. A dolog bonyolultságát az is mutatja, hogy 1924-ben kezdték építeni, de csak 1940-ben fejezték be. (bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Flåm_Line, érdemes beleolvasgatni)

Flåmből Bergenbe a Sognefjordon végighajózva jutottunk vissza. A Sognefjord Norvégia és a világ leghosszabb fjordja, 205 km hosszú, több ágra szakad az ország belseje felé, az egyiket, az Aurlandsfjordot már meglátogattuk előző küldetésünk alkalmával. A Sognefjord mentén már a huszadik század elején sok turista akadt (a kornak megfelelő mértékben), a Flåmsbana-t is már azért építették, hogy az Oslo-Bergen vasútvonal felé jobb összeköttetése legyen a Sognefjord menti településeknek. A fjord legmélyebb pontja 1308 m, de érdekes módon a fjord szájánál (ahol az Északi-tengerhez ér), hirtelen 100 méteresre csökken a mélysége, mintha egy gát lenne benne (valakinek van erre ésszerű magyarázata, az U alakú völgy meg a gleccserek elmélete tekintetében?). A Sognefjord egyébként szélesebb is mint az átlagos norvég fjordok, 5-6 kilométerre is vannak néha egymástól a két partján levő 1000 méternél magasabb hegyek. Szóval szép, na :)
Ott tartottunk, hogy Myrdalból lefelé már a Flåmsbana-val folytattuk utunkat, szépen lassan ereszkedve a Sognefjord, pontosabban első körben az Aurlandsfjord felé. Myrdalban még sok havas foltot lehetett látni a környező púpok tetején, aztán elkezdődött az alagutak sora, de köztük azért akadt szépséges táj is.


A vonat két alagút között lassítani kezdett, a hangosbemondó pedig tudtunkra adta, hogy jobb oldalt található a Kjossfossen vízesés és 5 minutes of photography break. No, le is tódult a nép a vonattól, a kis kínaiak egymás sarkát taposták (meg néha az enyémet, ilyenkor csúnyán néztem), de legalább a vízesés szép volt.


A vonat úgy állt meg, hogy az eleje meg a vége két különböző alagútban volt, mellette kis rámpa, hogy ki lehessen menni a Kjossfossenhez, ami a két alagút között a vonat alatt vízesett tovább. Mire a vonat teljes utazóközönsége kitódult a kis vízesés előtti szélesebb placcra, némi zenét is varázsoltak a vízesés mellé, sőt legnagyobb megrökönyödésünkre két leányzó kezdett felváltva táncolni a vízesés egy-egy pontján... nekünk ez már sok volt a giccsből, de legalább jó fotótémát szolgáltatott. Nagyon turistának éreztem magam, csak a hasitasi és a helyi élelmiszer üzletlánc logójával ellátott baseball sapka hiányzott a fejemről. Azon is elgondolkodtam, vajon hogy keresnek erre a munkára embert: "Agilis, vízálló táncoslányokat keresünk látványos vízesésünkbe, napi 12x5 perc munkaidőben. Tömegiszony kizáró tényező." Kicsit utánaolvasva azért kideríthető, hogy a táncoló hölgyek Huldrát, a skandináv mitológia egyik szédítő erdei tündérét személyesítik meg és a norvég balett iskola hallgatói.


A Kjossfossen után békésen folytatta útját a vonatunk, hol balról, hol jobbról kerülgetve a kis patakot, mely a völgyben kacskaringózott. Flåmbe leérve az alábbi monstrum trónolt a völgy közepén, rengeteg turista lepte el a gyepet és az éttermeket, nem beszélve a gift shopokról. Legutóbbi ittjártunkkor metsző hideg és hódara fogadott, így első körben furcsa látvány volt a nagy tömeg, de azért még mindig barátságosabb, mint a bezárt ablaktáblák között süvítő szél...


A fjord végében a fehér épület egy szálló, a Fretheim Hotel, mely már 1870-ben is vendégeket fogadott, szóval nem ma kezdődött errefelé a turizmus üzletág kiépítése.


Némi lődörgés után megkerestük azt a helyet, ahol a vonatot keresztező patakocska eléri a fjordot, itt lent már egész folyóvá duzzad, szép, átlátszó (kékes) színe van, Bagoly ügynök pedig éppen megnézi hogy mennyire hideg. Elmondása szerint nagyon.


Az időnk nagy részét ennek partján heverészve töltöttük, egészen délután háromig, amikor is megérkezett a bárkánk, amely visszavisz majd bennünket Bergenbe. Annyit tudtunk róla, hogy "express boat", gondoltuk valami olyasmi lesz, mint amilyenek a már jól ismert kompok, csak kicsit gyorsabb. Ehhez képest megjött ez,


ami belülről így néz ki, még biztonsági övek is vannak egyes üléseken. Az emergency instructionst tartalmazó kártyákon a hajó pontos alaprajza is rajta van, ez alapján a két szinten összesen 300 utas fér el, kb. annyi, mint a leggyakoribb Airbuson (A320). Maga a hajó egyáltalán nem látszik egyébként nagynak.


A hajó elején van egy kis teraszszerűség, amire - gondoltuk - ki lehet menni fotózni.


