Pénteken a Lyderhornt választottuk egyik úticélunknak, ez csak egy olyan kisközepes hegy errefelé a maga 396 méterével - a képen a jobb oldali, közelebb pedig az Ornafjellet látható, végül csak idáig jutottunk fel a sok látnivaló miatt.
A két hegy lábánál ugyanis a Kvarven fort vagyis a Kvarven nevű erődítmény helyezkedik el, melyet a bergeni kikötő védelmére kezdtek építeni 1895-ben, mivel az akkor még svéd fennhatóság alatt álló norvégok felkészültek arra, hogy a svédek nemtetszésüket fejeznék ki abban az esetben, ha Norvégia kinyilvánítja függetlenedési szándékát. Több ilyen erődítmény is épült az országban, azonban a Kvarvent a '90-es években megnyitották a nagyközönség előtt és ezen keresztül vezet a turistaút az Ornafjelletre és a Lyderhornra is, így igen népszerű kirándulóhely. Maga az erőd első körben különböző lövegekből és számukra kialakított félkör alakú fészkekből állt,
aztán idővel kiegészült a hegy alsó felének bármelyik pontján megtalálható géppuskafészkekkel, melyek az S-től
az XXL-ig minden méretben előfordulnak.
Utóbbi így néz ki kívülről, mintha egy üvöltő arc lenne.
Ezek mellett sok bunkert is építettek a hegyoldalba, azonban nagy részük ki van töltve betonnal - általában az ilyen nagyobb géppuskafészkek is - sőt, lent a fjord szélén az építkezés vége felé megtoldották a költségvetést egy torpedóbázissal. A fenti fészket az egyetlen meghagyott löveg mellett leltük, ilyen kis szörnyek ültek végig a hegyoldalban az 1900-as évek elejétől egészen a második világháború végéig.
A löveg csövéről így látszik a világ, ezt az öblöt kellett védenie
az 1025-ös számú példánynak, mely 3 év híján egy évszázada ül a Lyderhorn oldalában.
Természetesen le van láncolva, nehogy valaki nekiálljon forgatni őkelmét, vagy bármi ilyesmi.
A lövegekhez ilyen kis kecses grádicsokon lehet felmenni,
melyek alján igen jellegzetes cseppkőképződési folyamat figyelhető meg.
Találtunk egy számunkra ismeretlen eredetű és funkciójú alkatrészt, úgy néz ki, mintha a löveg csövének egy darabja lenne, iszonyatosan súlyos, hárman kellettünk hozzá (meg egy speciális emelő szerkezet, ún. talált bot), hogy meg tudjuk fordítani, így nagyon kíváncsiak lennénk, hogy mikor és hogyan került ide az út közepére a löveg aljánál és hogy mi is ez pontosan. Itt már meg van fordulva, nem látszik, hogy nem teljes henger, nem is tudtuk visszafordítani így, hogy nem himbálhattuk meg a fordulás előtt a hasán, úgyhogy így maradt.
A Kvarven egyébként méretéhez és kiépítettségéhez képest nem kapott nagy szerepet egyik nagy világégésben sem, az I. világháborúban Norvégia megőrizte semlegességét, a II. világháborúban pedig egy éjszakán át próbálkoztak innen a Wesebürung hadművelet megállításával - sikertelenül, így 1940 végére egész Norvégia német fennhatóság alá került. A csata bővebb leírása itt.
A történelmi kitérő után másztunk tovább felfelé, elég pazar volt egy idő után a kilátás,
középen a helyi Golden Gate,
a tájképnek pedig akadt nagyon régi,
és legújabb időket idéző részlete is.
Mivel aznap még a Bergentől nem messze található mildei arborétumba is ki akartunk menni, ezért lemondva a Lyderhorn meghódításáról (majd legközelebb), elindultuk lefelé, hogy megkeressük a torpedóbázist. Sajnos ez is be van csukva, le van zárva, be van betonozva, így csak a tetejére tudtunk felmászni és bámulni a fjordot egy kicsit. Bagoly ügynök illusztrálja is a tevékenységet. Egyébként meg így néz ki oldalról.
Ezután némi kevergést követően (Bergenben alagutak és hidak váltják egymást még városon belül is, nem egyszerű autózni) kijutottunk Mildébe, ahol szerencsénk volt az első valódi norvég riviérához. Igen, pont ilyen.
Maga az arborétum egyébként hatalmas, dimbes-dombos terület, sok-sok felcímkézett giz-gazzal, de nagyon hangulatos sétálni a kanyargós ösvényeken. Néha egy-egy házikóra bukkan az ember, ennek a kertjében például tiritarka ágyások láthatóak, amelyben a common falusi kerti virágok minden fajtája előfordul (tényleg minden, a büdöskétől a paprikavirágon keresztül a díszhagymáig - pedig ezeket értelmes helyeken már csak főbelövés terhe mellett szabadna közterületen díszítés szándékával alkalmazni). Viszont van külön rododendron negyed is az arborétumban, ha lehet ilyet mondani, ez a nemzeti viráguk, valami 2500 norvég fajtával...