Ez be is jött, egészen addig, míg utazósebességre nem gyorsult a kis bárka, ugyanis olyan sebességgel repeszt, hogy képtelenség kint maradni 5 percnél tovább csonttá fagyás nélkül. Útközben (5 és fél óra) volt időnk utánaszámolni, hogy bizony elég kemény a menetszél, tekintve a Flåm-Bergen közötti 350 km-es távolságot, kis lélekvesztőnknek átlag 60-70 km/h-val kell rongyolnia ahhoz, hogy időre odaérjünk és akkor még nem is beszéltünk az útbaejtett 10 megállóról. Ezen tapasztalatok birtokában újraértelmeztük az 'express boat' kifejezést, aztán átadtuk magunkat cirka 5 órányi bámulászásnak és fotózásnak.

Egyik első állomásunk Aurland volt, ahol a település felett 600 méter magasan található a Stegastein kilátópont, melyet Maci és Mókus ügynökök társaságában havasan és jegesen már meghódítottunk, a képen középen látható mesterséges kiszögellés, melynek alja részben üvegből van.


Nézelődés közben árnyékot vetettünk az Aurlandsfjord vizére, aztán továbbindulva jobbnak láttuk bepucolni az üveg mögé a teraszról, mert széltől könnyező szemmel úgysem látunk sokat.


Később még egy pont volt, ahol ismét emlékezhettünk korábbi küldetésünkre, a parton elmentünk Norvégia egyik nagy hagyományú kecsketenyésztő és kecskesajtgyártó faluja mellett, ahol az ország legkisebb stavkyrkjéje (fatemploma) is található, kemény 40 férőhellyel. Valamikor az 12. század közepén készült a kicsi fehér templom, annak idején a semmibe vezető út végén találtuk magát Undredal települést, miközben le akartunk menni a fjordpartra, hogy kicsit körülnézzünk. De az is lehet, hogy valójában azért jöttünk erre, mert Mókusnak nagyon tetszett az útikönyvben az az adat, hogy a faluban négyszer annyi kecske él, mint ember, vagyis húúúú, nézzük meg. Hát megnéztük, de azért így napsütésben a vízről bájosabbnak tűnt a település, mint hidegben, szemerkélő esőben és délután négy körüli félhomályban :)


A Flåmsbana-hoz hasonlóan a hajó is lassított, sőt mondhatni megállt egy vízesés mellett, megnéztük, megörökítettük ezt is, aztán repesztettünk tovább.


Időközben már kiértünk a Sognefjordra, ahol jobbra-balra sokszor havas hegycsúcsok, alattunk potenciálisan több száz méternyi fjord, a hajón süvítő szél, de valahogy mégis nagyon felemelő élmény volt időnként kimerészkedni a teraszra :)


Itt-ott még egy-egy gleccser is akadt a hegytetőkön (középen a fehér nyelv),


de a zöld dombok (1000 méter körüliek) is tetszetősek voltak.


Jó három órányi út után értünk ki a fjordból a parti vizekre, itt alapvetően a szigetek között csalinkázott a kis csónakunk, de azért néha ki lehetett látni az Északi-tenger felé. Itt kevésbé volt sima a víztükör, kicsit jobban fújt a szél is alapból, így kevésbé mászkáltak ki az utasok a kis teraszra, de a legkomolyabb fel-le hullámzást még mindig a többi hajó által keltett hullámok számlájára lehetett írni.


A szigeteken mindenfelé kisebb-nagyon csónakházak akadtak, Majom ügynök szerint a tehetősebb norvég családok mindegyikének akad legalább egy vitorlása, szóval nyugodtan lehet mondani, hogy ez a hajózás dolog össznépi sport errefelé.


Az út vége felé felfedeztük, hogy hátrafelé is ki lehet menni a hajón - ezzel párhuzamosan pedig magyarázatot nyert az elöl tapasztalható sebesség is.

A célhoz közel megfigyelhettük a bergeni agglomerációt - kell az ilyen panel a fenének, mikor ott van nekünk Újpalota. Azért kíváncsi lennék, mit kóstálhat egy szoba-konyhás garzon itt a tizediken...


Aztán elénk tárult Bergen is a hegyeivel,

balra a Fløyen, jobbra az Ulriken,


a kikötő házikói is közeledtek,


a Bryggen faházai a vitorlásokkal,


aztán egyszer csak kikötöttünk és sajnos nekünk is muszáj volt partra menni. Meg kell jegyezzem, a menetrendben írt időhöz képest 7 azaz hét perc késéssel, melyért előre elnézést kértek a kikötés előtt. Az egyik legnagyobb élmény volt ez az express boat dolog, gyönyörű volt az út, szép időnk volt - no meg óriási szerencsénk is, mindenkinek csak ajánlani tudom, ha egyszer errefelé jár :)

Hazafelé sétálva észrevettük, hogy itt-ott porzik az út, már vagy két napja nem esett eső, fonnyadnak a vízérzékenyebb növényfajok és a sirályok is panaszosabban vijjognak a fejünk felett. Bagoly ügynök szerint a bergeni egyetemen már alakul a kutatócsoport, mely ezt a szokatlan aszályt vizsgálja... Ezzel a kis szarkasztikus megjegyzéssel zárul a mai mese, így naposan egész marasztaló hely ez a Bergen, csak ne lenne ott a háttérben, hogy az év 290 napjában esik az eső, maradékban pedig gyakran felhős az ég, néha havazik és errefelé nem igazán ismerik a gatyarohasztó meleg fogalmát. No, Budapesten én sem szeretem annyira, de a Balatonon már egész hangulatos :)