Sétálgattunk, meg-meg álltunk, leültünk egy-két helyen, aztán arra gondolva, hogy még vissza is kell érnünk és másnap van az utolsó nap, amikor még kialhatjuk magunkat, lassanként megkerestük a parkolóhoz vezető utat és búcsút vettünk Mildétől.
aztán idővel kiegészült a hegy alsó felének bármelyik pontján megtalálható géppuskafészkekkel, melyek az S-től
az XXL-ig minden méretben előfordulnak.
Utóbbi így néz ki kívülről, mintha egy üvöltő arc lenne.
Ezek mellett sok bunkert is építettek a hegyoldalba, azonban nagy részük ki van töltve betonnal - általában az ilyen nagyobb géppuskafészkek is - sőt, lent a fjord szélén az építkezés vége felé megtoldották a költségvetést egy torpedóbázissal. A fenti fészket az egyetlen meghagyott löveg mellett leltük, ilyen kis szörnyek ültek végig a hegyoldalban az 1900-as évek elejétől egészen a második világháború végéig.
A löveg csövéről így látszik a világ, ezt az öblöt kellett védenie
az 1025-ös számú példánynak, mely 3 év híján egy évszázada ül a Lyderhorn oldalában.
Természetesen le van láncolva, nehogy valaki nekiálljon forgatni őkelmét, vagy bármi ilyesmi.
A lövegekhez ilyen kis kecses grádicsokon lehet felmenni,
melyek alján igen jellegzetes cseppkőképződési folyamat figyelhető meg.
Találtunk egy számunkra ismeretlen eredetű és funkciójú alkatrészt, úgy néz ki, mintha a löveg csövének egy darabja lenne, iszonyatosan súlyos, hárman kellettünk hozzá (meg egy speciális emelő szerkezet, ún. talált bot), hogy meg tudjuk fordítani, így nagyon kíváncsiak lennénk, hogy mikor és hogyan került ide az út közepére a löveg aljánál és hogy mi is ez pontosan. Itt már meg van fordulva, nem látszik, hogy nem teljes henger, nem is tudtuk visszafordítani így, hogy nem himbálhattuk meg a fordulás előtt a hasán, úgyhogy így maradt.
A Kvarven egyébként méretéhez és kiépítettségéhez képest nem kapott nagy szerepet egyik nagy világégésben sem, az I. világháborúban Norvégia megőrizte semlegességét, a II. világháborúban pedig egy éjszakán át próbálkoztak innen a Wesebürung hadművelet megállításával - sikertelenül, így 1940 végére egész Norvégia német fennhatóság alá került. A csata bővebb leírása itt.
A történelmi kitérő után másztunk tovább felfelé, elég pazar volt egy idő után a kilátás,
középen a helyi Golden Gate,
a tájképnek pedig akadt nagyon régi,
és legújabb időket idéző részlete is.
Az Ornafjelleten üldögélve megcsodáltuk Bergent (ezúttal a másik oldalról, szemben a Fløyen Fløibanennel és a fehér épülettel, mögötte magasabb vonulat a Rundemanen),
és felfedeztük, hogy a modernebb korok jegyében közvetlenül a Kvarven alatt egy olajplatform-kiképzőbázis foglal helyet - csak hogy teljes legyen a kavalkád.
Mivel aznap még a Bergentől nem messze található mildei arborétumba is ki akartunk menni, ezért lemondva a Lyderhorn meghódításáról (majd legközelebb), elindultuk lefelé, hogy megkeressük a torpedóbázist. Sajnos ez is be van csukva, le van zárva, be van betonozva, így csak a tetejére tudtunk felmászni és bámulni a fjordot egy kicsit. Bagoly ügynök illusztrálja is a tevékenységet. Egyébként meg így néz ki oldalról.
Ezután némi kevergést követően (Bergenben alagutak és hidak váltják egymást még városon belül is, nem egyszerű autózni) kijutottunk Mildébe, ahol szerencsénk volt az első valódi norvég riviérához. Igen, pont ilyen.
Maga az arborétum egyébként hatalmas, dimbes-dombos terület, sok-sok felcímkézett giz-gazzal, de nagyon hangulatos sétálni a kanyargós ösvényeken. Néha egy-egy házikóra bukkan az ember, ennek a kertjében például tiritarka ágyások láthatóak, amelyben a common falusi kerti virágok minden fajtája előfordul (tényleg minden, a büdöskétől a paprikavirágon keresztül a díszhagymáig - pedig ezeket értelmes helyeken már csak főbelövés terhe mellett szabadna közterületen díszítés szándékával alkalmazni). Viszont van külön rododendron negyed is az arborétumban, ha lehet ilyet mondani, ez a nemzeti viráguk, valami 2500 norvég fajtával...
Sétálgattunk, meg-meg álltunk, leültünk egy-két helyen, aztán arra gondolva, hogy még vissza is kell érnünk és másnap van az utolsó nap, amikor még kialhatjuk magunkat, lassanként megkerestük a parkolóhoz vezető utat és búcsút vettünk Mildétől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése